Bankot robbantott szerda este az RTL Tizenkét okos ember című játékának egyik játékosa. A 22 esztendős Veress Hunor okosan, taktikusan küzdött, és a szerencse is mellé szegődött, így végül 10 és fél millió forinttal távozhatott a stúdióból. A fővárosi egyetemista a Blikknek azt mondta, Majka nem tudta befolyásolni a döntéseiben, a pénz pedig jó hel
A Tizenkét okos ember műsorában furfangosabbnál furfangosabb kérdéseket tesznek fel a játékosoknak. A harmadik adásban az egyik játékos komoly ellentmondásba keveredett saját magával, amire csak a válasz megnyomása után jött rá. A következő kérdésnél már teljes volt a káosz, Majka viszont nem értette a játékos gondolatmenetét, ami egy igazán komiku
A Tizenkét okos ember műsorában a szabályokat Majka írja, és a rossz válasz is lehet jó döntés. A szerda esti adásban pedig a gameshow első tízmillió forint feletti nyertese is megszületett, Hunor ugyanis 10 és fél millió forinttal lett gazdagabb. A játékos 3 boríték közül választhatott, a borítékok nyitásakor pedig érthető okokból szinte megfagyot
Két hete jelent meg a Borderlands 4, ami a régóta futó széria legnagyobb, legszerteágazóbb darabja, benne egy rakás újdonsággal, de végső soron mégis csak egy új Borderlands. Annak minden pozitívumával és negatívumával együtt.
„A siker sajnos könyörtelenséggel jár. Ha választanom kellene a barátság és a siker között, biztosan az utóbbira voksolnék” – fogalmazta a ma hetvennegyedik születésnapját ünneplő többszörös Grammy-díjas brit rockzenész, énekes és zeneszerző, Sting, akinek a Police együttes frontembereként, majd szólóban is bőven kijutott a sikerből, hiszen több mi
Október 1-jén, 91 éves korában meghalt Jane Goodall, a világhírű főemlőskutató, antropológus, állatvédő. Már kezdő kutatóként elkezdte az ismeretterjesztést televíziós műsorokban, később pedig szerte a nagyvilágban tartott előadásokat, s nemcsak a szakterületéről, de a kutatás és a környezetvédelem fontosságáról is. Ennek részeként hazánkban is sok
Új showrunnert igazol az Amazon a Fourth Wing – Negyedik szárny fantasy-sorozat adaptációjához: Meredith Averill a Wednesday 2. évadának vezető producereként dolgozott korábban.
Az Ai igen bonyolult és összetett világát rengeteg apró ötlet, találmány és furcsa gondolat előzte meg. Toby Walsh kötete megmutatja, hogyan jutott el az emberiség az életre kelt sártól a gondolkozó gépig.
Október 2-án, ma 16 órakor nyit a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Budapest Music Centerben. A Bálna Honvédelmi Központban megrendezett, háromnapos fesztiválon a kortárs román irodalomé lesz a főszerep, a díszvendég pedig a dán irodalom osztrák–német felmenőkkel rendelkező, világszerte ismert írója, Janne Teller lesz.
A történelem olykor árnyékot vet, máskor dicsfényben mutatja meg alakjait. A Báthori család címere egy sárkányt ábrázol, ami évszázadok óta találgatásokra ad okot. Vajon mit jelentett valójában? Hatalmat, félelmet, védelmet vagy pusztítást?
Stratégiai döntések, meglepő fordulatok és lelki határátlépések – ezt kínálja az RTL új műsora, a Pandora – A szelence átka. A szereplők között Vadon Jani, Gáspár Laci és Király Linda is helyet kapott. Október 20-tól láthatjuk, ki mire megy a bizalom és árulás világában.
Idén is átadásra kerül a 2003-ban alapított Prima Primissima díj, ami a szakmai elismerés mellett bőséges pénzjutalommal jár. A díjat december 5-én adják át.
Szamba, Franciaország utolsó elefántja, amely még szerepelt cirkuszi porondon, a nagykőrösi Richter Safari Parkban lelt végleges otthonra. Richter József futóversenyt is szervez az afrikai elefántokért.
A fákat nem érdekelte a huszadik század. Álom és ébrenlét állandó sodrásban tartotta őket, nem álltak egyik vagy másik oldalon. Amiket átéltek, kronológia nélkül, egymást taposva emelkedtek ki és merültek el anyagcseréjükben. Magukhoz vették a napfényt, a vizet, az időt, az álmot. – Hegedüs Vera novellája a Litera-díjért meghirdetett, A fa című iro
Az Egykutya egy tabukat döntögető, szókimondó film négy barátról, akik egy este újra kénytelenek egymással beszélni. Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Tóth Károly és Bakonyi Alexa már több mint 100 alkalommal játszották el a történetet. Most a mozivásznon is láthatjuk őket.
