Ursula von der Leyen az idei évértékelőjét már nemcsak a jövő ígéreteinek felvázolására, hanem az elmúlt 12 hónap válságainak megmagyarázására is kénytelen felhasználni. Az Európai Unió egyszerre küzd versenyképességi lemaradással, háborúval a szomszédban és az amerikai külpolitika kiszámíthatatlanságával, miközben belső megosztottsága sem csökkent
Kuslits Gábor azt mondta, hogy Orbán Viktor látogatása előtt fenyőgirlanddal takarták el egy gyermekotthonban a beázásokat, és a visszaélésekről is tudtak.
Témák: Világhírű gyorsétterem nyitotta meg kapuit a Csabai úton. A beruházás 45 új munkahelyet teremtett a fürdővárosban. Gyulán tartotta országos küldöttgyűlését a Kisgazda Polgári Egyesület. Az esemény résztvevői aktuális ügyekben tanácskoztak. Több százan vettek részt a kilencedik alkalommal megrendezett Családi piknik programjain. Az esemény ré
A Dibusz Dénest helyettesítő Tóth Balázs a csapat mentalitását emelte ki annak ellenére, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a világbajnoki selejtező második fordulójában.
Szerda hajnalban orosz drónok sértették meg Lengyelország légterét, amelyeket a lengyel légvédelem – NATO-gépek közreműködésével – lelőtt. Ez az első alkalom az ukrajnai háború 2022-es kirobbanása óta, hogy egy NATO-tagország közvetlenül semmisített meg orosz katonai eszközöket saját légterében.
Szeptember 10-én, szerda este a Várkert Bazár és a Filmhu szabadtéri vetítéssorozatában a Reménytelenül - József Attila pszichoanalízisét vetítjük. Rózsa Gábor filmje József Attila és pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit viszonyáról szól, a főszerepeket Sütő András és Michl Juli alakítják. A vetítés előtt a film látványtervezőivel, Gergely Andreával és
Vegyesen zártak tegnap a főbb európai indexek a francia politikai bizonytalanság közepette, amely során hétfőn az eddig kisebbségben kormányzó Francois Bayrou miniszterelnök elvesztette a bizalmi szavazást és lemondott, miután nem sikerült többséget szereznie a hiány csökkentését célzó 2026-os költségvetéshez.
A Schneider Electric Dunavecsén felépült Duna Smart Power Systems (DSPS) üzeme elnyerte a LEED Platinum minősítést - közölte a vállalat. A díjat annak köszönhetik, hogy a létesítmény tervezése és megvalósítása során kiemelt figyelmet fordítottak a fenntarthatóságra is, geotermikus rendszert építettek ki, a tetőn napelemeket helyeztek el, hasznosítj
Az aszályos időjárás következtében a Fehér-Körösön nagyon alacsony vízhozam érkezik (300 – 500 l/s), mely nem biztosítja az Élővíz-csatorna megfelelő hatékonyságú vízfrissítését. Az aszályvédekezés keretében a KÖVIZIG Mintavevő Munkacsoportja folyamatosan monitorozza ezt a víztestet is. A kedvezőtlen hidrobiológiai körülmények miatt a csatorna gy
Lehet, hogy csak egy fárasztó nap áll mögöttünk, de az is előfordulhat, hogy a testünk fontos jelzést küld. Ne legyintsünk rá, inkább nézzük meg, mi minden állhat a szem mögötti nyomó érzés hátterében, és mikor érdemes szakemberhez fordulni.
Ne hagyd, hogy a percek gyorsan elszálljanak! Ez a kvíz próbára teszi a gyors számolási készségedet és a koncentrációdat. Csak a leggyorsabb és legélesebb elmék tudják hibátlanul megoldani a feladatot – vajon te közéjük tartozol? A Kvízkuckóban minden nap új kvízek várnak rád, ami különösen hasznos, hiszen ezek a rejtvények játékosan erősítik a mem
Hanusz Egon és Szeitl Erik csapata, a Cesson-Rennes hazai pályán 34-30-ra kikapott a Saint-Raphaël Var HB együttesétől a francia férfi kézilabda-bajnokság első fordulójában.
Szerda hajnalban orosz drónok sértették meg Lengyelország légterét, amelyeket a lengyel légvédelem – NATO-gépek közreműködésével – lelőtt. Ez az első alkalom az ukrajnai háború 2022-es kirobbanása óta, hogy egy NATO-tagország közvetlenül semmisített meg orosz katonai eszközöket saját légterében.
27 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Koós Boglárka, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. A hírt a színház oldalán tették közzé: „Koós Boglárka, köszönjük, hogy velünk voltál, velünk játszottál, amíg csak tudtál”. A színházi munkái mellett látható volt A tanár című sorozatban, és az Együtt kezdtük című filmben is.
