A Kartonkocsma FB-oldalon megjelent egy kép, ami karikírozza a Harcosok Klubja rendezvény után készült, Facebookra és Redditre is kikerült csoportképet. A kritizálók bodyshaming miatt támadják, az alkotó pedig hajlandó volt vitára bocsátani, hogy menjen, vagy maradjon a poszt? Azóta Gézamalac is beszállt, aki ugyancsak a műfaj formanyelvezete felő
Sokan panaszkodnak arra, hogy 2025 május közepén még mindig kabátban kell munkába indulni, vagy épp el kell halasztani a tavaszi túrákat. Az ELTE Meteorológiai Tanszék kutatói – Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita – friss tanulmányukban megvizsgálták: valóban rendkívüli-e az idei tavasz. Továbbá annak is utánajártak, hogy mi okozhatja a szokatla
Kovács Gergely Christian Thorninggal, a Dán Királyság nagykövetével találkozott a Hegyvidéki Polgármesteri Hivatalban. A főváros XII. kerületének polgármestere arról számolt be, hogy a múlt héten a kerülethez csatolták Grönlandot, a neve pedig Új-Hegyvidék lett. Minderről a közösségi oldalán osztott meg egy posztot a Kutyapárt elnöke.
Egyre erőszakosabban folyik a kényszersorozás Ukrajnában. Egyre többen keresik eltűnt családtagjaikat akiket az utcáról raboltak el katonák. Elveszik a telefonjukat is, hogy ne tudják értesíteni a hozzátartozóikat, az sem érdekli a kényszersorozókat, hogy videóra veszik kegyetlenkedéseiket.
Kíméletlen erővel csapott le a vihar az ország több pontján. A viharzóna elsőként a Dunántúl nyugati részét és az ország középső részét érte el. A fővárost már javában elárasztotta az esővíz, a Tisza felé pedig csak mostanában fog odaérni.
Labdarúgó aligha választhatna szebb módot a búcsúra, mint Jan Vertonghen. Az Anderlecht 157-szeres belga válogatott labdarúgójának utolsó hazai találkozóján ugyanis saját kislánya emelte fel a mezszámával ellátott cseretáblát.
1980. május 21-et írunk, amikor az Egyesült Államokban megjelenik minden idők legikonikusabb sci-fi filmjének legújabb része: A Birodalom visszavág. A máig óriási népszerűségnek örvendő franchise folytatása mágnesként vonzotta a rajongókat a mozikba. Az évforduló alkalmával egy olyan tesztet készítettünk, amit csak az igazi rajongók tudnak hibátlan
Nem ismerik a budapesti Teréz körúti házban Tibort, aki a homlokzatra kifeszített 70-80 négyzetméteres molinón henceg ország-világnak, hogy 1,2 milliárd forintot kaszált egy nyereményjátékon. A "láthatatlan férfi" ígéri, hogy jól bánik majd a pénzzel, de hogy mire költi, azt nem árulta el a kifeszített hálón, mint ahogy azt sem, melyik játékkal tet
Köztudott, hogy az üvegházhatású gázok felelősek bolygónk globális felmelegedéséért, amelyet az egyes országok saját stratégiákkal igyekeznek megfékezni. Közös célkitűzés, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 2050-ig teljes mértékben nullára csökkentsék. Dr. Szolnoki Pálma Tünde az energiaszektor úttörői közé tartozik, és a zöld innovációk haza
Mintegy négyszáz programmal, köztük kiállításokkal, koncertekkel, fesztiválokkal, sportrendezvényekkel, színházi bemutatókkal és fagylaltversennyel is várják Hajdúszoboszlón a látogatókat és a helyieket az év során – értesült róla a Spabook.net az MTI…
Meghan Trainor dalai látszólag tinglitangli popszámok, mégis annyival többet tudnak náluk, legalábbis Tóth Flóra szerint. Leírja, miért örül, hogy pár száma felkerült a lányai lejátszási listájára.
Kegyetlen bűnözők hálójába került a tolnai nyugdíjas, miután igénybe vette egy prostituált szolgáltatásait. Néhány nap alatt milliókat szedtek el tőle a zsarolók.
A tervezet számos pontja aggodalmat kelt, jelezte a jogállamisági EU-biztos. A Fidesztől baloldali aktivistacsoportok pénzeléséről, a Tiszától egy bukásra ítélt rezsim kapaszkodásáról beszéltek.
A vád szerint Daniel Attard-t egy Anderlecht-Ferencváros meccsel igyekeztek megkenni, de visszautasította a gyanút és kérte, hogy függesszék fel a mentelmi jogát.
Deutsch-Lazsányi Erika a ritmikus gimnasztika hazai szakmai vezetője, Deutsch Tamás fideszes politikus felesége. 2010-ben bántalmazta egy tanítványát, akkor eltiltották itthon. Most újra versenyzők, szülők panaszkodnak rá, három sportoló is országot váltott, akik kötődtek hozzá. Egy svájci székhelyű etikai szervezet vizsgálja a szerepét, miközben k
Megjelent a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség, az INHOPE 2024-re vonatkozó éves jelentése. A szervezet tagjai – köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline – tavaly közel 1 635 000 online tartalom esetében találták úgy, hogy feltételezetten gyermekkel szembe
Az amerikai kriptoalapok az elmúlt hetekben látványos feltámadást mutattak: öt egymást követő hetet zártak pozitív tőkebeáramlással, ezzel teljesen ledolgozva a február–márciusi időszak közel 7 milliárd dolláros veszteségeit. Az események azt jelzik, hogy a kriptopiac iránti befektetői bizalom újra megerősödött. 7,5 milliárd dollárnyi bizalom A Co
Egy különleges saláta, ami elhozza az asztalra a nyár frissességét, és egyenesen a szívedhez szól. Ha már unod a grillezett cukkinit, dobd fel egy különleges salival.
