Idén ősszel új fejezet nyílt a magyar tőkebefektetések történetében: immár kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra szabott, dedikált tőkeprogram is elérhető. Október 29-én a Venture Capital Summit először mutatja be egységesen a hazai tőkeági ökoszisztémát. A konferencia egyedülálló módon ülteti egy asztalhoz az állami és a magántőkés befektető
A jogosítványszerzés költségei drasztikusan megemelkedtek Európa-szerte, így Magyarországon is egyre nagyobb anyagi kihívást jelentenek a családok számára. A gyakorlati órák díjának növekedése, az oktatói hiány és az infláció mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a vezetői engedély megszerzése sokak számára elérhetetlenné váljon. A CHART by Pénzcentrum fr
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke volt Rónai Egon első vendége az ATV új műsorában, a Mérlegben. Az október 20-án rögzített hosszú beszélgetésben szó esett családjáról, a politikai nyomásról, gazdasági tervekről, valamint felszólított mindenkit, hogy vigyen drónt az október 23-i demonstrációra egy esetleges légtérzár ellenére is.
A Grammy-díjas Pitbull 2026. július 21-én először lép fel Magyarországon, a Puskás Arénában. A világsztár slágerei, látványos színpadi show-ja és pirotechnikai elemekkel tűzdelt koncertje garantált bulihangulatot ígér a közönségnek.
A hétvégén sor került a 2025-ös Academy Museum Galara, melynek vörös szőnyegén egymást váltották az A-listás hollywoodi sztárok, akik pillanatok alatt divatmenyországgá varázsolták az eseményt. Mutatjuk azokat a káprázatos ruhakölteményeket, melyekbe első látásra beleszerettünk!
Ha eddig halogattad a rendrakást vagy a selejtezést, legyen ez egy jel, hogy ideje megválni azoktól a dolgoktól, amelyek balesetekhez, ételmérgezéshez vagy más higiéniai problémához vezethetnek a konyhádban.
Reagált a kormány a Tisza nyugdíjasokat érintő terveire, és Lázár János a napokban bedobta a 14. havi nyugdíj ötletét. Az elképzelés nem újkeletű, de nagy kérdés, hogy ezúttal is csak kampányfogásról van-e szó, illetve, hogy a rogyadozó költségvetés elbírna-e egy ilyen pluszjuttatást? A Trend FM műsorában emellett újságírónk arról is kiejtette véle
Az Otthon Start hitel iránti nagy érdeklődés mellett a piaci feltételű lakáshitelek versenye is intenzív, mivel sok lakáshitel-igénylőnek a piaci konstrukciók közül kell választania.
A magyar általános iskolások háromnegyede, a gimnazisták 80 százaléka jár valamilyen különórára. A legtöbb gyerek kettős présben van, a szülők szintén. Dr. Gyurkó Szilvi szerint egyenesen tilos lenne 6-7 tanóra után még különórára vinni a gyerekeket.
A 34 évvel ezelőtt rendezett Japán Nagydíj nemcsak a brazil klasszis utolsó vb-címének bebiztosításáról, hanem egy nagy nehezen betartott csapatsorrendről is szólt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX hétfőn 103 789,82 ponton zárt, ami 821,15 pontos, azaz 0,8 százalékos emelkedést jelent a pénteki záráshoz képest.
Ahhoz, hogy a rengeteg hajós utazás közül a számunkra megfelelőt válasszuk ki, érdemes néhány dolgot végiggondolni és mérlegelni. A Spabook.net-en adunk ehhez néhány támpontot. Családi élmény, vagy nyugodt luxus? Az…
Videó! A felvetett 20 százalékos nyugdíjadó azt jelentené, hogy havi átlagosan 49 ezer forint adót szednének be a nyugdíjasoktól – figyelmeztetett az államtitkár.
Videó! Mivel a gyerekekről van szó, Orbán Viktor jelezte, konstruktív módon fog válaszolni az ellenzéki képviselőnek annak ellenére, hogy álhírt terjeszt.
