2025. október 7. kedd

okt. 7
6:57
Az MI tolta meg a hétfői New York-i tőzsdezárást (Privátbankár)
Pörögtek a technológiai részvények.
okt. 7
6:57
Folytatódik a szeles idő, de egyre több helyen süt ki a nap (Blikk)
Kedden folytatódik az erősen szeles, borús idő, de az ország egyre nagyobb részén már előfordul napsütés is. Hétfőhöz képest napközben egy hangyányit melegebb lesz, 14-19 fok között lesz a hőmérséklet.
okt. 7
6:57
Napi kvíz – Tudja, mivel lehetett fizetni az Ndk-ban? Tesztelje tudását! (Blikk)
Hetvenhat évvel ezelőtt, 1949. október 7-én a szocialista országok diplomáciai testületei előtt mutatták be a világháború után kettészakadt Németország keleti államának új nevét, alkotmányát, zászlaját és címerét. Ez a nap lett az NDK hivatalos megalakulásának napja, és ezzel Németország 1990-ig tartó megosztottságának kezdete. Mai kvízünkben az eg
okt. 7
6:57
Kopeczky Lajos utolsó perceiről mesélt az özvegye: "Megsimogattam a fejét, de már nem ébredt fel" (Blikk)
Valami megmagyarázhatatlan harmónia és nyugalom áradt belőle. Akik ismerték közelről Kopeczky Lajost, leginkább irigykedve és csodálattal nézték, hogy ebben a zaklatott világban, amelyben élünk, képes volt megtalálni a lelki békét. A kilencvenedik születésnapján, július 26-án is mosolygott az építészmérnök végzettségű egykori népszerű sportriporter
okt. 7
6:57
Miért nem elég a tehetség? – A siker 5 kevésbé ismert szabálya (Éva Magazin)
Sokan gondolják úgy, hogy a siker kulcsa egyetlen szóban összefoglalható: tehetség, ez az, ami voltaképpen determinál arra, hogy te sikeres leszel vagy nem. Azok, akik gyerekkoruk óta ügyesebbek, gyorsabban tanulnak vagy látványosan kreatívak, gyakran automatikusan sikeresnek vannak elkönyvelve, akik bizonyosan sokra viszik az életben. A valóság az
okt. 7
6:57
A fizikai inaktivitás az új dohányzás? 10-ből csak 4 magyar végez fizikai aktivitást (ProfitLine)
Valóban felér az ülés, a számítógép előtt végzett munka egészségkárosító hatása a dohányzáséval? - hangzott el a kérdés a Mosoly Alapítvány Mosoly Pont podcastjában, melyben Urbán Róbert, az Elte Pedagógiai és Pszichológiai karának oktatója és dr. Korbai Hajnal, a Mosoly Alapítvány pszichológusa, tánc- és mozgásterapeuta beszélgettek. A szakemberek
okt. 7
6:57
Vigyázz! Ezek a jelek utalnak rá, hogy magas a koleszterinszinted! (Agroinform)
A magas koleszterinszint sajnos sokakat érint. Fontos a rendszeres vérvizsgálat, és az is, hogy tudjuk, milyen jelek utalhatnak rá. De azt is megmutatjuk, mely ételek csökkentik hatékonyan a koleszterinszintet.
okt. 7
6:57
A mellrák 7 korai tünete alig észrevehető, de jól jegyezd meg őket: életet menthet, ha időben észreveszed (Glamour)
Sokan a csomó megjelenését tartják a mellrák legjellemzőbb jelének, és valóban, ez a leggyakoribb figyelmeztető tünet – de messze nem az egyetlen. Számos apró elváltozás is utalhat arra, hogy valami nincs rendben, ezért kulcsfontosságú, hogy tisztában legyünk a korai jelekkel.
okt. 7
6:57
Rekordsikerrel zárult a Xixo nyári nyereményjátéka (Márkamonitor)
Óriási érdeklődés mellett ért véget a Xixo történetének eddigi legnagyobb nyári promóciója. A 2025. július 1. és augusztus 31. között futó kódfeltöltős játékban rengeteg játékos vett részt, akik lelkesen küldték be kódjaikat, ezzel a tavalyi évhez képest is érezhető növekedést hozva. A kampány végén két szerencsés nyertes egyenként 10 millió forint
okt. 7
6:57
Szijjártó Péter: Nem Ukrajna elnöke fog dönteni az EU-csatlakozásról (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök friss nyilatkozatára reagált a külügyminiszter.
