A holdfelszíni közlekedés eddig inkább a tudományos-fantasztikum kategóriájába tartozott, de most egy spanyol technológiai vállalat, a GMV egy olyan rendszert mutatott be, amely alapjaiban változtathatja meg a jövő holdexpedícióit. A LUPIN névre keresztelt technológia lényegében a GPS holdi megfelelője, amely a jövőben éppoly egyszerűvé teheti a na
Az első randik varázsa és különlegessége valami olyasmi, amiről érdemes hosszan gondolkodni és beszélni. Ott lebeg a kezdet izgalma és a lehetőség, hogy valami igazán jelentőségteljes van kialakulóban. Az első találkozások azonban gyakran komoly kérdéseket is felvetnek, különösen a szexuális intimitás tekintetében, aminek megítélése egyénenként vál
Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán programnapot tervez a múzeumok világnapján.
Holnap érkezik az első fagyosszent, Szervác, és hoz is gyenge fagyokat az északkeleti országrészben a derült, szélcsendes, hidegre érzékeny helyeken. Ennek ágyaz meg a mai hidegfront, amely északról vonul dél felé. Útját eső, kisebb záporok kísérik, de az aszályt enyhítő jelentős csapadék ezúttal is elmarad. Északkeleten mérhettünk reggel, délelőtt
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője szerint mind nemzetközi, mind pedig hazai szinten a munkáltatók és a munkavállalók is sokkal inkább hajlanak a továbbképzések felé. Így a mesterséges intelligencia nem kiszorítja az embert, hanem segíti a munkájában.
Szerényen, de jól láthatóan budai panorámával él Magyarországon Marcin Romanowski, a volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes, aki súlyos korrupciós vádak elől menekült hazánkba – derítette ki a Fakt lengyel hírportál. A volt lengyel politikus nem csak politikai menedékjogot kapott Magyarországon, de állást is: egy új alapítású intézet élére kerü
A csütörtökön megválasztott pápa tartós békét sürgetett az ukrajnai háborúban, tűzszünetet kért Gázában, valamint üdvözölte India és Pakisztán szombati megállapodását.
Pozitív jelnek nevezte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkezdte a háború leállításának lehetőségét mérlegelni. Az X-en közzétett üzenetében az ukrán elnök azt írta, hogy a háború tényleges leállításának első valódi lépése a tűzszünet lenne. "Teljes értelmetlen akár csak egyetlen napig is folytatni az öldöklést. Azt várju
Százszor nyugisabb és olcsóbb hely, mint a Balaton és szinte senki sem ismeri Nyáron a nagy hőségben a legtöbb népszerű hazai szállások és apartmanok megtelnek emberekkel. A helyi strandokra is időben érdemes érkezni, ha esetleg napágyon szeretnénk pihenni, és az éttermek előtt már délelőtt sorok kígyóznak, a parkolásról már nem is beszélve. Sokan
Több mint százezer ember gyűlt össze a vatikáni Szent Péter téren, hogy közösen imádkozzanak XIV. Leó pápával a Jó Pásztor vasárnapján. A pápa első római püspöki vasárnapján különösen a papi és szerzetesi hivatásokért kért imát, hangsúlyozva, mennyire szüksége van rájuk az egyháznak. Szívhez szóló beszédében a fiatalokat is megszólította: "Ne félje
Eddig több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát, a nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
Így nem pusztul ki a paprika töve: ha EZT csinálod, éveken át bőven terem a paprika A legtöbben – én is így tudtam eddig – azt gondoltuk a paprikáról, hogy csak egy szezonra szól. Ha letermett, ment a komposztra vagy a kukába. Pedig nem kell így lennie! Egy kis gondoskodással akár a következő évben is
Pattanásig feszültek az idegek a Győr és a címvédő Ferencváros rangadóján a női kézilabda NB I-ben. A találkozót a hazai együttes nyert meg hazai pályán 32-24-re, s ezzel a bajnoki cím kapujába lépett, ám a mérkőzés nem arról marad emlékezetes, hogy a Győr mennyire fantasztikusan játszott a második játékrészben, hanem sokkal inkább a vendégek kispa
A Magyar Filmadatbázis (Mafab) január óta figyeli a nézők érdeklődését. Ez alapján a Jurassic World vezeti a nyári bemutatók top 10-es listáját, amelyen a legtöbb film ismert széria vagy újragondolt klasszikus. A képregényfilmek továbbra is meghatározóak, és a családi mozik is erősen jelen vannak a várakozási listán.
A legtöbben azért döntenek az életmódváltás mellett, mert hosszú távon fenntartható módszert keresnek a fogyáshoz. Pedig jóval több előnyünk származik, ha az egészséges életmód mellett tesszük le a voksunkat.
Negyvenhárom év után az izraeli hadsereg (IDF) titkos kommandós művelettel hazaszállította Szíriából egy negyvenhárom évvel ezelőtt elesett izraeli katona, Cvika Feldman földi maradványait - jelentette a katonai rádió vasárnap.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.
A mesterséges intelligencia térnyerése alapjaiban alakítja át a bankszektort is. Automatizált, digitális alapú ügyfélszolgálatok, intelligens hitelbírálatok, robotizált pénzügyi tanácsadás – csak néhány példa arra, hogyan szorítja háttérbe a hagyományos munkaköröket az új technológia. A témáról kiemelt helyen lesz szó május 27-ei Financial IT rende
Fotó: MÁV A vonat június 19. és szeptember 13. között közlekedik Budapestről, heti 2-4 alkalommal, mely lehetővé teszi az utasok számára, hogy Európa egyik legizgalmasabb vasútvonalán élvezzék az utazást. Az utasok az Utasellátó elegáns étkezőkocsijában válogathatnak a minőségi étel- és italkínálatból. Este a Balaton tájában gyönyörködhetnek, éjjel
Ötven évvel ezelőtt Çetin Mert játszani indult, de beleesett a Spree folyóba. A keletnémetek észlelték, mégsem indult mentőakció, a nyugatiak nem mertek közbelépni, mert féltek, hogy lelövik őket. Az eset nagy felháborodást váltott ki, és egy sor változás történt miatta.
Mindenkinek van olyan napja, amikor úgy érzi, hogy a feszültség az egekbe szökik. Azonban nem kell azonnal gyógyszerekhez nyúlni ahhoz, hogy megkönnyebbüljünk. Léteznek természetes megoldások, olyan italok formájában, amelyek hatékonyan segítenek a stressz levezetésében. Cikkünkben ezeket az italokat vesszük górcső alá, amelyek nemcsak egészségesek
Fontos határidő közeledik, 2025. május 20-ig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket. Azt kevesen tudják, hogy akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben.