A vizsgálat kezdetének időpontjában, vagyis 2020-ban a liguriai alagutak 75% -a nem felelt meg a törvényben megszabott technikai és biztonsági előírásoknak. Erre a következtetésre jutott az a jelentés, amelyet a genovai főügyész rendelt el, miután leomlott az A26 -os autópálya Bertè-alagútjában boltozata. A baleset 2019 -ben történt. Az omlás szere
Az Emirates már közel jár a járvány előtti kapacitásához , miután újabb 29 városba indította újra járatait, illetve sűrítette menetrendjét, amely immáron 270 járatot érint. Az Egyesült Arab Emirátusok 12 ország…
A nap folyamán több esetben kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan kikerülni. Elsodródott SUP-deszkást, műszaki hibás kishajók, és egy felborult vitorlás utasait segítettek ki szorult helyzetükből. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton víz
Az amerikai Coinbase kriptotőzsde mostantól lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy kriptovalutákat vásároljanak alkalmazásukban az Apple Pay-el (fiókhoz kapcsolt betéti kártyákon keresztül), olvasható a múlt heti blogbejegyzésükben. Az Apple Pay a világ egyik legkeresettebb mobilfizetési lehetősége, 2021-ben csaknem 43,9 millió…
Rosszul lett egy 67 éves utas a Pegasus légitársaság Isztambul-Amszterdam járatán csütörtök délelőtt. Emiatt a gép Budapesten megszakította útját. Az utas életét nem sikerült megmenteni.
Kaposvár városa ezzel a gesztussal is szeretné megköszönni, hogy az egészségügyi szakdolgozók helyt álltak a koronavírus járvány alatt. – adta hírül a Kapos.hu A tudósítás szerint Kaposvár vezetése megkereste a…
Többedik alkalommal számolhatunk be a KISS együttes magyar származású frontemberének kapcsolatáról a kriptopénzekről, hiszen Gene Simmons ismét megszólalt a témában. Most a CNBC műsorának adott interjút, ennek érdekessége, hogy a bitcoin és általában a piac nem mellékszál, hanem központi téma…
Néhány napja véget értek a tokiói olimpiai játékok. A 2020. évi (Covid19 miatt 2021-ben megrendezett) nyári olimpiai játékokon húsz olimpiai éremre, és számtalan, hasonlóan elképesztő, csak épp érmet nem jelentő teljesítményre lehettünk büszkék mi – magyarok.
Az idei első fél évben 16 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
A héten lesznek elérhetőek az első Tom Brady NFT-k a Draftkings piacterén. A platform további sportolók NFT-it is tervezi megjeleníteni, köztük lesz például Tiger Woods, Wayne Gretzky, Naomi Osaka, Tony Hawk és Derek Jeter is. A fantasy sport- és sportfogadási…
A világbajnoki bronzérmes belga Romelu Lukaku távozott az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő Internazionale csapatától, és visszatért a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató, Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea-hez.
A következő hetekben kiemelten ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a pálinka alapanyagként felhasznált barack és málna származását, az akció célja, hogy a pálinka - mint az egyik leghíresebb hungarikum - az előírásoknak megfelelően kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön - közölte a hivatal csütörtökön az MT
Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
Ugye téged is sokszor figyelmeztetett édesanyád vagy a tanáraid korodban, hogy ne rágd a körmeidet? De pontosan miért is rossz ez? Biztos te is gondoltál arra, hogy a mosatlan, piszkos ujjaiddal nagyon sok bacilust beviszel a szádba, de ez a gyerekkori szokás korántsem ilyen ártalmatlan.
A koronavírus-járvány összehozta a családokat – derül ki a Médiaunió Alapítvány, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért és a Pénzcentrum közös online kutatásából.
Az Opec legfrissebb globális olajpiaci jelentésében megerősítette, hogy a világ olajkereslete jövőre visszatér a válság előtti szintre, és 2022 közepétől már meghaladja majd a napi 100 millió hordót.
