2025. június 16. hétfő

jún. 16
5:00
Óriási a baj: örökre eltűnhet ez a magyar állat (Promotions)
Csak Magyarországon él ez az állat az egész világon, most örökre eltűnhet két ember miatt.
jún. 16
5:00
A klasszikus pico de gallóhoz csak néhány hozzávaló kell – recept! (Hamu és Gyémánt)
A pico de gallo a mexikói konyha egyik legegyszerűbb, mégis legsokoldalúbb fogása. Az étel, aminek a neve "kakascsípést" jelent, valójában egy friss, nyers paradicsomalapú salsa, amit elsősorban tacókhoz, húsételekhez vagy tortillához fogyasztanak. A legjobb benne, hogy néhány perc alatt elkészül, és nincs szükség hozzá különleges alapanyagokra – a
jún. 16
5:00
Óriási mérföldkőhöz ért az elektromos légitaxi – Itt az első tesztpilótával végrehajtott repülés (newtechnology.hu)
Az amerikai Archer Aviation most először mutatta be nyilvánosan, hogy hogyan repül pilóta irányításával a Midnight névre keresztelt repülőgépe. A vállalat közleményben tudatta, hogy a tesztprogram június első napjaiban új
jún. 16
5:00
Strandon szedte össze az agyfaló amőbát egy kisfiú – Az életéért küzdenek (naphire.hu)
Életveszélyes állapotban fekszik egy 11 éves fiú a pozsonyi gyermekkórház intenzív osztályán, miután szervezetét vélhetően a Naegleria fowleri nevű halálos parazita támadta meg – közismert nevén az "agyfaló amőba". A gyanú szerint a fertőzés egy párkányi úszótanfolyamon történhetett, de a szakértők szerint a kórokozó nemcsak fürdőkben, hanem akár o
jún. 16
5:00
Irakban megszületett az első független napenergia-közösség (Öko-drive)
Kulak lakóházait és középületeit mind napelemek látják el árammal.
jún. 16
5:00
A mesterséges intelligencia újratervezi a kertedet – ingyen (Bien)
Lehet, hogy a kerted már évek óta ugyanúgy néz ki, mert nem volt alkalmad vagy lehetőséged újragondolni, de most itt az idő, hogy segítséget kérj – ehhez pedig nem muszáj azonnal tájépítészt hívnod vagy százezreket elköltened!
jún. 16
5:06
Baj van a Balatonnál (Infostart)
Csökken a Balaton vízszintje, nagyon kéne az eső. Hétfőre az előrejelzések szerint meg is érkezik a csapadék.
jún. 16
5:06
Már 40 MediaMarkt üzletből lehet villámgyorsan rendelni a Wolton (KKV Magazin)
A budapesti, két hónapos pilot sikere után országosra bővül a Wolt és a MediaMarkt együttműködése. Mostantól 40 üzlet kínálatából lehet kényelmesen, akár 35 percen belüli kézbesítéssel elektronikai termékeket rendelni – a szokásos Wolt-minőségben.
jún. 16
5:06
A szabadságnak valóban ára van (Magyar Nemzet)
A Föld Árnyékos Oldala – Duray Miklós emléke nemcsak a diktatúrákat, de a diktatúrázókat is felidézi.
jún. 16
5:06
Így előzd meg a fű kiégését a kertben (Haszon.hu)
A tartós nyári melegben, amikor kevés csapadék is hullik, a fű is szenved. Mit tehetnek a kerttulajdonosok, hogy kisebb eséllyel égjen ki a fű?
jún. 16
5:09
Tinédzserkori dackorszak: miért lesz engedetlen a kamasz kutyád? (Háziállat)
Pont akkor lesz engedetlen és dacos a kutyád, amikor a legkevésbé számítanád – de ne aggódj, ez csak múló kamaszkori viselkedés, ami hamar elmúlik.
jún. 16
5:12
Megkezdik a sorozatgyártását ennek a kínai monstrumnak (Magyar Hírlap)
A 60 tonnás AG600 vízen és levegőben is bevethető, elsősorban katasztrófa-elhárítási célokra.
jún. 16
5:12
Robbie Keane eddig tíz percet adott neki, ezt tervezi a Fradi magyar tehetsége (Magyar Nemzet)
A magyar válogatottban is bemutatkozó Gruber Zsombor visszatér az FTC-hez, és megharcol a helyéért.
jún. 16
5:14
Magyar Péter csúfos kudarcot vallott az előfizetéses rendszerváltó programjával (Magyar Nemzet)
A legelkötelezettebb Tisza-híveken kívül mindenki mást hidegen hagy a program.
jún. 16
5:15
Először készült felvétel a Nap déli sarkáról (Player)
És ez felér egy űrbéli szenzációval.
jún. 16
5:17
Miss Universe Mexicóval zárjuk a hetet (Player)
2022-ben nyerte el a címet, 2025-ben lett nálunk a nap csaja.
jún. 16
5:18
Utolsó esély a Netflixen: A brutális háborús akciófilm eltűnik a platformról (Mafab)
Június 29-ig érhető el a magyarországi Netflix kínálatában Jalmari Helander brutalitás háborús akciófilmje, a Sisu.
