Mesébe illő Szandi és a férje, Bogdán Csaba kapcsolata, hiszen már több mint harminc éve annak, hogy egymásba szerettek, a rajongásuk pedig azóta is töretlen.
Befejezi működését június végén a Békés vármegyei Orosházán a Kodolányi János Egyetem - közölte az oktatási intézményt fenntartó KJE Fenntartó Zrt. vezérigazgatója közleményben.
Több iráni rakéta becsapódott és súlyos károkat okozott péntek délután Izraelben, miután Irán több tucat ballisztikus rakétával támadt az országra – jelentették az izraeli televíziók az illetékes hatóságok közlései alapján.
A nyár egyik legörömtelibb hírével szolgálhatunk a pihenésre vágyóknak! Szombattól ugyanis megnyitja kapuit a tavaly pusztító tűzesetben megroncsolódott Miskolctapolca Barlangfürdő.
Kilenc év után ismét mindent eldöntő, hetedik mérkőzésnek örvendhetnek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rajongói. Bő egy hete hiába gondolta mindenki lefutottnak a nagydöntőt, az alapszakaszt a valaha volt legjobb pontkülönbségével toronymagasan megnyerő Oklahoma City Thunder és a keletről kisebb csodával határosan bekerülő Indiana Pace
A Patrióták áttörést értek el: közreműködésükkel létrejön egy munkacsoport az Európai Parlamentben, amely kivizsgálja az NGO-finanszírozások gyanús szerződéseit - tájékoztatott a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken.
Nagy bejelentést tett a TV2 programigazgatója: ősszel érkezik A Nagy Ő legújabb évada, amelyhez már ki is választották azt a szerencsés hírességet, aki a műsorban keresheti meg élete szerelmét.
Lezajlott az Eurojackpot újabb sorsolása. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1-50 közötti tartományból, valamint két Euro-golyót az 1-12 közötti tartományban. Mutatjuk, hogyan alakult a 25. játékhét második, pénteki sorsolása.
Csang Pimin, a Kínai Filmalap vezetője a 27. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon olyan bejelentést tett, hogy a hollywoodi író- majd színészsztrájkból alig kievickélő amerikai filmesek valószínűleg azonnal elkezdtek levegőért kapkodni.
Ma zártul az idei Cannes Lions, a kreatívipar legnagyobb eseményén ezúttal halványabban teljesítettek a magyarok, mint tavaly, nem jött össze egy újabb oroszlán. A hatalmas érdeklődés mellett megrendezett fesztiválon a mesterséges intelligencia mellett kiemelt hangsúlyt kapott a sport, illetve minden eddiginél több kreátor ment el Cannes-ba. A Prom
Bizonyára sosem feledjük Rácz Jenő és Kabát Peti 2022-es sokkoló összecsapását a Sztárboxban, amikor A Konyhafőnök séfje úgy kiütötte Kabát Pétert, hogy az rongybabaként, kifacsart pozícióban hullott a padlóra. A közönség néma csendben nézte a felkavaró jelenetet, a meccset pedig azonnal lefújták. Kokó azonnal orvost hívott, a focista párja, Róka A
Gergő és Szabina a "Halljad a képet" témakörben csaptak össze. A The Floor különleges feladatában képek alapján kellett megmondaniuk, hogy az adott fotó, milyen híres slágerre utal. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
Az Európai Néppárt elnöke levelet írt Magyar Péternek, melyben leírja, hogy elfogadják a Tisza álláspontját. Magyar szerint így végleg megcáfolták az orbáni propagandát.
Az elmúlt napokban egyre többször lehetett arról hallani, hogy az iráni atomprogram megbénítására indított izraeli légitámadások súlyos károkat tudnak okozni, de a mélyen egy hegy gyomrába rejtett fordói urándúsítót nem tudják elérni. Erre az atomfegyvereket nem számítva csak az amerikaiak legnagyobb bunkerrombolója képes, amit kifejezetten Fordóra
Szívhez szóló sci-fivel tért vissza a Pixar. Az Elio magányról, barátságról, különcségről és az apaságról is mesél, mindezt egy olyan univerzumban, ahol mi is eltöltenénk pár órát az űrlényekkel.
Az Egyesült Királyság továbbra is az európai neobank piac koronázatlan királya. A C-Innovation legújabb “UK Neobanking Report” jelentése szerint a neobankok együttesen már több mint 40 millió brit ügyfelet szolgálnak ki. A hagyományos bankrendszer árnyékából kilépve ezek az innovatív szereplők dinamikusan formálják a pénzügyi szektort, folyamatosan
A Rackhost Zrt. bejelentette, hogy a világ egyik legnagyobb internetszolgáltatója, a Cogent Communications új hozzáférési pontot létesített Budapesten, a Rackhost nagy teljesítményű adatközpontjában. Ez nemcsak a Cogent egész Európát lefedő hálózatát, valamint Közép- és Kelet-Európában való jelenlétét növeli tovább, hanem a Rackhost regionális szer
Miért érezzük néha, hogy a másik nő sikere a saját kudarcunk? Valóban örök vetélytársak lennénk, vagy csak belénk nevelték a versenyszellemet? Indul az In.hu és a Virtu étterem közösen rendezett
Mielőtt belevágsz a hajszínváltásba, jó, ha tudod: minél nagyobb a kontraszt a natúr hajszíned és a választott árnyalat között, annál hamarabb megjelenik a lenövés – és vele együtt a sürgető érzés, hogy újra időpontot kell kérned a fodrászodhoz. De vajon van-e olyan technika, amivel ritkábban kell szalont látogatni, mégis akár hónapokig szép marad
A sport erejével a jövőért: a Provident és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közös szervezésében elindult az Álombajnokság program. Amely hátrányos helyzetű településeken élő fiatalok számára teremt lehetőséget a fejlődésre és a közösségépítésre. A focibajnokság nemcsak a pályán, hanem az élet más területén is új esélyeket kínál a résztvevő gyere
Az asztrológia segítségével egy kicsit jobban megismerhetjük önmagunkat és másokat, elmerülhetünk a csillagjegyek rejtett dimenzióiban. Léteznek olyan jegyek, amelyek talán sokkal többet rejtenek magukban, mint azt első pillantásra gondolnánk. Lássuk, kik ők, és miért olyan különlegesek. Ez a 3 csillagjegy jó mélyre elrejti az igazi énjét. Néha min
A nyári szezon kezdetével az utazások gyakorisága is megnő – ilyenkor pedig gyakran felmerül a kérdés: vajon elég, ha nálunk van az Európai Egészségbiztosítási Kártya, vagy érdemes külön utasbiztosítást is kötni? Hogy jó döntést hozzunk, nem árt tisztában lenni azzal, miben különbözik a két lehetőség, és pontosan mire használható az EEK. Segítünk!
Annak ellenére, hogy a Huawei nem gyárt akkumulátorokat, a vállalat jelentős K+F-erőforrásokat fordít egy új, szilárdtest-akkumulátor technológia kifejlesztésére
Spanyolországban Almería környékén már véget ért a dinnyeszezon, így a termelés súlypontja Murcia körzetébe helyeződik át. Itt a márciusban esett sok csapadék hatására az első virágok képződése késett ugyan a megszokotthoz képest, ezért a rendelkezésre álló mennyiség jelenleg még mérsékelt, de várhatóan június végére a szokásos szintre emelkedik. E