Levélbe tölteléket tekerni ősi konyhai módszer. Nemcsak káposztalevélből lehet húsos-rizses csomagokat gyártani, de mindenféle levélből, például szőlőből is, és ez egyáltalán nem kizárólag balkáni szokás, nem véletlenül, mert iszonyú jó.
Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
Az európai vállalkozói szféra legnagyobb ernyőszervezete, a BusinessEurope részletes javaslatcsomagot tett le az asztalra a 28. rezsimről, vagyis egy opcionális, EU-s cégformáról. A dokumentum szerint az új rendszer legnagyobb előnye, hogy a cégek választhatják majd az egységes, digitális és rugalmas keretet, amely mentes a tagállami jogszabályok s
Milyen buktatókra kell figyelni egy párkapcsolatban, és mi a közös út igazi feladata? A számmisztika egyszerűen, mégis mélyen képes megmutatni ezt. A születési dátumunkban a születésnap száma azt árulja el, milyen alapminőséggel érkeztünk erre a világra, hogyan nyilvánul meg az egyéniségünk a mindennapokban, és milyen erősségeket vagy kihívásokat h
Pénteken leállították a 34-es buszt, miután az egyik utas jelezte a sofőrnek, hogy valaki egy fegyvernek tűnő tárgyat hagyott az ülésen. A buszvezető azonnal rendőrt hívott és mindenki leszállítottak a járatról.
Nemrég került a kezembe Cyril Gely Hasadás című regénye, amely egy tudós párosról szólt: a férfi, Otto Hahn kémiai Nobel-díjat kapott közös munkájukért, a fizikus nő, Lise Meitner pedig a nagy büdös semmit. És ez nem egyedi történet.
A Balerina Cappuccina egy mesterséges intelligencia által generált, kitalált karakter, amely az úgynevezett Italian brainrot jelenség egyik legismertebb figurája. A karakterhez értelmetlen, dallamos rigmusok és rövid, szürreális videók kapcsolódnak, amelyeket főként TikTokon és YouTube-on terjesztenek. Olyan sikerrel, hogy óvodások és iskolások ezr
A MetaMask a kriptovaluta-ökoszisztéma egyik legismertebb és legszélesebb körben használt Web3 tárcája, amely lehetővé teszi a felhasználók számára decentralizált alkalmazásokhoz való csatlakozást, valamint tokenek és NFT-k kezelését. A böngészőbővítményként és mobilalkalmazásként is elérhető megoldás kulcsszerepet játszik az Ethereum alapú blokklá
Pirkadattól napnyugtáig puttonnyal a hátukon nők és férfiak, csattognak a metszőollók, elválnak az érett, zöld, sárga, piros fürtök a szőlőtőkétől, közben hangos és kifogyhatatlan a pletykálkodás. Ez a kép él legtöbbünkben az őszi szüretről - gyerekkori emlékekből, de legalábbis könyvekből, filmekből, régi híradókból.
74 évesen elhunyt édesapját gyászolja Hrutka János. A korábbi magyar válogatott labdarúgó, televíziós szakértő a Facebook-oldalán tett közzé egy szívhez szóló írást, amelyben többek között feleleveníti a születését, a legszebb és az utolsó közös pillanatait a napokban elhunyt édesapjával.
Pár órára visszarepítenek a múltba: a kezdetektől napjainkig megcsodálhatjuk a lóerők és karosszériák fejlődését, a részletek finomságát. Az ikonikus autók között sétálva pedig még egy olyan meglepetés is vár, amire nem számítottál.
Egyre több jel utal arra, hogy a digitális világ súlyos válság felé sodródik: a kibertámadások, adatlopások és rendszerszintű hibák mind azt mutatják, hogy a globális digitális gazdaság törékenyebb, mint valaha, miközben a kockázatok kezelésére alig történik érdemi lépés.
Jon Armstrong egy defekt ellenére is magabiztos előnnyel vezet a Horvát Rally első napja után, és egyedüli riválisa maradt Miko Marczyknak a bajnoki címért vívott csatában, miután Andrea Mabellini kiesett. Herczig Norbert leggyorsabb magyar versenyzőként a hetedik, Hadik András vezeti a Master Cup értékelését.
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője másfél órás interjúban beszélt országjárásáról és politikai nézeteiről Nagy Ádám Fókuszcsoport című műsorában. A politikus elmondta, hogy bár a napi utazások kimerítik, a pozitív visszajelzések erőt adnak neki. Az országjárás során számos szegregátumban járt, ahol megható és szívszorító történetekkel találkozott.
Május elején közölte a TV2, hogy viselkedése és megjelenése nem illik a családbarát modellhez. Nemrégiben viszont felkérték háziasszonyként egy műsorban, amiről videót is posztolt közösségi média oldalán a műsorvezető.
