2025. október 9. csütörtök

okt. 9
10:51
Szijjártó Péter: Ideje lenne Ursula von der Leyen távozásának (Magyar Hírlap)
A magyar külügyminiszter szerint az Európai Parlament többségének csak a hatalom számít.
okt. 9
10:51
Hongkongi bíboros szólalt fel a vatikáni "LMBT-zarándoklat" ellen (Demokrata)
Több püspök szerint is a Szent Péter-bazilika megszentségtelenítése történt.
okt. 9
10:51
Majka mindent beismert (Demokrata)
Mégis Orbán Viktor volt a célpont?
okt. 9
10:54
Megmenekültünk! Itt az elektromos Ferrari! (Zöldjárműipar)
Bár a konkrét autóra földi halandóknak még várniuk kell legalább 9 hónapot, a Ferrari főhadiszállásán megmutatták, hogy miért lesz a világ legkülönlegesebb villanyautója a Ferrari Elettrica.
okt. 9
10:54
"A gyerekeim közül az egyik a kedvencem, és hazudik, aki azt állítja, egyformán szereti mindet" – mondta a háromgyermekes anya (Sassy)
Szerinte ez tabutéma a szülők közt, és ha valaki őszintén beszélni mer arról, hogy az egyik gyereke közelebb áll hozzá, mint a többi, egyből kitör a botrány.
okt. 9
10:54
Az Otthon Start sem állítja meg a magyar falvak kiürülését (Agrárszektor)
Az Otthon Start program kapcsán többször lehet azt hallani, hogy mindenki számára mindenhol elérhető lehetőséget kínál az első saját otthon megszerzésére. De vajon mit jelent ez a program a vidéki települések életére nézve? Megfordíthatja-e a tanyák és a kis falvak elvándorlási trendjét vagy egyre több lesz az olyan település, amire ki lehet tenni
okt. 9
10:57
A legjobb hoteleket díjazta a Michelin, magyar szállodákat is (Piac és Profit)
Magyarországon 13 szálláshely kapott Michelin Key (Kulcs) elismerést, amely a hotelek kiválóságának mérésére szolgál – közölte a Michelin csoport.
okt. 9
10:57
Rekordot döntött a Budapest Maraton Fesztivál, sosem volt még ennyi jelentkező (Infostart)
Átlépte a negyvenezret a jubileumi Spar Budapest Maraton Fesztivál jelentkezőinek száma, így vasárnap abszolút teltház lesz a szervezők szerint.
okt. 9
10:57
Trump kormányzat: Az Ensz túlbürokratizált és párhuzamosan működő szervezeteket tart fenn, ezért nem hatékony (HírTV)
Az USA több hasonló indok miatt megvonta támogatásának egy részét az ENSZ-től. A nemzetközi szervezet több békemisszióját lesz kénytelen felszámolni, illetve az abban lévők létszámát csökkenteni.
okt. 9
10:57
Ez most a sláger a magyarok körében: nagyon jól járhat, aki épp ilyen autót adna el (Pénzcentrum)
A használtautó-piacon ugyan enyhe visszaesés volt a keresletben, de az alternatív hajtású járművek iránti érdeklődés tovább erősödött - ezt mutatják a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 augusztusára vonatkozó adatai. A járművek átlagos vételára tovább nőtt, mégis sokan keresnek most jó ajánlatokat, különösen hibrid vagy elektromos modellek között.
okt. 9
10:57
Kémény nélküli tűzvarázs: a biokandalló forró hangulata otthonában (ProfitLine)
Vágyott már arra, hogy a kandalló lángjainak bensőséges táncát otthonában élvezhesse, de a kémény beszerelése okozta gondok és költségek visszatartották? A modern lakások egyik legdivatosabb eleme, a biokandalló, megoldást kínál ezekre a problémákra. Olyan megoldást nyújt, amely a tényleges tűz élményét kínálja, mindezt füst és korom nélkül, még a
okt. 9
10:57
Robotok a földeken – ezt minden gazdának tudnia kell (Agroinform)
Egy könyv, amely bemutatja, hogyan alakítja át a robotika a mezőgazdaság jövőjét – már ma.
