2025. október 2. csütörtök

okt. 2
11:12
Rémisztő bejelentést tett a magyar miniszterelnök: "a következő pár hónap a háborús fenyegetésről fog szólni" (naphire.hu)
Orbán Viktor az EU-csúcsról jelentkezett be, és kijelentette, hogy a helyzet súlyos.
okt. 2
11:12
Otthon Start akciók: máris nagy a helyezkedés a bankok között (Biztos Döntés)
Az Otthon Start hitelprogram meghirdetése óta folyamatosan élénk a verseny a bankok között, akik mind kamatkedvezményekkel, mind komoly összegű jóváírásokkal igyekeznek megnyerni az első lakásukat vásárló ügyfeleket. Több pénzintézet módosított az akcióin, meghosszabbítottak határidőket és van ahol emeletek a megszerezhető összegeken.
okt. 2
11:18
Árulók: Veiszer Alinda bocsánatot kért Puskás-Dallos Petitől, amiért gyilkosnak hitte (Blikk)
Szerda este megtörtént Az Árulók első kiszavazása a kerekasztal-szertartáson. A legtöbb szavazatot Puskás-Dallos Peti kapta, aki többeknek gyanússá vált az elmúlt napokban. Hiába próbálta bizonygatni ártatlanságát, egy-egy megmozdulásával végleg elvágta magát a többieknél. Veiszer Alinda, aki teljesen meg volt győződve arról, hogy az énekes áruló,
okt. 2
11:18
Letaszították ELon Musk egyik cégét a trónról (Piac és Profit)
Az amerikai OpenAI, a GPT chatbot fejlesztője a világ legértékesebb magánvállalatává vált, miután másodlagos részvényeladást hajtott végre, 500 milliárd dollárra értékelve a vállalatot. Ezt a címet eddig a SpaceX birtokolta 456 milliárd dolláros értékkel.
okt. 2
11:18
Felmérés: kettős nyomás nehezedik a magyar munkaerőpiacra (HR Portál)
A magyar munkaerőpiacot a 2025-ös év második negyedévében egyszerre jellemezte a demográfiai nyomásból eredő kihívás és a gazdasági lassulásból fakadó keresletcsökkenés. A WHC szakértői elemzése szerint a jelenlegi helyzetben a tehetségek megtartása és a rugalmas foglalkoztatási modellek alkalmazása kulcsfontosságúvá válik.
okt. 2
11:18
Nagy bejelentés az NGM-től: átalakul a kedvelt megtakarítás szabályozása! (Portfolio)
Nem atombomba volt az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások idei lakáscélú felhasználhatósága, hanem az egyik legnagyobb marketingkampány a pénztáraknak – mondta Túri Anikó az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Öposz) éves konferenciáján. Az NGM közigazgatási államtitkára bejelentette, hogy a pénztárak számára kedvező szabályozói változás
okt. 2
11:18
Újabb szezonrekord, -3,2 fokig hűlt a levegő Zabaron – eddig még nem volt ilyen hideg ezen az őszön (SzMo)
Fagyos tájakra a Duna-Tisza közén és az Északi-középhegységben ébredhettünk. Péntek és szombat hajnalban elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében lehetnek újabb fagyok.
okt. 2
11:18
Szeretet vagy gyűlölet (Demokrata)
Egészen bizonyos vagyok abban, hogy az október 23-ai békemenet, ha valóban elszánjuk magunkat, soha nem látott számú résztvevővel számolhat.
okt. 2
11:18
Rugalmas előlegigénylés a mezőgazdasági beruházásokhoz! (Agrárágazat)
Kap Ii.-es mezőgazdasági beruházási pályázatokhoz rugalmas előlegmodell: 25% bankgarancia nélkül, 50% előleg bankgaranciával.
okt. 2
11:18
Gulyás szerint a háborús veszélyhelyzet hosszabbításának nincs semmi köze a 2026-os választásokhoz (Telex)
"Az önkormányzati- és európai parlamenti választások is háborús veszélyhelyzetben voltak" – mondta.
okt. 2
11:18
A zebrán gázolta el a diáklányt, majd továbbhajtott a sofőr – vádat emeltek ellene (Telex)
Nem állt meg segíteni az úttestre esett lánynak, aki szerencsére nem sérült meg a gázolásban.
