2021. augusztus 19. csütörtök

aug. 19
0:00
A július is hozzátett a vagyonhoz (Azenpenzem)
Júliusban 56 milliárd forint friss pénzt hoztak a megtakarítók a befektetési alapokba, a hozamokkal együtt pedig 1,4 százalékkal, 99 milliárd forinttal nőtt a vagyon – adták hírül az alapkezelők.
aug. 19
0:00
A tálibok csak az afganisztáni jegybanki tartalék 0,1-0,2 százalékához férhetnek hozzá (Mandiner)
„A tálibok győztek katonailag, most viszont kormányozniuk kell. Nem lesz egyszerű” – közölte az afgán jegybank külföldre menekült elnöke.
aug. 19
0:00
Sikerült kimenekíteni 26 magyart a kabuli reptérről, de nem Magyarországra hozták őket (Nyugati Fény)
A Nato lépett az ügyben.
aug. 19
0:00
Megkezdte Föld körüli szólórepülését a 19 éves Zara Rutherford (Autószektor)
Rutherford a belgiumi Courtrai repülőteréről szállt fel ultrakönnyű, Shark típusú repülőjével, és úgy tervezi, hogy 52 nap alatt körberepüli a Földet. Ha sikerül teljesítenie vállalkozását, ő lesz a legfiatalabb nő, aki egyedül megtette az 51 ezer kilométeres távot. A világrekordot az amerikai Shaesta Waiz tartja, aki 2017-ben, 30 évesen repülte vé
aug. 19
0:00
Rengeteg program várja az ünneplőket Budapesten (Helló Magyar)
A hagyományos légi parádé és tűzijáték mellett komoly- és könnyűzenei koncertek, történelmi bemutatók, látványos felvonulás, sportesemények, művészeti programok, valamint gasztronómiai élmények is várják a látogatókat.
aug. 19
0:03
Horváth Csabáék feljelentették Hadházyt, aki szerint Zuglóban áron alul játszanának ki egy ingatlant Tiborcz üzlettársának (444.hu)
„Sajnálom, hogy a zuglói önkormányzat mindenképpen szeretné elterelni a figyelmet az úgynevezett telekügy lényegéről, és inkább az én személyemet próbálja támadni” – írja erre Hadházy.
aug. 19
0:03
Egy őrült meccs után egygólos hátrányt kell ledolgoznia a Fradinak (Demokrata)
A visszavágót jövő kedden rendezik Budapesten. A helyzet korántsem reménytelen, pláne az Üllői úti „pokolban”.
aug. 19
0:04
Horváth Csaba végül feljelentette Hadházy Ákost (Mandiner)
Augusztus 18-án, szerda délben lejárt a határidő arra, hogy Hadházy Ákos bocsánatot kérjen, mert „hazugságokat fogalmazott meg a zuglói ingatlaneladásokkal kapcsolatban” – fogalmazott a politikus.
aug. 19
0:04
Beváltotta a fenyegetést: Feljelentette Hadházy Ákost az MSZP-s polgármester (Nyugati Fény)
Ez gyorsan eszkalálódott.
aug. 19
0:04
Így közlekednek a Máv-Volán-csoport járatai a hosszú hétvégén (Autószektor)
A MÁV közleménye szerint augusztus 19-én a vonatok a pénteki, 20-án a szombati, 21-én az ünnepi, 22-én pedig már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek.   Nemcsak szombaton és vasárnap, hanem augusztus 20-án is közlekedik a Szob és Fonyód közötti Jégmadár, valamint a Szolnok és Fonyód közötti Napfürdő expressz emeletes vonat is - tetté
aug. 19
0:04
Ismét láthatja a nagyközönség az Aranyvonat legszebb kocsiját! (Helló Magyar)
Még a világháborúban semmisült meg az eredeti kocsi. Ma már újra megtekinthető, ezúttal augusztus 20-án, a Kossuth téren.
aug. 19
0:06
Irán megerősítette, hogy hiteles a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentése, ami szerint fokozta az urándúsítást (444.hu)
„Ahogy azt többször is hangsúlyoztuk, ez a válaszunk a bécsi nukleáris megállapodás megsértésére és a jogellenes amerikai szankciókra” – mondta Szaíd Hatibzadeh iráni külügyi szóvivő.
