Amikor Trump bejelentette a 100 százalékos kínai vámokat, a pénzpiacok megrezzentek, a kriptovilág viszont szívrohamot kapott. Egyetlen nap alatt 19 milliárd dollárnyi pozíció tűnt el, a befektetők pedig ész nélkül menekültek. A Bitcoin újra bebizonyította, hogy nem digitális arany, sokkal inkább egy digitális lakmuszpapír, ami a félelemre nem fény
Minden hatodik párt érint a meddőség, minden második esetben a probléma férfieredetű és 100 év alatt nagyjából megfeleződött a férfiak termékenysége - állapította meg a Semmelweis Egyetem legfrissebb elemzése, amely 86 tanulmány és több mint 8000 férfi adatait vizsgálta. Megállapították azt is, hogy a környezeti ártalmak, például a hőhullámok vagy
Sébastien Lecornu kormánya csak átmeneti lesz, és könnyen előfordulhat, hogy Emmanuel Macron elnöknek nem lesz más lehetősége, mint előre hozott választást kiírni – mondta az InfoRádióban Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
A világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance 283 millió dollárnyi kompenzációt fizetett ki azoknak a felhasználóknak, akik veszteséget szenvedtek el a pénteki piaci összeomlás során, amikor három eszköz árfolyama elszakadt a célzott értékétől. A Binance közleménye szerint a kifizetések a Binance Earn programban érintett három eszköz – az Ethena USD
Egy kulcsfontosságú chipeket gyártó, kínai tulajdonban lévő holland cég áll mostantól a kormány felügyelete alatt, a kínai vezérigazgatót "nemzetbiztonsági okokból" leváltották.
Ilia Mihály irodalomtörténész, Tóth Ágota vegyészprofesszor és Czikkely Márton Simon orvos, doktoranduszhallgató kapják meg először a JATE-díjat - jelentette be az elismerés alapítója, Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjas professzora.
A Portfolio elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár elkerültük, hogy a Standard & Poor's hitelminősítő a befektetésre nem ajánlott kategóriába rontsa le a hazai gazdaságot, azért a közeljövő történéseire, így a jövő heti kamatdöntésre és az amerikai–kínai vámháború fejleményeire érdemes lesz figyelni.
Az elsők között csatlakozik Magyarország Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez az AI Factory Antenna program keretében - közölte a Magyar Kutatási Hálózat az MTI-vel hétfőn.
Az ESPAD kutatása kimutatta, Magyarországon az egyik legmagasabb az alkoholt fogyasztó fiatalok aránya. A Médiaunió kampányt indított a függőségek jeleinek felismerésére – mondta el az alapítvány ügyvezetője, Kardos Ferenc az InfoRádióban.
Az Alice vihar jelentette vészhelyzet miatt több ezer embert kellett ideiglenes menedékhelyeken elhelyezni Katalóniában. Tarragona tartományban utak váltak járhatatlanná, autókat sodort el a víz, és házak földszintjei kerültek víz alá. Ibizán nehézségek vannak a közlekedéssel, a katonaságot is ki kellett vezényelni.
Egy főként Pest vármegyében működő bűnözői csoporton ütöttek rajta a pénzügyőrök, az elkövetők számlagyárként működtettek különböző strómanok ügyvezetése alatt álló vállalkozásokat; a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány megközelítőleg 900 millió forintra tehető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Még szűk két hétig szavazhat a közönség arra, hogy kik kapják meg idén a társadalmi díjakat a Highlights of Hungary által bemutatott 25 kiemelkedő magyar teljesítmény közül.
Nemzetközi szinten is kiemelkedőnek bizonyult a HungaroControl "Százból öt! Te benne vagy?" elnevezésű, légiforgalmi irányítókat toborzó kampánya. A vállalat elnyerte a világ legrangosabb üzleti elismerései között számon tartott Stevie Awards-ot, valamint a kommunikációs iparág egyik legnagyobb nemzetközi presztízzsel bíró díját is.
Az Otthon Start program révén számos család vághat bele saját ház építésébe. Bár továbbra is engedélyezett a földgázzal működő fűtési rendszerek kiépítése, az igazán korszerű, jövőálló és energiahatékony megoldást a hőszivattyúk jelentik. Az LG szakértője elmondja, költséghatékonysági szempontból miért verhetetlenek a hőszivattyús rendszerek.
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint szeptember végéig a személyautókra megkötött teljes körű casco biztosítások idei átlagdíja 206 400 forint volt, ami 4,7 százalékkal alacsonyabb a 2024 hasonló időszakában tapasztalt 216 300 forintos szintnél. A szerződők 22 százaléka 8 évnél idősebb autóra kötötte a biztosítást, a megkötött szerződése
A rejtett, más néven légcsatornás klímaberendezések egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek azok körében, akik nem szeretnének látványos készüléket a falon, mégis teljes körű komfortra vágynak otthonukban. Ezek a rendszerek diszkrétek, esztétikusak, és bizonyos esetekben költséghatékonyabb alternatívát nyújtanak, különösen nagyobb alapterületű inga
A Skyrim továbbra is él és virágzik – a rajongók által készített lenyűgöző modoknak köszönhetően folyamatosan új tartalmakat kap. Most, több mint tíz év fejlesztés után, megjelent egy különösen nagyszabású mod, amely több mint 60 óra játékidőt kínál.