2025. október 23. csütörtök

okt. 23
0:21
Mi lesz a Szigettel? Másodszor sem hozta meg a mentő döntést a Fővárosi Közgyűlés (Blikk)
Másodszor sem sikerült többséget szerezni a fővárosi Tulajdonosi Bizottságban annak a javaslatnak, amely a Sziget Fesztivál területhasználati szerződésének megszüntetését célozta volna. A döntés elmaradása azonban komoly veszélyt jelenthet a jövő évi rendezvény megrendezésére, mivel a fesztivál folytatásához elengedhetetlen a jelenlegi szerződés fe
okt. 23
0:21
Spiró György: Úgy tekintettem a műveimre, mint egy-egy matematikai feladványra (Telex)
Új könyvét egyszerre olvasta Orbán Viktor és Karácsony Gergely. Harminckilenc éve attól fél, hogy nem fogja tudni befejezni, amin dolgozik. Olyan terjedelmű műbe már nem fog belekezdeni, mint a Padmaly, de sejtelmes választ adott arra a kérdésre, hogy fog-e még írni. Interjú Spiró Györggyel.
okt. 23
0:25
A Házasság első látásra szakértőjét is szerelmi csalódás érte: "A szakítás után költöztem haza" (Blikk)
Gaál Viktor harmadik évada segíti pszichológusként a Házasság első látásra szereplőit a műsor forgatása alatt. A szakértő elsősorban nem magáról, hanem a párkeresőkről oszt meg gondolatokat és tanácsokat a realityben, de most elárulta, hogy öt évig Angliában élt, és milyen magánéleti krízis után költözött végül haza.
okt. 23
0:25
Balázsék dadogás miatt pécéztek ki egy rádióhallgatót, megbírságolta a Rádió1-et a Médiatanács (Telex)
A műsorvezetők egy beszédhibás emberrel viccelődtek jogsértő módon.
okt. 23
0:29
Így veszi át az uralmat a TikTok a filmek felett: nem ölte meg a mozit, csak átformálta a nézőt (Blikk)
A mozi és a közösségi média 2025-re igencsak távol került egymástól. Miközben a mozifilmek hossza egyre nő, a közönség figyelmi ideje egyre rövidebb. A fiatal generációk már nemcsak másképp fogyasztják a tartalmat, de teljesen másképp is értik. A filmnyelv lassan újraíródhat, ebben pedig a TikTok lehet a legfőbb forgatókönyvíró.
okt. 23
0:29
Vajon mit gondolnának a görög istenek Gáspár Laciról és Kabát Petiről? (Telex)
Az RTL új stratégiai realityje, a Pandora – A szelence átka kreatívan nyúl a görög mitológiához, ráadásul az Árulók-rajongóinak is ajándék, ez pedig már elég, hogy kiemelkedjen a hazai tévés mocsárból.
okt. 23
0:33
A Szerelmünk lapjai írója és a Hatodik érzék rendezője összefogott: kétféle romantikus thrillert kapunk (Blikk)
Mi sül ki abból, ha együtt dolgozik az ezredforduló egyik legnagyobb sikerű romantikus történetének, a Szerelmünk lapjainak írója és az egyik legsikeresebb pszichothrillerének, a Hatodik érzéknek a rendezője? Nos, hamarosan kiderül, ugyanis Nicholas Sparks és M. Night Shyamalan összefogott, aminek eredménye egy film és egy regény lesz.
okt. 23
0:33
Elharapózott itthon is a jegyüzérkedés, Azahriah triplakoncertjén több száz embert verhettek át (Telex)
Az arénakoncertek elterjedésével egyre nagyobb problémát jelentenek a jegyeken nyerészkedők és az erre szakosodott szolgáltatások. A budapesti Coldplay-koncert volt az egyik mélypont, és Azahriah legutóbbi fellépésein is sokan ragadtak kint érvénytelen jegyek miatt.
