Minél fájdalmasabban sír egy baba, annál erősebb önkéntelen fizikai reakciót adnak rá az emberek egy friss kutatás szerint – még akkor is, ha nincs tapasztalatuk gyerekekkel.
Az egészségügyi államtitkár a Harcosok órájában arról beszélt, milyen arányban érnek ki a súlyos esetekhez 15 percen belül a mentők. Korábban az OMSZ kikérte magának, amikor ilyen adatról érdeklődtünk náluk. Amit viszont akkor kiadtak, az alapján Takács számai legalábbis meglepők.
A csípős ételek és chili paprika fogyasztása védi a szívet és az agyat – kutatások szerint a kapszaicin csökkenti a szívbetegség és a stroke kockázatát.
A látszatra azért adnak, a lakás értéke nem haladja meg a 100 millió forintot, csak éppen… Szőke Sándor tette közkinccsé ezt a nem túl elegáns, de a szabályokat ügyesen és egyben igen szemtelenül megkerülő módszert. Ez egy kiragadott példa, de gyakorlatilag számolatlanul találkozhatunk már ilyesmivel az utóbbi napokban. A szakértők előre figyelmezt
Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke az InfoRádió Aréna műsorában beszélt a kutatási hálózat átalakulásáról, a magyar kutatás nemzetközi összevetéséről és kihívásairól, a mesterséges intelligencia szerepéről, valamint arról, miért élnek egyes japán településeken jóval tovább az emberek, mint Magyarországon.
Lezajlott az Apple éves bemutatója, ahol a vállalat ismertette legújabb készülékeit. Többek között bemutatták az új Apple Watch okosórákat, a harmadik generációs AirPods Pro vezeték nélküli fülhallgatót, valamint frissítették az iPhone 17 termékcs...