aug. 19
0:08
Az elmenekült afgán elnök máris a visszatéréséről egyeztet (Mandiner)
Asraf Gáni szerdán közölte: egyeztetéseket folytat lehetséges visszatéréséről.
aug. 19
0:08
Kiírták a tendert: Ha mindig is jogi és pénzügyi tanácsokat akartál adni Rogán Antalnak, itt a lehetőség (Nyugati Fény)
Persze vannak ám feltételei is a 800 milliós üzletnek.
aug. 19
0:08
Újabb magyar fejlesztésű kisműhold indult el a világűrbe (Autószektor)
- 2021. a magyar űrkutatás sikeres éve lesz - mondta Kiss László csillagász, hozzátéve, hogy kedd reggel startolt el a világűrbe egy újabb nanoműhold, amit a C3S KFT műhelyében építettek meg. A platform magyar fejlesztésű, a nanoműhold hasznos terhe egy, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpontban fejlesztett tudományos műszer, amellyel a kozmikussug
aug. 19
0:08
Sikerült kimenteni 26 magyart Kabulból! (Helló Magyar)
Szövetségesi segítséggel sikerült kimenteni a korábban a holland nagykövetség védelmét ellátó magyarokat.
aug. 19
0:09
Itt az előrejelzés: ilyen idő várható augusztus 20-án (Háziállat)
Hőség és heves zivatar sem valószínű a következő négy napban, így az időjárás várhatóan nem zavarja meg a többnapos ünnepi programsorozatot. Az augusztus 20-ai hosszú hétvégén napsütéses és jellemzően száraz lesz az időjárás - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az augusztus 19-22. közötti időszakra vonatkozó szerdai előrejelzéséből.
aug. 19
0:12
A postás hétszer csenget tizenhat hónap alatt a nyugdíjasok ajtaján (Hírklikk)
Az idén januártól a jövő évi országgyűlési választásokig terjedő nem egészen másfél év alatt kormány bácsi mindent megtett-megtesz azért, hogy a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők érezzék a törődést. Ha jól számoltunk, akkor ez idő alatt – a szokásos havi ellátást leszámítva – hatszor csenget a postás plusz forintokkal/érkezik a ba
aug. 19
0:12
Kikapott a Fradi Svájcban, de életben maradt (Mandiner)
A Ferencváros a múlt heti prágai továbbjutással biztosította helyét legalább az Európa-liga legjobb 32 együttese között, de ahogy az elnök, Kubatov Gábor is fogalmazott a keddi sajtótájékoztatón: a klubnál csalódásként élnék meg, ha lemaradnának a Bajnokok Ligája-főtábláról. Még akkor is, ha a rájátszásbeli ellenfél, a Young Boys kerete jóval többe
aug. 19
0:12
Asztma gyógyszert fejlesztő vállalatba vásárolta be magát a Marlboro gyártója (Mandiner)
A világ legnagyobb dohányipari cége bejelentette, hogy részesedést vásárol egy légzőszervi gyógyszereket fejlesztő brit cégben.
aug. 19
0:12
Megdöbbentő interjút adott Orbán Viktor - Nem hittük volna, hogy ilyen felkészületlenül is hajlandó nyilatkozni (Nyugati Fény)
Egy kislánynak lehet, amit az újságíróknak nem: kérdezni.
aug. 19
0:12
Hogyan lett a hőmérőből Spirit of Ecstasy és hová tűnt a panoráma? (Autószektor)
A takarékosság és a tömegcsökkentés jegyében a legtöbb autóból eltűnt a teljes értékű pótkerék, a motorháztető felemelését könnyítő gázteleszkóp, és sok gyártó csak egyik oldalra szerel tolatólámpát. Ellopták tőlünk a panorámát is, de van még néhány autóbutítás az okos gépek korszakában. Felár a pótkerékért Nem mai eset, de jól példázza a trendet:
aug. 19
0:12
Ha még nem lett volna elég: 2023-ban jön a Halálos iramban tizedik része (Helló Magyar)
10. Azaz tíz. Még gombócból is sok? Esetleg jöhet még tíz? Te melyikre szavazol?
aug. 19
0:13
Az idei július volt a Föld legmelegebb hónapja (Háziállat)
A globális felszíni átlaghőmérséklet 2021 júliusában 0,01 Celsius-fokkal haladta meg a korábbi júliusi rekord hőmérsékletet, amelyet 2016-ban, 2019-ben, majd 2020-ban mértek.
