Az édes, a savanyú, a sós és a keserű ízeket mindenki ismeri. Az umami, vagyis az úgynevezett ötödik íz azonban csak valamivel több mint egy évszázada került be a tudományos gondolkodásba – pedig az emberek már sokkal korábban is élvezték.
A vékonytű-biopszia egy olyan orvosi eljárás, amelynek során vizsgálat céljából a testből sejteket vagy szöveteket távolítanak el a betegség meghatározása, diagnózis felállítása érdekében. Hogyan történik a pajzsmirigy-biopszia?
Elindult a lakásbiztosítási kampány, az elavult szerződéseket érdemes átnézni, és frissíteni – erről is beszélt a Trend FM hétfői adásában Herman Bernadett, az Mfor főmunkatársa.
Kevés sztár képes arra, hogy évtizedek óta folyamatosan reflektorfényben maradjon, de Cher pontosan ilyen. Az ikonikus énekesnő nemcsak a zenében és a divatban hagyott nyomot, hanem az életmódjával és otthonával kapcsolatban is újra és újra felkelti a rajongók kíváncsiságát.
A reggeli az egyik legfontosabb étkezés a nap folyamán, mégis sokan vagy kihagyják, vagy gyorsan bekapnak valamit, ami nem ad tartós energiát. Pedig egy jól összeállított reggeli segíthet az emésztés támogatásában, a puffadás csökkentésében és abban is, hogy a nap folyamán kevésbé kívánjuk az egészségtelen nassolnivalókat.
Ez az apró, aranyos részlet bármelyik húsvéti teríték dísze lehet. Az alábbiakban lépésről lépésre bemutatjuk, hogyan készítheted el te magad is a nyuszifüles szalvétát.
Történelmi pillanatot ünnepelt Írország az idei Oscar-gálán: Jessie Buckley lett az első ír színésznő, aki elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat. A színésznő a Hamnet című filmben nyújtott alakításáért kapta az elismerést, amelyben Paul Mescal oldalán egy gyászoló édesanyát alakít, aki fiatal fia halálával próbál együtt élni.
A "fiús anya" kifejezés elsőre kedvesnek tűnik, de a túlzottan szoros anya-fiú kapcsolat hosszú távon komoly terheket róhat a fiúkra. Ez a cikk feltárja, hogyan hathat mindez a párkapcsolataikra.
Korábban már foglalkoztunk azzal az átverős trükkel, amelynél arra kérik a felhasználókat, hogy másolják be és futtassák le a mellékelt PowerShell parancsot annak igazolására, hogy ők valódi emberek, és nem egy automata botról van szó.

Egy rendkívüli, kreatív foglalkozásra gyűltek össze az Ung-vidéki ügyes kezű kézművesek a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének csapi rendezvénytermében.

Akkora politikai demonstrációt tartott a Fidesz és a Tisza is március 15-én, hogy most minden erről szól, de azért ne feledkezzünk el például a kormány által Ukrajnába küldött kirándulócsoportról sem. Íme, a friss heti kampányösszefoglalónk!

A Dabasi Rendőrkapitányság eljárást folytat a miskolci születésű, 31 éves Farkas Tibor felkutatása érdekében. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi ellen a Fővárosi Törvényszék BV. Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot. A körözés elrendelésére kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetése miatt került sor 2026. március 16-án. Személyi ada

A hortenzia a kertek igazi királynője. Csodálatos, nagy virágaikról ismertek, de azért is, mert kissé szeszélyesek a termesztésben. Tudja meg, mit kell tennie, hogy dúsan virágozzon, és tetszetős legyen a szemében. Elmondjuk, hogyan kell gondoskodni a hortenziáról tavasszal. Hortenzia Nagy, mutatós virágai különböztetik meg őket, amelyek lehetnek f