okt. 9
10:57
"Határozottan nem!" - felelte Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy szerinte elég-e napi 1500 forint egy gyermekotthonban lakó gyermek napi étkeztetésére (SzMo)
A miniszter a kormányinfón bejelentette, hogy a kormány 17 milliárdot szán az állami gyermekvédelmi intézmények modernizálására.
okt. 9
10:57
Több vezető AI-fejlesztő sem bánná, ha a gépek végül kinyírnának minket (Rakéta)
A "vidám apokaliptikusoknak" nevezett AI-nagyágyúk szerint engedjük szabadjára a mesterséges életet, és ha felülmúl minket, az csupán evolúció.
okt. 9
10:57
Ez lehet az utolsó szög Ukrajna koporsójában? (Demokrata)
Kegyetlen csodafegyvert küldenek az oroszok a frontra.
okt. 9
10:57
Az egész világ aggódik a rocklegenda miatt (Demokrata)
A világhírű KISS zenekar magyar származású frontembere Malibuban került kórházba, miután eszméletét vesztette vezetés közben és balesetet szenvedett.
okt. 9
10:57
Laár: "Ha lelőnek, meghalok – de elmondom, mi a f*sz van" (Mandiner)
Laár 10 milliót kapott, most mindent kimond.
okt. 9
10:57
Komoly műtéten esett át Tóth Vera! (rtl.hu)
Ötven kilót fogyott az utóbbi időben az idén negyvenéves, csodálatos énekesnő, Tóth Vera, ám a változás látszott a bőrén. Ezt érthető módon meg szerette volna szüntetni, ezért két hete korrekciós eljáráson vett részt.
okt. 9
10:59
Leszámolásra készül az uniós biztos: bármikor készen áll bíróság elé vinni Magyarország ügyét (Mandiner)
Olyan Lmbtq-stratégiában gondolkodik Hadja Lahbib, amit még mi sem tudunk követni.
okt. 9
11:00
Tizenhárom magyar szálloda kapott elképesztő elismerést a Michelin-től (Roadster)
Két szálláshely kétkulcsos minősítést kapott.
okt. 9
11:00
10 meglepő dolog, amit tilos fertőtlenítő kendővel letörölni (Bien)
Sokan úgy gondolják, hogy a fertőtlenítő kendők minden felületen használhatók, de ez nem igaz. Bizonyos anyagok károsodhatnak, ha fertőtlenítő kendővel próbáljuk tisztítani őket.
okt. 9
11:03
Decemberig indulhat újra a vasúti közlekedés Balassagyarmat felé, miután szeptemberben kisiklott egy vonat (Blikk)
Decemberben indulhat újra a vasútközlekedés a Vác–Balassagyarmat vonalon, miután szeptemberben kisiklott egy vonat Magyarkútnál. Addig buszokkal oldják meg a közlekedést. Az ügyben a MÁV és a rendőrség is nyomoz, egyelőre egyik sem jutott eredményre.
okt. 9
11:03
Kosarasok és kézisek a csütörtöki rivaldafényben – sport a tévében (Infostart)
A labdarúgás szerelmesei is biztosan találnak maguknak csütörtökön néznivalót, hiszen folynak tovább a világbajnokság selejtezői.
okt. 9
11:03
Ebből tudhatod, hogy a kutyádnak pszichés gondjai vannak (Háziállat)
Ahogy az embereknél, úgy a kutyáknál is kialakulhat szorongás, depresszió vagy poszttraumás stressz. Összegyűjtöttük, milyen jelekre érdemes figyelned!
okt. 9
11:03
Michael J. Fox meghatóan beszél betegségéről (Magyar Hírlap)
"Folyamatosan új fizikai kihívásokkal szembesülök".
okt. 9
11:03
Új csúcson a nemesfém, felpörög a „tokenizált arany” (BitcoinBázis)
Az arany ismét történelmi csúcsot döntött: a nemesfém azonnali (spot) ára ma 4000 dollár felett mozog unciánként. Ez nemcsak a fizikai piacon, hanem az on-chain világban is meglátszik: a tokenizált arany iránti érdeklődés látványosan élénkült, különösen a két piacvezető, a PAX Gold (PAXG) és a Tether Gold (XAUT) esetében, amelyek dollárra követik a
okt. 9
11:06
A napelemek után az akkumulátoroké a főszerep (Öko-drive)
50 milliárd forintos támogatás indul energiatárolók kiépítéséhez.
