A technikai igazgatók cseréje fogott ki a Ferrarin 2025-ben? Frédéric Vasseur csapatfőnök az idei nehézségek ellenére bízik a legénységében, és egyértelművé tette: nem adják fel az idei autó fejlesztését.
Idén már a második egymást követő évben volt a TikTok a legértékesebb márka Kínában a Brand Finance China 500 összeállítása szerint. A TikTok/Douyin közösségi hálózat márkaértéke egy év alatt 26 százalékkal, 105,8 milliárd dollárra nőtt.
Ezüstérmet szerzett Vida Ákos, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium tanulója az Ohióban rendezett ifjúsági tudományos versenyek világbajnokságán.
A világ szeme Isztambulra szegeződött pénteken, ugyanis Oroszország és Ukrajna delegációi három év után először ültek egy asztalhoz, hogy megpróbáljanak megoldást találni a háború lezárására. A találkozó, amelyet Törökország közvetítőként szervezett, nemcsak a háború sújtotta régió, hanem az egész világ számára fontos lépés lehet a béke irányába. B
Úgy tűnik, a várakozásnak hamarosan vége: már csak egy hajszál választja el a látogatókat attól, hogy ismét csobbanhassanak az Alföld egyik legnépszerűbb fürdőhelyén, Gyopárosfürdőn. A közelmúltban tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jó ütemben haladnak a felújítási munkálatok, és júliustól újra fogadhat vendégeket az orosházi fürdőkomplexum
Az amerikai belbiztonsági minisztérium vizsgálja egy olyan valóságshow elindításának lehetőségét, amelyben bevándorlók versenyeznének egymással az amerikai állampolgárság megszerzéséért.
A külgazdasági és külügyminiszter mérföldkőnek nevezte, hogy Győrben nemrég elkészült az egymilliomodik Q3-as modell. A kormány célkitűzése európai autóipari nagyhatalommá válni.
A labdarúgó-NB I 32. fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia 1-0-ra győzött a már kiesett, sereghajtó Kecskemét otthonában, ezzel pedig biztossá vált, hogy az utolsó fordulóban dől majd el a bajnoki cím sorsa.
A következő három hétvégén Imolában, Monacóban és Barcelonában lesz Forma–1-es futam. Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője szerint a következő versenyeken végre bizonyítania kell a Ferrarinak, a McLaren üldözői pedig abban reménykedhetnek, hogy talán csökkenhet a hátrányuk azzal, hogy Barcelonától szigorúbb előírások vonatkoznak majd az
A politikai és társadalmi békét nevezte az egyházi diplomácia első számú céljának XIV. Leó, aki pápasága külpolitikai irányait vázolta a Szentszéknél akkreditált diplomatáknak adott audiencián csütörtökön. Magyarországot Habsburg-Lotharingiai Eduárd képviselte.
Hollywood két feltörekvő csillaga, Jacob Elordi és Lily-Rose Depp is szerepelnek majd Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében. Az Oscar-díjas magyar rendező Cormac McCarthy 1968-ban megjelent, Odakint a sötétség (Outer Dark) című művét adaptálja, s a forgatás a tervek szerint 2026-ban kezdődik majd.
Nem gondoltuk volna, de a Toyotánál valóra is váltották, hogy kombis változatot építettek az egyébként sportosan kupés formájú bZ4X-ből, az elektromos szabadidő-autó ezzel tágasabb és praktikusabb lehetett.
A Danubius Hotels Zrt. az elmúlt öt évben mintegy 35 milliárd forintot fordított szállodáinak megújítására. A lánc angol tulajdonosa elkötelezett a modernizáció mellett, ezért 2025-ben minden eddiginél nagyobb összeget, további 13 milliárd forintot tervez beruházásokra. Az idei évben befejeződött a budapesti Danubius Hotel Helia átalakítása, miközb
Az olasz konyha sokkal többről szól, mint a pasták és pizzák világa, nem szabad megfeledkezni húsos és halas fogásairól, isteni desszertjeiről vagy éppen a méltán közkedvelt focacciáról sem.
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint visszavisz az áprilisba a most következő hidegbetörés. A meteogyógyász szerint ilyen erős terhelésekre készülhetünk.
Ez egy nagyon durva IQ-teszt: csak a zsenik tudják 4 másodperc alatt folytatni ezt a számsort Szereted az agytornát és azokat a kihívásokat, amik kicsit megmozgatják az elmédet? Akkor ez a számsoros feladvány neked való! Készítettünk egy rövid IQ-tesztet, ahol az a feladatod, hogy kitaláld, melyik szám következik a sorozatban. Vigyázz, nem olyan kö
3 csillagjegynek a legnagyobb kívánsága fog teljesülni nyáron. Horoszkóp. Sokan szeretnék azt, hogy 1-1 kívánságuk ne csupán álom maradjon, hanem jó lenne, ha teljesülne is. Sokan fordulnak a magasabb hatalmakhoz, hogy segítsenek gyorsan, gyorsabban elérni a kitűzött célt. Erre a legjobb megoldás az, ha segítségül hívjuk a horoszkópokat, ezek ugyan
Néha mi magunk vagyunk a saját legszigorúbb kritikusaink. Nem más mondja, hogy nem vagyunk elég jók, nem más csóválja a fejét, amikor hibázunk, hanem a belső hangunk.
Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ors
Nemes Anna csak nemrég kezdett el horgászni, de már büszkén elmondhatja magáról, hogy egy több mint 28 kilós tokhal akadt a horgára. Az ATV Híradó műsorvezetőjének csupán egy éve van horgászengedélye, ám csak úgy szívja magába a tudást. A sporthorgászatot a párja szerettette meg vele. A halakat annyira megkedvelte, hogy azóta már nem nagyon szereti
Összehangolt lejárató kampány zajlik a magyar kormány és az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló véleménynyilvánító szavazás ellen – mondta a honvédelmi miniszter az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának meghallgatásán, ahol a korábbi vezérkari főnök felelőssége is szóba került. Kósa Lajos, a testület elnöke szerint a vizsgálatok eredmény
A szigorú vörös szőnyeges szabályok ellenére Palvin Barbara merész ruhában jelent meg a cannes-i filmfesztivál egyik eseményén. A magyar modell – finoman kijátszva a szabályokat –nadrág nélkül libbent be a kamerák elé. Természetesen a férje, Dylan Sprouse is elkísérte a neves rendezvényre a gyönyörű modellt.
A Nagy Duett 2025-ös évadának versenyzőjéről furcsa videó került elő. Pető Brúnó szinte felismerhetetlen külsővel egy éjjel-nappali bolt vásárlóit zaklatta.
Majoross Gergely szövetségi kapitány együttese – amely korábban vereséget szenvedett a címvédő csehektől, valamint a németektől és az amerikaiaktól, a kazahokat viszont
Politikáról pedig régóta nem beszélnek egymással, Gyurcsány hosszú folyamat végén hozta meg a döntését. Egyebek között ezekről beszélt Dobrev Klára az első hosszú interjúban, amit Gyurcsány visszavonulása óta adott.