Váratlanul érte az ukrán elnököt, amikor Donald Trump bejelentette, hogy találkozni fog Vlagyimir Putyinnal Magyarországon. Az ukrán vezetés szerint a döntés politikai üzenetet hordozhat, és árnyékot vet Zelenszkij washingtoni látogatására. Ugyanakkor Kijev továbbra is optimista a fegyverszállítási tárgyalások és az amerikai támogatás jövője kapcsá
Egy budapesti nő szerint édesapja méltatlan körülmények között halt meg a Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik osztályának VIP-részlegén, miközben havonta több százezer forintot fizettek a jobb ellátásért. A Blikk több hozzátartozó beszámolója alapján botrányos állapotokról és gyanús pénzmozgások kirajzolódásáról ír.
„A Zsolti bácsi-ügy sem rengette meg a Fideszt” – Pulai András szerint a választók belefáradtak a botrányokba, a Tisza pedig kifulladóban van. A legfrissebb Népszava–Publicus közvélemény-kutatás eredményei alapján a Fidesz némi előnyt szerzett, miközben a Tisza lendülete megállt, és a társadalom apatikussá vált a politikai botrányokkal szemben. A K
A Reklamátor podcastsorozat “Reklámfilmezés: út az aranykorból az AI világába” című 7. epizódjában két Balázs Béla-díjas filmes szakemberrel a reklámfilmgyártás múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk. A Magyar Reklámszövetség YouTube, Atalon és Spotity csatornáin már nézhető vagy hallgatható.Az MRSZ 50. születésnapja alkalmából készülő 25
Jakupcsek Gabi és Szujó Zoli már péntek reggel hétvégi hangulatban indították a napot. Gabi Svájcból tért haza, ahol három nap alatt újra megtapasztalta, milyen érzés egy igazi, működő demokráciában élni – tiszta villamosok, pontos járatok és Zürich elbűvölő utcái. Zoli eközben időutazott, méghozzá a második világháború idejére: egy dokumentumfilm
Újabb csúcsokat dönt az arany és most már az ezüst ára is, a két nemesfém áremelkedése a szakértőket is meglepi – mondta az InfoRádióban a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója. Az áremelkedés okairól is beszélt Juhász Gergely.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. gyorselemzése a Sziget Fesztivál potenciális 2026-os elmaradásának többdimenziós gazdasági kockázatait vizsgálja. Szakértőink értékelése szerint a fesztivál több mint három évtizedes története során Budapest és Magyarország egyik legismertebb kulturális márkájává vált, azonban gazdasági súlyát tekintve nem csupán egy zenei
Hófödte középkori városban barangolnál, ahol különleges éttermek, lovagi csaták, hercegnő mentés színesíti a gasztronómiai élményt, tavasszal pedig a LEGO játékos birodalmában merülnél el? Jó hírünk van, mostantól megteheted, mert két…
Október a Látás Hónapja, és Dr. Mosolygó Éva szerint soha nem volt ennyire fontos a szemünk védelme! A rövidlátás ma már a fiatalok csaknem 36%-át érinti, és a szakértők szerint 2050-re akár minden második embernél jelentkezhet. Csökkenteni kell a képernyőidőt, több időt tölteni a természetben, és figyelni a rendszeres szemvizsgálatokra, hiszen a g
Az Európai Unióban 2023-ban fejenként átlagosan 130 kilogramm élelmiszer-hulladék keletkezett, amelynek több mint felét a háztartások termelték. Az Eu teljes élelmiszer-hulladéka meghaladta az 58 millió tonnát, és a fogyasztói láncban a forgalomba hozott élelmiszerek csaknem egytizede a végzi hulladékként. A legtöbb ilyen jellegű hulladék Németorsz
A Csáth Géza-díjat 2016-ban alapította adományokból a Fiatal Írók Szövetsége, amit idén már tizedik alkalommal adnak át. A díj kuratóriuma mindig a FISZ-tábor nulladik napjának résztvevőiből áll össze. A kezdeményezés célja, hogy elismerjék a kortárs magyar irodalom fiatal és középgenerációs alkotóit.
Orbán Viktor arra biztat minden jelentős magyar céget, tehetős családot és gazdagabb embert, hogy az adók befizetésén túl is vállaljanak pénzügyi terheket a közösség érdekében. A miniszterelnök erről pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a gödöllői királyi kastély felújítása kapcsán, amely az állam és az OTP egy
Fiktív vámokmánnyal tévesztettek meg egy ügyfelet, akit mintegy 20 millió forinttal károsítottak meg internetes csalók – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) pénteken.
