2025. július 2. szerda

júl. 2
0:21
Csányi Péter: az első félévben is jelentős volt az OTP nyeresége, de nem a magyarországi tevékenység miatt (Infostart)
A kedvezőtlen hazai környezet ellenére sem változtat fő céljain az OTP Csoport – hangsúlyozta az InfoRádióban Csányi Péter vezérigazgató. Arról is beszélt, hogy a vállalati hitelezés területén lát komoly előrelépési lehetőséget, ha érdemben erősödni kezd a magyar gazdaság.
júl. 2
0:21
Donald Trump eljátszadozott Elon Musk kitoloncolásának gondolatával (Blikk)
Úgy tűnik, szintet lépett Donald Trump és Elon Musk nyilvános viszálya: az amerikai elnök kedden már Musk kitoloncolásának lehetőségét sem vetette el egyből, miután a techmilliárdos ismét keményen nekiment a republikánusok grandiózus költségvetési törvénycsomagjának. Az is felmerült, hogy épp a Musk által vezetett DOGE-t vetné be ellene.
júl. 2
0:21
Hatalmas kamionbaleset az M3-ason, pályazár (Infostart)
Az utat teljes szélességében lezárták Nyíregyházánál.
júl. 2
0:21
Megnyitják a floridai mocsarat - az illegális bevándorlók előtt (Infostart)
Már szerdán megkezdi a kitoloncolásra váró illegális bevándorlók fogadását a floridai mocsárvilágban kialakított "Aligátor Alcatraz", amelyet Donald Trump elnök jelenlétében adtak át kedden.
júl. 2
0:21
Fucsovics Márton ötszettes thrillerrel kezdett Wimbledonban (Blikk)
Fucsovics Márton öt játszmában legyőzte az amerikai Aleksandar Kovacevicet, és így a legjobb 64 közé jutott a wimbledoni teniszbajnokságon.
júl. 2
0:21
Vége az árplafonnak: változik a villanyszámla Romániában júliustól (Alternatív Energia)
Romániában július elsejétől kezdődően megszűnik a villamos energia árának hatósági korlátozása, a kisjövedelmű fogyasztók ezentúl energiautalványok formájában kapnak segítséget - jelentette be Tánczos Barna, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese pénteken.
júl. 2
0:21
Először beszélt telefonon Putyin Macronnal 2022 ősze óta (444.hu)
Iránnal kapcsolatban a franciák és az oroszok összehangolják a fellépésüket.
júl. 2
0:21
Szabadidő-autókkal és ígéretes hibrid hajtással érkezik a Chery (Player)
Újabb kínai autómárka érkezik Magyarországra, ezúttal az egyik legnagyobb gyártótól. A Chery két szabadidő-autót vezet be nálunk még ebben az évben, amit hamarosan két további modell követ majd.
júl. 2
0:21
Brutálisan drága verda hasít a Cápák között sztárja alatt, Jákob Zoli is elismerően csettintett (Promotions)
Még a milliárdos Jákob Zoltánnak is elállt a szava, annyira különleges a luxusautó.
júl. 2
0:21
A tudomány szerint a koffein nemcsak ébren tart, hanem lassíthatja az öregedést is (Hamu és Gyémánt)
Azt már tudjuk, hogy a koffein segít a reggeli ébredés folyamatában, és új lendületet ad, ha délután elfáradunk, de a szakértők szerint van még egy pozitív hatása: az egészségesebb öregedéshez is hozzájárulhat. Egy új tanulmány azt vizsgálta, hogy pontosan milyen sejtszintű folyamatok állnak a jelenség hátterében.
júl. 2
0:21
Nagyot mentek az IPRA-n a Lounge PR kampányai (MMonline)
A Lounge Group PR-divíziójaként működő Lounge Communication idén öt kategóriában is győzelmet aratott a nemzetközi PR-szakma legrangosabb elismerésének számító IPRA Golden World Awards (GWA) eredményhirdetésén. A Bolt taxi, az MVM Csoport és a Budapest Airport kampányai egyaránt a világ élvonalába kerültek a londoni székhelyű szakmai szövetség glob
júl. 2
0:21
Ritka nagy baromság, hogy az EU ingyenessé tenné a nagy kézicsomagot a repülőgépeken (Forbes)
Addig bosszantották a fapados légitársaságok a kis stiklijeikel az utasokat, hogy egy totál értelmetlen és káros szigorításra készül ráharapni az EU. Ács világa.