okt. 23
0:33
Október 23-án történt (kultura.hu)
1956. október 23-án az egyetemisták békés tüntetésével kezdődött Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc, Magyarország népének a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni küzdelme, a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. októbe
okt. 23
0:37
Szívfacsaró vígjátéksorozatot indít az Rtl: Scherer Péter és Frohner Fecó meghatódva mesélt róla (Blikk)
Japánban és Thaiföldön játszódik az a fikciós elemekkel átszőtt realitykomédia, amelyben négy "szépkorú", legendás kalandor - Badár Sándor, Csuja Imre, Epres Attila, Scherer Péter - és hűséges "fegyverhordozójuk", Frohner Fecó arra vállalkozik, hogy bebizonyítsák: a nyitottság, a kíváncsiság és az élet szeretete nem azon múlik, hogy hány évesek vag
okt. 23
0:37
Indokolatlan mezítelenség és tabusított depresszió (Telex)
Regények és versek a színpadon. Összeállításunkban fővárosi, vidéki és határon túli magyar nyelvű színházak idei bemutatóiból ajánljuk azokat az adaptációkat, amikre a leginkább kíváncsiak vagyunk.
okt. 23
0:41
Kényszerhelyzet a Házasság első látásra adásában – "Nem lehet mindent feláldozni egy kapcsolatért" (Blikk)
Kármennél és Daninál látszólag minden rendben a TV2 Házasság első látásra című műsorában, de most durva beszélgetés alakult ki közöttük. A férfit meglepte, amit párja megosztott vele. De miről volt szó pontosan?
okt. 23
0:45
Dakota Johnson új szerepben: egy autista lányról rendez filmdrámát (Blikk)
Dakota Johnson hamarosan új feladatkörben próbálja ki magát a színészet mellett: egy alkotás rendezőjeként debütál. A szürke 50 árnyalata című filmmel ismertté vált Johnson első egész estés rendezése egy dráma, mely egy fiatal autista nő történetét meséli el.
okt. 23
5:45
Nemes Jeles László bevallotta, majdnem elvesztették Barabás Bojtorján casting videóját – "Majdnem nem ő lett Andor" (Blikk)
Tízezer jelentkező közül találták meg Nemes Jeles László új filmjének főszereplőjét: Barabás Bojtorján alakítja az Árva című történelmi dráma kis hősét, Andort. A casting director elmondása szerint a fiatal tehetség meghökkentően ösztönösen bújt bele Hirsch Andor bőrébe, amivel egyenesen lenyűgözte a rendezőt és a stábot.
okt. 23
6:15
Jó szerencse: Keanu Reeves, mint diszkont őrangyal milliárdossá változtat egy csóró fickót – Aztán minden félremegy (Blikk)
Az amerikai komikusok között jól ismert Aziz Ansari Seth Rogen, Keanu Reeves és saját maga főszereplésével írt és rendezett egy vígjátékot. A Jó szerencse sztorijában egy mindenáron segíteni vágyó, de teljesen dilettáns angyal felcseréli egy nagyon gazdag és egy megélhetésért küzdő fickó életét. Örökzöld téma végtelen mennyiségű poénforrással, jól
okt. 23
6:39
Október 23.: a nap, amikor felvirradt a szabadság (hirado.hu)
Az évszázad legszebb napja volt, mely egy pillanat alatt megtörte a sötétség erőinek közel évtizedes uralmát. Fényt hozott, s ezzel hitet és reményt csepegtetett az emberek szívébe és lelkébe. Márai Sándor szavaival 1956. október 23-án "egy nép azt mondta: Elég volt".
okt. 23
6:41
1956. október 23. – A nemzet forradalma | Fakultáció (hirado.hu)
A Fakultáció című történelmi podcast október 23-i adásában az 1956-os forradalomra egy kevésbé ismert szemszögből, a vidéki események bemutatásával emlékezünk.
okt. 23
7:51
Álmodik-e Drakula szilvalekváros puliszkával? (Telex)
Cserna-Szabó ebben a válogatáskötetben is könnyen érthető és szórakoztató, jellemzi valami kócos sumákság és elemi szétesés, ami a lázadás auráját teremti köré.
okt. 23
8:09
Újra megházasodott a válása után a Házasság első látásra sztárja: Laci máris szerelmet vallott a 18 évvel fiatalabb Zavirának (Blikk)
Brem László a Góbi Hildával való válása és a Konyári Edinkával való szakítása után ismét a Házasság első látásra című műsorban állt oltár elé. A nála 18 évvel fiatalabb Zavirát választották neki a szakértők, akinek nagyon szimpatikus volt az első évadból Laci.
