2025. október 13. hétfő

okt. 13
15:39
Ocon összeesett a zuhanyzóban, miután két éve belehajtott a falba a Miami Nagydíjon (Telex)
A Haas Forma-1-es pilótája arról mesélt, hogy milyen hatása lehet az ember testére, ha 42G-vel ütközik.
okt. 13
15:39
"Az arca és nevetése megvilágította minden helyiséget, ahová belépett" – Woody Allen Diane Keatonre emlékezik (in.hu)
Woody Allen megható esszében emlékezett meg a szombaton, 79 éves korában elhunyt Diane Keatonről. A rendező a The Free Press-ben közzétett írásában nemcsak közös múltjukat és szerelmüket idézte fel, hanem azt is, milyen mély hatást gyakorolt rá Keaton személyisége és művészete.
okt. 13
15:39
Unja, hogy minden ősszel ellepik a lakást a büdösbogarak? Így állíthatja meg a poloskákat! (EgészségKalauz)
Nem kell együtt élnie velük: 5 bevált módszer büdösbogarak ellen.
okt. 13
15:39
„Mintha egy leszúrt tengely volna az időben” – Átadtuk a Litera A fa című pályázatának díjait és a Litera-díjat (Litera)
2025. október 12-én, vasárnap lapunk kihirdette A fa című novellapályázata eredményét, és átadta a díjakat a Margó Fesztiválon. A nyílt pályázatot a szakmai zsűri képviseletében Závada Péter értékelte, majd méltatta a díjazottakat; a meghívásos pályázat győztesét, Vass Norbertet a zsűri nevében Medvigy Édua laudálta. A méltatásokat olvashatják, a f
okt. 13
15:39
További meghallgatások várnak a magyar biztosra a kémkedés miatt (Kontroll.hu)
Személyesen hallgatta meg Ursula von der Leyen Várhelyi Olivért a kémügyben. Miközben az EB elnökét a saját politikai oldala részletes vizsgálatra szólította fel, a magyar egészségügyi biztos tagadta, hogy tudott volna a beszervezési akcióról.
okt. 13
15:45
Ezért nem ment soha férjhez Diane Keaton (Blikk)
79 éves korában, október 11-én elhunyt az Oscar-díjas színésznő, Diane Keaton, aki egy ideje már a nyilvánosságtól távol töltötte életének utolsó heteit, hónapjait. A világsztár haláláról nem közöltek részleteket, annyit viszont tudni, hogy a közelmúltban hirtelen romlott az állapota. A színésznő 50 évesen fogadta örökbe az első gyermekét, viszont
okt. 13
15:45
Lázár első "kilobbizott" használt vonatai legkorábban 2029-ben érhetnek ide, az utolsó pedig 2035-ben (Telex)
A kinézett motorvonatok a svájci Thurbo vasúttársaságtól érkezhetnek, ha a cég modernebbre és újabbakra cseréli ezeket.
okt. 13
15:45
Akár 9 millió forintot is kap az, aki ebbe a csodás toszkán faluba költözik (Roadster)
Elég vonzó ajánlat.
okt. 13
15:51
Bejelentették, hogy mikor lesz Mezey György temetése (Blikk)
Életének 85. évében, a múlt szerdán hunyt el Mezey György, a magyar labdarúgás legendás alakja. Az egykori szövetségi kapitány emléke előtt tisztelgett legutóbbi meccsén a magyar válogatott is, amely fekete karszalaggal lépett pályára. Mezey György temetésével kapcsolatban a család tett bejelentést.
okt. 13
15:51
Zöldebb jövő a gyerekszobában – környezettudatos kategóriával és új zsűritagokkal erősít az idei Ország Játéka szavazás (NRGreport)
Újra elindult az ország legnagyobb játékversenye, az Ország Játéka. Október 13-tól a közönség egy hónapon át szavazhat a legizgalmasabb újdonságokra, miközben értékes nyeremények is gazdára találnak.
okt. 13
15:51
Akadozik a mozgósítás Oroszországban (Magyar Hírlap)
Már régóta pénzzel csábítja az újoncokat.
