A Tisza propaganda portálok még ocsúdnak a hír hallatán, egyelőre még nem született meg a központban(?) , hogy mit is kéne erről gondolniuk az ellenzéki szavazóknak.
A fintech cégek nem csupán megjelentek a Forma 1 világában, hanem újra is formálják annak marketingstruktúráját. Több mint 500 millió dollárnyi fintech szponzoráció áramlik a sportágba a 2025-ös szezonban, ami jól mutatja, hogy a szektor immár stratégiai szereplővé vált a globális sportmarketingben. A trend ékes példája a Revolut és az Audi F1 Team
A kanadai Jasper Nemzeti Park egyik legikonikusabb látványossága egy apró, szent sziget, a Spirit Island. Bár lenyűgöző szépsége miatt turisták ezrei szeretnék felkeresni, a helyi közösség számára egy nagy becsben tartott földdarabról van szó, ezért senki sem léphet a területére.
Megérkezett a hír, amit már nagyon vártak a Jégvarázs rajongói: gyártani kezdik a 3. részt. Erről maga az egyik főszereplő, Anna hangját adó Kristen Bell számolt be.
Hétszáz munkahelyet teremtett a dél-koreai Shinheung kapacitásbővítése Monoron, amely beruházás még tovább erősíti Magyarország szerepét az elektromos autóipari forradalomban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Monoron.
Madárinfluenza, kiskérődzők pestise, majd ötven év után újra megjelent a száj- és körömfájás – a 2024–25-ös év minden volt, csak könnyű nem. Eközben délről újabb járvány közeledik.
Már Magyarországon is előrendelhető a hatodik generációs Nissan Micra, amely a típus történelme során most először kizárólag elektromos hajtáslánccal kerül
Magyarországon mintegy 72 millió kilométert tesznek meg ezek a termékek éves szinten a közutakon, és biztonságuk szavatolása számos szereplő felelőssége, köztük a logisztikai cégeké is. A Dachser Chem Logistics üzletága ennek érdekében Magyarországon több mint 200 ADR-képzéssel rendelkező szakemberrel és két veszélyesáru-szakértővel működik ezen a
Az egyik leggazdagabb magyar LinkedIn-posztja miatt lehet jó napja a 4iG részvényeseinek. Mi történt? A péntek eddigi nyertesei közé tartozik Budapesti Értéktőzsdén a 4iG Nyrt., amelynek részvénye magasan a legtöbbet forgó papír volt, és 8 százalék feletti emelkedést is elért – írja a HVG. Miért lőtt ki a részvény? A HVG szerint a fejlemény hátteré
Az elemző szerint a miniszterelnök a globális színtér jelentős szereplőjeként próbálja láttatni magát, és ehhez kapóra jön neki a budapesti Trump–Putyin-találkozó. A külpolitikában amúgy is ő diktál, a Tisza csak igazodik, és inkább a korrupcióra és a gazdaság állapotára fókuszál.
A Future IT 2025 konferencia egyik legizgalmasabb helyszíne kétségtelenül a BackStage by Tigra – Enter Tomorrow! színpad lesz, ahol a névadó cég nemcsak támogatóként, hanem tartalmi formálóként is főszerepet vállal. A koncepció nem véletlenül kapta a BackStage nevet: a Tigra közel három évtizede dolgozik „a színfalak mögött”, fejlesztéseivel a legt
A kormány kalkulációja szerint átlagosan 51 ezer forintot kapnak majd novemberben a nyugdíjasok. Egy pénzügyi oldal kiszámolta, hogy a januári emelést követően a különböző kategóriába eső idősek mennyit kapnak.
Genetikai egyezések igazolják a tizedik századi magyarok egy részének uráli eredetét - derül ki az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja kutatóinak közreműködésével készült tanulmányból, amely csütörtökön jelent meg Cell című tudományos folyóiratban.
Japán három legnagyobb bankja közösen stablecoinokat bocsát ki -számolt be a Reuters. A fizetési piac újdonságairól szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön, regisztráció és !
Az idei adatok szerint a bérek növekedése ugyan továbbra is folytatódik, de a tempó jelentősen lassult, ráadásul sok munkavállaló számára már negatívumokat is hozott az árnyaltabb statisztika.
