Az izraeli egészségügyi minisztérium jóváhagyta a Bonus Biogroup vállalat MesenCure nevű, kísérleti szakaszban lévő gyógyszerének alkalmazását a súlyos Covid-19 betegek esetében több kórházban – jelentette a 12-es kereskedelmi tévé honlapja szerdán.
A Maxi Edmond de Rotschild Ultime trimarán lényegében rajt-cél győzelmet aratott, másfél nap sem kellett ahhoz, hogy a csapat teljesítse az eddigieknél hosszabb pályát. Augusztus 8-án, vasárnap 337 hajó (24 nemzet képviselőivel a fedélzeten) vágott neki a 695 mérföldes táv teljesítésének, méghozzá nem akármilyen körülmények között. Mert nem elég, h
Elfáradt. Érezte, szünetet kell tartania. Induláskor a férje figyelmeztette, ne hajtson egyhuzamban. Nem mindig fogadta meg a tanácsát, szeretett túl lenni a dolgokon. De már jó negyed órája érezte, meg kell állnia. Hajnal óta vezetett, ránézett az órára, mindjárt kilenc. Akkor most leáll a kocsival valahol, gondolta, levett a sebességből. Ebben a
A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak Moszkvában szerdán, az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulóján.
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2021 második félévét számottevő utasszám-növekedéssel indította, az utasforgalom újra meghaladta a félmilliót 1 hónap alatt. A légiáru mennyiség ezzel egyidejűleg 15 ezer tonna fölé…
A monetáris tanács egyhangú szavazással döntött a 30 bázispontos kamatemelésről legutóbbi, kamatdöntő ülésen – derült ki az ülés szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből.
Galambos Lajos leleplezett egy bűnbandát, amelynek tagjai 200 millió forintot kértek tőle annak érdekében, hogy enyhe ítéletet kapjon az ellene folyó eljárásban.
A sokszínű cégek jobb üzleti teljesítményre képesek, vonzóbbak a munkavállalók számára és elkötelezettebb kollégákkal rendelkeznek – az IT mégis klasszikusan olyan terület, amelyen alulreprezentáltak a nők.
Hogyan születik meg a nő lelkében a gyermek utáni vágy? Milyen tényezők, tudatos és tudattalan belső motivációk és külső körülmények játszanak közre a kialakulásában? Ha feltennénk a kérdést a nőknek, akik gyermekáldásra vágynak, vagy vágyuknak eleget téve már szültek, ezerféle választ kapnánk. A téma a kutatókat is érdekli, a pszichológia történet
Chuck Norris, az akciófilmek sztárja és az internetes mémek koronázatlan királya ismét hazánkban tartózkodik. A titokban ideérkezett filmes ikon céljáról Bagi Iván rántja le a leplet műsorában.
Nagy István agrárminiszter szerint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési Program felhívásai közül. Elmondta: a tavaly októberben megnyílt lehetőség az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állás
Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
Amerikai zenészek, filmsztárok, hírességek határolódnak el Meghan és Harry családjuk felé mutatott vállalhatatlan magatartástól. Sorban kiutálják őket a celeb-barátok.
A mentális problémákkal küzdő énekesnő eddig leginkább a sokak számára nehezen értelmezhető táncos videóiban élte ki magát, most viszont új hobbit talált.
Az olaj szerdán hordónként 70 dollár alá esett, mivel az Egyesült Államok a termelés növelésére szólította fel az OPEC-et és olajtermelő partnereit, mivel a jelenlegi termelés nem elegendő, és veszélyeztetheti a globális gazdasági fellendülést.
Egy év kihagyás után tegnap újra elrajtolt az év legnagyobb hallgatói bulija, az EFOTT. Fotókon mutatjuk be mekkora hangulat volt már az első napon is.
Két év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla a koronavírus miatt robbantással fenyegetőző férfi büntetését – írja az ítélőtábla honlapján a Fővárosi Ítélőtábla Sajtótitkársága.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, A Jeffrey Epsteint feljelentő nők egyike, Virginia Giuffre hétfőn egy manhattani bíróságon szexuális visszaélés miatt pert indított András, yorki herceg ellen, azt állítva, hogy Erzsébet királynő fia megerőszakolta őt még 17 éves korában. II. Erzsébet királynőnek bőven van oka aggodalomra.
Nehezen tudják kiszolgálni a webáruházak a megnövekedett keresletet a munkaerőhiány miatt, a probléma a teljes e-kereskedelmet visszafogja – írta szerdai számában a Világgazdaság.