Ahogy az Univerzum misztikus fortélyai kibontakoznak, elkerülhetetlenül érkeznek azok a pillanatok, amikor bizonyos csillagjegyek élete drámai fordulatot vehet. Ilyenkor a változások elkerülhetetlenek. 2 különleges csillagjegy számára most egy nehézkes, fájdalmas lezárás, egy fontos érzelmi utazás veszi kezdetét. Bika – Szembenézés az érzelmi megrá
Van abban valami igazán mágikus, amikor a szerencse végre rád mosolyog, különösen, ha az pénzügyi téren történik. Lehet, hogy valami különös fordulat következik be, amire régóta vártál. Most megnyílik előtted egy új világ, tele lehetőségekkel és változással. Ez a fajta szerencse képes megváltoztatni az életed minden területét, a munkádtól kezdve eg
Ma este a Tottenham és a Manchester United küzd meg egymással az UEFA Európa-liga döntőjében, amelyet Magyarországon élőben, előfizetés nélkül, kizárólag az M4 Sport közvetít. A mérkőzést a bilbaoi Estadio de San Mamés stadionból közvetíti a csatorna, a kommentátor Hajdú B. István.
Több jelentés is napvilágot látott a Galaxy Z Flip 7 és a Galaxy Z Fold 7 várható jellemzőiről, azonban a készülékek vastagságát illetően nincs egyetértés – különösen a Galaxy Z Fold 7 esetében
Ahogy elérkezik a nyár, különleges energiák kezdenek kibontakozni az életedben, különösen három csillagjegy számára. Előttük egészen új, csodálatos életszakasz kapui nyílnak meg. Te is közéjük tartozol? Az alábbiakban részletesen megvizsgáljuk, milyen fantasztikus lehetőségek várnak rád a munka, karrier és pénzügyeid terén, ha a Kos, Mérleg vagy Ba
A magyar csapat a C-csoportba került, Ukrajna, Anglia és Törökország legjobbjaival. Döntetlennel kezdte meg a minifutball-válogatott a vb-szereplését Azerbajdzsánban. Első
A klíma változásnak egyik eredménye, az extrémitások felerősödése. Egyik előrejelzés sem fog tévedni, ha nyárra majd negyven fokot jósol – mert lesz. A hirtelen nagy mennyiségű lokális csapadékok is egyre nagyobb számban fognak megjelenni. Egyik sem kedvez a mezőgazdaságnak. Egyik elvisz mindent, a másiknál meg kiszárad minden!
A május 21-én induló együttműködés bővíti az RTL Saleshouse Connected TV (CTV) portfólióját, és tovább erősíti az RTL pozícióját a digitális videópiacon.
Az alább felsorolt tünetek nem minden esetben utalnak daganatos megbetegedésre, de ezek azok, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, és indokolatlan fennállásuk esetén orvosi kivizsgálás szükséges.
Zivatarok miatt elsőfokú riasztást adott ki a meteorológiai intézet az ország jelentős részére. Az érintett területeken akár 30 milliméter eső is eshet. Egyes térségekben nemcsak zivatarra, de felhőszakadásra is lehet számítani.
Szerdán este rendkívüli napirendi pontként vitáztak az Európai Parlamentben a magyar kormány által benyújtott, "A közélet átláthatóságáról" című törvényjavaslatról.
Meglepetéssel zárult a legutóbbi pápaválasztás, miután nem a világszerte legesélyesebbnek tartott Pietro Parolin bíboros, hanem az amerikai Robert Francis Prevost lépett ki a Szent Péter téri erkélyre. A háttérben Erdő Péter magyar bíboros egyetlen mondata is sorsfordító lehetett. Az esztergom-budapesti érsek most először beszélt a választás kuliss
Miközben háromszorosára nőtt a hivatalos személy elleni elkövetett erőszakos cselekmények száma, és a bűncselekmények száma is rohamosan emelkedik, a Belügyminisztérium egyelőre elzárkózik attól, hogy általánosan engedélyezze a civil rendőrök fegyverviselését, bár a szabályzat szerint erre lenne a lehetőség. Pedig a lapunk által megkérdezett szakér
Akár milliárdokat is bukhatnak az első osztályú magyar focicsapatok a bevezetés előtt álló "magyarszabályon". Szankciókat szabott ki ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a kiemelt akadémiát működtető NB I-es klubokra, amennyiben azok május 23-ig írásban arról nyilatkoznak, hogy nem teljesítik az öt magyar játékos szerepeltetésére vonatkozó a
1980. május 21-én mutatták be A Csillagok háborúja: A Birodalom visszavág című filmet az Egyesült Államokban – egy olyan folytatást, amely amellett, hogy felülmúlta az Egy új reményt, a sci-fi műfaj szabályait is örökre átírta. Az addigi űrkalandfilmekhez képest A Birodalom visszavág sötétebb, személyesebb és drámaibb volt – éppen ettől vált minden
Pál Norbert kormánybiztosnak egyedileg kell kivizsgálnia a kérelmezők szociális helyzetét, és döntenie arról, hogy részesülhetnek-e állami lakhatási támogatásban.
Az Elte Meteorológiai Tanszék kutatói – Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita – friss tanulmányukban megvizsgálták: valóban rendkívüli-e az idei tavasz, mi okozhatja a szokatlan hideget, és mit árul el mindez az évszakok hosszú távú változásairól.