Egy hét alatt hatalmasat fordult a világpolitika: a múlt csütörtökön bejelentett budapesti Trump–Putyin-találkozóból a jelek szerint semmi sem lesz. A Fehér Ház úgy nyilatkozott, nincs szükség személyes egyeztetésre, de diplomáciai források szerint valójában az orosz elnök meghátrálásával indulhatott el a dominó: Putyinnak feltehetően nem tetszett
Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik; a legutóbbi állításokkal kapcsolatban megerősíthetem, hogy belső vizsgálat van folyamatban - jelentette ki Piotr Serafin költségvetésért és csalás elleni küzdelemért felelős uniós biztos szer
Mivel kis túlzással szinte mindent amerikai szoftverrel gyártanak, elég jelentős hatása lenne, ha Trump tényleg így dönt. Ha megvalósul, az intézkedés a Biden-kormány által Oroszország ellen 2022-ben bevezetett exportkorlátozásokhoz hasonlítana.
Trump már hónapok óta minden alkalmat megragadt, hogy a Fehér Házhoz tervezett hatalmas bálterméről beszéljen. Eljött a nap, amikor valóban elkezdődött az építkezés. Rombolással. És a megfelelő engedélyek beszerzése nélkül.
A Louvre igazgatója, Laurence des Cars felajánlotta a lemondását a hétvégi nagy műkincsrablás után, ám a kulturális miniszter azt nem fogadta el. A tolvajok alig 8 percig tartó akciója súlyos biztonsági hiányosságokra mutatott rá. Az igazgató a francia parlamentnek a történteket kivizsgáló szakbizottsága elé került.
A Louvre külső video-megfigyelőrendszere "nagyon elégtelen", és nem fedte le azt az erkélyt, ahol a három nappal ezelőtti bűntény elkövetői behatoltak - ismerte el szerdán a múzeum elnök-vezérigazgatója, Laurence des Cars szenátusi meghallgatásán.
Trump szerint az amerikai kormány "rengeteg pénzzel tartozik" neki az igazságügyi minisztérium korábbi vizsgálatai miatt, ráadásul ő maga az, aki jóváhagyhatná a kifizetést.
Az oregoni állatkertben idén is hatalmas sikert aratott a hagyományos sütőtökzúzás, ahol az elefántok látványosan tapossák szét az óriási tököket. A legkisebb ormányos, Tula-Tu azonban nem a pusztítást, hanem a játékot választotta: a nyolc hónapos bébi inkább focilabdának nézte a tököt. A cuki jelenetről videófelvétel is készült.
Orbán Viktor szerint felháborító, hogy a lengyel külügyminiszter azt támogatja, hogy egy szabotázsakció keretében robbantsák fel a Barátság vezetéket. "Mi kitartunk a népeink barátsága mellett. Isten óvja Lengyelországot!" - közölte ugyanakkor a magyar miniszterelnök a közösségi médiában.
A Budapestre tervezett csúccsal a címben vitáztak Ukrajna támogatásáról az EP-ben. Dömötör Csaba szerint sokakat zavarna a testületben, ha a magyar fővárosban lenne Trump és Putyin béketárgyalása.
Mzia Amaglobeli georgiai újságíró és Andrzej Poczobut fehéroroszországi, lengyel nemzetiségi aktivista-újságíró kapja idén az Európai Parlament által az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélt Szaharov-díjat. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a döntést meghozó Elnökök Értekezletének szerdai ülése után jelentette
Zelenszkij Linköpingben találkozott Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel, akivel hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá a légvédelem területén.
Az Egyesült Államok jelentősen növelte a legnagyobb orosz olajvállalatok elleni szankcióit, és felszólította Oroszországot az azonnali tűzszünetre. Trump reméli, hogy Putyin észhez tér a szankciók hatására.
Piotr Serafin olyan alapelvre utalt a kémügyről szóló EP-vitán, amely már számos per alapja volt. A biztos szerint normális körülmények között ilyen vitának meg sem szabadott volna történnie.
Az eredeti tervek alapján a következő hetekben rendezhették volna Budapesten. De a jövőben valamikor megtartják majd, mondta az amerikai elnök, miután új szankciókat vezetett be a legnagyobb orosz olajvállalatokkal szemben.
Majdnem kétezer arany- és ezüstérmét vittek el egy éjszakai betöréses lopás során egy francia vidéki múzeumból, órákkal a párizsi Louvre-ban történt ékszerrablás után.
A közeljövőben nem találkozik Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten. Sajtóhírek szerint a két ország külügyminisztere október végén tárgyalhat a csúcstalálkozó előkészítésének részleteiről. A Híradónknak nyilatkozó külpolitikai szakértő úgy látja: nyomásgyakorlás nélkül aligha lehet sikeres egyeztetést folytatni az orosz
Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcstalálkozóról Oroszországgal, az időzítés kérdéses egyedül, viszont az előkészítés az álhírekkel szemben továbbra is folyamatban van - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban az amerikai kollégájával folytatott találkozóját követően.
Washingtonban már megkezdődtek az 1956-os forradalom évfordulójának megemlékezései: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar nagykövetségen tartott ünnepségen hangsúlyozta, hogy bár más eszközökkel, de ma is harcolni kell a szabadságért, a nemzeti identitásért és a vallási értékekért.
A két legnagyobb orosz olajvállalat került célkeresztbe, miután Moszkva elutasította az ukrajnai tűzszünetet. Trump lefújta a Putyinnal tervezett budapesti találkozót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy későbbi időpontra halasztotta a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a jövő hétre kilátásba helyezett találkozóját.
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Oroszország két legnagyobb olajvállalata, a Rosznyeft és a Lukoil ellen, hogy nyomást gyakoroljon Moszkvára az ukrajnai háború befejezése érdekében.
A magyar kormánynak a legkényesebb téma az orosz vagyont felhasználó jóvátételi hitel lehet, de a lakhatás is kiemelt kérdés lesz magyar szempontból. A csúcs első felén Fico képviseli majd a magyar álláspontot Orbán távollétében.
Magyar Péter főnöke, Manfred Weber bejelentette: példátlan fegyverkezés jön! Miközben a német gazdaság összeomlik, a Tisza Párt főnöke a háborút finanszírozná. Kattintson a leleplező elemzésért!
Nicolas Sarkozy, Franciaország korábbi elnöke halálos fenyegetések célpontjává vált, alig egy nappal azután, hogy megkezdte ötéves börtönbüntetését bűnszövetségben való részvétel miatt. A volt államfő kedden vonult be a párizsi La Santé börtönbe, miután elítélték, mert összeesküvést szőtt a líbiai kampánypénzek megszerzésére.
A Trump-kormányzat feloldotta az Ukrajnának szállított hosszú hatótávolságú rakéták használatára vonatkozó egyik kulcsfontosságú korlátozást. Ezzel lehetővé tették Kijev számára, hogy Oroszország területén belüli célpontokat támadjon.
Minden EU-tagállam számára van életképes alternatívája az orosz olajnak - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyi biztos az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén. Dömötör Csaba szerint az EU épp lábon lövi magát.
Az intézkedéseknek a dán elnökség szerint valódi hatásuk van, súlyosan érintik az orosz gazdaságot. A cél az, hogy Oroszország egyre nehezebben tudja finanszírozni a háborút.