Tüntetők egy népes csoportja felgyújtotta kedden a nepáli parlament és a kormányzat több épületét Katmanduban, miután a miniszterelnök már lemondott a tüntetések hatására.
Májusban határozták el, hogy az EU 150 milliárd euró hitelt nyújt alacsony kamatra a tagországoknak védelmi képességeik fokozására. A pénzből Ukrajnát is támogathatják.
Az Európai Bizottság kedden elfogadta a SAFE védelmi program keretében a 150 milliárd eurós pénzügyi támogatás előzetes elosztását, amelynek célja az uniós tagállamok védelmi képességeinek növelése és a közös fegyverbeszerzések előmozdítása.
A szlovák kormányfő a nyilatkozataiban gyakran Orbánhoz hasonló elutasítással beszél Ukrajna támogatásáról, a gyakorlatban azonban az energia, a fegyverszállítás, sőt, az EU-bővítés esetében is konstruktív hangot üt meg. Ezt erősítette Fico és Zelenszkij találkozója is, noha a szlovák kormányfő egy Putyinnal folytatott megbeszélés után érkezett Ung
De a Hamász-vezér Halil al-Hajja három munkatársa és fia életét vesztette. A Fehér Ház igyekszik elhatárolódni az izraeli támadástól, amit Trump szóvivője "szerencsétlenként" jellemzett.
A miniszterelnök szerint nagyon rendes volt Szijjártó Pétertől, hogy elment Hszi Csin-ping pekingi kardcsörtető díszszemléjére, mert így neki nem kellett.
Az egypólusú világrendnek vége, Kína már nem a jövő nagyhatalma, hanem a jelené, ezért nem érdemes vele szórakozni, mert erős, megvédi magát, és nincs egyedül – értelmezte a múlt heti katonai parádét az elemző az ATV-ben.
Lengyel és NATO-gépek legalább négy orosz drónt lelőttek. Az egyik roncsa egy házra zuhant. Varsó folyamatos kapcsolatban áll a NATO parancsnokságával. Mostanra a katonai készültség visszaállt a normál szintre.
Drónnak látszó, vélhetően orosz objektumok sértették meg a lengyel légteret szerda hajnalban. A lengyel hadsereg lelőtte a határsértő objektumokat. Ezzel először került sor közvetlen konfliktusra egy NATO-tagállam és Oroszország között az ukrajnai háború 2022-es kitörése óta.
"Az Orosz Föderáció példátlan módon megsértette a lengyel légteret" - közölték a lengyel fegyveres erők. Hozzátették: a lengyel légtérbe belépő drónok "valós fenyegetést" jelentettek az állampolgárok biztonságára.
Vajon most egyértelműen kiderül, ki is Banksy? Napvilágra kerülhet a híres graffitiművész személyazonossága, miután egy olyan falfestménye jelent meg Londonban, amely felbőszítette az igazságszolgáltatás képviselőit.
Lengyelországban rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe, miután orosz drónok megsértették az ország légterét: több repülőteret lezártak, a hadsereg fegyvereket vetett be,a NATO is a legmagasabb készültségbe kapcsolt.
Holland és NATO-segítséggel semlegesítették az éjjeli orosz dróntámadást Lengyelországban; az ország elnöke folyamatosan "vonalban van" a NATO-vezetéssel, a lakosság felkészül, a tartalékos katonáknak pedig várniuk kell a hívást. Több környékbeli ország biztosította a lengyeleket: nem maradnak egyedül az orosz fenyegetettség és támadás árnyékában.
Elájult az első munkanapján Svédország új egészségügyi minisztere, Elisabet Lann. A frissen kinevezett miniszter egy keddi sajtótájékoztatón esett össze a színpadon, miközben Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel és Ebba Busch kereszténydemokrata pártelnökkel közösen válaszoltak az újságírói kérdésekre. Az esetet videóra is rögzítették.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség megegyezett a nukleáris létesítményekben zajló ellenőrzések újraindításáról – jelentette be Rafael Grossi főigazgató, aki Egyiptom közvetítésével tárgyalt Teheránnal.
Szerda hajnalban több, feltételezhetően Shahed típusú orosz támadó drón lépett be Lengyelország légterébe Ukrajnán keresztül. Ez volt az első alkalom az orosz–ukrán háború 2022-es kezdete óta, hogy egy NATO-tagállam közvetlenül semlegesített orosz eszközöket.
Donald Trump felháborodva fogadta, hogy Izrael nem avatta be a Hamász katari irodája ellen tervezett bombázás tervébe. Egyes állítások szerint azonban Washington rábólintott a tegnap végrehajtott, példátlanul merész akcióra.
Az éjszaka folyamán legalább 10, Shahed típusú orosz támadódrón lépett be a lengyel légtérbe: volt, amelyik 120 kilométert is megtett az országon belül, mire a lengyel légvédelem lelőtte. Az egyik drón egy házba csapódott
Kiszabadult Irakban a fogságból, és hamarosan visszatérhet Izraelbe a több mint 900 napig fogva tartott orosz-izraeli tudományos kutató, Elizabet Curkov.
A francia aneszteziológus akár életfogytiglani börtönt is kaphat, ha elítélik. Jelenleg nincs előzetes letartóztatásban, de igazságügyi felügyelet alatt áll.
Az orosz légvédelem a moszkvai katonai tárca szerint 122 ukrán drónt fogott el és semmisített meg az ország 13 régiója és a Fekete-tenger vizei felett az éjszaka folyamán.
Durva provokációt hajtott végre Oroszország a szakértő szerint, ami példátlan léptékű a hidegháború utáni NATO-orosz kapcsolatok történetében, hozzátéve, hogy "a következő órákon sok múlik".
"A jogállamiság tiszteletben tartása kötelező az uniós alapokhoz – most és a jövőben is" – hangsúlyozta évadnyitó beszédében az Európai Bizottság elnöke.