Október 3-án és 4-én tartották a cseh parlamenti választásokat, ahol a választók a 200 fős Képviselőház összetételéről döntöttek. A szavazatok 94,78 százalékos feldolgozottságánál Andrej Babis pártja, az ANO 2011, 35,5 százalékkal vezet, és akár történelmi győzelmet is arathat. A választás tétjét a magas, 68 százalékos részvételi arány is mutatja.
Az életcímkék, mint a SINK, DINK vagy DINKWAD, egyre népszerűbbek a közösségi médiában, de vajon mennyire tükrözik a valóságot? A cikk azt vizsgálja, hogyan választunk életutat, és milyen döntések rejlenek a címkék mögött.
Bendó Zsuzsanna és Muchichka László Csak ki ne derüljön! című rövidfilmjében egy tizedikes osztály diákjai a saját eszközeikkel lépre csalnak egy, a hatalmával visszaélő tanárt, és az iskolában botrány tör ki. Hogyan reagálnak a szülők, hogyan a tanári kar, és mi lesz a gyerekekekkel, akik hiába próbálták jelezni, hogy baj van, senki sem figyelt rá
A jelenleginél is súlyosabb, "katasztrofális" éhínség alakulhat ki Szomáliában a nemzetközi humanitárius segélyek csökkentése miatt, ami több millió embert érint - figyelmeztetett pénteken kiadott közleményében az Ensz Világélelmezési Programja (Wfp), amely a legnagyobb humanitárius műveletet vezeti a kelet-afrikai országban azzal, hogy több mint 9
Törökországba toloncoltak ki az izraeli hatóságok több külföldi aktivistát, akiket a Gázai övezet tengeri blokádjának áttörése céljából indított nemzetközi flottilla hajóinak fedélzetén vettek őrizetbe a héten - jelentette be szombaton az X-en az izraeli külügyminisztérium.
Október 3-án és 4-én tartották a cseh parlamenti választásokat, ahol a választók a 200 fős képviselőház összetételéről döntöttek. A szavazatok 94,78 százalékos feldolgozottságánál Andrej Babis pártja, az ANO 2011, 35,5 százalékkal vezet, és akár történelmi győzelmet is arathat. A választás tétjét a magas, 68 százalékos részvételi arány is mutatja.
Magyar siker is született a Készenléti Rendőrség által szervezett, VIII. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyen, amely idén már a Nemzeti Vágta kiemelt programjaként az első napon lezajlott. A rangos megméretésen összesen nyolc országból cseh, szerb, szlovák, szlovén, román, német, török és brit rendőrök, illetve csendőrök érkeztek hazánkba. A KR lovasa,
Az énekesnő új stúdióalbumának egyik legprovokatívabb dala, a Wood, amely Travis Kelce-ről szól, és a világ egyik legmagasabb fájáról is szó van benne.
Az ANO nem keres koalíciós partnert, ha 100 százalékos feldolgozottságnál legalább 35 százaléka lesz - jelezte a párt eredményváróján egy vezető tisztségviselő újságírók előtt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI érdeklődésére közölte, a járművekben 11-en utaztak, közülük ketten megsérültek. A balesethez a szerencsi hivatásos tűzoltók több egységét riasztották. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) szombaton közleményben az MTI-vel.
Ha te is izgatottan vártad a Szerelem van a levegőben minden részét, és azóta is úgy érzed, nagy űrt hagyott maga után, akkor nem vagy egyedül. Ez a bájos, humorral és érzelmekkel átszőtt török sorozat milliók szívébe lopta be magát. Szerencsére azonban bőven vannak még olyan sorozatok, amelyek jó eséllyel hasonló hatást váltanak ki.
Szeptember elején országos kukoricafajta-bemutatót tartottak Martonvásáron. A HUN-REN ATK nemesítési eredményein kívül helyzetképet kaptunk többek közt az idei év termesztési körülményeiről, az időjárás hozamra gyakorolt hatásáról.
Szombat este lesz a 2025-ös Megasztár utolsó előválogatója, ami ezúttal is izgalmas pillanatokat tartogat a nézők számára. Az előzetesek alapján a mai adásban több olyan személy is színpadra lép majd, akiknek a rokonait már jól ismeri a közönség. Tarcsi Zoltán, azaz Jolly fia és Homonyik Sándor távoli rokona is kilép a zsűrik elé.
Éjjeli bagoly vagy? Akkor pontosan tudod, milyen így létezni egy olyan világban, ami a reggeli pacsirtákra van programozva: rendkívül nehéz és fárasztó. Vannak, akik már kora reggel energikusan pattannak ki az ágyból, és vannak, akik csak késő este érzik magukat igazán magukat. Ezek vagyunk mi: éjjeli baglyok...
Ernest Hemingway gyönyörű unokája, Margaux a múlt század egyik legkeresettebb manökenje volt, a sors azonban nem bánt vele kegyesen, démonjai pedig végül úgy felemésztették, hogy 42 évesen a halálba menekült.