2021. augusztus 31. kedd

aug. 31
18:21
Injekciózni kellett Demcsák Zsuzsa derekát (BorsOnline)
Még el sem kezdődött a Dancing with the Stars, máris orvosi segítségre szorult Demcsák Zsuzsa. A Tv2 sztárja mindent belead a felkészülésbe, dereka azonban nem bírta a megterhelést.
aug. 31
18:21
Nem illetékes Budapest az atlétikai világbajnokság rendezésében (Magyar Nemzet)
A Magyar Atlétikai Szövetség (Masz) kedden közleményben taglalta a 2023-as szabadtéri világbajnokság rendezésével kapcsolatos álláspontját, amiben a szervezet hangsúlyozta, hogy Budapest önkormányzata nincs a vb-re kötött szerződés aláírói között, így nem is illetékes az ügyben.
aug. 31
18:21
Szegény Tóth Gabit annyian bántják, hogy Demeter Szilárd újságcikkben védte meg (Nyugati Fény)
Tóth hirtelen az egész kormányoldal kedvenc énekesnője lett.
aug. 31
18:21
Negyedik hullám nem lesz, már van ­– orvosok, virológusok a delta variánsról, harmadik oltásról, pánikról és közönyről (Forbes)
A negyedik hullám már itt van, heteken belül be is robbanhat. Szakértők tudományos alapon beszéltek a hatékony védekezésről.
aug. 31
18:24
Ideges közel-keleti helyezkedés Afganisztán árnyékában (Privátbankár)
Kabul villámgyors elestét látva a Közel-Kelet megrettent országai és despotái most saját, regionális megoldásokat keresnek. A Pentagon együtt tud élni egy patthelyzettel Libanonban, Szíriában és Jemenben – de nem adja fel teljesen Irakot. Káncz Csaba jegyzete.
aug. 31
18:24
Mindenki nyaralót akar venni – ugrottak az ingatlanárak (Piac és Profit)
A járvány felerősítette a nyaralók iránti évek óta tartó keresletnövekedést, az üdülőövezetek annyira kedveltek lettek, hogy tavaly 20-25 százalékkal több ingatlant értékesítettek, és az áremelkedés helyenként elérte a 30 százalékot, összegezte a piaci szegmens tavalyi változásait az Otthon Centrum elemzési vezetője.
aug. 31
18:24
Mészáros Lőrinc cége fontos bejelentést tett: sokakat érint a Tiszántúlon (Blikk)
Sikeresen lezárult az OPUS Energy Kft. és az E.ON Hungária Zrt. között az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (TITÁSZ) százszázalékos részvénycsomagjának megvásárlására irányuló tranzakció.
aug. 31
18:24
„Nagyon fontos vagy nekem” – igazi csoda történt Norbival a kórházban (Metropol)
Schobert Norbihoz egy nagyon különleges vendég érkezett be a kórházba, ennek örömére élőzött egy kicsit és beszámolt a fejleményekről.
aug. 31
18:24
Németországban bővít a Google (vg.hu)
A vállalat Frankfurtban épít új, 10 ezer négyzetméteres adatközpontot felhőszolgáltatásának javítása céljából. Berlin központtal pedig új felhőrégiót hoz létre.
aug. 31
18:24
Adócsalásért elítélt politikus az ördög ügyvédje (Demokrata)
A férfi, aki a Demokratikus Koalíció jelöltje az előválasztáson, elismerte, hogy ő a gyanúsított, de tagadja a vádat.
aug. 31
18:24
Eucharisztia a Balatonon (Demokrata)
A Tihanyt Balatonfüreddel összekötő 1938-as hajós zarándoklatot az Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére újra megismétlik.
aug. 31
18:27
Időjárás: szerdán sem ússzuk meg a viharokat – mutatjuk, hogy hol kell rájuk számítani (Promotions)
Szerdán sem javul az idő, így sok helyen fel kell készülni a záporokra illetve zivatarokra.
aug. 31
18:33
Kezdik megadni magukat az ISS orosz moduljai: újabb repedéseket fedeztek fel (Hamu és Gyémánt)
Nem ez az első hasonló eset a régi orosz egységekkel. A hiba most még nem jelent akkora problémát, de félő, hogy a repedések terjedni kezdenek. Újabb felületes repedéseket fedeztek fel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik moduljában – mindezt Vlagyimir Szolovjov, a Nemzetközi Űrállomás orosz űrprogramjáért felelős vezetője közölte.A hibákat
aug. 31
18:36
Hatalmas olajfolt veszélyezteti Ciprust (Infostart)
Egy szír hőerőmű az olaj forrása, még ma elérheti Ciprus szigetét a szennyező anyag.