okt. 9
11:06
Az MVM Dome-ba gyűlhetnek a Harry Potter-rajongók – és ez még semmi (Médiapiac)
Két különleges Harry Potter-esemény várja a rajongókat Magyarországon is idén novemberben. Az egyik a Warner Bros. Discovery showműsora, a másik egy filmkoncert az MVM Dome-ban Budapesten.
okt. 9
11:09
A Labubu őrület mindent visz (Piac és Profit)
A kínai játékgyártó Pop Mart bevétele 2024-ben megduplázódott, elérve az 1,8 milliárd dollárt, mivel a Labubu karakter minden képzeletet felülmúlóan hódít. Wang Ning, a Pop Mart vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat számára meglehetősen könnyű lesz elérni a 4,2 milliárd dolláros bevételt 2025-ben, ami több mint kétszerese lenne a 2024-es összeg
okt. 9
11:09
Tóth Gabi megszólalt a válásáról: "Nem Máté miatt szakítottam Gáborral" (Blikk)
Tóth Gabi Sváby András vendége volt az Útközben elmeséled című beszélgetős műsorban. A Megasztár zsűritagja a beszélgetés során ismét megszólalt a Krausz Gábortól való válásáról, és újra elmondta, hogy nem csalta meg a férjét, mivel az új párja, Máté csak lendületet adott neki, hogy kilépjen a párkapcsolatából. Ezután azt is kijelentette, nem adato
okt. 9
11:09
500 fővel bővít a Sanofi Budapesten (Portfolio)
Ötszáz új munkahelyet hoz létre a Sanofi francia gyógyszeripari cég budapesti szolgáltatóközpontjának bővítése - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
okt. 9
11:09
Furcsán viselkedik az Öreg-tó Tatán: a vízügy elárulta, mi áll a háttérben (Pénzcentrum)
Megkezdődött a tatai Öreg-tó szokásos őszi vízszintcsökkentése, ám az idei évben a megszokott menetrendtől eltérően, lassabb ütemben folyik a vízleeresztés. A változtatás oka, hogy októberben Tatán rendezik meg a Ramsari Városok nemzetközi konferenciáját, amelyre a tó környékét és élővilágát is különösen felkészítik.
okt. 9
11:09
Így igazolt Majka az RTL-hez: "Eszem ágában sem volt átmenni" (SzMo)
A rapper elmondta, mi kellett neki ahhoz, hogy 16 év után visszatérjen ahhoz a csatornához, ahol ismert lett.
okt. 9
11:09
Ötszáz fővel bővíti munkavállalói létszámát a Sanofi Budapesten (Demokrata)
A francia gyógyszeripari vállalat megduplázta a létesítmény méretét, mondta Szijjártó Péter.
okt. 9
11:09
Összeakasztotta a szarvát Szerbia és Törökország: Ankara fokozza a katonai feszültséget a Balkánon (Mandiner)
A szerb elnök szerint Koszovó felfegyverzése újabb konfliktusokat idézhet elő.
okt. 9
11:11
Otthon Start: nem jön ki a kormányzati matek, de már sejtjük, hányan vannak az igénylők (Portfolio)
Egymásnak ellentmondó számokat közölt a kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón az Otthon Start Program igénybevételéről, hiszen ha két számot elosztunk, nem jön ki a harmadik. Reálisan 12 ezer környékén lehet a bankok által eddig befogadott hiteligénylések darabszáma, összegük pedig a 400 milliárd forintot közelíti. Ha ennek a felére sikerü
okt. 9
11:15
"Reméljük, a Jóisten megsegít minket" – Szijjártó a még fogságban lévő magyar túszról (ATV)
A gázai fegyveres konfliktus lezárásáról szóló friss megállapodás újabb bizonyíték arra, hogy Donald Trump valódi békeelnök – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
okt. 9
11:15
Ezzel a trükkel egy nap alatt megszabadulhat a megfázástól (Magyar Hírlap)
A hidegebb idő beköszöntével a betegek száma gyorsan növekszik.