okt. 13
15:51
Miért érezzük úgy, hogy gyorsabban repül az idő, ahogy öregszünk? A pszichológusok válaszában ott rejlik az ellenszer is (EgészségKalauz)
Miért tűnik úgy, hogy egy idő után az évek csak úgy elszállnak? Ezért van az, hogy idősödve úgy érezzük: sokkal gyorsabban repül az idő, mint azelőtt.
okt. 13
15:53
Megtalálták az átjárót az alvilágba? (Magyar Hírlap)
Az Antarktisz felfedett egy titkot, amelyet a hadsereg 70 éve rejtegetett.
okt. 13
15:57
Marozsán bravúrja – korábban csak két férfi teniszezőnk volt képes erre (Blikk)
Marozsán Fábián kétszettes győzelemmel bejutott a második fordulóba, a legjobb 16 közé az Almatiban zajló, egymillió dollár (337 millió forint) összdíjazású, keménypályás férfi tenisztornán. A friss világranglistán 52. magyar játékos azzal az olasz Luca Nardival (88.) csapott össze hétfőn, akit eddigi három összecsapásukon legyőzött.
okt. 13
15:57
Óriási tempóval csapódott az ütközéselnyelőnek az M4-esen! Íme a videó! (Autónavigátor)
Bár az MKIF már számtalanszor megmutatta, miért kell folyamatosan figyelni a gyorsforgalmi utakon, még mindig akadnak banális okokból bekövetkező balesetek.
okt. 13
15:57
Nemcsak Diane Keatont vesztettük el hirtelen: 8 sztár, akinek halálhíre sokkolta a világot (Joy)
A hírességek halála mindig mélyen megérinti a közönséget, különösen akkor, ha váratlanul történik.
okt. 13
15:57
Kecskeméten épül a német autógyártás központja, miközben Németország leépít (rtl.hu)
Miközben Németországban ezrek aggódnak az állásuk miatt, Kecskeméten hatalmas fejlesztés készül. Az egyik legnagyobb autógyártó minden eddiginél nagyobb szerepet szán Magyarországnak – itt épülhet fel az európai autógyártás új központja.
okt. 13
15:57
5 nap alatt lapos has? Ez az őszi diéta tényleg működik (AC News)
Az évszak egyik legfinomabb ajándéka nemcsak krémlevesként vagy pitében verhetetlen: a diéta során is igazi szuperétel!
okt. 13
15:57
"Az arca és nevetése megvilágította minden helyiséget, ahová belépett" – Woody Allen Diane Keatonre emlékezik (in.hu)
Woody Allen megható esszében emlékezett meg a szombaton, 79 éves korában elhunyt Diane Keatonről. A rendező a The Free Press-ben közzétett írásában nemcsak közös múltjukat és szerelmüket idézte fel, hanem azt is, milyen mély hatást gyakorolt rá Keaton személyisége és művészete.
okt. 13
15:57
Virágbúcsú a gyulai Nádi Boldogasszony templomban – 2025.10.12. (Gyulatelevízió)
.
okt. 13
15:57
A pénteki káosz alatt a Bitcoin Hyper átlépte a 23 millió dollárt (icobench)
Október 10-én egy olyan szintű zuhanás rázta meg a kriptovaluta piacot, amilyenre már évek óta nem volt példa. A
okt. 13
15:57
Döntött az Eu: új szabályokkal jöhetnek be az ukrán élelmiszerek (Agrárszektor)
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
okt. 13
16:03
Szijjártó Péter: Az európai-afrikai együttműködés kulcsterülete lesz a sport a következő időszakban (HírTV)
A külgazdasági és külügyminiszter két megállapodást írt alá Mustapha Berraffal, az Afrikai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének elnökével. A tárcavezető hangsúlyozta, a megállapodás értelmében a Magyar Diplomáciai Akadémián évente harminc olyan sportdiplomatát képeznek majd, akik afrikai országból érkeznek.
okt. 13
16:03
A jó kampány nem csak látható, hat is ránk - és nagyon valóságos (Kreatív Online)
Az emberi hatás mindig kelleni fog, és a legjobb megoldások nem kampányként maradnak meg, hanem történetként, amiről beszélnek – vélik a Prizma verseny zsűrielnökei.