okt. 2
11:18
A ChatGPT az új nagybácsi: egyre többen bíznak a mesterséges intelligenciában (EgészségKalauz)
Egyre többen számolnak be arról, hogy a ChatGPT válaszait úgy fogadják, mintha egy távoli rokon, régi barát vagy bölcs nagybácsi tanácsát hallgatnák meg:
okt. 2
11:20
Tőke és hitel kéz a kézben: új források és VOSZ–Kamara partnerség segíti a somogyi kkv‑kat (Portfolio)
A gazdasági recesszió és inflációs folyamatok közepette a somogyi vállalkozások számára kulcsfontosságúvá vált a megfelelő finanszírozási források biztosítása. A Portfolio és a Kavosz közös országjárásának kaposvári állomásán a szakértők bemutatták a két legjelentősebb finanszírozási eszközrendszert: az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. által irányított De
okt. 2
11:24
A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés? (Menedzsment Fórum)
A döntés teljesen felkészületlenül éri az iparágat.
okt. 2
11:24
Már meg se lepődünk: újra megfagytunk hajnalban (Infostart)
Lénárddarócon és Zabarban mínusz 3,1 Celsius-fok volt csütörtök hajnalban.
okt. 2
11:24
Orbán Viktor aláírást gyűjtene Magyarországon "Brüsszel háborús tervei ellen" (Blikk)
Aláírásgyűjtést indítana Orbán Viktor "Brüsszel háborús tervei ellen" – erről maga a miniszterelnök beszélt csütörtök reggel, a koppenhágai uniós csúcstalálkozó másnapján. Orbán Viktor szerint "ez a csúcs is azt bizonyítja, hogy a következő pár hónap a háborús fenyegetésről fog szólni".
okt. 2
11:24
Thomas Müller történelmet írt, de rekorderként is szerény maradt (Blikk)
Thomas Müller nem tud leállni. A 36 esztendős futballista kereken egy negyed évszázad után mondott búcsút a Bayern Münchennek (vagy inkább fordítva), s tette át székhelyét a tengere túlra. És most ott, Kanadában is rögtön bajnok lett, a döntőben komolyan hozzájárult ahhoz, hogy a Vancouver Whitecaps 4-2-re legyőzze a városi rivális Vancouver FC-t.
okt. 2
11:24
Fa vagy beton lépcső: melyik a jobb választás? (ProfitLine)
A lépcsők igen sokféle anyagból készülhetnek, anyaguk pedig befolyásolja a tartósságukat, a kinézetüket és a hangulatukat. A minőségüket kevésbé, hiszen egy jól megépített lépcső évtizedekig közlekedőként használható, feltéve, ha eleve tartós anyagból készül.
okt. 2
11:24
Új HR vezető a Schneider Electric logisztikai központjában (HR Portál)
Török Eszter feladata lesz a létesítményben dolgozó mintegy 230 munkavállalóval kapcsolatos napi HR feladatok felügyelete.
okt. 2
11:24
Drasztikus áremelés jön: 50-80%-kal drágulhatnak a nyomdai papírok (Portfolio)
Egyik napról a másikra több mint duplájára, 114%-kal, kilogrammonként 94 Ft-ról 204 Ft-ra emelte a reklámhordozó papírok EPR-díját egy, a Magyar Közlöny 2025/106. számában szeptember 22-én kihirdetett minisztériumi rendelet. A nyomdaipari cégek jelentős részét tömörítő Nyomda- és Papíripari Szövetség írásban tiltakozott a rendeletet hozó Energiaügy
okt. 2
11:24
Blake Lively meztelen szettje maga a megtestesült elegancia, egyszerűen álomszép (Glamour)
Bár Blake Lively az utóbbi időben kerülte a reflektorfényt, most gyönyörű pucérruhában tűnt fel egy sajtóeseményen. A meztelen-trend előtt egy elképesztően sikkes, nadrágos szettben hajtott fejet, amiben azonnal magára vonzotta a tekinteteket.
okt. 2
11:24
Visszasírja Majkát a TV2, főműsoridőben mondták ki az igazságot? (Promotions)
Koldus sorsra juttatná Majkát a TV2, hajléktalanként látnák szívesen.
okt. 2
11:24
Baloldali álhír a választások halasztása (Magyar Hírlap)
Az üzenetekre kell majd figyelni.
okt. 2
11:24
Genk–FTC: ebben a csöppnyi holland faluban is nagyon büszkék a Fradira – fotókon a bizonyíték (Mandiner)
Dibusz Dénes meze bekeretezve került ki a szálloda falára.