okt. 7
6:57
"Ezt itt mindenki véresen komolyan veszi" – Mihalik Enikő elmondta, miért esett ki Az Árulókból (rtl.hu)
Mihalik Enikő a kamerák előtt sem rejtette véka alá, hogy nem taktikázott a gyilkosos játékban, mégis mártírrá vált egy elszólás miatt. Kádár L. Gellért számára az utolsó nap hozta volna el a fordulatot, de ekkorra már kiírták a játékból. A szereplők most őszintén mesélnek az Árpa Attila kastélyában átélt feszültségekről és döntéseikről.
okt. 7
6:57
Ez okozza a legnagyobb fájdalmat neked – születési hónapod szerint (Bien)
Mindenkinek vannak gyenge pontjai, amelyek mélyen érinthetik. Nézd meg, mi az, ami születési hónapod alapján a legnagyobb fájdalmat okozza neked!
okt. 7
7:03
Torlódások nehezítik a napkezdést az utakon (Blikk)
A reggeli órákban ismét próbára teheti az autósok türelmét a főváros környéki közlekedés. Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Gödöllő és Bag közötti szakaszon, valamint az M0-s csomópontnál szakaszos lassulások és torlódások alakultak ki. Az erős forgalom miatt az autósoknak hosszabb menetidővel kell számolniuk.
okt. 7
7:03
Tüntetések: Anglia is óriási feszültségben várja az Izrael elleni támadás második évfordulóját (Infostart)
Kedden egy sor brit egyetemre palesztinpárti demonstrációt hirdettek. Eközben a britek többsége szerint elfogadhatatlanok a további palesztinpárti tüntetések a manchesteri zsinagóga elleni terrortámadás után.
okt. 7
7:03
Juhász: Írt egy 13 éves lány, aki ott ült a Szőlő utcában az igazgató irodája előtt (ATV)
A kormány szerint a Szőlő utcai botrányban nincs fiatalkorú sértett. Juhász Péter viszont álltja: jelentkezett nála egy fiatal nő, akit 13 éves korában használt ki az intézet igazgatója. A korábbi politikus tanú jelentkezését kérte.
okt. 7
7:03
Illinois és Chicago beperelte Trumpot a Nemzeti Gárda bevetése miatt (444.hu)
Trump már a ritkán használt, belső zendülésre vonatkozó törvénnyel fenyegetőzik, hogy megkerülje a bírósági korlátozásokat.
okt. 7
7:03
Három belső tulajdonság, ami nélkül aligha leszel jó vállalkozó (Igényesférfi.hu)
Vállalkozni nem papír, hanem belső tartás kérdése – így fejlesztheted a három legfontosabb készséget.
okt. 7
7:03
Napos idő váltja egymást a felhős, de kevés esőt hozó napokkal, kiszáradóban a Balaton (SzMo)
A hét közepére melegszik az idó, a napi csúcshőmérséklet 20 fok fülé mehet. Eső főleg északon eshet kevés, szerdától többnyire 15-22 fok közti hőmérséklet várható.
okt. 7
7:03
Fontos azonosító járhat le sok vállalkozásnál év végén (KKV Magazin)
A pénzügyi piacokon aktív vállalkozásoknak minél előbb ellenőrizniük kell Lei (Legal Entity Identifier) kódjuk érvényességét – figyelmeztet a Gs1 Magyarország. A jogi személyek számára kötelező, 20 karakteres azonosító nélkül nem végezhetők pénzügyi tranzakciók, például értékpapír-kereskedelem. A Lei kód egy évig érvényes, megújításának elmulasztás
okt. 7
7:03
Ott szúrtak Tóth Gabiba, ahol a legjobban fáj neki, erre senki nem számított (Promotions)
Kellemetlen meglepetéseket tartogat az élet.
