Az Integritás Hatóság mesterséges intelligencia bevetését tervezi az uniós források elosztásában és a közbeszerzésekben rejlő kockázatok felderítésére. A kétéves digitális projekt, amelynek az álamigazgatáson belül is hatása lehet, az Európai Bizottság Technikai Támogatási Eszközének (TSI) és az OECD szakmai segítségének köszönhetően valósul meg. H
A termelési tényezők növelésére koncentráló eddigi extenzív megközelítés helyett a hatékonyság, a termelékenység javítására kell fókuszálnia a jövő magyar gazdaságpolitikájának – vélte előadásában Csányi Péter a Portfolio keddi Budapest Economic Forum konferenciáján. Az OTP Bank vezérigazgatója sürgette előadásában a bankszektor terheinek a csökke
A két évtizede Orbán Viktor mellett dolgozó Nagy János egyórás interjút adott egy kormánybarát Youtube-csatornának, elmondta, milyen főnöknek ismerte meg Orbánt, milyen mélyen volt a 2006-os választások után a jobboldali közösség, és beszélt Magyar Péterről is.
Képzeljük el, hogy valaki már akkor is élt, amikor Julius Caesar még csak a hatalomra készült – és ma is békésen, mozdulatlanul létezik a tenger mélyén. A Föld legidősebb élőlényei nem csupán biológiai csodák: ők az idő tanúi, akik átvészelték az emberiség történetét, miközben mi csupán egy kevéske ideig vagyunk vendégei ennek a bolygónak.
Minden gyermek álma számít, a jövő történetei pedig ezekből születnek. Idén 77 álom valóra váltásában segített a Világszép Alapítvány, a küldetésben pedig a Porsche Centrum Budapest volt a partnere. Az eredmény: közös alkotás 24 kortárs művésszel, a végén pedig kiállítás a Ludwig Múzeumban. Árvay Péter, a Porsche Centrum Budapest marketingvezetője
Borombós Anna előadása színesítette a 14. alkalommal megrendezett a Hídi séta a mellrák ellen elnevezésű programot Gyulán. Már hagyomány, hogy a rendezvény fókuszában ez alkalommal is a prevenció állt. Szilágyi Edit a 2010-ben diagnosztizált melldaganatából felépülve szervezte meg az első gyulai rendezvényt. A megelőzés fontosságára és sorstársai
Egyre mérgesebb a viszony a magyar miniszterelnök és az ukrán elnök között. Orbán Viktor a közösségi oldalán vágott vissza Zelenszkijnek, aki hétfőn élesen kritizálta.
A KKV-k számára 2025-ben több új pályázati lehetőség is elérhető a beruházások támogatására, de az idő sürget: a Dimop_Plusz-1.2.6-24 digitalizációs pályázat beadási határideje október végén lejár. Emellett a Ginop_Plusz-1.2.4-25 keretében a hátrányos helyzetű régiók vállalkozásai akár 150 millió forintos támogatást nyerhetnek el, míg a hamarosan i
Hiába a TikTok ígéretei és a gyerekek védelmére bevezetett funkciók, a platformon továbbra is megjelennek pornográf és szexualizált videók kiskorú felhasználók előtt – derül ki a Global Witness emberi jogi szervezet legfrissebb jelentéséből.
Minden második oregánó megbukott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) nagyszabású célellenőrzésén, amelynek fókuszában két, Magyarországon igen népszerű fűszer, az oregánó és az őrölt bors állt - jelentette be az Mti-nek megküldött közleményében a hatóság. A vizsgált oregánó minták több mint 46 százaléka bizonyult problémásnak:
A nemzetközi devizapiacon az újabb francia kormányválság gyengítette az eurót. Napközben 1,165-re is lecsökkent az EURUSD devizapár, zárásra azonban 1,17 fölé korrigált. Így végül 0,3 százalékos euróleértékelődést láthattunk a dollárral szemben a nap végére.
