Sebestyén Balázs korábban akár három-négy műsort is elvállalt egy évben az RTL-en, mostanra viszont egy-kettőre csökkentette ezt a számot, mert már nem akar mindenáron a képernyőn szerepelni. A műsorvezető őszintén beszélt arról, miért tartotta fontosnak, hogy visszább vonuljon. A rádióműsoruk jövőjéről is szót ejtett.
Larry Ellison, az Oracle társalapítója és technológiai vezetője egy nap alatt 70 milliárd dollárral gyarapította vagyonát, ezzel nagyon közel került Elon Muskhoz a leggazdagabbak listáján, amit még mindig a Tesla első embere vezet, írja a Bloomberg.
Új szakmai befektető csatlakozott az ERP-rendszerek bevezetésével foglalkozó Loginform Kft.-hez: Kolma Kornél, korábbi Microsoft-munkatárs és kommunikációs tanácsadó kisebbségi tulajdonosként erősíti a vállalatot. A tranzakcióval a Loginform továbbra is teljes egészében magyar tulajdonban marad, Kolma Kornél pedig marketingvezetőként is hozzájárul
Finnian Garvey 27 éves internetes tartalomgyártó egy ókori germán harcos öltözetében akarja végigjárni a Limes Germanicust, a Római Birodalom egykori németországi határvonal. A 750 kilométer hosszú utat 38 nap alatt tervezi megtenni a szabad ég alatt táborozva, bár 60 napja lenne arra, hogy új rekordot állítson fel. Garvey szerint ihletet egy reg
Az ősszel debütáló Egykutya című film különleges alkotás: állami támogatás nélkül, sok-sok lelkes munka eredményeként született meg teljes mértékben az ACG finanszírozásában. Tóth Károly színművész Szlovákiában már elnyerte a közönség szívét, mára pedig komoly népszerűségnek örvend Magyarországon is. A színdarabból mozivászonra álmodott Egykutya a
A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll - számolt be a Forbes magazin.
A Google bejelentette, hogy eltörli az adatátviteli díjakat azon szervezetek számára, amelyek több felhőplatformon párhuzamosan dolgoznak az EU-ban és az Egyesült Királyságban. A lépéssel a cég megelőzte a pénteken életbe lépő EU-s adattörvényt.
A KFC gyulai étterme 2025. szeptember 9-én nyitott meg, a nyitás napján nagy volt az érdeklődés. Ez Magyarország 105. KFC étterme, valamint Békés megye második ilyen gyorsétterme a békéscsabai után.
„A magyar gazdaság nem húz. Harmadik éve van recesszió-közeli állapotban – most azon megy a vita, hogy 2025-ben 0,5 vagy 0,9 százalék lesz-e a növekedés. Az érzékelhetetlen, miközben a kormányzat azt állítja: minden rendben. Ez nem komoly” – mondja Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Az Oracle részvényárfolyama több mint 25%-kal emelkedett a tőzsdezárás utáni kereskedésben, miután a cég bejelentette: AI-alapú felhőüzletága 2030-ra 144 milliárd dolláros bevételt érhet el, szemben a mostani kevesebb mint 20 milliárdos előrejelzéssel, írja a Yahoo Finance.
Annak igénye, hogy az áruk mozgását az érintettek figyelemmel tudják kísérni, alighanem az áruszállítással egyidős. Az első komoly előrelépést ebben a vonalkódok rendszere jelentette, amelyet a gyűjtőszállítmányozásban először a Dachser használt 1994-ben, és honosította meg az iparágban. A 21. század digitalizációjával kiegészülve azóta alapvető el
Tizenegy hírességről hullt le a lepel, akik a hamarosan az RTL-re érkező Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-realityben játszanak majd az akár 20 millió forintos fődíjért. Többek között Wolf Kati, Hajdú Péter, Anger Zsolt, Szinetár Dóra, Torghelle Sándor és Ceglédi Zoltán is megtapasztalhatja, milyen napokon át összezárva gyilkosost játszan
Magyar kutatók kimutatták, hogy a klímaváltozás szempontjából nem mindegy, milyen trágyát használunk a növényeink tápanyagpótlására. A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont vizsgálatai szerint a különböző trágyázási módszerek nemcsak a termésátlagokat, hanem az üvegházhatású gázok kibocsátását is befolyásolják, így hatással vannak a klímaváltozásra.
A konyha az otthon szíve, ahol az ízek és illatok találkoznak, de a rend vagy éppen a káosz is könnyen megtelepedhet. Nézzük, hogyan viselkednek a különböző csillagjegyek a konyhában, és ki a legnagyobb konyhakáosz-mágus!
Megközelítőleg kétszáz dadaista és szürrealista alkotással gazdagodik a New York-i Metropolitan Szépművészeti Múzeum (Met) gyűjteménye. Az új szerzemények között van Man Ray Ingres hegedűje című fényképe, a világ legdrágább fotográfiája.
A Torontói Filmfesztiválon mutatták be a Hunyadi – Rise of the Raven című sorozatot, amelyet vastapssal fogadott az észak-amerikai közönség. A Robert Lantos producer közreműködésével készült tízrészes széria ezzel újabb lépést tett a nemzetközi siker felé.
Megérkezett a géniuszok kvíze, ami egy igazi szellemi kihívás! A játékosok többsége alig tud elérni 5 pontot, így már az is szép teljesítménynek számít, ha túlszárnyalod ezt az eredményt. Neked vajon sikerül? A Kvízguru kvízei minden nap segítenek átmozgatni az agytekervényeidet. Szórakoztató kihívások, amelyek jókedvet és egy kis szellemi tornát h
Elegáns, egyedi és sikkes! Ismerkedj meg A nyár amikor megszépültem sztárjának stílusával. Lola Tung két év alatt a Z generáció egyik stílusikonjává nőtte ki magát.
A Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Konferenciának, amelynek megszokott módon idén is otthont adott a FarmerExpo, témája a klimatikus stresszhatások kezelésének lehetőségei a gyümölcstermesztésben volt. Az előadók között köszönthettük Szalay Lászlót, az Mta doktorát, aki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campus Kertészeti Intézet Gyü