okt. 7
7:03
Erősen indult az Auchan GO (MMonline)
Az Auchan GO az innovatív, személyzet nélküli üzlet jelenleg tesztidőszakban működik, és a környéken egyre több vásárlót vonz. A hétvégi és munkaszüneti napok, valamint az esti órák bizonyulnak a legforgalmasabbnak. A vásárlók több mint 80 százaléka 40 év alatti, és az átlagos kosárérték 2 000 forint körül alakul. A legkeresettebbek az alkoholmente
okt. 7
7:03
Újabb drámai részletek derültek ki a bajba jutott magyar hegymászókról (Mandiner)
Megdöbbentő beszámoló.
okt. 7
7:03
Zelenszkijnek üzent Menczer Tamás: "több tiszteletet a magyaroknak!" (naphire.hu)
Menczer Tamás élesen bírálta Volodimir Zelenszkij kijelentését, miszerint Ukrajna uniós csatlakozása visszafordíthatatlan, függetlenül attól, mit mondanak a magyarok. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a magyarok világosan elutasítják Ukrajna EU-tagságát, és több tiszteletet kért az ukrán elnöktől.
okt. 7
7:03
Az univerzum most melléd áll! Használd ki a Kos telihold erejét! (Life&Body)
Az október 7-i Kos telihold felfokozza bennünk a dühöt, a feszültséget és az önérvényesítés igényét. A szuperhold hatására most különösen közel érezzük saját ösztönös, harcos oldalunkat, ami párkapcsolati vitákban, szenvedélyes megnyilvánulásokban csúcsosodhat ki. Ez az időszak azonban nem rombolni, hanem tisztítani akar: ha bátran és őszintén váll
okt. 7
7:03
Zajlik a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek a tóban (Magro)
Elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halastavaiban, az állatokat a Balatonba telepítik decemberig
okt. 7
7:05
Trump szerint nagyon jó esély van a békére a Gázai övezetben (444.hu)
Kedden folytatódnak a tárgyalások Egyiptomban.
okt. 7
7:06
Rettegés és pánik Hollywoodban (Médiapiac)
Taylor Sheridan, a Yellowstone, 1923, Tulsa King és más sikerek alkotója új film- és televíziós központot nyitott Texasban, amely alapjaiban változtathatja meg az amerikai filmipar erőviszonyait. Hollywood valódi veszélyben.
okt. 7
7:09
Új őszi kollekciót dobott piacra menő házi kedvenceknek az adidas (Roadster)
Stílusos és praktikus darabokkal örvendezteti meg a négylábúakat.
okt. 7
7:11
Jövőre már csak pénzért mehetünk végig a világ egyik legvonzóbb túraútvonalán (Roadster)
Jön az "ökoadó".
okt. 7
7:15
Egyre több herlyen kisüt a Nap (Magyar Hírlap)
A felhős tájakon fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró.
okt. 7
7:15
Megjelent az Effie 2025 shortlistje – újdonságokkal a zsűrizésben, a győztesek november 24-én derülnek ki (Digital Hungary)
Az Effie Awards Hungary közzétette a 2025-ös verseny shortlistjét, amely a döntőbe jutott pályaműveket tartalmazza. Idén 63 sikeres pályamű jutott a döntőbe, ezek a pályaművek 25 kategóriában versenyeznek a Bronz, Ezüst, Arany Effie díjakért, valamint a legkiemelkedőbb Arany Effie díjazottak a Platina Effie-ért. A nyerteseket november 24-én, a Díjá
okt. 7
7:15
Novemberben mit csinálsz? Van egy tippünk: ingyenes programok a 15 éves Grund Színházban (Hóvége)
A fesztivál programja a Grund elmúlt másfél évtizedének legjavát hozza el.
okt. 7
7:17
Darts: világbajnoikok csatáztak Leicesterben (Magyar Hírlap)
Vasárnapig tart a dupla beszállós World Grand Prix.
okt. 7
7:21
Belenyúl a kormány az Otthon Start feltételeibe (Menedzsment Fórum)
Több ponton is változnának a szabályok.
okt. 7
7:21
Darts: világbajnokok csatáztak Leicesterben (Magyar Hírlap)
Vasárnapig tart a dupla beszállós World Grand Prix.
okt. 7
7:21
Valamiért mismásol DPK-tagságáról a Magyar Szövetség vezetője (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 7
7:21
Brüsszel, Kijev és a Tisza Párt egy mondatban, ráadásul Azerbajdzsánban – foghatja a fejét Magyar Péter (Mandiner)
"Ha brüsszeli kormány jön, az ukrán maffia átjáróháza lesz Magyarország" – kemény üzenet a választások előtt.