aug. 19
0:15
A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot (ProfitLine)
A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI
aug. 19
0:16
Fradi – Young Boys végeredmény: 2–3 (Mandiner)
A Ferencváros szerdán a Bajnokok Ligája főtáblájáért lépett pályára Svájcban a Young Boys ellen, ám 3-2-re kikapott a svájci csapattól.
aug. 19
0:16
Lyukra futott Horváth Csaba a feljelentéssel: Hadházy Ákos reagált a “kommunikációs trükkre” (Nyugati Fény)
Az ügy nem fog bíróság elé kerülni, Hadházy azt is elmondta, miért nem.
aug. 19
0:17
Kipusztulóban a magyar málnatermesztés (Háziállat)
Egyre kevesebb magyar málna terem Magyarországon, folyamatosan csökken a termőterület. Egyre drágább is a népszerű gyümölcs, mivel kicsi a kínálat itthon, az Európai Unióban pedig az időjárás tett be a termesztőknek.
aug. 19
0:20
Több száz afgán család várakozik a kimentésre a kabuli reptéren (Mandiner)
Közben az ország új urai, az iszlamista tálibok Hamid Karzai volt elnökkel találkoztak.
aug. 19
0:24
Momentum Zugló: Nem tartjuk korrektnek, hogy Horváth Csaba az önkormányzat nevében beszél (Mandiner)
Úgy gondoljuk, hogy a harcias hang leginkább a határozatképtelenség miatt elmaradt képviselő-testületi ülésről próbálja elterelni a figyelmet.
aug. 19
0:28
Egy 19 éves lány megkezdte a Föld körberepülését (Mandiner)
Megkezdte Föld körüli szólórepülését a 19 éves belga-brit Zara Rutherford szerdán. Tervei szerint 52 nap alatt ér körbe.
aug. 19
0:32
A Young Boys 3-2-re győzött a Ferencváros ellen (Mandiner)
A Ferencváros bár másfél félidőt emberelőnyben játszott a Young Boys ellen, nyílt maradt a párharc a visszavágóra. Összefoglalónk!
aug. 19
0:36
Bíró Attila: Pályafutásom csúcsa, hogy a lányokat a padlóról a történelmi bravúrig vezettem (Mandiner)
Amikor az olimpia előtt interjút készítettünk a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányával, Bíró Attila azzal zárta a beszélgetést, hogy „herótunk van már a negyedik helyezésektől”, utalva arra, hogy a legutóbbi három olimpián egyaránt lecsúszott a dobogóról a válogatott. Tokióban megtört a jég, összejött a bronzérem, a régen várt siker kulis
aug. 19
1:09
Oroszországban pénznyereményt sorsolnak ki a beoltottak között (ProfitLine)
Pénznyereményt sorsolnak ki a koronavírus ellen beoltottak között Oroszországban - közölte az orosz kormány sajtószolgálata szerdán.
aug. 19
1:12
5 lépés a tökéletesen pihentető alváshoz (Glamour)
A meditáció eltökélt hívei szerint léteznek bizonyos mozdulatsorok, hangok, amelyek képesek arra, hogy teljes nyugalmi állapotba juttassanak. Következzen 5 lefekvés előtti tipp, amit ha megfogadsz, garantáltan frissen kezded a napod.
aug. 19
1:54
Gondolná? Nem csak a napsütés miatt lehetnek piros erek az orrán . mutatjuk (Blikk)
Bár fényterhelés hatására is megjelenhetnek az orrot behálózó piros erek, ennek a jelenségnek számos más oka is lehet.
aug. 19
3:18
Híres magyar nők, akik simán vállalják a melltartómentes képeket (Joy)
Minek ide cicifix?
