Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior elemzője szerint mind nemzetközi, mind pedig hazai szinten a munkáltatók és a munkavállalók is sokkal inkább hajlanak a továbbképzések felé. Így a mesterséges intelligencia nem kiszorítja az embert, hanem segíti a munkájában.
Szerényen, de jól láthatóan budai panorámával él Magyarországon Marcin Romanowski, a volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes, aki súlyos korrupciós vádak elől menekült hazánkba – derítette ki a Fakt lengyel hírportál. A volt lengyel politikus nem csak politikai menedékjogot kapott Magyarországon, de állást is: egy új alapítású intézet élére kerü
Kiss Mónika Bérczes Lászlóval együtt az Ördögkatlan Fesztivál szervezője. Beszélgettünk vele az idei Katlanról, de kérdeztük más fesztiválokról, vicces emlékekről és a jelenlegi megosztott kulturális életről is.
A csütörtökön megválasztott pápa tartós békét sürgetett az ukrajnai háborúban, tűzszünetet kért Gázában, valamint üdvözölte India és Pakisztán szombati megállapodását.
Pozitív jelnek nevezte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkezdte a háború leállításának lehetőségét mérlegelni. Az X-en közzétett üzenetében az ukrán elnök azt írta, hogy a háború tényleges leállításának első valódi lépése a tűzszünet lenne. "Teljes értelmetlen akár csak egyetlen napig is folytatni az öldöklést. Azt várju
Százszor nyugisabb és olcsóbb hely, mint a Balaton és szinte senki sem ismeri Nyáron a nagy hőségben a legtöbb népszerű hazai szállások és apartmanok megtelnek emberekkel. A helyi strandokra is időben érdemes érkezni, ha esetleg napágyon szeretnénk pihenni, és az éttermek előtt már délelőtt sorok kígyóznak, a parkolásról már nem is beszélve. Sokan
Több mint százezer ember gyűlt össze a vatikáni Szent Péter téren, hogy közösen imádkozzanak XIV. Leó pápával a Jó Pásztor vasárnapján. A pápa első római püspöki vasárnapján különösen a papi és szerzetesi hivatásokért kért imát, hangsúlyozva, mennyire szüksége van rájuk az egyháznak. Szívhez szóló beszédében a fiatalokat is megszólította: "Ne félje
Eddig több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát, a nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
Így nem pusztul ki a paprika töve: ha EZT csinálod, éveken át bőven terem a paprika A legtöbben – én is így tudtam eddig – azt gondoltuk a paprikáról, hogy csak egy szezonra szól. Ha letermett, ment a komposztra vagy a kukába. Pedig nem kell így lennie! Egy kis gondoskodással akár a következő évben is
Pattanásig feszültek az idegek a Győr és a címvédő Ferencváros rangadóján a női kézilabda NB I-ben. A találkozót a hazai együttes nyert meg hazai pályán 32-24-re, s ezzel a bajnoki cím kapujába lépett, ám a mérkőzés nem arról marad emlékezetes, hogy a Győr mennyire fantasztikusan játszott a második játékrészben, hanem sokkal inkább a vendégek kispa
Pamela Anderson showgirlként, Dennis Quaid, manipulatív sorozatgyilkosként alakít nagyot. A romantikus és izgalmas Több mint testőrre hajazó Mocskos játékok filmje is jó választás lehet vasárnap estére. Milla Jovovich pedig továbbra is üldözi a szörnyeket.De van film noiros Cannes-i díjazott alkotás is a filmrajongóknak. Íme a filmajánlónk. Heti fi
A Magyar Filmadatbázis (Mafab) január óta figyeli a nézők érdeklődését. Ez alapján a Jurassic World vezeti a nyári bemutatók top 10-es listáját, amelyen a legtöbb film ismert széria vagy újragondolt klasszikus. A képregényfilmek továbbra is meghatározóak, és a családi mozik is erősen jelen vannak a várakozási listán.
A legtöbben azért döntenek az életmódváltás mellett, mert hosszú távon fenntartható módszert keresnek a fogyáshoz. Pedig jóval több előnyünk származik, ha az egészséges életmód mellett tesszük le a voksunkat.
Negyvenhárom év után az izraeli hadsereg (IDF) titkos kommandós művelettel hazaszállította Szíriából egy negyvenhárom évvel ezelőtt elesett izraeli katona, Cvika Feldman földi maradványait - jelentette a katonai rádió vasárnap.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.
A mesterséges intelligencia térnyerése alapjaiban alakítja át a bankszektort is. Automatizált, digitális alapú ügyfélszolgálatok, intelligens hitelbírálatok, robotizált pénzügyi tanácsadás – csak néhány példa arra, hogyan szorítja háttérbe a hagyományos munkaköröket az új technológia. A témáról kiemelt helyen lesz szó május 27-ei Financial IT rende
Fotó: MÁV A vonat június 19. és szeptember 13. között közlekedik Budapestről, heti 2-4 alkalommal, mely lehetővé teszi az utasok számára, hogy Európa egyik legizgalmasabb vasútvonalán élvezzék az utazást. Az utasok az Utasellátó elegáns étkezőkocsijában válogathatnak a minőségi étel- és italkínálatból. Este a Balaton tájában gyönyörködhetnek, éjjel
Ötven évvel ezelőtt Çetin Mert játszani indult, de beleesett a Spree folyóba. A keletnémetek észlelték, mégsem indult mentőakció, a nyugatiak nem mertek közbelépni, mert féltek, hogy lelövik őket. Az eset nagy felháborodást váltott ki, és egy sor változás történt miatta.
Mindenkinek van olyan napja, amikor úgy érzi, hogy a feszültség az egekbe szökik. Azonban nem kell azonnal gyógyszerekhez nyúlni ahhoz, hogy megkönnyebbüljünk. Léteznek természetes megoldások, olyan italok formájában, amelyek hatékonyan segítenek a stressz levezetésében. Cikkünkben ezeket az italokat vesszük górcső alá, amelyek nemcsak egészségesek
Fontos határidő közeledik, 2025. május 20-ig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket. Azt kevesen tudják, hogy akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben.
Letartóztatták Michael Pitt-tet (cikkünk galériájában) szexuális bántalmazás vádjával, a hatóságok szerint korábbi barátnőjét többször is bántalmazta, íra a TMZ.
Május első napjaiban hatalmas vihar csapott le Ausztria egyes térségeire, a mezőgazdaság szempontjából fontos régiókat is érintett. A kárt százezer eurós nagyságrendűre becslik.
Hoztuk a friss nyilatkozatokat a Rally Hungary vasárnapi első köre után, a magyarok mellett az első helyért harcoló Mabellinit és Korhonent is megkérdeztük. Nem volt eseménytelen a Rally Hungary vasárnap délelőtti köre sem, László Martinék sajnos kiestek, Német Gáborék pedig defekttel jöttek le a harmadik gyorson. „Az első két szakaszunk rendben vo
Elszálltak az Európai Unióban az áramárak, a spanyoloknál az egynapos aukción több mint nyolcszáz százalékkal drágult az áram, a franciák 540 százalékos emelkedést tapasztalhattak.