Korom Gábor napokon keresztül készült rá, hogy a kerekasztalnál bedobja Gyilkostársa, Hajdú Péter nevét. Vádbeszédével sokkolta a producert, aki nem hagyta szó nélkül a dolgot. Hajdú Péter keményen beleállt a kutyás szakemberbe, azonban indulatai annyira elragadták egy ponton, hogy Veiszer Alinda döbbenten állította le. Nézd az Árulókat minden hétk
Október végéig tart a Jótett Bank - Banki véradók hónapja elnevezésű programsorozat, amelyre idén minden eddiginél több résztvevőt várnak - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Az európai adatok szerint a magyar politikai hirdetésekre fordított összeg 90 nap alatt 5,5 millió eurót tett ki, ami majdnem annyi, mint a nyolcszor népesebb Németországé. Lakosságarányosan Magyarország áll az első helyen az uniós rangsorban.
A Tej Terméktanács üdvözölte, hogy megjelent a Magyar Élelmiszerkönyv trappista sajtra vonatkozó új fejezete, mivel ennek nyomán kiszorulhatnak a hazai piacról azok a termékek, amelyeket trappista sajtként, valójában azonban más néven átcímkézve forgalmaztak – közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.
Vilmos herceg legidősebb fiáról, a trónörökös György herceg jövőjéről beszélt, amikor olyat tett, amire már hosszú ideje nem volt példa: megemlítette öccsét, Harry herceget, akiről csak nagyon ritkán szólalt meg az utóbbi években.
A Sztárbox következő versenynapján, október 12-én, női könnyűsúly és férfi középsúly kategóriában az első elődöntő zajlik majd, míg férfi könnyűsúlyban eldől, hogy ki lesz Miller Dávid ellenfele a Sztárbox Szuperdöntőjében, valamint címvédő gálamérkőzést vív Árpa Attila és Mészáros András.
A győztes mérkőzése után elmesélte, hogy a magánéletüket védik. Azon pedig jót nevettek, hogy mikor levették a fotókat a közösségi oldalról, a pletykák beindultak.
Az Antarktiszon eldugult vécé a kellemetlenebb vagy a merülőketrec körül ólálkodó cápa? Hogyan kapcsolódhat a természethez az, aki egész nap a képernyő előtt ül? Miniinterjú a természetfilmek új sztárjával, az alig 31 éves Bertie Gregoryval.
Hamarosan érkezik a "Top Guns: Az új nemzedék", amely a vadászpilóták legutolsó, egyben legkeményebb kiképzését mutatja be, ahol minden repülés sorsdöntő lehet. A hatrészes minisorozat október 10-én debütál a National Geographic csatornán, melyet hetente követnek majd az új részek.
A Kia bejelentette, hogy októberben végleg leáll a Soul gyártása, ezzel búcsút intve a 2009 óta gyártott, karakteres kisautónak, amely megfizethető árával és egyedi megjelenésével szerzett rajongókat - írta a Jalopnik autós portál.
A glikolsav a bőrápolás világában már régóta népszerű, köszönhetően hámlasztó tulajdonságainak, amelyek segítenek a bőrtextúra javításában, az elhalt hámsejtek eltávolításában és a bőr tónusának egységesítésében. De talán kevesen tudják, hogy ez az alfa-hidroxisav nemcsak a bőr, hanem a hajápolás terén is jelentős előnyökkel rendelkezik.
Két személyautó és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz ütközött össze a X. kerületben, a Kerepesi út és a Malomárok utca sarkán. A fővárosi hivatásos tűzoltók mellett a közösségi közlekedési társaság szakemberei is a helyszínre érkeztek. A baleset miatt lezárták a Kerepesi út városból kifelé vezető szakaszát. További autós tartalmakért kövess
Kaszás Márknak egy álma vált valóra azzal, hogy a Sztárbox ringjébe szállhatott. Hiába sikerült rövidre a mérkőzése Adam Security ellen, lelkesen adott interjút az rtl.hu-nak. A TikTok-sztár számára pozitív csalódás volt Ádám, ugyanakkor azt tanácsolta neki, hogy ne erőltesse a boxot. Ő maga viszont, felbátorodva a győzelme után, komoly üzenetet kü
A Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa az Egyenes Beszédben elmondta, hogy ők a humán erőforrásba akarnak befektetni, nem feltétlenül csempébe vagy vakolatba, a szakembereket pedig meg kell tartani.
Az Ázsia Expressz hatodik hetéhez, a döntőhöz érkezett. Balira a négy legjobb páros: Bódi Hunor és Megyer, Curtis és Barnai Judie, Tallós Rita és Barbinek Paula, valamint Fodor Rajmund és Ungvári Miklós jutott. Lenyűgöző tájakon, a balinéz kultúra titkait kutatva mérkőznek meg egymással a versenyzők, hogy kiderüljön, ki az az egy pár, aki pénteken
A közel-keleti helyzetről, egyebek között a gázai konfliktusról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök – közölte a Kreml hétfőn a honlapján.