Mi van akkor, ha nemcsak a szemszínt, de a sorsot is örököljük? Ha észrevétlenül éljük újra anyáink, nagyanyáink történeteit – ugyanazokban a párkapcsolati mintákban, ugyanazzal a csendes önfeláldozással? Egyre több nő ismeri fel: amit eddig természetesnek hitt, az valójában tanult hűség, nem saját választás. De hogyan lehet kitörni ebből az öröksé
A 2026-os téli olimpia előtt négy hónappal robbant a bomba: az olasz hatóságok feltárták, hogy a maffia mélyen beépült a Cortina d’Ampezz-i szervezőbizottságba. Ch. Gáll András, az Index főmunkatársa arról beszélt a helyi alvilág már évtizedek óta uralta a várost. A letartóztatott római testvérpár, a Lazio focicsapat ultráinak voltak vezéralakjai,
A fizetések a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is növekednek, amiben a demográfia mellett vélhetően az egyre hatékonyabb munkavégzés is szerepet játszik.
A GKI tanulmánya szerint a Sziget Fesztivál 2026-os elmaradása súlyos gazdasági veszteséget okozna: a rendezvény több tízmilliárd forint bevételt generál évente, tízezreknek ad munkát, és Budapest turizmusának egyik legfontosabb pillére.
Az évszakok változása mindig remek lehetőséget kínál arra, hogy felfrissítsük az otthonunkat, és új energiákat hozzunk az életünkbe. Október vége különösen inspiráló időszak lehet, amikor a természet is átáll a nyugodt, hűvösebb hónapok hangulatára. Ebben az időszakban néhány kisebb változtatás az otthonunkban nemcsak a környezetünket, de saját ene
Gőzerővel zajlanak a budapesti Trump–Putyin-csúcs előkészületei: miután Orbán Viktor tárgyalt erről Donald Trumppal, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is beszélt telefonon. Szijjártó Péter külügyminiszter is folyamatosan egyeztetéseket folytat amerikai és orosz partnereivel.
Az energiaválság, a megugró gázárak és az uniós klímacélok hatására soha nem látott ütemben terjed a fűtésre is alkalmas klímatechnológia a magyar háztartásokban. A városi fűtési rendszereket vizsgáló elemzésünkben – amely a hagyományosan, fával fűtő ingatlanokra nem terjedt ki – azt tekintettük át, hogy miként alakítják át a piacot a rezsicsökkent
Bár azt hihettük, hogy a múlt hét pénteki esésnél rosszabb nem jöhet, a piac mégsem volt képes arra, hogy talpra álljon. A héten látott negatív spirál mögött leginkább a nagytőkés „bálnák” és a bányászok fokozott értékesítése áll. Hangulatváltozás van kialakulóban a piacon. Továbbra is lejtmenetben a bitcoin A teljes kriptopiaci kapitalizáció minte
A Rohlik-csoport informatikai leányvállalata, a Veloq bemutatta Bécsben a világ egyik legfejlettebb, mesterséges intelligenciával vezérelt online élelmiszer-kiskereskedelmi központját. A projekt az AutoStore-ral közös globális együttműködés kezdetét jelenti, amelynek célja a jövő automatizált, Ai-alapú logisztikai megoldásainak bevezetése világszer
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggel publikált adatai szerint idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt – ekkora jövedelemmel akár 15 millió forint személyi kölcsönt is felvehetnek az igénylők.
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken, a Kassán tartott szlovák–ukrán kormányülés előtt jelentette ki, hogy kormánya a legmesszemenőbbekig támogatja Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapestre tervezett találkozóját.
2025 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 683 300, a nettó átlagkereset 472 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 9,2, a reálkereset pedig 4,7%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset emelkedése a 2025. július 1-jétől bevezetett magasabb összegű családi adókedvezmé
Az is elhangzott, hogy Magyarországnak az ICC tagjaként vannak kötelezettségei, de Szijjártó Péter már jelezte, biztosítani fogják Putyin belépést az országba.
Miután nem jelent meg a munkahelyén egy budapesti férfi, a cég vezetője többször megpróbálta elérni, de nem járt sikerrel, ezért elment a férfi lakására, hogy meggyőződjön arról, minden rendben van. A férfi nem reagált a csengetésre, ezért a főnöke mentőt hívott. A segítség végül az ágy mellett, a földön talált rá a férfira, aki sztrókot kapott.
A Ripple 2025-ben nem lassít: a vállalat most zárta harmadik jelentős idei akvizícióját, ezúttal az intézményi treasury menedzsment egyik legnagyobb szereplőjét, a GTreasury-t vásárolta fel 1 milliárd dollárért. A lépés túlmutat egy egyszerű felvásárláson – a Ripple célja világos: teljesen újratervezni a vállalati pénzügyi rendszerek működését, a b
Öt év alatt akár több mint négyszeresére is nőhet a mesterséges intelligencia használatához szükséges energiaigény, ami komoly kihívást jelent a világ adatközpontjai számára. Hogyan lehetnek hatékonyak és fenntarthatóak az adatközpontok, milyen megoldással érdemes kezelni a megugró hűtési igényeket és hogyan érdemes megtervezni egy ilyen létesítmén