jún. 16
5:18
A tanár, a borbély és a bróker - őket verte meg 10-0-ra a Bayern München (Magyar Nemzet)
Még egy komolyabb edzéssel sem ért fel a Bayern München számára a klubvilágbajnokságon lejátszott első mérkőzés. A teljesen amatőr Auckland játékosai a súlyos vereség ellenére sem szomorúak.
jún. 16
5:18
A jó befőtt titka – 4 dolog, amit ne hagyj ki a nyári befőzésből (Street Kitchen)
Van az a pillanat nyáron, amikor rád szakad a gyümölcsbőség: a kertben roskadozik a barackfa, a piacon jó áron adják a meggyet, és a nagymamád is rád sózza a maradék szilvát. Ilyenkor jön a kérdés: hova ezzel a rengeteg gyümölccsel?
jún. 16
5:20
Greta Thunberg hasznos idiótaként szolgálja a Hamászt (Magyar Nemzet)
Terrorszervezetek támogatása lett Greta Thunberg új hobbija.
jún. 16
5:21
Nascar: Szerdán még járni sem tudott, vasárnap negyedikként zárt Mexikóban Alex Bowman (USAracing)
A negyedik pozícióban fejezte be a Nascar Cup vasárnapi, mexikói futamát Alex Bowman. A Hendrick...
jún. 16
5:23
Nascar: Max Verstappentől kért tanácsot Svg a mexikói domináns győzelme előtt (USAracing)
2009 óta nem aratott egyetlen versenyző sem akkora előnnyel győzelmet a Nascar Cupban, mint múlt...
jún. 16
5:24
4 dolog, amit a nők csinálnak a strandon - És a pasik szerint nagyon ciki (Joy)
Megkérdeztük a pasikat, szerintük mi az, amit egyetlen nőnek sem kellene csinálnia a strandon.
jún. 16
5:24
Soha ne pucold meg ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket (Femcafe)
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy több zöldség és gyümölcs héja igazi tápanyagbomba – tele van rosttal, antioxidánsokkal, és olyan jótékony vegyületekkel, amelyek támogatják a szervezetet.
jún. 16
5:24
Hősök tere, végállomás (Magyar Nemzet)
Az újrahantolt mártírok mellett a diktatúra is a ravatalra került.
jún. 16
5:24
Fordulatot vesz az időjárás: Felhőszakadásra figyelmeztettek (Nyugati Fény)
Mutatjuk a részleteket!
jún. 16
5:24
Nascar: Szerdán még járni sem tudott, vasárnap negyedikként zárt Mexikóban Alex Bowman (Racing)
A negyedik pozícióban fejezte be a Nascar Cup vasárnapi, mexikói futamát Alex Bowman. A Hendrick...
jún. 16
5:24
Öt éve jelentette be Gulyás Gergely és Kocsis Máté a különleges jogrend végét, ami most már 1700 napja tart (Telex)
Büszkén, mosolyogva mondták 2020-ban, hogy a veszélyhelyzet feloldásával megelőzték egész Európát, hiába aggódott az ellenzék. Aztán négy hónap múlva visszahozták, és azóta is egyik percről a másikra kiadott rendeletekkel irányíthatják az országot.
jún. 16
5:24
A háborús hős kutya úgy hatástalanított egy bombát, hogy rápisilt (Telex)
Juliana, a német dog még a Guinness Világrekordok Könyvébe is bekerült, mint a legtöbbet kitüntetett kutya, mivel kétszer is megmentette a gazdája életét.
jún. 16
5:24
Késik a vonat és bérleted van? Így kérd a visszatérítést a Máv-tól (Hóvége)
A késési biztosítás a bérlettel és a napijeggyel utazókat is megilleti.
jún. 16
5:26
Nascar: Max Verstappentől kért tanácsot Svg a mexikói domináns győzelme előtt (Racing)
2009 óta nem aratott egyetlen versenyző sem akkora előnnyel győzelmet a Nascar Cupban, mint múlt...
jún. 16
5:26
Ha a Fideszen múlik, 199 helyett csak 197 mandátumért küzdhetnek a pártok 2026-ban (Telex)
Ha a Fidesznek sikerül elérnie, hogy a német mellett a roma nemzetiség is hozzájuk lojális jelöltet állítson, akkor a kormánypártoknak minden esélyük meglesz, hogy kétmandátumos előnnyel induljanak 2026-ban. A Political Capital választási elemzőjének írása.
jún. 16
5:27
Megölik Barcelonát (Infostart)
Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt.
jún. 16
5:27
Időjárás: Ha ilyen a hidegfront, milyen lehet a meleg? (Agroinform)
Először csak a nyugati országrészbe érkezik meg, fokozatosan halad kelet felé.
jún. 16
5:27
Nascar: 16 éve nem verte el senki annyira a Cup mezőnyét, mint most Shane van Gisbergen Mexikóban (USAracing)
A Nascar Cup mezőnye 1958 óta először rendezett pontozásos versenyt az Usa határain kívül. A...
