Az emberi agy és a zene ritmusának összhangja régóta foglalkoztatja a kutatókat. Vajon mi segít abban, hogy tartsuk a ritmust, miközben zenélünk vagy táncolunk? Az Elte Pedagógiai és Pszichológiai Kar (Elte Ppk) kutatói ennek a rejtélynek jártak utána a Scientific Reports című lapban megjelent tanulmányukban.
Budapest egyik büszkesége a Magyar Zene Háza, amelynek különleges Hangdómja idén januárra ráadásul jelentős megújuláson esett át. A Pink Floyd 52 éves lemeze pedig szinte szárnyra kapott e falak között.
A műsorból ugyan kiesett Dér Heni és Gáspár Győző párosa, de az énekesnő továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket. Most az is kiderült, hogy ki az, akit szívesen látna A Nagy Duett győzteseként.
Andrea Mabellini előnye minimálisra csökkent a a Rally Hungary vasárnap délelőtti szakaszait követően Roope Korhonen előtt. A legtöbb drámát a Nagylőtér gyorsasági tartogatta, ahol többen is bajba kerültek.
Minden évben érkezik egy olyan időszak amikor a csillagok különösen kedvezően állnak bizonyos jegyek szülöttei számára. Éppen ilyen fordulat előtt áll négy csillagjegy, és nekik azt üzeni az univerzum, hogy készüljenek: ugyanis az anyagi életük egy teljesen új irányba indul, és anyagi stabilitást valamint bőséget hoz. Ez a négy csillagjegy ugyanis
Idén harmincegy fagylalt indult a Balaton Fagyija címért - a zsűri most is szigorú szakmai szempontok alapján hozta meg döntését. A sok különlegesség közül végül a „Megkóstollak” fantázianevű, kecskesajtos fagylalt nyerte el a Balaton Fagyija 2025 címet.
Május 6-án benyújtotta a Kormány a 2026-os költségvetés tervezetét. A Niveus elemzése szerint a korai beterjesztésen túl a büdzsé fő üzenete, hogy továbbra is jelentős mértékben a belső fogyasztásra és a szektorális különadókra épít – ez fenntartja a bevételi stabilitást, de a gazdasági növekedés mértéke és fenntarthatósága szempontjából kérdéseket
Új szakaszába lépett a Javier Milei elnök által fémjelzett argentin gazdaságpolitikai konszolidáció. Az IMF-fel kötött hitelmegállapodás és a külkereskedelmi egyensúly lehetőséget teremtett a devizapiac liberalizációjára és a piaci bizalom megerősítésére. Az intézkedések azonban nem kockázat nélküliek, ugyanis leértékelődéssel fenyegetik a pesot, n
A Balaton déli partjától nem messze, Andocson találjuk a világ egyik legnagyobb egyedi ruhagyűjteményét. A Mária Ruhák Múzeumában közel négyszáz szebbnél szebb palást lelt otthonra, a ruhácskákat a hívek adományozták hálából a csodatévő andocsi Máriának. Elutaztunk Andocsra, hogy megismerjük az adományozás hagyományának hátterét. A településen talá
"Magyar Péter azzal indította a karrierjét, hogy elárulta a saját családját és korábbi politikai közösségét. De ez csak a kezdet. Ezt követően a párt vezetője rögtön hátat fordított a magyar embereknek, felajánlkozott Manfred Webernek, és ő lett a brüsszeli érdek első számú képviselője. Amit Brüsszelben diktálnak, azt a Tisza Párt kérdés nélkül meg
Hetedik alkalommal rendezi meg a Határtalan Örökség Egyesület a Gyergyó Hétvégét május 9-én és 10-én a kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjtemény udvarán. A kétnapos rendezvényen többek között koncertek, bábelőadások, tánc- és gyermekprogramok, kiállítás és kirakodóvásár várja az érdeklődőket.
A csók, mint az intimitás egyik legszebb formája, számtalan érzelmet képes kifejezni, és különféle kapcsolatokban más-más jelentőséget nyerhet. Nem csupán szerelemről, szenvedélyről vagy szeretetről árulkodhat, hanem lehet barátságos gesztus vagy éppen a vágy kifejezése is. Azonban van egy csóktípus, amely olyan erős hatást gyakorol a férfiakra, ho
Első, de nem elégséges mozzanatnak nevezte vasárnap Emmanuel Macron Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatát, hogy Moszkva és Kijev kezdjen közvetlen tárgyalásokat az ukrajnai háború kiváltó okainak felszámolására.
Sokakban bizonyára felmerült már az a kérdés, hogy mit eszik egy pápa, például a frissen megválasztott katolikus egyházfő, Robert Francis Prevost, azaz Xiv. Leó – nos, most már ez sem titok többé.
A Mi Hazánk elnöke keményen nekiment a miniszterelnöknek George Simion támogatása miatt. Szerinte ez hátbaszúrás az erdélyi magyaroknak és elfogadhatatlan lépés.
Dobrev először szólalt meg azután, hogy Gyurcsány Ferenc távozott a pártból. Arról beszélt, hogy a kisembereket akarja képviselni, az elvei fontosabbak neki a politikai érdeknél, a baloldal nélkül pedig nem lesz rendszerváltás.
Mindannyian szeretünk néha próbára tenni magunkat egy-egy furfangos fejtörővel, igaz? Most hoztunk neked egy olyan matekfeladványt, amit elsőre kevesen oldanak meg helyesen. Ha neked sikerül, nyugodtan elmondhatod magadról, hogy igazi matekzseni vagy! Készen állsz a kihívásra? Nagyon sok szuper matek feladatot és kvízt találhatsz az oldalunkon, érd
Mint azt a naphire.hu is megírta, Zelenszkij szombaton Kijevből üzent az orosz elnöknek, méghozzá nem egyedül: a francia elnökkel, valamint a brit, a lengyel és a német kormányfővel közösen szólította fel Vlagyimir Putyint, hogy azonnal és feltételek nélkül fogadja el a 30 napos tűzszüneti javaslatot. A vezetők figyelmeztettek: ha Moszkva elutasítj
Az ukrán titkosszolgálatok célkeresztjében van Magyarország, a magyar kormány és személyesen a miniszterelnök is - jelentette ki Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője, biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában
Szlovénia és Horvátország újra megnyitotta határait: május 8. óta lehetséges újra az élőállat szállítása, de csak szigorúan ellenőrzött körülmények között.
A Trump-kormányzat készen áll arra, hogy elfogadja az "égi palotát" mint ajándékot az elnöknek Katartól – állították az ABC Nems hírportálnak nevük elhallgatását kérő források.
A Impetus Research reprezentatív felmérése szerint a lakosság 27 százaléka tervez otthonában valamilyen felújítást vagy bővítést, 5 százaléka pedig új ház vagy lakás építésébe akar belekezdeni ebben az évben. Személyi kölcsönből a korábbi évekkel ellentétben kevesebben tervezik finanszírozni a munkálatokat. Nagyobb arányban gondolkodnak ott
Beyoncé koncertjén vett részt a sussexi pár. Harry herceg és Meghan Markle a lehető legnagyobb öszhangvan voltak egymással: ölelték, csókolták egymást a fellépésen.