2025. október 23. csütörtök

okt. 23
18:27
A Renault 6,8 százalékkal növelte negyedéves árbevételét (ProfitLine)
A francia Renault SA autógyártó 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - áll a cég csütörtöki közleményében.
okt. 23
18:27
Sportolhatunk-e gerincproblémával? (WebBeteg)
Ma már mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a mozgás elengedhetetlenül szükséges az egészség megőrzéséhez, sőt, a betegségekből való gyógyuláshoz is. Könnyű helyzetben vannak a szerencsések, akik tökéletesen egészségesek, hisz tetszés szerint válogathatnak több száz divatos vagy klasszikus mozgásforma közt.
okt. 23
18:27
Magyar Péter: Ma nem fideszesek és tiszások, hanem magyarok vagyunk (ATV)
Magyar Péter szerint Orbán Viktor, aki 1989-ben a kommunista rendszer ellen lázadt, mára maga épített ki egy hatalomkoncentráló rendszert, és a Kreml szövetségesévé vált. A politikus 80 napos országjárásának tapasztalatait is megosztotta, és hangsúlyozta: 1956 nemcsak szabadságharc, hanem szociális forradalom is volt, amelynek örökségét ma is őrizn
okt. 23
18:27
Kvíz: Rég olvastad A kőszívű ember fiait, vagy most küzdesz vele? Teszteld, mire emlékszel! (Pénzcentrum)
A 2025-ös év nemcsak Jane Austen-, hanem Jókai-emlékév is, méghozzá Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából. A mai kvíz során a jubilemumát ünneplő író egyik nagy klasszikusa, A kőszívű ember fiai című regény kerül a fókuszba. Egy ilyen irodalmi kvíz rámutathat, mennyit őrzött meg a hosszútávú emlékezet egy régen olvasott regényből, de a
okt. 23
18:27
Ez tényleg ő lenne? Így néz ki ma a 91 éves Brigitte Bardot, a '60-as évek legmerészebb színésznője (Glamour)
91 éves lett Brigitte Bardot: az 1960-as évek egyik legirigyeltebb francia színésznője még ma is gyönyörű és igazán stílusos. Bár már jó ideje visszavonult a színészkedéstől, nem tűnt el a reflektorfényből, sőt nagyon is aktív. Az utóbbi évtizedekben főként aktivista tevékenységért került a címlapokra. Kiállt az állatok jogaiért, rengeteget jótékon
okt. 23
18:27
9 alkalom, amikor egy filmes szerelmes pár között zavarba ejtően nagy volt a korkülönbség, és ez senkinek sem tűnt fel (Joy)
Ezek után nem fogod tudni ugyanolyan szemmel nézni ezeket a filmeket!
okt. 23
18:27
Magyar Péter: A hazát mi ma visszakérjük, és nem adjuk el sem keletnek csatlósként, sem nyugatnak kiszolgálóként (SzMo)
A Tisza Párt vezetője a Hősök terén beszélt 1956-ról. Szerinte "a forradalmat ugyan elárulták Orbán Balázs példaképei, de a szabadság lángját nem tudták kioltani."
okt. 23
18:27
Reagált az orosz külügyminisztérium: Az Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedések csak Brüsszelnek ártanak (Mandiner)
A külügyi szóvivő azzal viccelődött, hogy az unió a huszadik szankciós csomagban megtiltja a vándormadaraknak, hogy átrepüljenek Oroszország felett.
okt. 23
18:27
Ősz Erdélyben - kirándulástippek (egy.hu)
A gyergyószárhegyi Lázár-kastély
okt. 23
18:27
"Ez melyik testrészed?" – Majka közeledése meglepte Tóth Andit (rtl.hu)
Miután Gáspár Laci elfuvarozza Majkát az X-Faktor Táborába, a rapper is valóra váltja ígéretét, és felveszi a mentortársa által választott hacukát. Az X-Faktor szombaton 20:00-kor folytatódik!
