Megtámadták Sandra Bozicot, a Vajdaság tartományi kormányának elnökhelyettesét, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségi tagját. Az incidens csütörtökön, Belgrádban történt, miközben a politikus az autójában ült, támadója pedig motoron megállt mellette.
Újabb, felerészt dróngyártásra felhasználható 4 milliárd eurós hitelt jelentett be Ukrajna részére Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió koppenhágai informális csúcstalálkozóján.
Egy fiatal embercsempész szerint ukrán határőrök külföldi, magyar, lengyel területen fogják el a sorozástól elbújókat. A Strana ukrán portál arról ír, hogy külföldi területen fizikai erőszakot alkalmaznak az ukrán hatóságok azokkal szemben, akik illegálisan lépik át a határt.
Bekövetkezett az amerikai szövetségi kormányzat rettegett leállása. A kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták nem tudtak megállapodni a szövetségi szervek finanszírozásában, így azok takaréklángon működnek tovább. A Trump-kormány dolgozók ezreinek kirúgásával fenyeget.
Azonosítatlan hajók közelítették meg a Gázai övezet partjai felé tartó nemzetközi segélyflottillát szerda hajnalban - közölték a szervezők, akik egyúttal jelezték, hogy a "megfélemlítő akciók" ellenére folytatják útjukat, és már nincsenek messze az Izrael által az övezet körül bevezetett blokád tengeri határától.
Horvátországban november 1-jéig tartó vaddisznó irtási akció indul Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség és részben Bród-Szávamente megyében az afrikai sertéspestis – közölte a horvát mezőgazdasági minisztérium. Az eddig kilőtt vaddisznók közül 44 bizonyult a betegségre pozitívnak.
"Egyikünket leszámítva" mindenki támogatta Ukrajna csatlakozási folyamatának előmozdítását, jelentette ki a házigazda dánok miniszterelnöke, Mette Frederiksen az informális EU-csúcs után.
Alkotmánysértőnek találta szerdán a lengyel alkotmánybíróság azt a "lex Romanowskinak" is nevezett jogszabályt, melynek értelmében korlátozták volna a parlamenti képviselők jogosultságait, amennyiben vizsgálati fogságba kerülnek, vagy külföldre menekülnek.
Az izraeli haditengerészet szerdán este megkezdte a Gázai övezet felé tartó nemzetközi segélyflottilla feltartóztatását, miután sikertelenül irányváltoztatásra szólította fel a hajórajt.
Az Euronet egyes európai városokban különféle módszerekkel bírja rá az embereket ATM-jeinél, hogy többet költsenek egy-egy pénzfelvételnél, mint ahogy azt előzetesen tervezték. Jelenleg a Gazdagsági Versenyhivatal is vizsgálódik a bankautomata-hálózat megtévesztő trükkjei miatt.
Az indiai Pandzsáb és Harijána államok legfelsőbb bírósága kimondta, hogy az olvasható orvosi recept "alapvető jog", mivel egy lehetséges félreolvasás életveszélyes lehet.
Aser Benjámin Budapesten élő rokonai sajnálják, hogy nem Magyarországon lesz a temetés, pedig szerintük az elmúlt években velük állt kapcsolatban a fiú. Az ukránok a Kanadában élő apával egyeztetnek, akivel a temetést Kijevbe tervezik.
Az ukrán energiaügyi minisztérium szerint vészhelyzet alakult ki a csernobili atomerőműben. A jelentések szerint áramkimaradás okoz problémákat az egyik blokknál. Az ukránok állítása szerint orosz támadás felelős a meghibásodásért.
Heves tiltakozást váltott ki Hollywoodban egy mesterséges intelligenciával létrehozott "színésznő", Tilly Norwood, miután holland alkotói közölték, hogy az MI "tárgyalásokat folytat" tehetségügynökségekkel.
Megnyílik az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere első boltja Szlovákiában. Bár a Mere eddig egyáltalán nem indította el a boltépítést Magyarországon, a Világgazdaság úgy értesült, hogy komolyak az orosz cég terjeszkedési szándékai Közép- és Kelet-Európában.
Milliárdokat veszthetnek az államok, ráadásul napokon belül százezreket küldhetnek ideiglenes szabadságra, ha a demokratáknak és a republikánusoknak nem sikerül megegyezni a költségvetésről.
Manuel Ostermann, a német rendőrségi szakszervezet alelnöke szerint Angela Merkel 2015-ös migrációs politikája súlyos biztonsági és társadalmi válságot idézett elő. A "Meg tudjuk csinálni" jelszó helyett ma inkább káoszról, bűnözésről és kudarcokról beszélnek – miközben Ostermann a magyar kormány határvédelmét dicsérte.
Az Egyesült Államok fontolóra veszi, hogy Tomahawk cirkáló rakétákat szállítson Ukrajnának – közölte J.D. Vance alelnök. Ugyanakkor a német kancellár, Friedrich Merz bejelentette, hogy Berlin nagyon hamar új, nagy hatótávolságú rakétákat szállít Kijevnek.
Aser Benjámin magyar katona 21 évesen vesztette életét az ukrán fronton még májusban. A haláláról közel egy hónap után értesült a kapcsolattartója Budapesten. Ám a fiatal magyar állampolgárnak a végtisztességet azóta sem tudták megadni. Az édesapja Kijevben szeretné tartani a temetést, míg a nem vér szerint nagyanyja, aki állítólag közelebb állt ho