júl. 2
0:21
Gustav Klimt és az Attersee varázsa — A szecesszió mestere a Salzkammergut tavánál (Utazási Élmények)
Képzelj el egy helyet, ahol a festői hegyek ölelésében kristálytiszta tó vizén táncol a napfény, és a levegőben érezni a művészet leheletét. Ez nem más, mint az Attersee, Ausztria Salzkammergut régiójának smaragdzöld kincse, amely nem csupán a természet kedvelőinek paradicsoma. Itt, a csend és a szépség ölelésében talált ihletre a bécsi szecesszió
júl. 2
0:21
Élettársi kapcsolatként, de el kell ismerni Magyarországon a külföldön kötött melegházasságokat (Telex)
Az Alkotmánybíróság utasította az Országgyűlést, hogy október 31-ig alkosson erről jogszabályt.
júl. 2
0:21
Tüntetés, könnygáz, blokád: Vučić lenácizta és lehuligánozta az új választást követelő diákokat (Telex)
Könnygázzal és paprikaspray-vel oszlatták szombaton az óriási tömeget Belgrádban, amire válaszul az egyetemisták több város csomópontjait lezárták. A szerb elnök már többször kijelentette, hogy nem fog engedni, és nem lesznek 2027 előtt előrehozott választások.
júl. 2
0:21
A Real Madrid fejesgóllal verte a Juventust a klubvilágbajnokság nyolcaddöntőjében (Telex)
A madridi együttes ellenfele a negyeddöntőben a Borussia Dortmund vagy a mexikói Monterrey lesz.
júl. 2
0:21
Elég legyen már a Jurassic Parkokból, hányszor kell még elmondani (Telex)
A Jurassic World: Újjászületés újraindítaná a sorozatot, de azt se tudja, hogy folytatás vagy tiszteletadás legyen. A rettenetes alakítások és az akadozó cselekmény sem segítenek, alig akad ok, hogy beüljünk rá.
júl. 2
0:21
Itt az Orbán-kormány váratlan bejelentése a rezsiről – ez az intézkedés minden magyar érinteni fog (naphire.hu)
Stabilak maradnak a lakossági földgázárak: egy friss kormányrendelet szerint 2026. szeptember 30-ig nem változnak a tarifák. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent jogszabály rögzíti, a felügyeletet pedig a MEKH látja el.
júl. 2
0:21
Barackkal töltött csirkemell (Street Kitchen)
Képzeld el, ahogy a szaftos csirkemell találkozik a nyár édes ízével, a barackkal. Ez a recept egy igazi ízkavalkád, amit ráadásul pillanatok alatt összedobhatsz.
júl. 2
0:21
A Catl 20 éven belül az új akkumulátorok felét újrahasznosított anyagokból gyártaná (Gyártástrend)
A világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Catl a Londoni Klímahéten jelentette be, hogy 20 éven belül új akkumulátorainak felét újrahasznosított anyagokból kívánja előállítani. Az Ellen MacArthur Alapítvánnyal közösen meghirdetett körforgásos gazdasági törekvések célja az elsődleges nyersanyagoktól való függőség csökkentése, valamint eg
júl. 2
0:21
"A tét Te vagy" - kampány indult a fiatalokat veszélyeztető függőségekről (EgészségKalauz)
A dohányzás és a szerencsejáték árnyoldalaira, valamint az online tér kockázataira igyekeznek felhívni a fiatalok figyelmét.
júl. 2
0:21
Fröccs, dal, Balaton – Itt a Buborékok Nyara! (Vince)
Megválasztották az idei nyár fröccsét is és dal is készült a buborékokról. Elindult a Buborékok Nyara, a Magyar Bormarketing Ügynökség nyári kampánya, amely immár harmadik éve a fiatal felnőtt generációnak
júl. 2
0:21
Ezt a júliust sosem fogja elfelejteni ez a 2 csillagjegy (FreeMix)
Valami különleges vár idén nyáron 2 különleges csillagjegyre. Ahogy a nap egyre hosszabb ideig ragyog felettünk, és a nyári hónapok élettel telnek meg, ez a varázslatos időszak két csillagjegy számára egy rendkívüli élménnyel lesz tele. Ez a július soha nem fog elhalványulni az emlékezetükből, mert azok az események, amik bekövetkeznek, örökre ott
júl. 2
0:21
Újabb áremelés: úgy drágul a tojás Magyarországon, amilyet rég láttunk (Agrárszektor)
Látványos változásokat hozott 2025 első féléve a baromfi- és tojáspiacon, miközben a fogyasztók egyre többet fizetnek az alapvető termékekért, a termelők és feldolgozók is próbálnak alkalmazkodni a nemzetközi és hazai árhullámzásokhoz. Az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) friss baromfipiaci jelentése szerint a tojás és a csirkemell ára is jelentősen
júl. 2
0:21
Verset reggelire, prózát vacsorára – A Fiatal Írók Szövetsége ismét megrendezi nyári táborát (Litera)
Nádasdy Ádám, Oravecz Imre, Papp-Zakor Ilka, a Platon Karataev-duó és mások július 16–20. között a Börzsöny szívében.