aug. 31
18:36
A desszert sushi az új őrület, ami pillanatok alatt kész, mégsem ezért imádják annyira a netezők (Joy)
Itt az újabb édesség, ami rövid időn belül lett nagyon népszerű. Mutatunk néhány receptet hozzá, ha kipróbálnád.
aug. 31
18:36
Soha nem látott ütemben növekszik az állami kórházak adósságállománya (Adózóna)
Soha nem látott ütemben növekszik 2021-ben az állami kórházak adósságállománya és a legutóbbi adatok szerint már 1,5 éves csúcson áll az intézmények összesített tartozása. A beszállító cégek – nem meglepő módon – egyre nehezebb helyzetben vannak: a kintlévőségek halmozódása, a Covid-válság, valamint egy új uniós rendelet egyszerre sújtja a szektort
aug. 31
18:36
Európa leigázásához is elegendő fegyvert zsákmányoltak a tálibok a menekülő amerikaiaktól – Grafika (hirado.hu)
Megdöbbentő valóság: páncélozott harci járművekből több maradt az iszlamisták kezén, mint amennyivel a francia, a brit, a német és a lengyel hadsereg összesen rendelkezik.
aug. 31
18:36
Brutális bevételbővülés a 4iG-nál (vg.hu)
A 4iG bevételeinek lendületes bővülése ellenére a költségnövekedés miatt csökkent a nyeresége, ám a cég szerint jövőben az új szerzemények ellensúlyozzák a negatív hatásokat.
aug. 31
18:39
Augusztus 31-től ismét két műsorvezető várja 18 órától az RTL Híradó nézőit. (Márkamonitor)
Mint ismeretes: a koronavírus-járvány kezdetén az RTL Magyarország 2020 márciusában szigorú óvintézkedéseket vezetett be munkavállalói védelmében. A nézők számára is érzékelhető egyik ilyen intézkedés az volt, hogy a korábban megszokott műsorvezető-páros helyett csak egy műsorvezetővel találkozhatott a képernyőn az RTL Híradó nézőközönsége.   A jár
aug. 31
18:39
Tóth Andi őszintén vallott: ilyen volt ágyba bújnia Makranczi Zalánnal (BorsOnline)
Tóth Andi augusztus végén mutatkozott meg színésznőként a Mintaapákban, ahol szinte azonnal Makranczi Zalán karakterével került intim kapcsolatba.
aug. 31
18:39
A háza mellett végezték ki a tálibok az egyik legismertebb afgán népdalénekest (SzMo)
Fawad Andarabit azért végezhették ki, mert a zenéje nem vallási témákról szólt, hanem egyszerűen csak szórakoztatni akarta az embereket.
aug. 31
18:39
Lapozó: Világszerte tüntettek a veszélybe került afgánokért (Magyar Nemzet)
Élelmiszerhiány miatt szükségállapotot hirdettek Srí Lankán · Kína új gyermekvédelmi programjának keretében heti három óra videojátékot engedélyez a gyerekeknek · Utcai sziesztafülkékkel segíti a nyaralásban kimerült párizsiakat az Ikea · Szombaton összesen tizenöt városban tüntettek a tálib hatalomátvétel miatt veszélybe került afgánokért.
aug. 31
18:41
Régi Gyurcsány-káder kap pozíciót a fővárosban (Magyar Nemzet)
A múltban már többször odakozmált egykori Szdsz-es, ma DK-s Lakos Imre a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottságában kap helyet szeptember 2-tól. A korábban korrupciógyanús ingatlanügyekben érintett politikus 2019 végén mindössze másfél hónapig volt az újbudai polgármester kabinetfőnöke, amiért rekordösszegű fizetést, több mint nyolcmillió fo
aug. 31
18:42
Megtört a jég, Fluor Tomi és Szabó Zsófi hivatalosan is randizik a hétvégén (Metropol)
Régóta izzik a levegő a két híresség között, de most úgy tűnik, az énekes teljes sebességre kapcsolt, még szerelmes verset is írt Zsófinak.