okt. 23
18:33
Kevesebb repülő – kellemetlen döntésre kényszerülhet a Wizz Air (Infostart)
A befektetőket is nyugtalanította a rendkívül gyors terjeszkedés.
okt. 23
18:33
Tank - novella 1956-ra (Éva Magazin)
Írás egy kisfiúról, akinek szembe kellett néznie a halállal - vagy csak úgy hitte.
okt. 23
18:33
Magyar Péter: Ezt a választást az emberséges Magyarország és a Tisza meg fogja nyerni, nem kicsit, nagyon! (SzMo)
Teljesen megtelt a Hősök tere, sőt, az Andrássy úton állt a tömeg Magyar Péter ünnepi beszéde alatt. A Tisza Párt elnöke szerinte a magyar nemzet ma megmutatta, hogy méltóak vagyunk 1956 örökségéhez.
okt. 23
18:33
Ölelő Olga, a dán troll, aki meghódította Magyarországot (WMN)
Thomas Dambo mélyen hisz abban, hogy a járt utat néha igenis érdemes elhagyni a járatlanért, ezért trolljait a világ híres főterei és múzeumai helyett főként erdők mélyén találhatjuk meg. Az egyik szobor a Hódmezővásárhely melletti Kása-erdő fái között bújik meg immár.
okt. 23
18:33
A Nap takarásából előbukkant valami teljesen váratlan (Rakéta)
Bolygógyilkos aszteroidát kerestek, helyette valami váratlant találtak, amit eddig a Nap eltakart.
okt. 23
18:33
Sportfogadási botrány miatt tartóztattak le egy NBA-sztárt (Telex)
Az FBI igazgatója szerint a maffia is érintett az ügyben.
okt. 23
18:39
Trump kegyelmet adott a Binance alapítójának (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök kegyelmet adott Changpeng Zhao-nak, a Binance alapítójának, aki a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét hozta létre, és börtönbüntetését töltötte pénzmosás-megelőzési mulasztások miatt.
okt. 23
18:39
Túl sok az alma, túl alacsony az ár – feszültség a lengyel piacon (Agroinform)
Bár a termés kedvező, az értékesítési árak visszaestek. A nemzetközi piac azonban új lehetőségeket kínál – kérdés, ki tud élni velük.
okt. 23
18:39
Ezzel a módszerrel megszüntetheted a repüléstől való félelmedet – végre átadhatod magadat az utazás örömének (Femcafe)
Rengetegen félnek a repüléstől, emiatt inkább fel sem szállnak rá vagy ha mégis, végig rettegik az utat. Szerencsére lehet ezen változtatni, meg is mutatjuk, mi a teendő ahhoz, hogy ne kelljen lemondani az utazásról és egy igazán kellemes, üdítő élmény legyen!
okt. 23
18:39
Reggeli rutin: három dolgot nem szabad megtenned reggel nyolc óra előtt (Magyar Hírlap)
Amit közvetlenül ébredés után csinál, az az egész napra hatással van.
okt. 23
18:39
Európai ítélet: ha eltűnik a kutyád a repülőn, nem jár külön kártérítés (Hamu és Gyémánt)
Egy friss európai bírósági határozat szerint a repülőn szállított háziállatok a poggyászok kategóriájába tartoznak, így az eltűnésük esetén a légitársaságoknak nem kell a szokásosnál magasabb kártérítést fizetniük. Az ítélet egy 2019-es eset nyomán született, amikor egy kutya eltűnt egy Buenos Aires és Barcelona közötti út során.
okt. 23
18:39
Szijjártó Péter Magyarország újabb elismerését vette át Washingtonban (Demokrata)
A külgazdasági és külügyminiszter átvette a Genfi Konszenzusos Nyilatkozat díját Magyarország és Orbán Viktor nevében.
okt. 23
18:39
Itt a bizonyíték: ennyien voltak Magyar Péterék háborúpárti menetén (Mandiner)
Hiába szerették volna, nem telt meg a Hősök tere.
