Kedden hajnalban tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj, amelynek hullócsillagokban legsűrűbb időszaka körülbelül egy héten át tart – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn.
2024-ben történelmi csúcsra emelkedett a vállalati összefonódások száma, az érintett cégek árbevétele meghaladta az 1000 milliárd forintot – mondta Rigó Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke szerint a gazdaság elérte a mélypontot, mostantól felfelé vezet az út, miközben a GVH gyorsabb eljárásokkal és új eszközök
Az egész ország az érettségik lázában ég! A 2025-ös végzős évfolyam lelkiismeretesen vasalja az inget és a blúzt, kidolgozott tételsorokkal a hónuk alatt, csokival és vízzel tömött táskákkal vonulnak a középiskolába a héten. Aki viszont túl van ezen a megmérettetésen, már csak visszaemlékezhet erre ez az időszakra. Dobrev Klára is így tett a közöss
Csaknem 78 ezren ülnek be életük eddigi legnagyobb megmérettetésére hétfő reggel, ugyanis a magyar nyelv és irodalom vizsgasorral kezdetét veszi a 2025-ös érettségi. Az előzetes adatok alapján mindenki Jókai Mórra tippelt, hiszen a szerző 200 évvel ezelőtt született. Kiderültek a feladatok, és Arany, Zrínyi és Örkény neve előkerült, Jókai viszont i
Füstbombát dobtak Donald Tusk felé a felszabadulás napjának hollandiai ünnepségén. A lengyel miniszterelnök és holland kollégája, Dick Schoof holland miniszterelnök éppen meggyújtották volna a felszabadulás lángját, amikor valaki a tömegből egy füstbombát dobott feléjük, amely Tusk lábánál landolt.
Mennyei szaftban úszó Guinness-rekordot állítottak fel május 1-jén Dunapatajon: a Bács-Kiskun vármegyei nagyközségben az idei a pacal éve, így – stílusosan – 2025 adag pacalpörköltet főztek egy 1500 literes bográcsban. A fenséges étel bizony az utolsó falatig el is fogyott!
Magyar futballkedvelők sokasága vált Liverpool-szurkolóvá 2023 nyarán, amikor válogatottunk csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik az RB Leipzigtől a vörösökhöz igazolt. Igaz ez a Junkies zenekar tagjaira is, akik a hétvégén két szigetországi koncert között meglátogatták a friss angol bajnok együttesnek otthont adó Anfield Roadot.
Nicusor Dan független jelölt támogatására szólítja fel híveit a román elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójában az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) - írta hétfőn a párt közleményében.
Ha a következő hetekben nem következik be valamilyen gyökeres változás, kétfős versenyfutássá válik az idei szezon – mondta az InfoRádióban a Forma–1-es kommentátor. Wéber Gábor szerint a Ferrarinak nem sikerült átmentenie erre a szezonra a tavaly év végi jó formát, Lewis Hamilton pedig jól érzékelhetően egyre frusztráltabb a lassú tempó miatt.
Ma délelőtt lezajlott az írásbeli magyarérettségi. Ahogy korábban megírtuk, a feladatok között Arany János és Zrínyi Miklós is felbukkant, a vizsga második részében pedig Örkény István egyik novelláját is elemezhették a tanulók. Az Eduline már közzé is tette a középszintű vizsga nem hivatalos megoldásait, hamarosan pedig a Rapid Education magyar–tö
Múlt szerdán úgy játszott 3-3-at a két csapat, hogy a katalánoknak 0-2-ről kellett felállniuk, majd 2-3-ról is egyenlítettek. A barcelonai találkozó után
A fideszes képviselő a NAV-ot is cáfolni akarta, de a pénzmosást magára vállaló egykori üzlettársa három lépésben eljutott odáig: "lehet, hogy utalt", ha már az adóhivatal mondja. Kanadai elektropop, furcsa ellentmondások és a használtautó.hu szakértő használata – ez történt a Volvogate-per hétfői tárgyalásán.
Egy alkalmazással követnék nyomon az önkéntes hazatelepülőket és akkor utalnák a pénzt, ha visszaigazolták, hogy az érintett személy megérkezett hazájába.
Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó
Talajvíz hiányában a porba vetik el a magot Szentes közelében a gazdák. A mezőgazdasági szezon zsinórban negyedszer kezdődött aszállyal, az érintett területet öntözéssel próbálták megmenteni. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke úgy véli, a májusi eső mentheti meg az idei termést, de hosszabb távon más megoldás kell
A feladatok megoldására összesen 90 perc állt a diákok rendelkezésére, amely alatt figyelmes olvasásra, szövegértelmezési készségre és irodalmi alapismeretekre volt szükség.
Amikor az emberre rúgja az ajtót a migrén, legszívesebben feküdne egész nap egy sötét szobában. A legtöbben bekapnak egy fájdalomcsillapítót, vagy a mekis menükre is esküsznek. Egy neurológus most elmondja, miért hat a trash-hack a fejgörcs ellen, így könnyűszerrel kiváltható egészséges opciókkal.