okt. 2
11:24
A rugalmas előlegigénylési lehetőség segíti a beruházások elindítását (Magyar Mezőgazdaság)
A Közös Agrárpolitika II. pilléres beruházási pályázataihoz illesztett előlegigénylés rendszere több opciót is kínál a gazdálkodóknak, így mindenki a saját helyzetének megfelelő megoldást választhat.
okt. 2
11:24
A kínai árnál is olcsóbban kapják ezt a két villanyautót az olaszok (Villanyautósok)
A Dacia Spring és a Leapmotor T03 1,5-2 millió forint között vásárolható meg Olaszországban.
okt. 2
11:24
Készülj fel: mától újra elrendelték a kötelező maszkviselést (AC News)
Mintha visszatértek volna a covid legsötétebb napjai, ismét maszkot kell húzni. Az intézkedés mától érvényes.
okt. 2
11:24
Évi négyszázmillió köbméternyi francia LNG vásárlását jelentette be Szijjártó Péter (Telex)
A bejelentés azután érkezett, hogy pár héttel ezelőtt egy másik nyugati gázdealt is bejelentett a külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 2
11:24
Megnyílt a Huawei hivatalos magyar webshopja – itt az új GT 6 széria (Telex)
A Huawei új magyarországi webshopja egyszerre kínál gyors szállítást és kedvezményeket, a GT 6 és GT 6 Pro hazai értékesítésével pedig rögtön nagy dobással startol.
okt. 2
11:24
Ettől a hónaptól tilos használni ezt a sokaknak nélkülözhetetlen tárgyat az egyik legismertebb légitársaság gépein (Roadster)
Érthető az oka.
okt. 2
11:24
Hegedüs Vera: Nehéz cukor álom (Litera)
A fákat nem érdekelte a huszadik század. Álom és ébrenlét állandó sodrásban tartotta őket, nem álltak egyik vagy másik oldalon. Amiket átéltek, kronológia nélkül, egymást taposva emelkedtek ki és merültek el anyagcseréjükben. Magukhoz vették a napfényt, a vizet, az időt, az álmot. – Hegedüs Vera novellája a Litera-díjért meghirdetett, A fa című iro
okt. 2
11:26
Az USA-t és Japánt is az orosz persely feltörésére biztatja az uniós trió (Portfolio)
A G7 fórumán kérte Németország, Franciaország és Olaszország is Japánt és az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzanak az EU-hoz a befagyasztott orosz vagyoneszközök felhasználásában. Régóta vita folyik arról, hogy mennyire legális vagy előrelátó felhasználni a lefoglalt pénzeszközöket, de Brüsszelnek jelenleg ez az egyetlen nagyobb tartaléka, amelyb
okt. 2
11:26
Elutasította a bíróság Diddy fellebbezését (Magyar Hírlap)
A rapper rácsok mögött marad.
okt. 2
11:28
Veszprémbe érkezik az őszi kkv-rendezvénysorozat - Fókuszban a finanszírozás, bemutatkozik a Demján Sándor Tőkeprogram (Portfolio)
Amikor napon belül változnak a gazdasági kilátások, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy akár egyetlen finanszírozási lehetőségről is lemaradjanak. A Portfolio országos, 15 várost érintő rendezvénysorozata éppen ezért ad kiemelt alkalmat arra, hogy a cégek közvetlenül, első kézből tájékozódjanak a legújabb fejlesztési és forrásbevonási
okt. 2
11:30
Pórul járt az illegális szemétlerakó, aki azt hitte, senki sem látja (Blikk)
Építési törmeléket pakolt le illegálisan a kiskőrösi férfi, akit a Készenléti Rendőrség légi rendészeti egysége buktatott le.
okt. 2
11:30
A biztonságos utakért csak együtt tehetünk (Kreatív Online)
A Continental gumiabroncs gyártó az erőszakmentesség világnapja alkalmából szeretné bejelenteni legújabb CSR kampányának indulását.
okt. 2
11:30
Társadalmi egyeztetésen a munkavédelmi törvény módosítása (Adózóna)
Elsősorban az azbeszttel kapcsolatos kockázatokat érinti a munkavédelmi törvény módosítása, amelynek tervezett új előírásai a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján olvashatók és október 9-éig véleményezhetők.
okt. 2
11:30
Generációváltás a mezőgazdaságban: mit kell tudni a gazdaságátadási szerződésről? (Agroinform)
A fórumokon rendre felmerülő kérdésekre most részletes válasz érkezett: a földek átadásától a ¾-es szabályig minden fontos pontot tisztáztak a szakmai szervezetek.