okt. 23
18:39
30 éve kezdte versenyzői karrierjét a Rally Cafét megalapító Maricsek Miklós (Racing)
Maricsek Miklós idén kerek évfordulóhoz ért versenyzői karrierje során, mivel 1995-ben indult első futamain a RallyCafé megalapítója.
okt. 23
18:39
Búskomorság ellen orbáncfű (Haszon.hu)
Temérdek vény nélküli készítményről ígérik, hogy segít a depresszió ellen. Honnan tudjuk, melyikük hatékony? – ezt vizsgálta egy átfogó angol elemzés.
okt. 23
18:45
Nagy változás jön az ország egyik legnagyobb bankjánál (Infostart)
Rendkívüli közgyűlést hívtak össze.
okt. 23
18:45
Hajózás és biztonság a Kékszalagon (AQUA)
A Kékszalag komoly kihívás. Mindenkinek mást jelent, ami viszont kikerülhetetlenül azonos, akár az abszolút győzelem, akár a pálya két nap alatt való teljesítése a cél: a biztonság. A Kékszalagon úgy részt venni, mintha egy jópofa kirándulás lenne, felelőtlenség. Aki emiatt bajba kerül, és megússza, talán – legalábbis az okosabbja – tanul az esetbő
okt. 23
18:45
Négy konzul segíti a ferencvárosi szurkolókat Salzburgban (Magyar Hírlap)
Bár az osztrák hatóságok akadályoztak, a Fradi-induló így is hallatszik.
okt. 23
18:45
"Messze vagyunk már attól, hogy egy ország egyetértsen a Szörényi–Bródyban" – Szörényi Levente a Négyszemköztben (Mandiner)
Életéről, családjáról, az Illésről és a Fonográfról, magyarságáról és napjaink közéletével kapcsolatos meglátásairól vallott a Kontextus-csatorna Négyszemközt című műsorában Szörényi Levente.
okt. 23
18:45
Ausztriában drónok figyelik az autópályákat (Autószektor)
A drónokat az ASFINAG forgalomirányítói használják, akik különösen aktívak Bécs, Linz, Salzburg és Graz nagyvárosi területein. Légi segítséggel gyorsabban lezárhatják az útszakaszokat, és autómentést tudnak nyújtani. A folyamatot törvény szabályozza; az ASFINAG szerint a filmezett anyagot csak belsőleg használják fel, és adatvédelem hatálya alá tar
okt. 23
18:45
"Út a Győzelembe" – november 5-én indul Magyar Péter újabb országjárása (Telex)
A Tisza Párt elnöke szerint ez lesz a leghosszabb és legfontosabb országjárása.
okt. 23
18:51
Személyi változások az MBH-nál: nem az a legmeglepőbb, hogy kik jönnek, hanem az, hogy kik maradnak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 23
18:51
RB Salzburg–FTC: nemzetközi botrány után küzd a szurkolókért a Ferencváros (Mandiner)
Az arénában azért szól a bejutott fradisták hangja!
okt. 23
18:51
Így serkentheti a haj növekedését – működő tippek és tudományosan megalapozott praktikák (EgészségKalauz)
A haj növekedése ciklusokban történik, és számos tényező befolyásolja, például a hormonok, az életkor, az étrend és a stressz.
okt. 23
18:53
Elképesztő okkal tartottak házkutatást egy német újságírónál (Mandiner)
A Welt újságírójához egy ironikus komment miatt vonult ki a rendőrség.
okt. 23
18:57
Osztrák lapok tudni vélik, miért nem engedték be a Fradi szurkolóit Ausztriába (Infostart)
Az osztrák rendőrség megtagadta a drukkereket a Salzburg elleni El-meccsre szállító vonat határátlépését. Szijjártó Péter bekérette az osztrák nagykövetet.
okt. 23
18:57
Hamilton végtelenül kínos pankrációs produkciója megvan? (Player)
Ezt Lewis Hamilton jól bevállalta, de minek?!