okt. 23
8:15
Most aztán mindenről kitálalt a Házasság első látásra sztárja (Blikk)
Elmondta az igazságot Laciról.
okt. 23
8:27
Már Izland sem szúnyogmentes (kultura.hu)
Először találtak szúnyogokat a természetben Izlandon, azon ritka országok egyikében, ahol eddig nem éltek – közölte egy kutató. Három szúnyogot – két nőstényt és egy hímet – fedeztek fel a fővárostól, Reykjavíktól mintegy harminc kilométerre északra – mondta el Matthias Alfredsson, az izlandi Természettudományi Intézet entomológusa.
okt. 23
8:27
3 megrázó költemény 1956. október 23.-ról (Librarius)
A harmadik 1956-os mű Márai Sándor megdöbbentő erejű hangján szól: Az emigrációból írt vers hallhatóan nagyobb, történelmi dimenzióval beszél.
okt. 23
8:29
Haza az időben – ’56 szabadsága (kultura.hu)
„Sokan közülünk 1848-ban élnek, az a hazájuk, másoknak a kuruckor, vagy a betyárvilág, vagy Mátyás ideje. Az én időbeli hazám 1956 októberétől 1989 karácsonyáig tart, én annak az országnak vagyok az állampolgára” – Szőcs Géza
okt. 23
8:45
A diktatúra árnyékai között is lehet varázslatos a gyerekkor (Könyves Magazin)
Ioana Pârvulescu Ártatlanok című regénye a gyerekkor története – egy nosztalgikus visszatekintés Brassóra, egy utcára, benne egy titkokkal teli házra, és egy népes családra, mely soha el nem fogyó szeretetével és bölcsességével aranyozta be a felnövekvés éveit a történelmi viszontagságok közepette.
okt. 23
8:57
A terror lepedéke felszakadt, nem volt, ami megállítsa a forradalmi áradatot (Telex)
1956 őszére több külső feltétel is adottá vált, és a hazai helyzet is ekkorra érett meg arra, hogy fel lehessen vetni a szovjet csapatok kivonásának és mélyreható demokratikus reformoknak a követelését. Nem lehetett forradalom a szabadságharc és szabadságharc a forradalom nélkül, a kettő egymástól elválaszthatatlanul zajlott.
okt. 23
9:27
Csuja Imre újra motoron – Japánban kelt életre az "Easy rider, öcsém" (rtl.hu)
Elstartolt a Jobb későn, mint soha! – a kalandvágyó színészek, Csuja Imre, Scherer Péter, Badár Sándor és Epres Attila ezúttal Japánban és Thaiföldön próbálták ki magukat. A túra során legendák éledtek újra, barátságok mélyültek, és még a csótány sem maradt megkóstolatlan.
okt. 23
9:27
Erdély Mátyás: Ha megértem, hogy mit jelent az, hogy nincs szabadság, akkor tudom ábrázolni (kultura.hu)
Közel húsz éve dolgozik együtt Nemes Jeles Lászlóval, legújabb filmjükben, az Oscarra nevezett Árvában pedig Erdély Mátyás operatőr olyan atmoszférát teremt, amely félelmetesen realista módon adja vissza az 1956-os szabadságharc leverése utáni budapesti állapotokat. Vajon hiba vagy erény az, amikor egy operatőrnek egyértelműen felismerhető a stílus
okt. 23
10:27
Ragyogj sírom felett: 1956 az irodalomban (kultura.hu)
A történelemben mindig azoknak volt nagyobb joga szabadon beszélni, kiknek kezében éppen akkor a hatalom volt. A szabadság iránti vágy jegyében jelentek meg a szamizdatok, melyek olyan irodalmi alkotások, amiket a cenzúra ellenében is kiadásra bocsátottak. A következőkben az ’56-os forradalom szamizdathagyományába pillantunk bele.