Az LG Electronics (LG) több évre szóló megállapodást kötött a brit Nemzeti Képtárral (National Gallery), amelynek értelmében a vállalat a múzeum modern és kortárs művészeti partnere lesz.
Korom Gábor vádbeszéde ellen nem tudott mit tenni Gyilkostársa. Hiába robbant ki közöttük egy feszült adok-kapok, az Ártatlanok nem hittek Hajdú Péter magyarázkodásának, így neki kellett az Igazság Körébe állnia. Mielőtt a producer felfedte volna valódi kilétét, búcsúzóul odacsípett egyet az őt eláruló kutyás szakembernek. Nézd az Árulókat minden h
A szakemberek többek között arra is felhívták a figyelmet, hogy a legfrissebb statisztika szerint a magyar felnőtt lakosság csak mintegy 40 százaléka végzi el az orvosi ajánlásokban előírt minimum fizikai aktivitást, miközben például szívinfarktus után vagy onkoterápiás kezelések során is gyógyír lehet a testmozgás, amivel még a demencia ellen is s
A mérgező viselkedés egy olyan dolog, amit nemcsak másokon, hanem akár saját magunkon is észrevehetünk. Most eláruljuk, hogy mik azok a toxikus minták, amiket mindenképpen kerülj el, ha jó példát szeretnél mutatni a munkahelyeden. A gázlángolás egyértelműen mérgező viselkedés Ismered ezt a manipulációs trükköt? A lényege az, hogy valaki meg próbálj
Elegendő, több mint 25,5 ezer érvényes magyarországi aláírás gyűlt össze a videojátékok működőképes (játszható) állapotban hagyásáért indított európai polgári kezdeményezéshez.
Október és január között adják el a legtöbb okostelefont a magyar felhasználók a Rejoy.hu-n. Idén főleg az iPhone 13-asoktól válnak meg, hiszen most érték el azt a életciklust, amikor még jó áron eladhatók. A vásárlóknak jó hír, hogy a cég négy piaca közül Magyarországról érkezik be legnagyobb arányban olyan készülékek, amelyek újszerű állapotúak.
Az LG Electronics (LG) és az Xbox közti együttműködés idén új szintre emelte a szórakozást az LG webOS 24 vagy újabb rendszerrel futó Smart TV-in: az Xbox applikáción keresztül ugyanis immár konzol nélkül, egyetlen kontrollerrel játszhatunk több száz játékkal. Az LG és a MediaMarkt közös októberi promóciójában most háromhavi ingyenes hozzáférést ka
Árulás áldozata lett Hajdú Péter, akit nem más, mint saját Gyilkostársa, Korom Gábor támadott hátba a Kerekasztal-szertartáson. Egyik legnagyobb szövetségese, Kiss László csillagász teljesen megrendült a hír hallatán, képtelen volt elhinni, hogy barátja végig a szemébe hazudott. Velük beszélgettünk Az Árulók Kibeszélő 3. részében szabályszegésről,
Vasárnap déli harangszó, a konyhában már illatozik a klasszikus rántott hús – ugye, ismerős a kép? De mi lenne, ha most egy apró, ám annál ütősebb trükkel még finomabb lenne?
Az agresszor támad – a többiek hallgatnak. A csend mögött gyakran nem közöny, hanem félelem, függőség és mélyen belénk ivódott minták húzódnak. Sokszor hiába látjuk, hogy valaki támad, hergel, megalázó helyzetbe hoz másokat, a környezet mégsem teszi helyre, és nem is fognak össze ellene. Lakóközösség, család vagy munkahelyi környezet is megfelelő t
Többek között a teljes hiteldíj mutató (THM) meghatározásának, valamint az alapszámlához történő hozzáférésnek a szabályain is módosítana egy friss tervezet.
Drámai pillanatok Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban: Hajdú Pétert saját társa, Korom Gábor árulta el a Kerekasztal beszélgetésen. A műsorvezető elköszönő beszédével megsértette a játék szabályait és szerződésszegést követett el.
A pénzügyi piacokon aktív vállalkozásoknak minél előbb ellenőrizniük kell LEI (Legal Entity Identifier) kódjuk érvényességét – figyelmeztet a GS1 Magyarország. A jogi személyek számára kötelező, 20 karakteres azonosító nélkül nem végezhetők pénzügyi tranzakciók, például értékpapír-kereskedelem. A LEI kód egy évig érvényes, megújításának elmulasztás
A Boeing és az Airbus vezetői hűtötték a várakozásokat a népszerű keskenytörzsű repülőgépek utódmodelljeiről, jelezve, hogy még messze van az új típusok bevezetése.