Még nem látni gépeket Kisorosziban a szigetcsúcson, ahol a Dunakanyar egyik nagy összegű beruházásának kellene elkezdődnie. A polgármester a jelenlegi körülmények rendezését reméli a projekttől, a helyiek azonban épp attól tartanak, hogy csak nő majd a zűrzavar.
A volt amerikai elnök a levélben háláját fejezte ki Orbán Viktor kitartásáért, hogy harcol azért az eszméért, amelyet a volt amerikai elnök is nagyra becsül.
A Reuters tett közzé egy fotót arról, ahogy Chris Donahue, a 82-es osztag vezetője felszáll a gép fedélzetére, amit „Az utolsó katona, aki elhagyja Kabult” névre kereszteltek.
A korábbi adatokhoz képest is nagyobb gondnak tűnik Magyarországon a pollenallergia: egy most megjelent, országos kutatás szerint immár a hazai 15-59 éves lakosság 30 százalékát érinti ez a probléma. A felmérésből az is kiderült, hogy viszonylag sokan vannak azok, akik – bár ezekkel a módszerekkel hatásosan csökkenthető a lakás levegőjében szálló p
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/31/5125/
Bár férje, Korda György egyik leghíresebb slágere a repülőtérről és az utazás öröméről szól, Balázs Klári a Nyár 21 legutóbbi adásában bevallotta, nem igazán kedveli a repülést.
A hollywoodi színészek munkája sem fenékig tejfel. Egy-egy kasszasiker forgatása akár több hónapon keresztül, napi 12-14 órás elfoglaltságot is jelent, ráadásul előfordul, hogy igen veszélyes jelenetekben kell bizonyítaniuk és nem egyszer érik őket forgatás közben olyan balesetek, amik akár az életükbe is kerülhetnek.
A közösségi képmegosztó minden felhasználóját kötelezi a születési idejének megadására. Az Instragram anyavállalata azt mondja, a kiskorú felhasználók védelme érdekében van erre szüksége.
Csütörtökön a Puskás Arénában játszik a magyarokkal vb-selejtezőt az Eb-ezüstérmes Anglia futballválogatottja. A vendégek kapitánya, Gareth Southgate nem lehet teljesen nyugodt.
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) kedden közleményben taglalta a 2023-as szabadtéri világbajnokság rendezésével kapcsolatos álláspontját, amiben a szervezet hangsúlyozta, hogy Budapest önkormányzata nincs a vb-re kötött szerződés aláírói között, így nincs is illetékessége az ügyben.
Egyelőre nem látszik, milyen szabályozói, hatósági jogkörrel tudná megakadályozni a stadion megépítését és a vb megrendezését a Fővárosi Közgyűlés. A benyújtott előterjesztések ilyet nem tartalmaznak. Azt viszont igen, hogy ha teljesítik a közgyűlés követeléseit, elállnak a vétótól.
A 4iG Nyrt. konszolidált árbevétele meghaladta a 32 milliárd forintot 2021 első félévében, ami 59 százalékos növekedést jelent 2020 első hat hónapjához képest. Az erőteljes bővülésnek köszönhetően a 4iG a magyar informatikai rendszerintegrációs piac egyik vezető vállalatává lépett elő.
A baloldal csak a romboló kampánypolitikáját folytatja azzal, hogy bejelentették, megvétóznák a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságot. Erről Karácsony Gergely főpolgármester szavaztatja meg ma a Fővárosi Közgyűlést. A főváros azonban jogilag és anyagilag sem részese az esemény megrendezésének, így lehetősége sincs arra, hogy azt megakadályoz
Eladta Csányi Sándor cégének a maradék 25 százalékos tulajdonrészét a Budai Egészségközpont alapítója, de marad a menedzsmentben. Mint Varga Péter Pál elmondta, az új, 35 milliárdos kórházfejlesztésben már nem tudott tulajdonosként részt venni, de a projektet továbbra is felügyeli majd.
Az amerikai lakásárak egyre gyorsabb ütemben drágulnak, ez már a 13. hónap, amikor a növekedés üteme nagyobb mint az előző hónapban az S&P legújabb adatai alapján.
Óriási érdeklődés mutatkozik a Magyar Bankholding tagjainál is igényelhető Babaváró kölcsön iránt: indulása óta a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport együttesen több mint 211 milliárd forint kölcsönt folyósítottak az ügyfeleiknek. Az államilag támogatott hitelkonstrukció a gyermekvállalás előtt álló házaspároknak nyújt segítséget.