Több új, beruházásokat támogató pályázati lehetőség is elérhető 2025-ben a kis- és középvállalkozások (kkv) számára. A DIMOP_PLUSZ-1.2.6-24 digitalizációs pályázatnál sürget a határidő, ami október végén lejár. Emellett a GINOP_PLUSZ-1.2.4-25 keretében a hátrányos helyzetű régiók vállalkozásai akár 150 millió forintos támogatást nyerhetnek el, míg
Noha a vagyonkezelés fogalma a köztudatban sokszor még mindig egy szűk elit eszközeként él, a nemzetközi és hazai példák is azt mutatják, hogy a professzionális vagyonmenedzsment sokkal szélesebben körben kínál elérhető megoldást, mint gondolnánk. Szakértőink segítségével körbe jártuk a legújabb trendeket, a vagyonkezelés kapcsán felmerülő kulcssze
Több ember, akinek az adatai szerepelnek a kiszivárgott listán, megerősítette, hogy a becenevük egyezik azzal, amit a Tisza alkalmazáshoz vagy webes felülethez adtak meg.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az Asahi újraindította sörgyártását Japánban egy kibertámadás után, amely egy hétre megbénította a cég teljes
A román kormány nyári adóemelése és a gyengülő bizalom látványosan visszavetette a román lakosság vásárlási kedvét. Az augusztusi kiskereskedelmi forgalom 4 százalékkal esett vissza – ilyen mértékű zuhanást legutóbb a 2008–2009-es válság idején mértek.
A legfrissebb lista szerint ezek a mobiltelefonok sugároznak a legtöbbet: az Allview 7Pro vezeti a toplistát, de dobogós helyen van a Motorola Edge és a Telekom T Phone Pro is.
A rendőrök az államtitkár feljelentése miatt mentek ki a házhoz. Gabriella szerint azt hitték, ő készítette a bejegyzést, amit csak megosztott. Úgy véli, "az intézkedés elsődleges célja az elrettentés, a megfélemlítés volt".
Románia 2025-ben újra szembesül azzal, hogy a politikai illúziók nem írhatják felül a költségvetési matematikát. A 9,3 százalékos hiánnyal zárult előző év után a bukaresti kormány az uniós figyelmeztetések és a befektetői bizalmatlanság kettős szorításában próbálja megfékezni a pénzügyi válságot. A számok azonban makacsul ellenállnak a politikai ko
Gyorsan elhalt a júliusi derű: az ipar augusztusi mélyrepülése gyakorlatilag szertefoszlatta az egy hónappal korábbi pozitív meglepetés hatását. Az elemzők is csak szalmaszálakba kapaszkodnak, a tartós fellendülés továbbra sem megalapozott.
Bezár a józsefvárosi Teleki László tér 7. alatt található közösségi tér, a Repair Cafe. A sokak által kedvelt találkozási helyszín váratlanul húzta le a rolót, amiről a közösségi oldalán tájékoztatta a vendégeket. A bejegyzés szerint likviditási problémák miatt kényszerültek a bezárásra.
Ben Affleck és Jennifer Lopez hétfő este ismét együtt jelentek meg New Yorkban, A pókasszony csókja című film premierjén – ez volt az első közös nyilvános szereplésük azóta, hogy januárban végleg elváltak.
Több mint 2100 darab sorsjegyet adtak el egy hét alatt a Szerencsejáték Zrt karitatív hálózatában, amelyekből darabonként 500 forintot ajánlott fel a társaság a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, hogy az összegből az érintettek kompetenciaalapú karrierfejlesztési programját megvalósíthassa.
Az elmúlt 25 évben jelentős mértékben, több mint 10 százalékkal nőtt Magyarország erdőgazdálkodási célú területe. A 2000 és 2024 közötti időszakban mintegy 192,1 ezer hektárral bővült az ország erdőállománya.
Amikor először lettem anya, annyit bújtam szakkönyveket és annyit beszélgettem másokkal, hogy azt hittem, mindenre felkészült vagyok. Rogyásig néztem különböző témába vágó videókat, hallgattam podcasteket, részt vettem szülésfelkészítő tanfolyamon, tanácsadáson, amit akartok.
A hagyományokhoz híven, Gyulaváriban is megemlékeztek az aradi vértanúkra hétfő délelőtt. A 176 évvel ezelőtti eseményeket a Bay iskola diákjai idézték fel. A Himnusz hangjai vezették fel az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepséget a gyulavári szoborkertben. A hétfő délelőtti eseményen a Bay Zoltán általános iskola ötödikes diákjai adtak műso
A Bitcoin árfolyama a hétfői kereskedési napon új történelmi csúcsra, 126 000 dollár fölé emelkedett, miután az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe 1,18 milliárd dollár áramlott be egy nap alatt. A BlackRock IBIT alapja ezzel a tempóval a világ leggyorsabb alapja lehet, amely eléri a 100 milliárd dolláros kezelt vagyont. Történelmi csúcsra tört a digitá
A világgazdaság növekedésébe vetett bizalom 68%-on áll a KPMG friss globális felmérése által megkérdezett cégvezetők körében, ami ötéves mélypontot jelent - mondta Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója a Portfolio Budapest Economic Forum 2025 konferencián, ahol a KPMG 2025 CEO Outlook felmérés eredményeit ismertette. Kiemelte: a cégveze