Az Egyesült Államok dróncsapást hajtott végre vasárnap Kabulban. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője az InfoRádiónak azt mondta: ez is azt jelzi, hogy bár Amerika kivonul az országból, ha úgy látja szükséges, ezentúl is beavatkozik majd.
A Brazil Földrajzi és Statisztikai Intézet (IBGE) kimutatása szerint mintegy 1,8 millió, Budapest lakosságához közelítő gyermekmunka van a mai napig is Brazíliában. A 213 millió lakosú országban ez elképesztő magas szám.
Trópusi viharrá gyengült hétfőre az Ida hurrikán az egyesült államokbeli Mississippi állam délnyugati részén, de továbbra is heves záporokra lehet számítani, amelyek „életveszélyes áradásokat” okozhatnak.
Olaf Scholzot, a német nagykoalíció szociáldemokrata pénzügyminiszterét találta a legmeggyőzőbbnek a megkérdezettek többsége a szeptemberi választásra készülő kancellárjelöltek vasárnapi televíziós vitájában. Még két hasonló forduló következik.
Az Alitalia a közelmúltban jelentette be, hogy befejezi a jegyértékesítést járataira: az ITA lép az olasz nemzeti légitársaság helyébe, de az olasz büszkeség, konyhaművészet és stílus a nemzeti színeket felvonultató logóval együtt tűnik el az égről.
Csehországban szeptember 20-án kezdődhet meg az emberek harmadik vakcinával való beoltása. A kormány már boltzárral és a szolgáltatások korlátozásával sem számol az ősszel. Az új tanév kezdetén az általános iskolás tanulókat és a középiskolás diákokat kötelezően három koronavírus tesztnek vetik alá.
Fedélzetén katonákkal és a még Kabulban maradt diplomáciai személyzettel az utolsó amerikai katonai repülőgépek is elhagyták Afganisztánt, amit a tálibok történelmi pillanatnak neveztek.
Fedélzetén katonákkal és a még Kabulban maradt diplomáciai személyzettel az utolsó amerikai katonai repülőgépek is elhagyták Afganisztánt –jelentette be a washingtoni védelmi minisztérium hétfői sajtótájékoztatóján Frank McKenzie tábornok, a Közép- és Dél-Ázsiáért is felelős Középső Parancsnokság vezetője.
Az Afganisztánt uraló tálib lázadók történelmi pillanatként értékelték hétfőn, hogy az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot, örömünnepet ültek e felett - jelentették hírügynökségek Kabulból.
Vizsgálatot indított az amerikai oktatási minisztérium öt olyan tagállam ellen, amelyben a helyi törvényhozás megtiltotta az iskolai maszkviselés kötelezővé tételét. Arra kíváncsi a tárca, éri-e diszkrimináció a fogyatékkal élő vagy valamilyen betegségben szenvedő diákokat – jelentette hétfőn az amerikai sajtó.
A bogotái felsőbíróság elutasította hétfőn, hogy ítélkezzen egy olyan nyugalmazott tábornok felett, akit az ügyészség felelősnek tart 104 civil meggyilkolásáért.
Az Afganisztánt uraló tálib lázadók történelmi pillanatként értékelték hétfőn, hogy az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot, örömünnepet ültek e felett - jelentették hírügynökségek Kabulból.
Az első felmérések szerint a Szociáldemokrata Párt jelöltje, Olaf Scholz szerepelt a legjobban a német kancellárjelöltek első, vasárnapi televíziós vitáján. Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a vitának nem volt egyértelmű győztese, de megerősítette a kancellárjelöltek aktuális népszerűségi sorrendjét, amelyben Olaf Scholz v
A katonák evakuálása befejeződött, de továbbra is segítenek elhagyni Afganisztánt azoknak az amerikai állampolgároknak, akik távozni akarnak, illetve afgánoknak, akik erre jogosultak.
A tálibok kezére került a kabuli nemzetközi repülőtér kedden, miután az utolsó amerikai repülőgép is elhagyta a légikikötőt, és ezzel véget ért az Egyesült Államok leghosszabb háborúja.
Stuart Schellert azután mentették fel parancsnoki tisztségéből, hogy videóüzenetben bírálta az amerikai katonai vezetést az afganisztáni kivonulás módja miatt.
Az Ida volt az ötödik legerősebb hurrikán, amely az amerikai államra valaha lesújtott: lesz mit számba vennie a károkat felmérő hivatalnokoknak, amikor a 240 km/h-s széllel érkezett hurrikán okozta problémákat listázzák.
Meg nem erősített hírek szerint egy olyan rakéta végzett a kabuli merénylet kitervelőivel, melynek létezését se nagyon ismerik el. A szakértők szerint az R9X-hez hasonló fegyverek szerepe egyre fontosabb lesz.
Egy felmérés szerint az amerikaiak nyolc százaléka gondolta úgy, hogy puszta kézzel le tud győzni egy gorillát. LINK https://www.statista.com/chart/25590/which-animals-could-you-beat-in-a-fight/
Véglegessé vált kedden Cristiano Ronaldo átigazolása a Juventustól a Manchester Unitedhez. Az olaszok bejelentették, hogy 15 millió eurót kaptak az angoloktól a portugál futballsztárért, de ez az összeg - bizonyos feltételek teljesülése esetén - nyolcmillióval nőhet.
A szekularizált Európában a katolikus egyház küldetésének jelentőségét hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kezdete előtt az Il Foglio olasz napilapban megjelent interjúban kedden.
Fényképezgetnek, oda mennek, ahová nem kéne, pedig a „baráti” Kínából jöttek. Különös történet került elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából abból az időből, amikor hazánk épp a szocialista blokk tagja volt, azt pedig senki sem sejtette, hogy közeleg a rendszerváltás.
A nővérhiány és a pokoli körülmények miatt kénytelenek kábítani egyes intenzív osztályon kezelt betegeket megemelt adag gyógyszerrel, másképpen nem tudnának megküzdeni a delta variáns okozta extra nyomással.