Szombat este, negyvennégy fővel a fedélzetén zátonyra futott egy komp Ibiza mellett, két embert (egyikük gyerek) kórházba kellett szállítani. Negyven főt kellett kimenekíteni a szerencsétlenül járt kompról, hatan orvosi segítségre szorultak (ketten kórházba kerültek), őket helikopter emelte ki. A hajó Ibiza és Formentera között látott el menetrend
Sokszor a repedések egyik napról a másikra jelennek meg a falakon. Nem csupán csúnya, sokszor ijesztő is a látvány; mutatjuk, mi okozhatja, és mikor kell statikus szakembert hívni.
Most végre a saját zsebünkben turkálunk! Szentesi Éva, Fiala Borcsa, D. Tóth András és Gyárfás Dorka mesél őszintén arról, hogy az ő párkapcsolataikat hogyan határozta meg a pénz – az első randitól a válásig. Itt a WMN új podcastjának premier epizódja!
Gúnyolódás céljából amerikai, brit, francia és NATO-zászlóval letakart, üres koporsókkal tartott meneteken ünnepelték kedden a hatalmat Afganisztánban magukhoz ragadó radikális iszlamista tálibok a csaknem 20 évig tartó háború végét, és azt, hogy a külföldi csapatok elhagyták az országot -– adta hírül a Daily Mail című konzervatív brit lap.
Hollywood újragondolásainak és folytatásainak lázában a 90-es évek egyik kedvenc tinivígjátéka, A csaj nem jár egyedül is új feldolgozást kapott. A Netflix által a napokban bemutatott, ezredszerre elmesélt Pygmalion-történt azonban nem tudja megismételni az eredeti báját.
MTI/Varga György Kósi Zsolt, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az esettel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: ipari búvárok munkavégzés közben bukkantak rá a Zala folyóban, mintegy három méteres mélységben egy személyautóra. MTI/Varga György A balatonhídvégi híd közelében talált jármű kiemeléséhez Zalaegerszegről érkezett a h
Nemrég jelentette be a visszavonulását a világbajnok öttusázó, Földházi Zsófia. Gyermekáldás előtt áll a kiváló sportoló, de már szóba került a visszatérése, amiben szinte biztos, csak még azt nem tudja, melyik ország színeiben.
A volt amerikai elnök a levélben háláját fejezte ki Orbán Viktor kitartásáért, hogy harcol azért az eszméért, amelyet a volt amerikai elnök is nagyra becsül.
Hamarosan elektromos meghajtású sétahajó szeli a Velencei-tavat – a kirándulók és a környezetvédők nagy örömére. Sokan ismerik a járművet, amelynek átalakítása még az idén megkezdődik: a Gárdony hajó kap új motort. A Gárdony nevű sétahajó évtizedek óta szeli a vizet családokkal, csoportokkal a fedélzetén. A vízi járgány hamarosan beúszhat a 21. szá
Bár nem életszerű szituáció, szakértők eljátszottak a gondolattal, hogy mi történne, ha egy éppen többezer kilométeren magasan szálló repülőn minden utas, illetve a személyzet egyszerre ugrana egyet - vajon lezuhanna a gép?
A vezetést segítő rendszerek és az automata vezetés világszerte egyre nagyobb elfogadottságnak örvendenek. Főként Kínában és Japánban már magas szinten áll az automatizált vezetés előnyei felé való nyitottság, amíg Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban az emberek továbbra is inkább még kivárnak. Összességében, az automatizált v
Szerdán, az iskolakezdés és az ősz első napján északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és északon, valamint keleten szórványosan lehetnek
A következő években e vasútfejlesztésre szánt források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett "gördülő állomány", vagyis a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Kőszegen a
Malajziában adókerülés, Szingapúrban és Magyarországon pénzmosás gyanúja miatt tesz feljelentést a Momentum lélegeztetőgépek ügyében. Közben kiderült, hogy a maláj üzletember által leszállított több mint 6000 lélegeztetőgép két típusa nem is felel meg az elvárásoknak. A Külügyminisztérium az ATV Híradójának megkeresésére azt írta: a gépeket életmen
Túl könnyű megkerülni azokat a szabályokat, amik azt hivatottak biztosítani, hogy emberi jogi bűncselekmények elkövetői ne férhessenek hozzá az amerikai kiképzési programokhoz – írják.