Az Élményfalu Sarud a minap egy TikTok-videóban mutatta meg, hogyan szüretelik a sulyomot. A tüskés, szúrós héj mögött ugyanis egy meglepően finom, gesztenyés ízű fehér csemege rejtőzik. Régen a vízparti falvakban szárítva, főzve vagy sütve ették, lisztjéből pedig kenyeret is készítettek. Ma már a gyűjtése csak engedéllyel lehetséges, de Sarudon le
Bár a közepes méretű amerikai bankok problémás hitelportfóliójának a minősége aggodalmakat keltett a piacon, a Moody's Ratings vezető elemzője szerint jelenleg nincs jele rendszerszintű kockázatnak - számolt be a CNBC.
A színházak nézőszáma már-már eléri a covid előtti évek szintjét. Mi történt? A színházak nézőszáma már-már eléri a covid előtti évek szintjét, a 2024-es adatok 7 millióhoz közeli nézőszámokról árulkodnak – írja a HVG. A covid előtti utolsó békeévben közel 8 millió néző volt. Miért állt ilyen lassan helyre a látogatottság? Valószínűleg a színházb
Október a látás hónapja, ami jó alkalom, hogy a figyelem a rendszeres szemvizsgálat, a megelőzés és a tudatos szemvédelem fontosságára irányuljon. Nem csupán az idősek vagy a szemüvegesek érintettek, a digitális eszközök és a megváltozott életmód miatt ma már minden korosztály veszélyeztetett. A vizsgálatok és a látást javító eszközök jelentős költ
Nagy fordulat előtt áll a Ryanair, Európa egyik legnépszerűbb fapados légitársasága: november 12-től teljesen eltűnnek a papíralapú beszállókártyák, így minden utas kizárólag digitálisan csekkolhat be. Az új rendszer nemcsak a repülést teszi gyorsabbá és környezetbarátabbá, de évente több száz tonna papírt is megspórol a vállalatnak.
A régi idők szerelését idézi meg az a mez, amelyet a csapat is visel a vasárnapi derbin - a szurkolók is hozzájuthatnak, de borsos áron, és nem jut majd mindenkinek.
2025-re 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt a VKF bérmegállapodása, ehelyett 0,5-1 százalékos lehet ez az érték, emiatt újra kell tárgyalni a hároméves bérmegállapodást – mondta el Perlusz László, a VOSZ főtitkára az InfoRádióban.
A Wizz Air két új északi célállomással bővíti budapesti kínálatát, Tallinn és Billund közvetlenül is elérhetővé válik. A légitársaság szerint az északi úti célok iránti érdeklődés az elmúlt években látványosan megugrott.
Örményországot legyőzte, Portugáliában bravúros döntetlent produkált a férfi labdarúgó-válogatott – ezek után várható volt, hogy némileg előrelép a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján. Így is történt, Marci Rossi szövetségi kapitány alakulata négy pozíciót javítva helyezésén jelenleg a 37. A csoportból csak Portugália előzi meg, a soros e
Az OTPdirekt internetbankot a lakossági ügyfelek számára 2025. november 18-tól felváltja az új internetbank - hívta fel az ügyfelek figyelmét a pénzintézet. A hazai bankok fintech fejlesztéseiről szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön, regisztráció és !
A férfi azzal védekezett, hogy a malacok szerinte selejtesek voltak, és az állattartó telepen ez a szokás. A rendőrség ezt elfogadta, és megszüntették az állatkínzás miatt indult nyomozást. A Szurkolók az Állatokért ügyvédje panaszt tett az eljárás miatt.
Franciaországban átlagos évet várnak a Grenoble környéki diótermesztők. Normál termésre, de piaci nehézségekre számítanak Európa egyik leghíresebb diótermesztő körzetében.
Az Opus Global közölte, hogy leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Zrt. szerződést kötött Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával egy jelentős infrastrukturális fejlesztésre.
Egy kilogrammnyi robbanóanyag semmisítette meg Sigfrido Ranucci, a RAI tényfeltáró újságírójának autóját Róma közelében. A bomba a háza előtt robbant fel, és csak egy hajszálon múlt, hogy ő és lánya életben maradtak. A hatóságok a maffia leszámolását sejtik a háttérben.
A NAV elérhetővé tette honlapján a globális minimum-adószintet biztosító elismert belföldi kiegészitőadó-előleg bevallására szolgáló 24GLBADO nyomtatvány tervezetét.
„Százból öt! Te benne vagy?” Ezzel a címmel indított tavaly októberben toborzási kampányt a HungaroControl. A cél legalább 700 jelentkező bevonzása, a Z generáció megszólítása és a légiforgalmi irányítói szakma bemutatása volt új szemléletben. Bőven sikerült, sőt, értékes díjat kapott a kampány. Esettanulmány rovatunkban most ezt mutatjuk be.