Kilencven éve lappangó, külföldről hazakerülő Vaszary-önarckép, klasszikus Lotz Károly-festmény, egy titokzatos alakot ábrázoló Gulácsy Lajos-portré és egy muzeális, monumentális Deák-Ébner-alkotás is szerepel a Virág Judit Galéria őszi aukciójának kínálatában. Október 3-tól két héten át a publikum is megcsodálhatja a magyar festészet remekműveit,
A Magyar Zene Háza a zene világnapja alkalmából új online sorozatot indít, amelynek célja, hogy az épületben születő egyedi zenei produkciókat az online térben is elérhetővé tegye.
Egy friss felmérés szerint az elmúlt egy évben is drasztikus mértékben tiltottak be könyveket amerika számos államában. Stephen King és Sarah J. Maas a legtöbbet betiltott szerzők között van.
Összesen több mint ezer pályázat érkezett a Libri Talent második évadára és a Libri Talent Mini meseíró pályázatára. A szakmai mérlegelés után az ösztöndíjprogramban tíz fő részesülhet anyagi és szakmai támogatásban, míg a mesepályázat nyertesei az anyagi elismerés mellett lehetőséget kapnak arra is, hogy kéziratukat kiadják.
Szerda este megtörtént Az Árulók első kiszavazása a kerekasztal-szertartáson. A legtöbb szavazatot Puskás-Dallos Peti kapta, aki többeknek gyanússá vált az elmúlt napokban. Hiába próbálta bizonygatni ártatlanságát, egy-egy megmozdulásával végleg elvágta magát a többieknél. Veiszer Alinda, aki teljesen meg volt győződve arról, hogy az énekes áruló,
Idén tizenegyedik alkalommal díjazzák a legjobb első prózakötetet az Őszi Margón. Ezúttal is interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Schillinger Gyöngyvért kérdeztük.
A 2025-ös Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban harmadik epizódjában megtartották az évad első Kerekasztal-szertartását, ahol a legtöbb szavazat Puskás-Dallos Petire érkezett. Búcsúbeszédével összetörte Veiszer Alindát, aki vehemensen hangoztatta gyanúját vele szemben. A riporter most elnézést kért.
Október 1-jén került sor a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Szfe) első second unit rendező mester szakos hallgatóinak diplomafilm-vetítésére az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A végzősök változatos műfajokban, látványos filmtechnikai megoldásokkal és akciódús rövidfilmekkel mutatták be frissen megszerzett tudásukat.
Kultúrsokk című cikksorozatunk annak bizonyítéka, hogy az igazán jó művészek haláluk után is képesek hatást kelteni, meglepetést okozni. Éppúgy, ahogy a több tíz vagy akár sok száz éves műalkotások is.
"Ez művészet volt!" – mondja Valkusz Milán az értékelés során, amivel Majka is maximálisan egyetért, ám akad olyan énekes is, aki egyetlen óvatlan mozdulattal megnevetteti a mentorokat. Az X-Faktor szombaton 20:00-kor folytatódik az RTL-en!
Patai Anna után ismét egy ismerős arc bukkan fel a 2025-ös X-Faktor Válogatóján: a magyar Vanessa Hudgens-ként is ismert énekesnő kiereszti hangját a tehetségkutatóban. Vajon mit szólnak hozzá a mentorok? Szombaton 20:00-kor kiderül az RTL-en!
Futócipős színházi csúcstalálkozónak ad otthont idén október 11-12-én a 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál. A 14 éves múltra visszatekintő Fut a színház versenyre idén 25 csapat nevezett. A rajtvonalnál budapesti és vidéki színházak, független társulatok, fesztiválok és zenei együttesek képviselői sorakoznak fel.
Szerda este megtörtént Az Árulók első kerekasztal-szertartása, ahol a játékosok Puskás-Dallos Petit szavazták ki. Azonban nem csak ő kapott szavazatot, hanem többek között Kádár L. Gellért is, akit Kiss László csillagász gyanúsított meg. A csillagász indoklásán a színész felháborodott, és később számon is kérte Lászlót.
Október 1-jén, a zene világnapján különleges élmény várta a közönséget a Budapest Parkban: a Superalbum lemezbemutató koncertjén mintegy 100 gyermek és 9 hazai előadó állt együtt színpadra, hogy bebizonyítsák, a zene közösséget épít, önbizalmat ad, és mindenki számára elérhető. Az est bevételének teljes nettó nyeresége a Superar Zeneművészeti Alapí
A Trumpot rendszeresen kritizáló, Puerto Ricó-i Bad Bunny lesz a fellépő a következő Super Bowlon. Az előadó azért nem turnézik az Egyesült Államokban, mert a rajongóit félti a retorzióktól.
Vannak tárgyak, amelyek többek önmaguknál. Nemcsak emlékeket őriznek – hanem minket is. Kötődünk hozzájuk, mert egy korszak lenyomata. Mert ott voltak velünk egy nehéz időszakban. Mert valakitől kaptuk, aki már nincs. Vagy mert bennük találtunk magunkra, amikor máshol nem. Egy tárgy lehet kapaszkodó, térkép, menedék – vagy akár újrakezdés. És néha
Bor, sör, zene, természet és extrém élmények – október első hétvégéjén az ország szinte minden pontján találni különleges programot. A fővárostól Villányig, a fürdők szaunáitól a madármegfigyelő túrákig mindenki találhat magának kedvére való kikapcsolódást.