aug. 31
18:42
Itt vannak a legfrissebb számok az elmúlt napok sztárpapírjától (Portfolio)
Vitte az elmúlt napok akvizíciós híreinek lendülete még ma is a magyar tőzsdén a 4iG árfolyamát és már a féléves jelentést is várhatták a befektetők, amit ma, piaczárás utánra időzített a vállalat. A gyorsjelentésből kiderül, hogy masszív bevételnövekedést ért el a 4iG, viszont az eredményesség romlott, részben az előkészítés alatt álló akvizíciók
aug. 31
18:42
Leltároz a Pfizer: eddig ennyi vakcinát szállítottak Magyarországra (Pénzcentrum)
A héten újabb, több mint 250 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 37. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, COMIRNATY nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége meghaladja a 8.2 millió adagot.
aug. 31
18:42
„Hiába van álláshirdetés feladva, nincs jelentkező” – tönkreteheti a munkaerőhiány a vendéglátókat (ATV)
A vidéki vendéglátósok is egyre nagyobb bajban vannak a munkaerőhiány miatt. Már nem csak a szakácsok hiányoznak, hanem az összes területre keresnek dolgozókat. A tulajdonosok szerint a szektorban a járvány miatt akkora a bizonytalanság, hogy az alkalmazottak inkább olyan helyet keresnek, amelyet nem fenyeget bezárás, ha berobban a negyedik hullám.
aug. 31
18:42
Nem hiszed el, ki tűnt fel a magyar kormánybiztos filmjében (Ripost)
Közreműködését egy üveg pálinkával honorálta.
aug. 31
18:42
A NATO nem feledkezik meg azokról, akik menekülni akarnak Afganisztánból (Demokrata)
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár lényegesnek nevezte, hogy nyitva maradjon a kabuli reptér.
aug. 31
18:48
Bedurvult a negyedik hullám a szomszédban: rengeteg áldozatot szedett egy nap alatt a vírus (Blikk)
Romániában 31 ember életét követelte az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvány.
aug. 31
18:48
Szlovákia a kabuli menekítésről: rendkívül rossz körülmények voltak (Infostart)
Hétfőn landolt Szlovákiában a Spartan nevű katonai repülőgép, a fedélzetén olyan Afganisztánból evakuált személyekkel, akiket közvetlen kapcsolat fűz Szlovákiához. A többségük nő és gyermek, de vannak köztük diákok is, összesen 28 személyről van szó. A kormányhivatal közleménye szerint a mentőakcióra rendkívül nehéz körülmények között került sor.
aug. 31
18:48
Nem sikerült a diadalmas visszatérés: a Us Openen Gálfi Dalma az első körben búcsúzott (Blikk)
Az idei év utolsó Grand Slam-tornáját, a US Opent rendezik az elkövetkező két hétben. A selejtezőből feljutó Gálfi Dalma az első körben 6:3, 6:2-re kikapott a horvát Petra Martictól, így búcsúzott. Gálfi először szerepelt az amerikai versenyen azóta, hogy 2015-ben a juniorok között bajnok tudott lenni.
aug. 31
18:48
Ki az Ördög ügyvédje? Reagált az ügyészségi vádakra Czeglédy Csaba (Blikk)
Czeglédy Csaba, ügyvéd, DK-s képviselőjelölt határozottan állítja: nem ő az Ördög ügyvédje.
aug. 31
18:48
Egy kép, mely beleég a retinánkba: így hagyta el Afganisztánt az utolsó amerikai katona (Femcafe)
A nemzetközi közvélemény az elmúlt hetekben aggódva figyelte, hogyan kezdődik lassan új, semmi jóval nem kecsegtető fejezet Afganisztán viharos történetében. A világsajtót most bejárta egy kép, mely egymagában illusztrálja: nincs többé visszaút, Amerika magára hagyta az átkos sorsú közel-keleti államot.
aug. 31
18:48
Gyálon erősít a Philip Morris, száz munkahelyet teremt (vg.hu)
A tízmillió dolláros beruházással indított gyáli újrahasznosító központtal idővel akár az EMEA-régió egészét, azaz Európát, a Közel-Keletet és Afrikát is lefedheti a Philip Morris International – mondta a VG-nek Miguel Coleta, az anyacég fenntarthatósági igazgatója.
aug. 31
18:50
Újabb pálinka kapott uniós oltalmat (vg.hu)
A nagykunsági birspálinka felkerült az uniós oltalom alatt álló földrajzi jelzések listájára.
aug. 31
19:00
Óraszámok és tantárgyak idén, az alsótól a középiskoláig (Infostart)
A Nemzeti alaptanterv tavalyi bevezetése óta a mostani már a második év lesz, hogy az új rendszer szerint oszlanak el a tantárgyak és a tanórák.