júl. 2
0:24
Csikesz Erika az Indamediához igazolt (Kreatív Online)
A TV2 Csoport korábbi értékesítési és digitális igazgatója az Indamediahoz tartozó DisplayNOW Zrt. vezérigazgatójaként folytatja karrierjét, és augusztus 1-én érkezik a céghez.
júl. 2
0:24
Az érvénytelen gyermekvédelmi népszavazással védte a kormányt Szentkirályi, de egyik kérdés sem vonatkozott a Pride-ra (Kontroll.hu)
Élesen bírálta a Pride-ot Szentkirályi Alexandra a Fővárosi Közgyűlésen, miközben azzal hárította el a kormány kudarcával kapcsolatos kérdéseket, hogy a Balatonon többen voltak a hétvégén, mint a becslések szerint több százezres felvonuláson. A Fidesz fővárosi politikusa felhozta az érvénytelen gyermekvédelmi népszavazást is, de azt nem említette,
júl. 2
0:25
Elkészült Magyarország legnagyobb energiatárolója Szolnokon (Alternatív Energia)
Nappali áram éjszakára: a zöldenergia stabilitásának kulcsa már működik.
júl. 2
0:25
Brutális paraméterekkel jön ez a kaliforniai szuperautó (Player)
Ha minden részlete valóra válik, akkor gyűjtők álma lehet a kaliforniai Oilstainlab szuperautója, amiből benzines és elektromos hajtású változat is lesz, az előbbi hathengeres bokszerrel és kézi váltóval is.
júl. 2
0:25
Aranypénz került forgalomba Magyarországon, nálad is lehet belőle otthon a fiók mélyén (Promotions)
A forint nyolc évtizedes története alatt rengeteg érdekes pénzváltozat került a használók elé, most is mutatunk egy ilyet.
júl. 2
0:25
Néhány trükk, amivel könnyedén kideríthető, hogy érett-e a bolti ananász (Hamu és Gyémánt)
Nyáron sokan szívesen fogyasztunk ananászt, ételek és italok mellé egyaránt. Gyakran szembesülünk azonban a felvágás után annak értlenségével. Ennek oka, hogy ellentétben más gyümölcsökkel, az ananászok nem érnek be szedés után. Szerencsére létezik azonban néhány egyszerű megoldás, amivel még a vásárlás előtt megállapítható, hogy érett-e a kiválasz
júl. 2
0:25
Visszatért a Telexhez Lovas Gergő (MMonline)
Július elsejétől újra a Telexnél dolgozik Lovas Gergő, a híroldal volt munkatársa. A newsroom vezetése mellett az ügyeleti rendszer átalakításán is dolgozik majd, hogy még gördülékenyebben működjön a szerkesztőség. (kiemelt fotón Lovas Gergő, forrás: Telex/Ajpek Orsi) Lovas Gergő tagja volt annak az egykori indexes csapatnak, ami elindította a Tele
júl. 2
0:25
Dr. Kincse Csongor: A remény hiánya a magyar egészségügy legnagyobb baja (Telex)
A Szegedi Tudományegyetemen frissen végzett orvos szerint a kormány csupán kommunikációval próbálja megoldani a problémákat.
júl. 2
0:25
Három év után szóba állt egymással Putyin és Macron (Telex)
Két órán át beszéltek egymással Ukrajnáról és a közel-keleti helyzetről.
júl. 2
0:25
Dráma a Balatonon: 50 embert mentettek ki a viharos magyar tengerből (naphire.hu)
Életveszélyes helyzetek sorozata alakult ki a Balatonon a hétvégén: a viharos szél miatt 50 embert kellett kimenteni a vízből. A vízirendőrök szerint sok baleset elkerülhető lett volna, ha az emberek betartják a viharjelzések szabályait.
júl. 2
0:25
Japán áttörést ért el a kvantum-számítástechnikában (Gyártástrend)
Az innovatív számítógép a klasszikus infrastruktúrával összekapcsolva segíti a szigetország iparát a szuperszámítástechnika felé vezető úton.
júl. 2
0:25
Orvosmeteorológia: tikkasztó és megterhelő napok előtt állunk (EgészségKalauz)
A Meteo klinika részletes tájékoztatása szerint még tovább tud erősödni a hőhullám, országosan egyre veszélyesebbek a meteogyógyászati következményekkel számolhatunk.