okt. 23
10:33
Emlékszel még az X-Faktor 2018-ra? Az USNK rappel robbantott (rtl.hu)
A 2018-as, nyolcadik évadban az X-Faktor újra bebizonyította, hogy képes meglepetéseket tartogatni. Ez volt az az év, amikor a rap hivatalosan is helyet kapott a tehetségkutató színpadán: a ByeAlex által mentorált USNK minden várakozást felülmúlva lett a műsor történetének első hiphop győztese.
okt. 23
10:33
A világvándor Ferdinandy György írót ünneplik Strasbourgban (Librarius)
A világvándort Ferdinandy György így fogalmazta meg egyik írásában: „Az ember mindig úton van. Még akkor is, ha már hazaért”
okt. 23
10:33
Halasi Zoltán: Derűs kérlelhetetlenség – előbeszéd egy börtönmemoárhoz (Litera)
Ez az eszmei-politikai és végső soron emberi hűség, ami nem váltódott apróbb-nagyobb kompromisszumokra az elnyomó Kádár-rendszerben, de nem is láttatta magát melldöngető hősiességnek, hanem a saját határain belül igyekezett szabad maradni, ez süt az Emlékezés minden sorából: ez a derűs kérlelhetetlenség, ami számomra példaértékű. – Halasi Zoltán Eö
okt. 23
10:35
Martini Noémi: Hogyan olvassunk börtönnaplót? – Utószó Eörsi István memoárjához (Litera)
Könyve elején Eörsi is azt a kérdést teszi fel, hogy mi történik, ha a felnövő nemzedék hitét veszti a jogállamban, a törvények hatalmában. Mi történik, „ha hozzászoknak az önkényhez és ezt tekintik normális állapotnak”? – Eörsi István  Emlékezés a régi szép időkre címen megjelent börtönkönyvéhez Martini Noémi írt utószót. Ezt olvashatják most.
okt. 23
10:39
Schiff Andrást Japánban is kitüntették (kultura.hu)
Schiff András, világhírű magyar zongoraművész és karmester, kapta a Japán Művészeti Szövetség idei Praemium Imperiale-díját zene kategóriában. Ez a díj a világ egyik legjelentősebb művészeti elismerésének számít, amelyet öt művészeti ág – festészet, szobrászat, építészet, zene, valamint színház és film – kiválóságainak ítélnek oda.
okt. 23
10:39
Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre (részlet) (Litera)
Az ironikus hangvételű, korábban szamizdat-kiadásban is megjelent börtönkönyv Eörsi István 1956 decemberétől 1960 augusztusáig viselt börtönbüntetésének eseményeit idézi fel. A Joshua Kiadó gondozásában újra kiadott memoárból olvashatnak részletet.
okt. 23
10:45
"Baj van, nem halljátok a gyereküvöltést" – üzeni a Fidesznek új számában a Hősök (Telex)
A rapduó idén már odaszúrt Bayer Zsoltnak is. Új, október 23-ára időzített dalukban pedig a magyarországi közhangulat siralmas állapotáról akartak szólni.
okt. 23
11:57
Megszólalt a Házasság első látásra Hildája volt férje esküvője után: ezt üzente Lacinak (Blikk)
Ex-feleségének, Góbi Hildának, is volt hozzá egy-két szava.
okt. 23
12:15
A világpolitika eseményei is jelentősen befolyásolták az 1956-os magyar forradalom sorsát (hirado.hu)
A második világháborút követően létrejött két győztes szuperhatalom elsődleges érdeke volt Európában a státus quo fenntartása.
okt. 23
12:33
Utoljára láthatók együtt a titokzatos tárgyak, búcsúzik a Varázshatalom (Librarius)
A Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című kiállítás 2025. október 26-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
okt. 23
13:21
A klinika főszereplője elárulta, miért vetettek véget a sokak által imádott sorozatnak (Blikk)
Gaby Dohm a német televíziózás egyik ikonikus alakja, aki A klinika című sorozat főszereplőjeként vált ismertté a 80-as években. Christa nővérként Klausjürgen Wussow, azaz Brinkmann professzor oldalán a nézők kedvencévé vált, és a sorozat egyik legemlékezetesebb történetszálát alakította, amely az ápolónő és főnöke közötti szerelmi kapcsolatot muta
okt. 23
13:27
Kikelt az Ai lopásai ellen a népszerű brit szerző (Könyves Magazin)
Sir Philip Pullman brit író szerint a szerző jogi törvények azonnali módosítására van szükség, mert a szerzők könyveit Ai szoftverek képzésére használják fel. Ez pedig lopás.
