Kamarás Iván hatalmas ütéseket kapott Bódi Bencétől a Sztárboxban, részleges vádliizom-szakadással és orrtöréssel zárult a mérkőzés – a színész most elárulta, miért vállalta a szinte lehetetlen kihívást.
A magyar filmek évtizedek óta világszínvonalú alkotásokkal gazdagítják a filmvilágot, de most kiderül, melyek lettek a közönség abszolút kedvencei. Az IMDb toplistája alapján összeállítottuk azt a tíz filmet, amit a nézők a legjobbra értékeltek, és tényleg kihagyhatatlanok. Mutatjuk!
A fóliaház alatti termesztéssel ideális feltételeket teremthetünk növényeink számára, megvédjük az állományt a mind gyakoribbá váló szélsőséges időjárási kihívásoktól, meghosszabbítható a tenyészidőszak, jobb minőség és nagyobb hozam realizálható.
Az izraeli–magyar állampolgárságú Omri Miran is szabad lett. Hétfő délelőtt vitték őket Gázából Izraelbe, ahol – miután átestek az első orvosi vizsgálaton – találkozhattak szeretteikkel. Több mint két évig voltak a Hamász fogságában.
Mészáros András technikai K.O.-val védte meg a Sztárbox nehézsúlyú bajnoki címét Árpa Attila ellen. A színész az RTL-nek adott interjúban elmondta, szerinte "ez nem így kellett volna történjen". Elárulta, milyen érzés volt ismét a ringben lenni, és megmutatta azt a különleges ajándékot is, amit Árpa Attilától kapott a mérkőzés előtt.
Nem mindenki szereti az esőt és azt, hogy korábban sötétedik, azonban valaki imádja ezt az időszakot és boldogan marad otthon egy jó könyvvel és egy bögre meleg kakaóval. Ezek főleg azok az emberek, akik szeretnek egyedül lenni és nem hiányzik nekik a nyári pörgés. Nézzük, melyik az a három csillagjegy, amely egyszerűen odavan az őszért.
A vb-selejtező-sorozat 4. fordulójában kedd este Portugália fogadja a magyar labdarúgó-válogatottat Lisszabonban. A hazaiak szövetségi kapitánya, Roberto Martínez a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a kollégáját, Marco Rossit és a mieink csapatkapitányát, Szoboszlai Dominiket is méltatta.
"Markus több mint két évtizedes, a csoport számos márkájánál és országában szerzett tapasztalatával érkezik" – fogalmazott Thomas Schäfer, a SEAT és a CUPRA felügyelőbizottságának elnöke. "A gyártásban, logisztikában és stratégiai tervezésben szerzett kimagasló szakértelmével ideális vezető, hogy irányt mutasson a vállalat villamosítási stratégiájá
Nagyjából 48 órával azt követően, hogy a Binance technikai leálláson ment keresztül, és közel húszmilliárd dollárnyi tőkeáttételes pozíció záródott be, a BNB új történelmi csúcsot állított fel. Az október 10-i globális visszaesést követően a BNB egyedüliként tudott teljes egészében visszapattanni a likvidáció előtti szintekre, ami az ökoszisztéma e
Megvan Szeged új kedvence! Nem mindennapi vendég érkezett a belváros szívébe: október 9-én egy fehér gólya sétálgatott a Klauzál téren, a járókelők legnagyobb meglepetésére. Bár október van, és rég elvonultak a gólyák a Dél-Alföldről, de mindig van egy-két példány, amelyik kitelel nálunk! De mi a teendő, ha ősszel-télen fehér gólyát látunk, megetes
Dér Asia dokumentumfilm rendező készített portréfilmet Ember Juditról, Mészöly Miklósról, követte leszbikus pár örökbefogadásának kálváriáját, és kísérte végig Einspach Gábor sikeres galerista és műgyűjtő harcát egy agresszív daganattal. A rendező saját bőrén tapasztalta meg, hogy a forgatás alatt milyen érzelmi és pszichés terhek kerülnek észrevét
A magyar egészségügyi rendszer jövője új kereszteződéshez érkezett – ez derült ki a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) nagyszabású konferenciáján, ahol több mint 270 szakember – betegek képviselői, kutatók, iparági és kormányzati döntéshozók – vitatták meg az elmúlt évek legfontosabb változásait és az előttünk álló kihívásokat.
Új funkció bevezetésének örülhetnek a Netflix nézői: a streaming szolgáltató újdonságának köszönhetően immár láthatják, mely sorozatokat, filmeket tekinthetik meg csak limitált ideig.
R. F. Kuang regényében két egyetemi hallgató száll alá a Pokolba, hogy visszahozzák professzorukat, karrierjük és jövőjük zálogát. Dante Poklának fantasy verziója fricskát ad az akadémiai életnek. A paradoxonokból álló Katabasis a hét könyve.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Kentucky állam beperelte a Robloxot, mert szerintük a platform nem védi megfelelően a gyerekeket az
Árpa Attila csalódottan távozott a Sztárbox ringjéből, miután az első menetben szemsérülése miatt technika K.O.-val véget ért a találkozója Mészáros Andrással. Pedig komoly motivációja volt a győzelemre: Árpa a feleségének szeretett volna bizonyítani. Ha kíváncsi vagy, mit kért a színésztől a felesége a meccs előtt, ne hagyd ki az rtl.hu videóját!
