Egy eldugott, szurdokszerű hosszú árokba jutunk, meredeken leszakadó sziklafalakkal, mohás kövekkel. Az árok végén egy kidőlt fa csupasz gyökerei fölött sötét repedés: a sziklahasadék.
Sok sminkszabályt generációk óta követünk, pedig nem mindegyik működik úgy, ahogy gondoljuk. Sőt, néhány kifejezetten öregíthet: fakóbbá teheti a bőrt, hangsúlyozhatja a ráncokat, vagy keményebbé az arcot. Most összegyűjtöttük azokat a gyakori hibákat, amelyekkel könnyű mellényúlni – és azt is, mit érdemes helyettük csinálni.
Az aktuális bolygómozgások gyakran felerősítik bizonyos csillagjegyek energiáit, lehetőséget biztosítva a lelki és testi kapcsolatok mélyebb megélésére.
A Z generáció egyszerre fél a mesterséges intelligenciától és készül arra, hogy nélküle nem lehet jövője. Ez a belső ellentmondás már most formálja a gyerekek gondolkodását, motivációját és önbizalmát. Az oktatás, a munkaerőpiac és a technológiai ipar egyetlen irányba mutat: a mesterséges intelligencia használata elkerülhetetlen. A gyerekek azonban
Ez a hamis tiramisu tojás és mascarpone nélkül készül, mindössze 15 perc alatt, mégis ugyanolyan krémes, réteges és kakaós lesz a végeredmény, mint a klasszikus desszert esetében. Egy éjszaka a hűtőben, és másnap már tálalható is. A tiramisu az egyik legnépszerűbb olasz desszert, de a klasszikus recept tojást, mascarponét és sokszor alkoholt is tar
A héjában sült krumpli egyszerű köretnek tűnik, mégis könnyű elrontani. Ha nem sül át rendesen, belül ragacsos marad, ha pedig túl sokáig készül, a héja megég. Pedig egy apró trükkel könnyen elérhetjük az ideális állagot.
Az anyák napja tökéletes alkalom arra, hogy kifejezd a szeretetedet és gondoskodásodat. Egy teljes hétvége is különleges élmény lehet, ha tudatosan készülsz rá.
Azt mondják, a döntők nem mindig emlékezetesek. Ritkán hoznak parádét, mert a tét béklyót rak a lábakra, a csapatok óvatosak, és keveset kockáztatnak. Vannak azért bőven ellenpéldák a Bajnokok Ligája döntőiből (is), ebből hoztunk mindjárt egy felejthetetlen ötöst.
A pápaság történetében számos olyan korszak volt, amikor a katolikus egyház vezetői valódi szellemi és politikai tekintélyt képviseltek. A középkor és a reneszánsz évszázadai azonban nem csak erről szóltak: a pápai udvar időnként dinasztikus harcok, pénzügyi visszaélések, erkölcsi botrányok és véres hatalmi játszmák színterévé vált. Ezek az ügyek h
Egy kutatás kimutatta, hogy a görgetés, mobilozás károsan hathat az egészségre, a kapcsolatokra, de még az alvást és regenerálódást is nehezíti, növeli a stresszt.
Május tökéletes lehetőséget kínál arra, hogy tiszta fejjel tekintsünk a pénzügyeinkre, és ha szükséges, finomítsunk az év elején kitűzött stratégiánkon.
A csontok állapotáról a legtöbben csak akkor kezdenek gondolkodni, amikor már megtörtént a baj. Pedig a csontsűrűség csökkenése sokáig teljesen észrevétlen maradhat, miközben fokozatosan növeli a törések kockázatát. Az osteopenia éppen ezért alattomos állapot: nem feltétlenül okoz panaszt, mégis fontos jelzés lehet arra, hogy a csontok védelmére na
Egy pénzügyi pszichológus pár egyszerű szokást javasol a pénzügyi szorongás enyhítésére. Ezek a módszerek a gyerekkori hiedelmek feltárására, az elkerülés megtörésére és az önértékelés javítására fókuszálnak.
A tavaszi szezonális allergiák tünetek jelentős részét a nyírfapollen okozza, az erre allergiások között pedig különösen magas a keresztallergia előfordulása.
Egy eltűnt lány, egy húsz évvel később felbukkanó holttest és egy múlt, ami nem hajlandó feledésbe merülni – a The Woods (Az erdő) új adaptációja minden eddiginél sötétebb és személyesebb történetet ígér.
Teljes tévedés a munka ünnepét sörös-kolbászos majálisozással vagy terméketlen semmittevéssel ünnepelni. Úgyhogy mi inkább egy videóval és egy dalművel tisztelgünk a fogalommá vált magyar melósok előtt.
Sokszor úgy gondoljuk, hogy a tiszta, rendezett otthon a boldogság kulcsa, azonban ha ez túlzásba megy, a steril környezet hideg és személytelen is lehet.
A Beregszászi Járási Rendőrkapitányság nyomozói előzetes vizsgálatot indítottak egy 24 éves helyi nő sérelmére elkövetett szándékos súlyos testi sértés ügyében. A rendőrök rövid időn belül feltárták a bűncselekmény körülményeit, és elfogták az elk...
Szlovákiai körútja során a napokban Kisgéresben tartott előadást a közismert szerző, publicista, előadó, influenszer, a Férfiak Klubjának alapító elnöke. Hogy neve nem cseng ismeretlenül felvidéki berkekben sem, azt a szépszámú közönség is bizonyította – nem mintha egy százezres követőtáborral rendelkező, évi mintegy százötven előadást tartó – közé
A betegforgalom számára megnyitott kórházi vizesblokkokban 2026. január 1-től kézmosószert és toalettpapírt kell biztosítani, központi beszerzés és ellátás keretében egy kormányrendelet szerint, a gyakorlatban azonban ez nem valósult meg – írta pénteken Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter.
Nem sokkal a magyarországi országgyűlési választásokat követően a Szabad Magyar Szó hírportál, majd más hazai és magyarországi médiumok is beszámoltak arról, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) közvetlenül a
Május elején ismét a fagylalt kerül a középpontba: idén is megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez országszerte számos cukrászda és fagyizó csatlakozik. A program lényege egyszerű: ezen a napon a résztvevő helyszíneken féláron lehet fagylaltot vásárolni.