Jövő héten újra kinyit a legnagyobb szabadtéri mozi a Szent István Bazilika előtt a Budapesti Klasszikus Film Maratonon. A szeptember 16-21. között megrendezett fesztiválon négy közönségkedvenc alkotást lehet megnézni a téren felállított óriásvásznon. Felejthetetlen francia krimi Alain Delonnal, Luc Besson sokat idézett, neonfényes thrillere Christ
A francia aneszteziológus akár életfogytiglani börtönt is kaphat, ha elítélik. Jelenleg nincs előzetes letartóztatásban, de igazságügyi felügyelet alatt áll.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) bemutatta, mit gondolnak az emberek, mennyi pénz jelenti a jó életet, és mennyi a nyomor elkerülését. Az is kiderült, hogy a legszegényebbek közül élnek a legtöbben saját tehermentes lakásban, és kiszámolták, hogy néhány családtámogatás feleannyit ér, mint 2010-ben, valamint hogy egymillió ember nyugdíja van 20
Szeptember 6-án este a Puskin mozi Metropolis termében kiosztották a 21. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Idén, a beérkezett mintegy 600 alkotás közül 53 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, ezeket tekinthették meg az elmúlt napokban a Puskin moziban az érdeklődők a Nemzetközi zsűrivel és a Diákzsűrivel együtt.
Az M1-es felújítása idején kötelezően az autópályán tartanák a teherforgalmat, amit a fuvarozók bevételnövelési szándéknak tartanak. Az MKFE szerint a hazai vállalkozások már most az útdíj kétharmadát fizetik, ezért minden eszközzel tiltakozni fognak az intézkedés ellen.
Az orosz légvédelem a moszkvai katonai tárca szerint 122 ukrán drónt fogott el és semmisített meg az ország 13 régiója és a Fekete-tenger vizei felett az éjszaka folyamán.
„Ez nem más, mint az adósság megfizetése. Semmiféle plusz gesztus nincsen” – fogalmazott határozottan Korózs Lajos szociológus a KlikkTV Bakancslista című műsorában, amikor a nyugdíj-korrekció és az infláció hatásairól kérdezték. A beszélgetés középpontjában a KSH legfrissebb adatai, a novemberi visszamenőleges nyugdíjkiigazítás, valamint a vásárlá
A miniszterelnök az Öt műsorában beszélt a kötcsei gondolatáról, a politikai játszmákról, a családi birtokról és arról is, hogy senki nem állhat a törvények felett.
Akár hiszünk benne, akár nem, nagyon sok ember mindennapi valóságát képezi, hogy paranormális jelenségekkel kell együttélnie. Akik tapasztaltak már alvásparalízist, vagy például láttak már szellemeket és démonokat, szinte ugyanazokról az élményekről számolnak be – mintha rá lennének csatlakozva egy közös mezőre, amiben ezek az ijesztő dolgok történ
Megrázó vallomásban számolt be megpróbáltatásairól az az ukrán újságíró, aki nemrég térhetett haza az orosz hadifogságból. A férfit az édesapjával együtt három és fél éve hurcolták el orosz fegyveresek. Ötvennégy kilóra fogyott, de túlélte a raboskodást. Becslések szerint több mint 8 ezer ukrán katona és nagyjából 16 ezer civil van még mindig orosz
Durva provokációt hajtott végre Oroszország a szakértő szerint, ami példátlan léptékű a hidegháború utáni NATO-orosz kapcsolatok történetében, hozzátéve, hogy "a következő órákon sok múlik".
Az ősz beköszöntével előkerülnek a meleg, puha pulóverek, amelyek nemcsak komfortosak, hanem a szezon kedvelt divatkellékei is. Mutatjuk, mik az idei szezon legfrissebb trendjei, amiket érdemes keresned a boltokban.
Az állatoknak a párzási időszakban megváltozó viselkedése miatt az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma - figyelmeztet szerdai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Liliomfi, Mese a 12 találatról, Ház a sziklák alatt, Egymásra nézve, Szerelem. Csak néhány kultikus film a több, mint felszáz alkotásból, amit rendezett. Makk Károly idén ünnepelné 100. születésnapját, tiszteletére pedig a szeptember 16-án kezdődő Budapesti Klasszikus Film Maratonon tíz felújított filmjét vetítik le. Gelencsér Gábor filmtörténéssze
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a világbajnoki selejtező második fordulójában, de Tóth Alex, a Ferencváros 19 éves középpályása szerint a világsztárokból álló ellenfél megizzadt a győzelemért.
Szeptember 19-én visszatér a Corvin Mozi Éjszaka, ahol egyetlen karszalaggal bármennyi film megnézhető a széles kínálatból. Láthatóak lesznek az év legnépszerűbb közönségfilmjei, kultikus klasszikusok, de lesz romantikus film, vígjáték, és újranézhető több szerzői alkotás is, többek közt A brutalista, A főníciai séma és az Áradás is.
Az üvegkerámia főzőlap rendkívül strapabíró, de azért ez sem bír ki mindent. Ráadásul a karcok többsége nem a tisztítás során, hanem főzés közben keletkezik: elég egy szem só, egy zsíros edényalj vagy egy óvatlan mozdulat, és máris maradandó nyomot hagyhatunk az indukciós főzőlapon.