okt. 23
14:21
Forradalmi kiállítás a Terror Háza előtt (kultura.hu)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója kapcsolódóan ingyenesen megtekinthető, kétnyelvű (magyar-angol) szabadtéri tablókiállítás várja október 21-től a Csengery utcában mindazokat, akik szeretnék megismerni az 1956-os forradalom és szabadságharc legfontosabb eseményeit. Huszonharmadikán a múzeumban sem kérnek belépőjegyet.
okt. 23
14:27
A forradalom mozgóképekben, avagy a legjobb 1956-ról szóló filmek (kultura.hu)
1956 bizonyos szempontból elválaszthatatlan a mozitól. A forradalom idején a Corvin mozi betűképén, a filmszínház bejárata fölött ott lógott egy lyukas zászló. Volt tehát vászon, talán a pesti srácok képzeletében vetítettek is rá egy filmet, a szabadságról. Ezek a filmek aztán másképp, máshogyan, de elkészültek, és egy közös vonásuk biztosan volt:
okt. 23
14:33
Igazi gyűlöletcunami zúdul Miló Vikire – a nézők száműznék a Házasság első látásra sztárját! (Blikk)
Sokaknál kiverte a biztosítékot.
okt. 23
14:33
6 kilogramm aranyrögöt vittek el a páirzsi múzeumból (Librarius)
Egy takarítónő törmelékekre figyelt fel, és értesítette a kurátort, aki megdöbbenve tapasztalta, hogy eltűntek a kiállított aranyrögök.
okt. 23
15:27
Emlékszel? Ördög Nóra első gyermekével volt várandós az X-Faktor harmadik évadában (rtl.hu)
Az X-Faktor harmadik évada (2012) is óriási érdeklődésre talált a magyar nézők körében. A műsor során a versenyzők kiemelkedő teljesítménye mellett a műsorvezető, Ördög Nóra személyes híre is nagy figyelmet kapott: bejelentette, hogy első gyermekével várandós.
okt. 23
16:09
A depresszió bárkit magával ránthat – megnéztük a Bruce Springsteen-filmet (Könyves Magazin)
Ha nincs Jeremy Allen White springsteenesre faragott rekedt hangja és tökéletesen belőtt haja, el is felejtjük, hogy a Szabadíts meg az ismeretlentől Bruce Springsteenről szól. Az új életrajzi film nem karaokeparti, hanem megrázó vallomás az összeomlásról és a depresszióról.
okt. 23
16:27
Az Élet és Irodalom 2025/43. számából (Litera)
Az ÉS idei 43. számában Bazsányi Sándor esszéje Kántor Péterről. Kritika Helen DeWitt könyvéről, az Árva című filmről és Pintér Béla előadásáról. Bertók László verse, Gurubi Ágnes prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
okt. 23
16:33
Vajon ki lesz a kolbászkirály? Mulasson a hét végén Siófokon vagy Békéscsabán (Blikk)
Egy őszi alkalom, amikor az ország egyszerre zenél, főz és ünnepel: október 22. és 26. között Békéscsabától Siófokig fesztiválok, koncertek és gasztroélmények varázsolják vidám kavalkáddá a pihenőnapokat. Legyen szó kolbászról, sörökről, popslágerekről vagy operettről, mindenki megtalálja a kedvére való élményt.
okt. 23
16:33
Dráfi Mátyás hosszú betegség után hunyt el (Librarius)
Dráfi Mátyás több mint hat évtizedes pályafutása során számtalan szerepben nyűgözte le a közönséget – klasszikus és kortárs darabokban egyaránt.
okt. 23
16:33
Ferdinándy György életművéből nyílik kiállítás Strasbourgban (Litera)
Október 23-án nyílik meg a Strasbourgi Egyetem nyelvi könyvtárában az Hommage á György Ferdinandy, écrivain hongrois című kiállítás, amely a tavaly elhunyt író gazdag életútját és alkotói pályáját mutatja be.

Keresés