Tudja, hogy nem mindenki szereti Orbánt, de az amerikai elnök azt mondta, csak az számít, amit ő gondol, és Trump szerint jövőre jobban teljesít majd a választáson, mint 2022-ben.
Ez a trigon a kőkemény valóság színpada. A következő években a Plútó és az Uránusz úgy alakítja át a világot, mint amikor bontásra ítélnek egy panelházat!
Míg jó néhány évvel ezelőtt, ha az édesítőszeres italokról volt szó, valószínűleg neked is csak a light kóla jutott eszedbe, most mindannyian megannyi üdítőből láthatunk cukormentes, édesítőszeres verziókat. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy jobb választásnak bizonyulnak, sőt. Bizonyos dolgokat figyelembe véve kifejezetten okosabb döntés kerülni
Megjelent a Magyar Államkincstár borászati melléktermékek kivonásával kapcsolatos közleménye. Ennek és a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermék lepárlással történő kivonásának támogatásáról szóló 38/2024. (Vii. 7.) Am rendelet értelmében támogatás igényelhető a borászati melléktermékeknek a lepárlóba történő szállítása, lepá
A hegyvidéki ökoszisztémák különösen érzékenyek a klímaváltozásra, ezért nagyon fontos, hogy ismerjük a tűzérzékeny területeket, hogy meg lehessen előzni a bajt.
Konfliktusokban gyakori, hogy a rossz érzéseinket rögtön a másiknak tulajdonítjuk, és őt kezdjük el instruálni, minősíteni, támadni ahelyett, hogy a saját belső folyamatainkra figyelnénk – mondja Udvari Judit. A klinikai szakpszichológussal sorra vesszük, hogyan tud segíteni a séma-párterápia, hogy ki-ki az egészséges felnőtt működésében erősödjön.
Hogyan szűrjük ki a gyanús e-maileket, mi az a vishing vagy éppen hogyan taníthatjuk meg nyitott szemmel járni szeretteinket a deepfake világában? Többek közt ezekre a kérdésekre ad választ a Szerencsejáték Zrt legújabb kampánya, amelyet az európai kibervédelmi hónap alkalmából indítottak el. A nemzeti lottótársaság az edukációra helyezi a hangsúly
A világháború küszöbén? Trump Tomahawk rakétákkal fenyeget, Zelenszkij üdvözli. A háborús őrület újabb fejezete, amely bizonyítja: a béke az egyetlen józan út. Kattintson a részletekért!
Trump szerint történelmi megállapodást írtak alá az egyiptomi békekonferencián, de még sok részletet nem ismerni. Az amerikai elnök közben megkapta a legmagasabb egyiptomi kitüntetést.
Simontornyán van egy food truck, ami gyorsan meghódította a környékbeliek szívét. A Bundás Csibe Büfé nem csak a híres rántott csirkéről szól: házi készítésű burgerek, amerikai shake-ek és finom desszertek teszik teljessé a kínálatot. A Hersics család jót tett a környék gasztronómiájának.
Nem indult szerencsésen a reggel annak az elkövetői csoportnak, akik számlagyárként működtettek különböző strómanok ügyvezetése alatt álló vállalkozásokat. A tét jelentős volt, a hatóság tarolt, írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Különleges, óriásplakát méretű festmény fogadja az arra járókat Szentpálfalván, a Dobozi út és a Dombi Lajos utca kereszteződésében. A művet Tóth Laura, a Dürer iskola tanulója készítette. Laura már nemzetközi rajzpályázaton is bizonyított, ezért esett rá a választás, hogy ő fesse meg a képet. A festmény egy új közösségi tér része lett, aminek el
Újabb teória született Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Ártatlanjai között. Veiszer Alinda a reggelinél nem volt rest megosztani gondolatait azzal is, akiről az elmélete született. Szinetár Dóra végtelen nyugalommal hallgatta végig játékostársa monológját, majd elárulta, mit gondol az egészről. Azt azonban nem sejtette, hogy körükben ott ül egy
Veszélyben a Sziget, miután a külföldi tulajdonosa kiszállna a fesztivál mögül. Gerendai Károlyban látják ismét a megmentőt, de a vállalkozónak nehéz dolga lesz, mert nem olyan idők járnak a fesztiválpiacon, mint amikor pár éve otthagyta.
Férjével, Benivel harmóniában és egymást erősítve készülnek közös életük legnagyobb kalandjára: a szülővé válásra, miközben Sydney van den Bosch azt is fontosnak tartja, hogy nőként és egyéniségként se veszítse el önmagát ebben az új szerepben. Olvasd el a novemberi GLAMOUR magazin címlapsztárjával készült interjút, és nézd meg a kiadványban az exk