okt. 13
16:03
Sikeres audit után zöld utat kapott a paksi atomerőmű bővítésre (Alternatív Energia)
A gépgyártó részleg megkapta az engedélyt nukleáris berendezéseinek szállításához a két új paksi blokkhoz.
okt. 13
16:03
Bizonytalan környezetben is van növekedési lehetőség – Veszprémben járt a Portfolio és a Kavosz (Portfolio)
A Portfolio és a Kavosz közös országjárásának veszprémi állomásán a hazai gazdaság aktuális kihívásai és a vállalkozások finanszírozási lehetőségei kerültek fókuszba. A rendezvényen a gazdasági szereplők és pénzügyi szakértők egyaránt hangsúlyozták: a kiszámíthatatlan gazdasági környezet ellenére a fejlesztésekhez és növekedéshez továbbra is rendel
okt. 13
16:03
Forradalom a szépségápolásban: Így lehet ragyogó és feszes arcbőröd plasztikai beavatkozások nélkül (Femcafe)
Lépj be a bőrápolás új korszakába, ahol a tudomány és a szépség valóban kéz a kézben jár!
okt. 13
16:03
Bombariadó: Evakuálták a Budapest–Kijev vonatot (Magyar Hírlap)
Több járatot is átvizsgáltak.
okt. 13
16:03
Újabb kölcsöncsapdák az Otthon Start Programban: ez lehet a kedvezményes hitel veszélye (Forbes)
Egyre alacsonyabbra teszik a belépési küszöböt, ugyanaz megtörténhet, mint a munkáshitel esetén.
okt. 13
16:03
Tehetetlen a magyar rendőrség az online csalókkal szemben? Nyugdíj előtt állótól csalták ki összes pénzét (Helló Magyar)
Egyre többen válnak online csalók áldozatává Magyarországon is, de úgy tűnik, tehetetlen a rendőrség e cégekkel szemben.
okt. 13
16:03
Putyin jobbkeze brutális fenyegetést küldött Donald Trumpnak: "nagyon rosszul végződhet mindenkinek" (naphire.hu)
Dmitrij Medvegyev ismét beleszállt Donald Trumpba – ezúttal az Ukrajnának szánt Tomahawk-rakéták miatt.
okt. 13
16:03
Viszlát, Windows 10! Íme 5 tévhit a leköszönő operációs rendszerről (ICT Global)
A Microsoft befejezi a Windows 10 támogatását, ami miatt egyre több a bizonytalanság. A legfelkapottabb tévhitek némelyikének nincs alapja, de azért vannak intő jelek, hogy mire kell odafigyelni.
okt. 13
16:03
Kosz és káosz a vidéki sütödében, a hatóság azonnal bezáratta (Haszon.hu)
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekbe futottak bele a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy tiszavasvári sütőipari üzem ellenőrzésekor. A feltárt jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették és mintegy 207 kg élelmiszert vontak ki a forgalomból. Az eljárás é
okt. 13
16:03
Az Ethereum újra 4100 dollárnál jár, az intézmények dip-vásárlásba kezdtek (icobench)
Az ETH ára visszanyerte a 4100 dolláros szintet, miután az amerikai befektetők a Coinbase Prime rekordszintű emelkedése mellett intenzív
okt. 13
16:05
Az Európai Bizottság is támogatja a 4iG digitális forradalmát (Portfolio)
A mai napon a Tiranában rendezett EU-Nyugat-Balkán Beruházási Fórumon az Európai Bizottság, a Géant és a 4iG Csoport közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben megerősítették elkötelezettségüket a biztonságos, nagy kapacitású digitális infrastruktúra fejlesztése, valamint az uniós kapcsolatok erősítése mellett a Nyugat-Balkán térségében. Hasonló tém
okt. 13
16:05
Banki feketelisták: csökkennek a mulasztások (Forbes)
Egyre rövidebb a banki feketelista, de így is 350-360 ezer ember lehet rajta.
okt. 13
16:09
Robbanószert találtak Sárszentmihályon csatornaásás közben (Blikk)
Második világháborús gránátok kerültek elő egy csatornaásás közben Sárszentmihályon hétfő délután. A tűzszerészek már elszállították a robbanótesteket a helyszínről.