Elképesztő energiák mozdulnak meg október végén – és csak két csillagjegy lesz képes igazán kihasználni őket. A Bika és a Bak szülöttek előtt most kinyílik a bőség kapuja: minden, amiért eddig kitartóan dolgoztak, végre meghozza gyümölcsét. A csillagok szerint ez az időszak nem a szerencséről, hanem a meghívott lehetőségekről szól. Aki most lép, an
Az utóbbi időben egyre nagyobb fókuszt kap nemzetközi szinten is a filmszakmában dolgozók lelki egészségének kérdése. A lelküket is használó művészek hogyan dolgozzák fel a munkafolyamatokat? A stáb tagjaira mekkora nyomást helyez a szokatlan munkaidő, a sokszor nem optimális munkafeltételek? Milyen lelki nehézségekkel kell megküzdeniük a dokumentu
Statistics and Science címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai világnap alkalmából 2025. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az angol nyelvű szimpóziumon különböző tudományterületekről érkező, elismert hazai és külföldi szakemberek vitatták meg a statisztika
A biztosítóberendezés kábelsérülése bénította meg a vonal irányítását. A kijelzőkön percenként nőtt a várakozási idő, a jegypénztárnál kígyózott a sor.
A török tengeri turizmus 2025-ben minden eddiginél nagyobb forgalmat ért el. Az ország 18 kikötője augusztus végéig közel 1,5 millió utast fogadott, ami 56%-kal magasabb a 2023-as, és 18%-kal a…
Az október 21-én érkező Mérleg újhold most kinyitja Pandora szelencéjét – és mindent felszínre hoz, amit eddig elrejtettél. Készülj az emberi kapcsolatok mélyreható tisztulására!
A jövő héten már fagypont alatti is lehet néhol a hőmérséklet, vagyis az autósoknak most lehet itt az idő az abroncscserére. Magyarországon nem kötelező a téli gumi, viszont a nyárival télen közlekedni kimondottan életveszélyes lehet.
Szigorú címkézési szabályokat vezetnek be Németországban: minden mézkeverék pontos összetétele felkerül a címkére, megszüntetve az általános „EU-n kívüli” jelölések gyakorlatát.
Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.
Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban, mint a Freedom Fetish 800 fős, felszabadítóan szexpozitív partiján. Íme a perverziót nem csak nyomokban tartalmazó, edukatív beszámolóm – fotógalériával.
"Az ön igazsága és a miénk kicsit különbözik" – mondja az Érintés című film főhősének, egy idős hölgynek az ápolója, miután az kiszökött az otthonból, hogy hazamenjen. A demenciáról szóló dráma igen érzékletesen mutatja meg, milyen elveszve bolyongani a memóriazavar sötét erdejében, ahová csak néha tör be egy-egy fénypászma, hogy rávilágítson azokr
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az EssilorLuxottica rekordrészvényárat ért el, miután befektetők az AI-alapú Ray-Ban Meta okosszemüvegek jövőjére tettek. A
Horváth Alexander független képviselő tavaly Pikó András jelöltjeként jutott be a testületbe a tavalyi önkormányzati választáson, majd idén nyáron lemondott a mandátumáról.
Robbanás történt hétfőn a romániai Ploiestiben található Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett. A létesítmény éppen időszakos műszaki felülvizsgálat miatt nem üzemelt, tűz nem keletkezett az eset során.
Az Audi Quattro diadalsorozatát követő korszak legsikeresebb gépe volt a Lancia Delta, melynek alkotójára emlékezünk. Claudio Lombardi 1942. május 12-én született Allessandriában, később olasz Forma-1-es mérnökként leginkább a Ferrari csapatnál dolgozott, 1990-es évekbeli csapatmenedzserként is ismert, de tervezett világbajnok motort az Aprilliáná
Minden környéknek megvan a maga kis titkos helye, ahol jó megállni egy percre, kérni egy kávét, és úgy érezni, mintha megállt volna az idő. A Máriaremetei úton ez a hely a Falatka: egy aprócska kávézó, ahol a frissen őrölt kávé illata, a házi péksütik melege és a kedves mosolyok pillanatok alatt otthonossá varázsolják a reggelt.