okt. 2
11:30
Késekkel rontottak be, gyújtogattak a rendőrségen a marokkói tüntetők, kettőjüket lelőtték (444.hu)
A tüntetőknek nem tetszik, hogy a marokkói kormány stadionokat épít ahelyett, hogy az egészségügyre és az oktatásra költene.
okt. 2
11:30
Kína felhőkarcoló hídján a világ szeme (Spabook)
Van egy pont Kína délnyugati hegyvidékén, Guizhou tartomány szívében, ahol a sziklák szinte az égig érnek, és ahol szeptember végén átadták a Huajiang Grand Canyon Bridge nevű hidat. A szédítő…
okt. 2
11:30
Axiál Landtechnik: megnyílt az osztrák központ (Mezőhír)
Az Axiál Landtechnik osztrák központja új lehetőségeket nyit a mezőgazdaság szereplőinek, modern gépekkel és szervizzel.
okt. 2
11:30
312 ezer fő alkotta Magyarország potenciális munkaerő-tartalékát 2025 Ii. negyedévében (Üzletem)
2025 Ii. negyedévében 312 ezer fő alkotta a potenciális munkaerő-tartalékot, ezer fővel több, mint az előző negyedévben, és ugyanennyivel kevesebb, mint egy évvel korábban – derül ki a statisztikai hivatal adataiból.
okt. 2
11:30
Deák Kristóf újabb nagy dobása már a mozikban! (rtl.hu)
Az Egykutya egy tabukat döntögető, szókimondó film négy barátról, akik egy este újra kénytelenek egymással beszélni. Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Tóth Károly és Bakonyi Alexa már több mint 100 alkalommal játszották el a történetet. Most a mozivásznon is láthatjuk őket.
okt. 2
11:30
Megtanul a magyar e-kereskedelem világszínvonalú élményt adni? (Telex)
A G7 Beszélgetések legújabb részében egy piaci szegmens átrendeződését vizsgáltuk. Mondovics Péter, a Mastercard marketingmenedzsere meséli el, mi történt az e-kereskedelemben: hogyan nyomultak be a nemzetközi platformok, miért lett kulcstényező a kiszámítható kézbesítés, és miért válnak a kereskedők médiacéggé?
okt. 2
11:30
Az őszi csillagjegyek meglepő oldala – Ebben annyira érdekes a Szűz, a Mérleg és a Nyilas személyisége (Bien)
A csillagjegyek a zodiákus részeként évszázadok óta foglalkoztatják az embereket, és nem véletlenül. Minden jelnek megvannak a sajátos jellemzői, pozitív és negatív vonásai. Az őszi hónapok beköszöntével a Szűz, Mérleg és Nyilas jegyek kerülnek középpontba, melyek bár elsőre talán nem tűnnek különlegesnek, mégis számos meglepetést tartogatnak számu
okt. 2
11:30
Az első ember, aki 500 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik (KriptoMagazin)
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett: ő lett az első ember a világon, akinek vagyona meghaladta az 500 milliárd dollárt (kb. 370,9 milliárd font) – számolt be a Forbes milliárdosindexe. A tech-mágnás vagyona szerdán, New York-i idő szerint délután rövid időre elérte az 500,1 milliárd dollárt, mielőtt kismértékb
okt. 2
11:32
Hajléktalan emberek számára biztosít étkezést a Hajléktalanokért Közalapítvány (Telex)
A Hajléktalanokért Közalapítvány európai uniós támogatással megvalósuló Pillér projektjében hajléktalan emberek számára biztosít napi egyszeri meleg ételt.
okt. 2
11:36
Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás (Privátbankár)
Pénteken sem változnak a nagykereskedelmi árak a benzin és a gázolaj tekintetében sem.
okt. 2
11:36
Kevesebben oltatják magukat, ezért feleannyi Covid-oltást rendelt a kormány (Infostart)
Tavaly a 101 ezer megrendelt vakcinából csak 14 ezret használtak el, a többit meg kellett semmisíteni, ezért idén csak 50 ezret rendeltek.
okt. 2
11:36
Záporoznak a jó hírek az AI-ról, egy nap alatt 200 milliárd dollárt ugrott a chipgyártók értéke globálisan (Portfolio)
A chipgyártók piaci értéke több mint 200 milliárd dollárt ugrott globálisan, miután a befektetők igyekeznek részesedést szerezni a mesterséges intelligencia szektorban az egymást követő pozitív hírek közepette - számolt be a Bloomberg.

Keresés