júl. 2
0:25
4 legjobb helyszín egy nyári borozásra (Vince)
A nyári estéket nincs is jobb kísérője egy jól megválasztott bornak, különösen, ha az ital mellett az élmény és a környezet is kivételes. Összegyűjtöttünk négy olyan exkluzív helyszínt, ahol a
júl. 2
0:25
Érkezik a lehűlés: mutatjuk, hol csap le keményen a hideg itthon (Agrárszektor)
Július 2-án hajnalban érdemes lesz szellőztetni. De azért ezzel is óvatosnak kell lenni: északkeleten a hidegre érzékeny helyeken ismét 10 fok alá hűlhet le a levegő.
júl. 2
0:25
Kulin Borbála: Magyar szeretet (Litera)
Ellátogatott hozzánk is, a Tanítói Árvaházba, megsimogatott néhány gyerekarcot, megpaskolt néhány kamaszfiú-vállat, körbevezették az egész épületen, megmutatták neki a parkot, benézett a konyhába, és elége...
júl. 2
0:27
Czomba Sándor: a kormány évek óta segíti a Dunaferr vállalatot, a munkahelyek megtartását (ProfitLine)
A kormány évek óta segíti a Dunaferr vállalatot, a munkahelyek megtartását, a munkavállalóknak pedig minden segítséget és átképzési lehetőséget megad a továbblépéshez – közölte keddi videóüzenetében Czomba Sándor.
júl. 2
0:27
2025.07.02. – Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
“Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.”
júl. 2
0:28
Nyomoz a rendőrség az MNB-alapítványok ügyében, de az ellenzéki politikus szerint pingpongoznak a fideszes hatóságok (Kontroll.hu)
A belügyminiszterhez és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához fordult Tordai Bence, miután kiderült, hogy a Pintér Sándor alá tartozó szerv nyomoz a jegybank alapítványi pénzeivel kapcsolatban. Az ellenzéki politikus szerint pingpongoznak az MNB-botránnyal a fideszes hatóságok. Ezt azután írta, hogy a Legfőbb Ügyészt írásban kérdezte a ny
júl. 2
0:29
Brüsszel zöld utat adott: segíthetik a tagállamok a tiszta technológiákat (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság engedélyezi az uniós tagállamok számára, hogy támogatás formájában csökkentsék a nagyvállalatok villamosenergia-költségeit, azzal a céllal, hogy előmozdítsák a tiszta energia, az ipari dekarbonizáció és a tiszta technológiák fejlesztését.
júl. 2
0:29
Vérpezsdítő lett A menekülő ember első előzetese (Player)
Edgar Wrightot a Cornetto-trilógia – azaz a Haláli hullák hajnala, a Vaskabátok és a Világvége – illetve a Nyomd, Bébi, nyomd! óta nagyon szeretjük, ezért annak is nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy az ő vezényletével készül el Stephen King A menekülő ember című sci-filmjének új feldolgozása.
júl. 2
0:29
Kvíz: a magyarok 95 százaléka az első kérdésnél elbukik (Promotions)
Nehéz műveltségi kvíz, vegyes kérdések következnek majd.
júl. 2
0:29
A TV2-től az Indamediához igazol Csikesz Erika (MMonline)
Csikesz Erika, a TV2 Csoport korábbi értékesítési és digitális igazgatója az Indamediahoz tartozó DisplayNOW Zrt. vezérigazgatójaként folytatja karrierjét. A szakember augusztus 1-én érkezik a céghez. A vezető szakember, aki 2019 óta töltötte be a TV2 Csoport értékesítési igazgatói pozícióját, majd 2024 márciusától digitális igazgatói feladatait is
júl. 2
0:29
Beszakadt a járda a ramaty állapotban lévő Gubacsi hídon (Telex)
Olvasónk beszámolója szerint akkora a szintkülönbség, hogy egy futó kis híján kitörte a bokáját.
júl. 2
0:29
Sokkoló: nevetséges összegért és palackokért vertek meg egy gyereket (naphire.hu)
Tíz darab visszaváltható palack és 250 forint miatt támadtak meg egy gyereket Heves vármegyében – a fiút ököllel leütötték, majd meg is fenyegették. Az elkövetőket letartóztatták, de a döntés még nem jogerős.
júl. 2
0:29
A Google már most megrendelte a fúziós energiát a 2030-as évekre (Gyártástrend)
Szerződést kötöttek egy startuppal, ami vállalta, hogy 400 Mw villamos energiát fog termelni a techóriásnak.

Keresés