aug. 31
19:00
Iskolakezdés: több tízezer forintot költenek a családok a tanszerekre (ATV)
Ma ért véget a nyári szünet, szerdán indul a tanítás. Az iskolakezdés idén is több tízezer forintos kiadással jár a szülők számára, annak ellenére, hogy a pandémia miatt sok diáknak számos eszközből nem kell újat venni. A legnagyobb költséggel az elsős tanulók beiskolázása jár.
aug. 31
19:00
Tetoválás dilemma - minden amit tudnod kell, az első tetoválás előtt (Femcafe)
Mindenki izgul eaz első tetoválása előtt, és megannyi kérdés megfogalmazódik a fejünkben, mielőtt rászánjuk magunkat erre a döntésre. Íme pár tanács, amit érdemes megfogadnod, mielőtt tetováltatsz!
aug. 31
19:00
A Sinopharm kevésbé védi az oltottakat, mint a Pfizer (vg.hu)
Bahreini kutatók megállapították, hogy háromszor nagyobb az elhalálozási esély a Sinopharmmal oltottaknál, mint a Pfizerrel oltottak esetén.
aug. 31
19:03
Erősen megnő a páciens elhalálozásának kockázata a covidos megbetegedés utáni fél évben az oroszok szerint (SzMo)
Az orosz egészségügyi miniszter hangsúlyozta annak fontosságát, hogy koronavíruson átesett betegek alapos orvosi kivizsgálásnak vessék alá magukat.
aug. 31
19:03
Vadonatúj szexi női filmsztárral és további meglepetés-színészekkel érkezik a Feláldozhatók 4! (Promotions)
Egy szexi női filmsztár is "feláldozható" lesz a sorozat új részében, amelyben Stallone és pár régi akcióhős is visszatér.
aug. 31
19:03
Bréking: Visszalépett az egyik miniszterelnök-jelölt (Nyugati Fény)
Kiszállt a versenyből.
aug. 31
19:06
Mi történik? Folyamatosan tűnnek el a felháborodott kommentek a McDonald's oldaláról (Blikk)
Sorra törlődnek a dühös hozzászólások a gyorsétterem hivatalos oldaláról.
aug. 31
19:06
J-Lo-nak leesett az álla, miután meglátta anyját Ben Affleckkel (Metropol)
Ben Afflecket finoman eltanácsolták a Black Jack asztaloktól az egyik ismert Las Vegas-i kaszinóban, mert állítólag számolta a lapokat. Azóta nem is élt nagyon a szenvedélyének, de most megtört a jég.
aug. 31
19:06
Demencia - Mi lehet a kiváltó ok? (WebBeteg)
A demencia szót sokan az időskori elbutulással azonosítják. Legtöbbeknek egyetlen betegség jut eszükbe e szó hallatán, az Alzheimer-kór. Pedig érdemes tudni, hogy számos más oka is lehet a demencia kialakulásának.
aug. 31
19:06
Betett az időjárás, kevés lesz idén a francia bor (Portfolio)
A francia borok és szeszes italok exportja 2021 első felében kiemelkedően magas volt, és több piacon is meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet, az idei bortermelés azonban az áprilisi fagyok és a heves nyári esőzések miatt várhatóan rekordalacsony lesz.
aug. 31
19:06
Itt a lista: ezeket a fontos teendők minden iskolában be kellene tartani a gyermekek védelmében (Pénzcentrum)
A szennyezett levegő kedvez a koronavírusok terjedésének és súlyosbítja a vírus okozta megbetegedéseket. Szakértők az iskolakezdés alkalmával felhívja a figyelmet arra, mit tehetünk, hogy a gyerekek a lehető legbiztonságosabb körülmények között kezdhessék meg a tanulást szeptember 1-jén.
aug. 31
19:06
Viszik a magyar vetőmagot, de többet is vehetnének belőle (Háziállat)
A megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerellátás alapfeltétele a vetőmag, amely az időjárással, klímával, technológiával együtt folyamatosan változik. A hazai körülmények között nemesített vetőmagok hosszútávú használatáról tartott konferenciát az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztériummal együttműködve.
aug. 31
19:06
Kajdi Csaba megmutatta a pasiját (Femcafe)
Kajdi Csaba mindig is nyíltan vállalta melegségét, de a nyilvánosság számára nem engedett bepillantást a magánéletébe – most azonban kivételt tett.

Keresés