A Polymarket fogadási oldalon október 15-én hirtelen nagyon kiugró eredményt ért el az a fogadási kimenet, hogy a Bitcoin álnéven ismert alkotója, Satoshi Nakamoto még az idén megmozgatja coinjait. A „Satoshi mozgatni fog-e bármilyen Bitcoint 2025-ben?” fogadás egy ideig hirtelen 15%-kal megugrott, majd 5%-ra zuhant. Ez a hirtelen emelkedés és zuha
Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj bevezetéséhez gazdasági erő kell. A miniszterelnök úgy véli, a jelenlegi nyugdíjrendszer működik, ezért nem terveznek reformot, a plusz juttatás pedig a 13. havihoz hasonlóan, fokozatosan valósulhat meg.
Gyógyító történetek címmel tartottak előadást a könyvtár földszinti előadó termében. Nagy Tünde transzformációs coach beszámolt arról a folyamatról, melynek végén ez a könyv megszületett. A könyv egyfajta iránytűként szolgálhat a lélekhez, útmutatás kapható belőle a hétköznapok során. Nagy Tünde elmondta, mindenkit érnek traumák az élete során, ő a
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában Magyarországon elsőként vezették be az automatizált citosztatikus keverékinfúzió-összeállító robotot, amely jelentősen növeli a daganatos betegek gyógyszerellátásának biztonságát. Az innovatív technológia nemcsak a betegek, hanem a dolgozók védelmét is szolgálja, miközben hatékonyabbá teszi az infúziókészít
Internetes csalásra figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): fiktív vámokmánnyal tévesztettek meg egy ügyfelet, akit mintegy 20 millió forinttal károsítottak meg az online térben, áruja soha nem érkezett meg Magyarországra.
Akár szórakoztató irodalomról, akár szakkönyvekről vagy szépirodalomról beszélünk, minden műfajnak megvan a maga olvasóközönsége. Az azonban mindegyikben közös, hogy a külföldi alkotások csak egy vékony réteghez jutottak volna el a magyar műfordítók nélkül.
2025 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 683 300, a nettó átlagkereset 472 600 forint, a bruttó kereset mediánértéke 563 400, a nettó kereset mediánértéke 394 300 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A magyar kukoricatermés idén gyenge lesz. A probléma azonban nem elsősorban az ukrán importban keresendő, hanem a hazai termelési gondokban: a mennyiség csökken, a minőség pedig sok helyen nem üti meg a biztonsági határértékeket az aflatoxin-szennyezés miatt.
A Tisza Párt előnye nőtt a teljes népességen belül a Fidesz-KDNP-vel szemben. Az IDEA szerint most hárompárti parlament a valószínű 2026-tól, de nem a Mi Hazánkkal.
Az új perui kormány rendkívüli állapotot hirdet Limában a tömegtüntetések miatt. Korábban váratlanul leváltotta a parlament az ország első női elnökét "morális alkalmatlanság miatt".
Életrajzi film készül Lugosi Béláról: az alkotás bemutatja a magyar származású színész útját a pályája kezdetétől, a karrierjének csúcspontjain át az élete során átélt nehézségekig, új megvilágításba helyezve a horror műfajának egyik legikonikusabb alakját. A film méltó tisztelgés Lugosi Béla öröksége előtt, aki a magyar színjátszás egyik legnagyob
Kártalanítják azokat a magánegészségügyi szolgáltatókat, akik bevételtől esnek el a komány szeptemberi döntése miatt. Mi történt? A Magyar Közlönyben megjelent rendelettel jóváhagyják, hogy az egészségügyért felelős Belügyminisztérium 829 358 000 forinttal túllépje a számára a költségvetésben peres ügyek rendezésére szánt 1,0666 milliárd forintos k
Ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal - vetíti előre Zsiday Viktor profi befektető friss blogbejegyzésében. Már csak pár nap, és érkezik a Portfolio következő online befektetői klubja, ahol a monetáris politika, a kamatok, és a kötvényhozamok kilátása is terítékre k
Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, különösen a regionális bankokat ütötték, miután kérdések merültek fel ezek hitelgyakorlataival, illetve a rendszerben lappangó rossz hitelekkel kapcsolatban. A Wall Street-i esést lekövették az ázsiai tőzsdék is, szinte minden piacon esést lehetett látni, részben az USA-Kína kereskedelmi feszültségek újraé
2025 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 683 300, a nettó átlagkereset 472 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7 százalékkal, a nettó átlagkereset 9,2, a reálkereset pedig 4,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Katalin hercegné és Meghan Markle közötti viszály – vagy éppen pont, hogy a köztük lévő párhuzam – a mai napig megosztó jelenség, amit jól bizonyít az a narratíva, ami a napokban uralta az internetet.
Egyedi otthont keresel, de fontos, hogy igénybe tudd venni az Otthon Start hitelt is a megvásárlásánál? Számos különleges, mégis támogatásra alkalmas ingatlan érhető el az ingatlanhirdetési portálokon, akár felújítandó kúriáról, akár modern, vízparti családi házról legyen szó. Ugyanakkor érdemes felkészülten belevágni az otthonkeresésbe, mert ahogy
Az átlagkereset 683 300 forint volt augusztusban, de ez nem azt jelenti, hogy ennyit keres a legtöbb magyar. A valós képet a medián mutatja: a bruttó mediánbér 563 400, a nettó pedig 394 300 forint, vagyis a dolgozók fele ennél kevesebbet visz haza. A különbség oka, hogy az átlagot a legmagasabb fizetések erősen felfelé torzítják.
A leggyakoribb hétköznapi hibánk és sokszor nem is tudjuk eldönteni, mikor zavar minket a legjobban: ha mi késünk vagy mások teszik ezt a mi időnk rovására. Mi okozza ezt a jelenséget, miért vagyunk folyamatos diszharmóniában az idővel?
Az életmódváltás, a diétákból vagy edzésprogramokból származó eredmények gyakran a türelem és kitartás gyümölcsei. De mi történik akkor, ha a testünk más jeleket küld, és mi figyelmen kívül hagyjuk ezeket, mert annyira elszántak vagyunk a célunk elérésében? Sajnos sokszor a helytelen diéta több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hozhat nekünk. Font
Fedezd fel a világ kultúráit egy nap alatt, Budapesten! Közeledik a 14. Diplomáciai Jótékonysági Vásár, ahol több mint 50 ország nagykövetsége vár kézműves termékekkel, nemzeti ételekkel és izgalmas programokkal. Még velünk is találkozhatsz!
Heves vármegye gazdaságát elsősorban a feldolgozóipar határozza meg, amely a térség teljesítményének több mint felét adja, és meghatározó szerepet játszik a foglalkoztatásban. Eger, Gyöngyös és Hatvan ipari parkjai folyamatosan bővülnek, egyre több hazai kis- és középvállalkozást, valamint nemzetközi nagyvállalatot vonzva a térségbe. A megye gazdas