okt. 9
11:15
Kiszelly Zoltán szerint megtört a Tisza Párt lendülete (Demokrata)
Most építik ki azt a Tisza Világnak hívott propagandaeszközt, erről beszélt Kiszelly Zoltán.
okt. 9
11:15
Újabb szivárgás a Tisza Pártnál: óriási a pánik Magyar Péteréknél (Mandiner)
Szarvas Szilveszter egy belső informátorra hivatkozva arról írt, hogy a Tisza Világ applikációt letöltők 80 százaléka kamuprofil.
okt. 9
11:18
Besúgott a ChatGpt, ünnepelnek a csajok, Milák Kristófról pedig új infók jöttek (AC News)
Végre itt a kispéntek, holnaptól felrobbannak a boltok a Glamour-napok miatt és kiderült ki pusztított el hatezer otthont.
okt. 9
11:18
Itt a válasz: Hajdú Péter nem teszi zsebre, amit az RTL producerétől kapott (naphire.hu)
Határozott fellépésre kényszerült az RTL az "Árulók – Gyilkosság a kastélyban" legutóbbi adása után: Hajdú Péter egy játék közbeni megjegyzésével megszegte a műsor szabályait, ezért a csatorna és a formátum nemzetközi jogtulajdonosa kötbérfizetést kért tőle. A produkció szenior kreatív producere, Nyári Gábor az RTL.hu-n megjelent videóban részletes
okt. 9
11:21
Egy napra megnyílnak a veszélyes üzemek Magyarországon (Infostart)
Október 17-én rendezik az Erőművek éjszakáját. A látogatók országszerte több mint 80 helyszínen pillanthatnak be a mindennapok kényelmét és az ország működését biztosító energia- és közműszolgáltatók világába. A részvételi regisztrációra a szabad időpontok száma folyamatosan csökken, de még vannak lefoglalható helyek – mondta el az InfoRádióban Sch
okt. 9
11:21
Fehérbe borul a táj, hatalmas fordulat jön az időjárásban: hamar érkezik idén a tél (Blikk)
Hamarosan megérkezik a tél: fehér karácsony és mínuszok várhatók?
okt. 9
11:21
Hitelprogramok, minimálbéremelés, szja-mentesség, gyermekvédelem, uniós ügyek a kormányinfón (Adózóna)
Egyebek között a lakás- és vállalkozói hitelprogramokról, az anyák szja-mentességéről és a minimálbér-emelésről is szó volt a mai kormányinfón.
okt. 9
11:21
A megfelelésen túl – az üzleti döntések megalapozásához fenntarthatósági adatok kellenek (ProfitLine)
Miközben egyes vállalatok – összhangban az EU Omnibus csomagjával – két évvel elhalasztják a kötelező fenntarthatósági jelentéstételt, a PwC Global Sustainability Reporting Survey felmérésében megkérdezettek 40%-a az eredeti ütemterv szerint fog jelenteni, akkor is, ha erre jogszabály nem kötelezi. A vállalatok 38%-a ugyanis a gyűjtött fenntartható
okt. 9
11:21
Megújult több Spar-üzlet – Itt vannak a nyitvatartási idők (Portfolio)
A Spar Magyarország befejezte három áruházának korszerűsítését az országban. A fejlesztések Kőszegen, Esztergomban és Törökszentmiklóson zajlottak, jelentős mértékben frissítették az üzleteket. A beruházások célja a hálózat folyamatos modernizálása és a helyi igények jobb kiszolgálása.
okt. 9
11:21
Darabokra fogják szedni Tóth Verát, Szabó Zsófi sorsára juthat? (Promotions)
Tóth Gabi után most Vera lesz a magyar bulvár céltáblája a legutóbbi döntése után.
okt. 9
11:21
A legfrissebb világranglistán is előbbre léptek a magyar egyetemek (Demokrata)
A legnevesebb amerikai és brit egyetemek továbbra is előkelő pozíciót foglalnak el a listán.
okt. 9
11:21
Bebizonyosodott, hogy valóban Orbán az utolsó remény: kiderült, ki volt csütörtökön a miniszterelnök "potyautasa" (Mandiner)
Gondolkodás nélkül segített a kormányfő.

Keresés