Boldogasszonypuszta – Megdöbbentő, már-már krimi filmbe illő részleteket tudtunk meg arról, hogyan próbálták meg rávenni Galambos Lajost, hogy kifizessen 200 millió forintot azoknak a csalóknak, akik azt ígérték, hogy a hatalmas összegért cserébe elintézik, hogy az ellene folyó víz-, gáz- és áramlopási ügyben ne kapjon börtönbüntetést sem ő, sem a
– Mosolygós volt, segítőkész, és végtelenül szerette a családját: Vigh Melinda paramászó halála a teljes rokonságot megrendítette. A tragikus hírről először egyik unokatestvére értesült.
Csenger – „Közéletünk erkölcsi kudarca is lenne, ha nem hinnénk abban, hogy az ember változni és változtatni képes.” Ezt Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója mondta lapunknak két hónapja, amikor kiderült, az agresszív és bántó viselkedése miatt a Vígszínház éléről távozni kényszerülő Eszenyi Enikő lesz az egyik bemutat
A holland NN csoport működési eredményének növekedéséről jelentett az első fél év alapján, ami csaknem 4 százalékos pluszba röpítette a cég részvényárát az amszterdami értéktőzsdén csütörtökön délelőtt.
Az online és offline bántalmazás különböző formái napjainkban sem szűntek meg létezni. A GLAMOUR magazin és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány videóin keresztül választ kaphatsz arra, mit tehetsz, ha bántalmazást észlelsz a környezetedben.
A friss európai negyedéves mobiltelefon-eladási statisztika szerint a kínai telefonok tarolnak Európában. A mobilos szegmens kifejezetten kompetitív piac, ahol könnyű megbukni. Emlékezzünk csak a Nokiára, a Blackberry-re vagy az LG-re. A kínai gyártók az utóbbi néhány évben különösen nagy hajrát mutatnak a népszerűségi és eladási statisztikákban. E
Az iparág első IP52-es védettséggel rendelkező AMR-jeit, a MiR 600-at és a MiR1350-et arra tervezték, hogy nehéz tárgyakat szállítsanak kihívást jelentő gyártási és logisztikai raktári környezetben. Az autonóm mobil robotok (AMR-ek) globális piacvezetője, a Mobile Industrial Robots (MiR) a mai napon piacra dobta eddigi legnagyobb teljesítményű robo
Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
A Samsung Galaxy Z széria két új prémium készüléke, a Samsung Galaxy Z Fold3 5G és a Samsung Galaxy Z Flip3 5G telefonok augusztus 26-ig rendelhetők elő online a szolgáltatónál. A Hajlított módnak köszönhetően nyitható, hajlítható kijelzős Samsung Galaxy Z Fold3 5G telefon az első olyan készülék, amely összehajtható okostelefonhoz készült S Pen t
Hotelből biztos nem lesz hiány Debrecenben, amit a szíve csücskében tart a kormány: több nagyberuházáshoz is sok milliárd forintot ad a közösből, több száz új szoba kerül a piacra 2-3 éven belül. Közben lakóparki forradalom is zajlik a cívisvárosban és egymás után épülnek a gyárak (kivéve a BMW), ugyancsak több tízmilliárdos állami segítséggel.
Már elkezdték kihelyezni a tűzijáték első elemeit a Duna mindkét oldalára, uszályokra és bárkákra egyaránt, de idén különleges pontonhidakról is lőnek majd fel rakétákat augusztus 20-án - mondta a lebonyolító cég szóvivője a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.
A magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 2021 első fél évében 14,5 százalékkal növekedett gyártói oldalon 2020 azonos időszakához képest, ami jelentős fellendülésnek számít, különösen az előző évi 7 százalékos csökkenéshez képest - közölte a Continental Hungaria Kft. csütörtökön az MTI-vel.