Vályi Istvánt a Sztárbox élő adása előtt csípte el az rtl.hu stábja. Az újságíró Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor előző évadában szerepelt az RTL-en, és arról kérdeztük, visszanézve változtatna-e bármit a játékán, illetve mit gondol az idei műsorról. Szóba került továbbá az is, mit gondol arról, hogy hamarosan Sebestyén Balázs üldözi
Október 23-án a Békemenet és a Nemzeti menet mérte össze magát, élő műsorunkban a helyszínről, friss videókkal és stúdiós elemzésekkel mutattuk be ezt a napot.
Ősszel mindig viszonylag sok az étteremnyitás, szerencsére nem volt ez máshogy idén sem. Nagyon jó a mostani felhozatal, egészen biztosan megtalálja majd az új kedvenceit mindenki. A vegák pedig külön örülhetnek, hiszen egyre többen látnak fantáziát a húsmentes konyhában, az utóbbi időben három ilyen étterem is nyílt.
A forint gyengüléssel kezdte a csütörtöki napot mind az euróval, mind a dollárral szemben. Jelenleg a dollár árfolyama a 337 forintos szint közelében mozog, miközben az euróval szemben 390 forint felett jegyzik a hazai devizát. Bár október 23. nemzeti ünnep miatt a hazai piacok zárva tartanak, a nemzetközi kereskedés tovább zajlik, így a forint moz
Kim Kardashian ismét bebizonyította, hogy imád a figyelem középpontjában lenni, főként amikor a születésnapjáról van szó. A realitysztár és üzletasszony a 45. születésnapját Londonban ünnepelte, és két olyan meztelenruhában mutatkozott, melyek láttán azonnal elpirultunk. Mutatjuk!
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kapható üzemanyag versenyképes ára miatt több légitársaság túltankolja a gépeit Budapesten: most egy időre ennek a gyakorlatnak véget kell vetni.
Bárkivel előfordulhat, hogy nap végére kellemetlen szagú lesz a lábbelije. Nem kell szégyellni, de hasznos megérteni, miért is alakul ki ez az állapot. Az izzadás természetes folyamat, amellyel a testünk hőmérsékletét szabályozza, de a baktériumok jelenléte ebben az esetben nem kívánt hatásokat okozhat.
Az ukrajnai tűzszünet lehetséges, azonban csak az Oroszországra nehezedő nyomás fokozásával érhető el - jelentette ki az ukrán elnök Brüsszelben, az egynaposra tervezett uniós csúcstalálkozóra érkezve csütörtökön.
Egy Tesla-tulaj megpróbálta feltölteni az autóját egy nem Tesla-kompatibilis töltőállomáson Kanadában. Ehhez egy utángyártott kábelvég-átalakítót használt, amellyel szabályosan csatlakoztatta a
A forint gyengüléssel kezdte a csütörtöki napot mind az euróval, mind a dollárral szemben. Jelenleg a dollár árfolyama a 337 forintos szint közelében mozog, miközben az euróval szemben 390 forint felett jegyzik a hazai devizát. Bár október 23. nemzeti ünnep miatt a hazai piacok zárva tartanak, a nemzetközi kereskedés tovább zajlik, így a forint moz
Szélsőjobboldali politikusok szimbolikus lépésként előzetes jóváhagyást adtak egy törvényjavaslatnak, amely felhatalmazná Izraelt Ciszjordánia annektálására.
Az egészségügyi államtitkárt a Partizán a Békemeneten arról az ai-videóról kérdezte, amit a Nemzeti Ellenállás Mozgalom tett közzé. Ebben Magyar Pétert egy elmegyógyintézetben ábrázolják, amint lekötözve összefüggéstelenül beszél.
A General Motors (GM) kedden közzétett eredménybeszámolója szerint a harmadik negyedévben az elemzők által kiemelten figyelt egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyeresége 2,80 dollár lett, magasabb az elemzői konszenzusban szereplő 2,31 dollárnál. A GM bevétele éves szinten minimálisan, 0,3 százalékkal, 48,757 milliárd dollárról 48,591 milliár
A Honvéd Művészegyüttes évekig epekedett külföldi koncertezésért az ötvenes években. A sors úgy hozta, hogy épp 1956 őszén indulhattak el Kínába. Az itthoni forradalomról alig hallottak híreket, de amikor a leverése után Moszkva kényszerű koncertezésre hívta őket, filmbe illően álltak ellen.
Az Európai Unió Tanácsa hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni 19. szankciós csomagot. A csütörtök délelőtt bejelentett büntetőintézkedések két fő területet céloznak.
Megkezdődött az Európai Tanács brüsszeli ülése, az európai uniós tagállamok vezetői az Ukrajnának nyújtott további támogatásról és az európai védelemről folytatnak megbeszélést, valamint foglalkoznak a Közel-Kelettel, a migrációval és a versenyképességgel is.
Közös megegyezéssel megszüntetett munkaviszonyt követően a cég alkalmazhatja-e volt munkavállalóját alkalmi munkában? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
Az elmúlt hetekben egyértelműen a Binancehez köthető BNB volt az az eszköz, amely elvitte a showt minden másik altcoin elől: miután közel 40%-ot emelkedett az árfolyama egy hónap alatt, likviditásbővítés miatt a Coinbase, a Kraken és a Robinhood is bejelentkezett a kriptovaluta listázására. Ezt követően azonban a BNB árfolyama – hasonlóan a többi d
Karácsony Gergely pénteken biciklijét tolva haladt át a Margit hídon, miközben a Békemenet résztvevői készülődtek az indulásra; a főpolgármester közlekedési céllal volt jelen, de többen kritizálták őt a város állapota miatt.
Trump adminisztráció intézkedéseket jelentett be a marhahús árának csökkentésére, miközben az elnök alacsonyabb árakat sürget a marhatenyésztőktől, és több legelőterület biztosítását tervezi - jelentette a Reuters.
Jelentős érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért.
A haszonállatok szerepe új megvilágításba kerül: nemcsak élelmiszert termelnek, hanem segíthetnek a bozótos területek megtisztításában, ezáltal csökkentve a tűzveszélyt.