okt. 13
16:09
A magyar diplomácia és a trumpi béke diadala: Végre itthon az utolsó magyar túsz! (HírTV)
Két évnyi pokol után végre fellélegezhet a család és az egész ország: a Hamász átadta az utolsó magyar állampolgárságú túszt, Omri Miránt is – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a történelmi siker kapcsán Donald Trump elnök béketeremtő erőfeszítéseit méltatta.
okt. 13
16:09
Találjuk meg 2025 legszabadabb magyar emberét! (444.hu)
Hét jelölt, hét rendkívüli történet - íme az idei Szabad-díj jelöltjei.
okt. 13
16:09
Buda Péter: Oroszország eldobható, feláldozható eszköznek tekinti szövetségeseit (444.hu)
A Helyzet: van! hétfő reggeli adásában arról beszélgettünk az elemzővel, hogyan szoktak belenyúlni az oroszok más országok választási kampányaiba.
okt. 13
16:09
New York Times: Orbán Viktor "propagandaállama" kezd repedéseket mutatni (SzMo)
A Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetőjét is idézték, aki szerint eddig nem működtek a Magyar Péter elleni lejáratókampányok. Mráz Ágoston Sámuel azonnal reagált a cikkre.
okt. 13
16:09
A gazdasági lassulás ellenére a szomszédos ország turizmusa rekordokat dönt (Spabook)
Annak ellenére, hogy a gazdasági növekedés az utóbbi időben megtorpant, Ausztria turizmusa továbbra is szárnyal. A Statistik Austria előzetes adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában 116 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 0,3 százalékos növekedést jelent…
okt. 13
16:09
Megdöbbentő, ami az új budapesti pláza mellett van a Bosnyák tér alatt, alig tudnak róla néhányan (Promotions)
A föld alatt számtalan titkot rejtett egykor a Bosnyák tér.
okt. 13
16:09
Sztrájkok nehezítik a repülést (MMonline)
Ugyan augusztusban is a Közel-Kelet konfliktusa volt a fennakadások legfőbb mozgatórugója, de a sztrájkok ismét előtérbe kerültek. A Kiwi.com augusztusi Flight Disruption Reportjában 19 ipari sztrájkot dokumentált. A Kiwi.com, a légi közlekedéssel kapcsolatos legfontosabb aggodalmak megoldására is összpontosító globális utazási technológiai vállala
okt. 13
16:09
A Hamász a kiszabadult túszok mellett négy holttestet átadott, Izrael 1968 palesztin foglyot engedett el (Telex)
A hosszú büntetésüket töltő rabokat Egyiptomba szállították az izraeli hatóságok.
okt. 13
16:09
A Szegedi Tudományegyetem kancellárja szerint csak az emberek érzik nagyon rossznak az egészségügyet, valójában egész jól állunk (Telex)
Fendler Judit szerint az orvosok és a nővérek számában nem rossz a helyzet, és nem a technológiai fejlesztésre, hanem a gondozói rendszerre kellene pénzt költeni.
okt. 13
16:09
Magyarországra hozza a gyártása harmadát a Mercedes (Villanyautósok)
Kecskemét lehet fő európai gyártóbázis.
okt. 13
16:15
Indiában évek óta nem látott alacsony szinten az infláció (Privátbankár)
Szeptemberben 1,54 százalékra, 2017 júniusa óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció Indiában az előző havi 2,07 százalékról, elmaradva a 1,7 százalékos piaci előrejelzéstől, az élelmiszerárak csökkenése közepette – derült ki az indiai statisztikai és programvégrehajtási minisztérium hétfőn közzétett adataiból.
okt. 13
16:15
Babával a pocakjában teljesítette a kőkemény Hawaii Ironmant a 33 éves nő (Blikk)
A Hawaii Iroman a szakág legikonikusabb és legkeményebb versenye.
okt. 13
16:15
Törvényjavaslat a minimálbér jövedelemadó-mentességéről és az alacsony fizetések adócsökkentéséről (Adózóna)
A minimálbér jövedelemadó-mentességéről és az alacsony fizetések adócsökkentéséről szóló törvényjavaslatot nyújtottak be MSZP-s képviselők, a javaslat száma T/12741.

Keresés