Jó eszmecserék zajlottak a hétvégén Oroszországról és Ukrajnáról – értékelte az elmúlt napok fejleményeit Donald Trump újságírók előtt, amikor vasárnap késő este visszaérkezett a Fehér Házba. Az amerikai elnök az őt szállító helikopterről leszállva kérdésekre válaszolva a pozitív megbeszélésekre utaló mondatok mellett azt is kijelentette, hogy a ké
A mélyalkalmazkodás nem a világ megmentését ígéri, hanem válaszokat keres az elfogadásra, a közösségek újjáépítésére és az elkerülhetetlen változásokra való felkészülésre. A mozgalom magyarországi konferenciáján jártunk.
Mindannyiunk életében eljön az a pont, amikor a belső világ, a lélek elfárad a terhek súlya alatt. Szükség van időnként arra, hogy fellélegezzen, hogy megtisztuljon a túlzott stressztől, nyomástól és mentális feszültségektől. Néhány különleges állatövi jegy számára most jött el ez a pillanat: 4 csillagjegynek fellélegzik a belső világa. Kos Te vagy
Az élet útján néha találkozunk ezzel a csodával: vannak közöttünk olyanok, akik képesek magukra venni mások terhét, hogy segítsenek nekik a nehéz pillanatokban. Két csillagjegy különösen kitűnik a tömegből az alkalmazkodó és támogató személyiségüknek köszönhetően. Amikor másokat emelnek fel és segítenek az életben, a gondoskodás és a szeretet határ
Az irodai szék fontos tényező a munkavégzés során, hiszen befolyásolni mindennapjainkat. A munkáltatók és munkavállalók kezében egyaránt kulcsfontosságú eszköz. Nemcsak a komfortérzeten javíthat, hanem hozzájárulhat a hatékonyság és az egészség megőrzéséhez is. Az ideális irodai szék az inspiráló munkakörnyezet alapköve, ezért érdemes alaposan megv
Végre itt a biztos megoldás, ha ezt beveted sírva menekülnek a bogarak és pókok a házból Kedves pók- és bogárutálók most figyeljetek, hiszen eláruljuk a titkot, mi az a szer amivel távol tarthatod őket! Csupán egyetlen illóolajra van szükség ahhoz, hogy örökre elvedd ezeknek a nem kedvelt állatoknak a kedvét attól, hogy beköltözzenek az otthonodba.
Hatalmas lehetőség körvonalazódik a kriptovaluta-piacon. Néhány alacsony árú altcoin meglepő hozamot hozhat 2026-ra. Ez a cikk három ígéretes tokent mutat be, amelyek jelenleg 1 dollár alatt forognak, de akár egy szerény befektetésből is jelentős vagyont teremthetnek. Fedezd fel ezeket a rejtett gyöngyszemeket, amelyek robbanásszerű növekedés előtt
Friss felmérés: A magyar autós öreg járművet vezet, és maga végzi a szerelést. Friss kutatás az autóhasználati szokásokról. A legtöbben használt járművel járnak, és online szerzik be az alkatrészt – derül ki egy friss kutatásból. A magyar autótulajdonosok gyakorlatiasak, költségtudatosak, és szívesen végzik maguk a kisebb javításokat, miközben dönt
Minden csillagjegynek van egy árnyoldala, és ha egy filmben szerepelne, valaki bájos antihőssé, valaki bosszúállóvá, valaki pedig a káosz zsenijévé válna.
Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország legnagyobb gesztenyefeldolgozó üzemének. A Kadarkút-vótapusztai gyárat tűzvész semmisítette meg március 27-én. A lángok egy új gépsor üzembe állítása közben, emberi mulasztás miatt csaptak fel, 3,5 milliárdos kárt okozva, lényegében megsemmisítve a gépeket és a teljes üzemcsarno
A világ hiányt szenved a szuperjachtok fogadására alkalmas kikötőhelyekben. Ezen enyhíthet valamennyit a Bahama-szigeteken építés alatt álló marina. A szuperjachtok száma 200 óta 400 százalékkal növekedett, és nem úgy néz ki, hogy lassulna a tempó. Így aztán a báziskikötőt kereső tulajdonosoknak keményen meg kell harcolniuk a helyükért. Néhány hóna
A Nintendo beperelte a Genki nevű kiegészítőgyártót, amiért az a Switch 2 konzolhoz szánt termékeit a japán cég engedélye nélkül, megtévesztően promózta.
Bár Kolumbia vagy Brazília árnyékában Mexikó általában nem kap akkora figyelmet a nemzetközi színtéren a kávét tekintve, az ország évtizedek óta a világ vezető kávétermelői közé tartozik. Több mint félmillió gazda termeli az értékes nedűt a latin-amerikai államban, többségük kisbirtokos, és számos közülük őslakos közösségek tagja. Mindezek fényében