aug. 19
4:09
Nyugdíj mellett dolgozni? Nyugdíj mellett végzett munka és járulékai, adózás (ProfitLine)
Egyre többen szeretnének, vagy - sokszor az alacsony állami nyugdíjuk miatt - kényszerülnek rá arra, hogy nyugdíj mellett is dolgozzanak. Mit kell tudni a nyugdíj melletti munkavégzés szabályairól? Mire kell figyelnünk, milyen előnyökkel, vagy milyen hátrányokkal járhat a nyugdíj melletti keresőtevékenység 2021-ben? Hogyan befolyásolja a szolgálati
aug. 19
4:24
Ígéretes páros a mesterséges intelligencia és az automatizálás (autopro)
Minél előbb elkezdi használni őket egy vállalat, annál jobban jár.
aug. 19
4:27
Őrült tempót diktál Korda György és Balázs Klári: napi 700 kilométert is úton vannak (ATV)
A 82. életévében járó énekes és felesége, Klári egyfolytában járják az országot: a legnagyobb fesztiváloktól kezdve a legkisebb falunapokig, szinte mindenhol fellépnek.
aug. 19
4:30
Híres emberek, akik egymást fedezték fel (Joy)
Egyesekre fejvadászok találtak rá, másokra egy kolléga.
aug. 19
4:42
Történelmi olcsó áron adják a napelemes rendszereket (Alternatív Energia)
A szolár ágazat nyomon követésével és adataival foglalkozó EnergySage nevű cég saját éves Solar Marketplace Intel Report című jelentésében tette közzé megállapításait, amelyek követik az egyesült államokbeli árakat és a háztartási telepítéseket.
aug. 19
4:42
A harmadik csapás: az okok amelyek miatt a vállalatok küszködnek a kiberbiztonsággal, avagy ezért nehéz sok szervezet számára lépést tartani az egyre fejlődő… (Mínuszos)
Az ESET szakemberei összegyűjtöttek öt jellemző nehézséget, ami miatt a vállalatok folyamatosan küszködnek a megfelelő kiberbiztonsági körülmények kialakításával. A saját kiberbiztonság túlbecsülése A vállalatok egyik gyakori hibája a saját kiberbiztonsági intézkedéseik túlértékelése. Bár azt gondolhatják, hogy mindenre fel vannak készülve, egyálta
aug. 19
4:51
Újra itt a nyári meleg: 29 fokig melegszik ma a levegő (ATV)
Vége a lehűlésnek, újra beköszönt a nyári meleg, ami egészen az augusztus 20-ai ünnepségsorozatig eltart.
aug. 19
5:03
Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack (ProfitLine)
Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát
aug. 19
5:06
Már látszik, mikor töri meg újabb front a felmelegedést (Infostart)
A hét második felében anticiklon biztosítja a nyugodt, csapadékmentes időjárást. A hajnalok igen hűvösek lehetnek helyenként.
aug. 19
5:06
Történelmi fordulat játszódott le a magyar áramszektorban (NRGreport)
2021 első fél évében először a hazai nap- és szélerőművek már több villamos energiát állítottak elő, mint a szenes (lignit) blokkok, miután a napenergia-termelés csaknem megkétszereződött két év alatt. Ha pedig csak a nyári hónapokat nézzük, a napenergia-termelés növekedése nálunk volt a legnagyobb az egész EU-ban. Az Unió egészében hasonló folyama
aug. 19
5:06
Amerikába eljutni egyszerűbb lehet, mint gondolnád – egy Forbes-arc magyarázza el, hogyan (Forbes)
Érdem alapú zöldkártyát kapott egy magyar üzletember, elmeséli, hogyan.
aug. 19
5:12
Már telefonon is elérhető a TV2 streaming szolgáltatása – Bemutatkozik a TV2Play applikáció! (Márkamonitor)
Februári online debütálása után mostantól mobilalkalmazáson keresztül is elérhető a TV2 saját streaming szolgáltatása, a TV2Play. A felhasználóbarát kialakítású, könnyen kezelhető és bárki számára letölthető szolgáltatás augusztus 18-tól megtalálható az applikációs áruházakban, így minden mobileszköz esetén csupán már néhány egyszerű lépés után élv
aug. 19
5:12
Dua Lipa olyan szexi bikinifelsőt visel, amely épphogy csak kitakarja mellbimbóját, de tangarész is sokat sejtet (Promotions)
Ha Dua Lipa nyaralni megy, akkor szexi Instagram képeinek köszönhetően az összes férfirajongója tud róla

Keresés