okt. 23
18:57
Magyar Péter: A Tisza-kormány az első napon adócsökkentést indít, és nyugdíjat emel, leállítja a propagandát, és lezár egy 20 éves rendszert (SzMo)
Konkrét ígéreteket tett Magyar Péter a Hősök terén, hogy milyen intézkedései lennének a Tisza-kormánynak egy választási győzelem után. Magyarország EU- és NATO-tagságának megerősítése és az ügynökakták megnyitása is elhangzott.
okt. 23
18:57
Két csatár, egy kapus Salzburgban (Magyar Hírlap)
Így áll fel a Fradi csapata csütörtökön.
okt. 23
18:57
Hányszor említette Orbán Viktor az október 23-i beszédében az oroszokat? Na és Brüsszelt? (Telex)
Tippeljen, kattintson, lepődjön meg.
okt. 23
18:57
Egy férfi Star Wars-zenével trollkodta meg az ohiói nemzeti gárdistákat, letartóztatták, de most perel (Telex)
A Washingtonba kivezényelt gárdisták szeptemberben nem értékelték, hogy a Birodalmi indulóra kell sétálniuk.
okt. 23
18:57
Monsters-rajongóknak kötelező: a 4 legjobb Charlie Hunnam-film, amit egyszer mindenkinek látnia kell (in.hu)
Charlie Hunnam legújabb sorozata, a Szörnyeteg: Az Ed Gein-sztori kétségtelenül bebizonyította, hogy a színész nemcsak tehetséges, hanem rendkívül sokoldalú is. Mielőtt azonban a hírhedt sorozatgyilkos, Ed Gein bőrébe bújt volna, pályafutása során már számos emlékezetes szerepet alakított. Ezek közül mutatunk most négyet.
okt. 23
18:59
Színes felvételek az 1956-os forradalomról (Player)
Láttuk már ezeket a filmrészleteket a szabadságharc pesti eseményeiről, de színesben még sosem.
okt. 23
19:03
Átteleltetnéd a paprikát, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? (Agroinform)
A paprika meglepően jól viseli a telet, ha megkapja, amire szüksége van. Tudd meg, mikor és hogyan kell visszavágni, hol tartsd, és hogyan készítsd fel a tavaszra!
okt. 23
19:03
Egyértelmű üzenetet küldtek a világnak: a magyarok nem elfogultak Szoboszlaival kapcsolatban! (Mandiner)
Elismerték a teljesítményét!
okt. 23
19:03
Thaiföld: lemondott a pénzügyminiszter-helyettes a kambodzsai kiberátverésekhez kötött vádak miatt (BitcoinBázis)
Thaiföld politikai-gazdasági életét új botrány rázta meg: Vorapak Tanyawong pénzügyminiszter-helyettes szerdán lemondott, miután sajtójelentések a kambodzsai kiberátverésekhez köthető hálózatokkal hozták összefüggésbe. A politikus tagadta az állításokat, és közölte: a kormányzati munka helyett a jogi védekezésére koncentrál. Mi vezetett a lemondásh
okt. 23
19:03
Régen gyalog jártunk és a cukor különlegesség volt. A modern elhízás okai (Bien)
A múlt életvitelében számos olyan szokás rejlik, amelyből ma is tanulhatunk. Ezek a természetesebb, tudatosabb és kiegyensúlyozottabb mindennapok segítettek abban, hogy az emberek vékonyabbak, vitálisabbak és egészségesebbek legyenek.
okt. 23
19:03
Olyan eső érkezik, amilyen rég volt Magyarországon: itt a friss előrejelzés (Agrárszektor)
Változékony, szeles lesz a hosszú hétvége, többször is lehet eső, zápor. A hőmérséklet kissé visszaesik, és a csúcshőmérséklet jellemzően 13-18 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
okt. 23
19:05
Pénzelik az ellenfeleket, hogy legyőzzék a magyart (Mandiner)
Több százezer forintnak megfelelő összeget kap, aki megelőzi Kós Hubertet.
okt. 23
19:09
Magyar Péter: Orbán Viktor az új Kádár, megnyitjuk az ügynökaktákat (Menedzsment Fórum)
Magyar Péter egy minden korábbinál nagyobb országjárást is bejelentett.

Keresés