okt. 7
7:21
Magyarország madarai: a sarkantyús sármány (egy.hu)
.
okt. 7
7:21
5 bájos lánynév, aminek októberben van a névnapja (Babanet)
Ha kislányod lesz, októberben sok szép női keresztnév közül választhatsz. Mutatjuk az 5 kedvencünket!
okt. 7
7:27
Szállodai pánik: egy leopárd bóklászott a szobák közt Indonéziában (Blikk)
Váratlan vendég, egy leopárd okozott riadalmat Indonézia Nyugat-Jáva tartományában, amikor egy szállodaépületbe csámborgott be. A ragadozó egészen a második emeletig jutott, mielőtt a hatóságok közbeléptek és ártalmatlanná tették.
okt. 7
7:27
Még a horgászbotot is eltörte a kapitális szörnyeteg Kisújszálláson (Infostart)
Újból óriási harcsát sikerült kifognia egy ügyes és szerencsés horgásznak Kisújszálláson, a téglagyári II-es tavon .
okt. 7
7:27
Leopárd sétálgatott egy szállodában (HírTV)
Pánikot okozott a vendégek körében egy szállodaépületbe bejutó leopárd Indonézia Nyugat-Jáva tartományában, a hatóságok végül ártalmatlanná tették a ragadozót.
okt. 7
7:27
Örök életű mérgek – az ételcsomagolások új kockázata (ProfitLine)
Elviteles műanyagdoboz, csomagolópapír a hamburgeren, tűzoltóhab vagy esőkabát: a közös bennük, hogy mind tartalmazhatják a hírhedt „örök életű anyagokat”. A PFAS-vegyületek annyira lassan bomlanak le, hogy gyakorlatilag örökre velünk maradnak, felhalmozódnak a szervezetben, a felszíni vizekben. Mi lehet a megoldás? A Körkörös.hu legfrissebb összeá
okt. 7
7:27
Otthon Start-igénylők, figyelem: belenyúl a kormány a szabályokba, lesz sok könnyítés is! (Portfolio)
Október 14-éig tartó társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az Otthon Start Hitelprogram feltételeit módosító tervezetét. Ebben az első hónap tapasztalatai alapján beérkezett javaslatokat, észrevételeket is figyelembe vették.
okt. 7
7:27
Váratlan fordulat jön az időjárásban: erre kell készülni Magyarországon (Pénzcentrum)
Kedden napközben sokfelé gomolyfelhők tarkítják az eget, de az ország nagy részén több órára is kisüt majd a nap. Szórványos záporok előfordulhatnak, de nagyobb esőre nem kell készülni.
okt. 7
7:27
Napi horoszkóp: Az Oroszlán népszerűsége nő, a Halak halassza el az utazását - október 7. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
okt. 7
7:27
A Shy a Netflixen: Max Porter Cillian Murphyre írta a forgatókönyvet (Könyves Magazin)
A napokban megjelent Max Porter bestseller regényének feldolgozása, aminek maga a szerző írta a forgatókönyvét. Nemrég egy interjúban mesélt a Netflix-adaptáció készítéséről.
okt. 7
7:27
Sokba kerülhet, ha nem kezdünk el leválni az orosz gázról (Márkamonitor)
Magyarország gázpolitikája eddig nem volt teljesen irracionális: átvészeltük a 2022–23-as sokkot, nem a pánik idején kötöttünk alternatív szerződéseket, és éveken át olcsóbban jutottunk energiához, mint az orosz energiahordozóktól gyorsan elszakadó államok. De az árelőny olvad, az útvonal- és geopolitikai kockázatok nőnek, a régiós alternatívák ped
okt. 7
7:27
Ötször drágább, mint indokolt: teljesen aránytalan lett ez a Duna-híd (Forbes)
Közel 300 milliárd forintból épül a mohácsi Duna-híd, amelynek várható forgalma mindössze napi 600 autó. A magyar közlekedésfejlesztés állatorvosi lovát láthatjuk.
okt. 7
7:27
Téglával és seprűnyéllel verte halálra a tinédzser srác a 86 éves bácsit a pénzért (Helló Magyar)
Ha nem log ki a pénz a zsebéből, talán még ma is élne az idős bácsi.

Keresés