jún. 16
5:30
Hogyan tükröződik a technológia fejlődése a napelemek teljesítményadatain? (Alternatív Energia)
Az Eu Pvgis rendszere segít jobban megérteni, hogy az egyes régiókban miként termelnek a napelemek.
jún. 16
5:30
A reggeli mozgásszegény életmód káros hatással lehet az egészségünkre: 8 tipp a tökéletes reggeli rutinhoz (Éva Magazin)
Tudtad, hogy ha reggel egyáltalán nem mozgatod át a tested, az rányomhatja a bélyegét az egész napodra? A mozgásszegény életmód lassíthatja az anyagcserét, csökkenti az energiaszintet, és hosszú távon növelheti a szív- és érrendszeri problémák, valamint az elhízás kockázatát is. Szerencsére napi pár perc mozgással és egy hasznos reggeli rutinnal tá
jún. 16
5:30
Ez az 5 vármegye megússza a csapadékot, miközben az országot beteríti a csapadék? Részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Jön a hidegfront, majd így változik az időjárás hazánk területén.
jún. 16
5:30
Malacbácsi (Magyar Nemzet)
Tényleg elképzelhetetlenül ízléstelen a pride, ahol már szó sincs semmiféle polgárjogi akcióról és a döntés szabadságáról.
jún. 16
5:30
Ahol már a mesterséges intelligencia is segít (Magyar Mezőgazdaság)
Zöldmezős beruházásként építette 2022-ben termálvízfűtésű üvegháztelepét Szegváron a Szentesi Paradicsom Kft. A 4,1 hektáros üvegházban koktélparadicsomot és hagyományos fürtös fajtákat hajtatnak.
jún. 16
5:30
Nascar: 16 éve nem verte el senki annyira a Cup mezőnyét, mint most Shane van Gisbergen Mexikóban (Racing)
A Nascar Cup mezőnye 1958 óta először rendezett pontozásos versenyt az Usa határain kívül. A...
jún. 16
5:30
Nyálas beszédű aljas álrendőr akciózott telefonban, de szerencsére eltolta, hajszálon múlt a lopás (naphire.hu)
Újabb trükkös telefonos csalási kísérletre derült fény a napokban Pest vármegyében. Egy ismeretlen elkövető rendőrtisztnek adta ki magát, hogy így próbáljon pénzt kicsalni egy gyanútlan nőtől. A bűnözők a hatóságok nevével éltek vissza, és azt állították, hogy a nő bankszámlája kibertámadás célpontja lett – szerencsére végül nem jártak sikerrel.
jún. 16
5:30
A magyar marketing (nem)titkos fegyverei - I. rész: Az impresszionista marketing - Podcast ajánló (Digital Hungary)
Beszélgetőtársam ezúttal Perjés Tamás, aki a Kantar-Hoffmann Kft médiaszektor-vezetője. A most induló 4 részes sorozatunkban az ügyféltorta kutatásról, annak eredményeiről, tanulságairól és az azokból adódó cselekvési irányokról beszélgetünk.
jún. 16
5:30
Hőhullám diéta: mit egyél és mit ne 35 fok felett? (Bien)
Amikor a hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, testünk számos kihívással szembesül, amelyek közül a folyadékpótlás és a megfelelő táplálkozás kiemelkedően fontos szerepet játszik. Az étkezési szokásaink megváltoztatása nemcsak a belső egyensúly fenntartásában segít, hanem abban is, hogy jobban érezzük magunkat ebben az extrém melegben.
jún. 16
5:30
Egy pillanatra megállt az internet (ICT Global)
2025. június 12-én komoly üzemzavar rázta meg a globális technológiai ökoszisztémát: a Google Cloud szolgáltatásait érintő hiba világszerte kihatott digitális platformok, alkalmazások és üzleti rendszerek működésére. A leállás rávilágított arra, hogy az internet gerinceként működő felhőinfrastruktúrák milyen mértékben beépültek mindennapi életünkbe
jún. 16
5:36
Keir Starmer végre beismerte, hogy hibázott (Magyar Nemzet)
Teljes körű nemzeti vizsgálat indul.
jún. 16
5:36
12 érdekesség Christopher Nolan Batman-trilógiájáról, amiről talán nem is hallottál (InStyle Men)
A rendező a Batman: Kezdődik!-kel megváltoztatta a szuperhősfilmekről kialakult képet, arra viszont nem volt ráhatása, hogy a Denevérember jelmeze ne legyen szűk Christian Bale-nek.
jún. 16
5:38
A Barcelona önként jelentkezett a klubvilágbajnokságra, de a Fifa lesöpörte őket (Magyar Nemzet)
A spanyol csapat lemaradt a klubvilágbajnokságról, pedig az elnök mindent megtett.
jún. 16
5:40
Sztárvendég is érkezik a Budavári Palotakoncertre (Magyar Nemzet)
Népszerű operettdalok csendülnek fel augusztusban.
jún. 16
5:42
5-ből 3 munkáltató szerint a soft skill-ek fontosabbak, mint valaha (HR Portál)
Egy új jelentés szerint a munkáltatók prioritásai megváltoztak az AI által átformált munkaerőpiacon.

Keresés