Ezzel a sikerrel a Ferencváros lett az első magyar csapat, amelynek sikerült egymás után háromszor is odaérnie valamely európai kupasorozat csoportkörébe.
Egy hónapon belül három, meteorrajt keltő törmelékfelhőn is áthaladunk. Már a negyvenhez közelít azon helyszínek száma, amelyek csatlakoztak az Egy hét a csillagok alatt programsorozathoz.
Kóka és Sülysáp között rántotta rá egy másik autós a kormányt annak a fiatal lánynak az autójára, aki súlyos sérülésekkel fekszik kórházban. Krisztina felismerte a másik sofőrt, aki elhajtott a helyszínről.
Astra Filmland néven 50 hektáros területen csúcstechnológiájú filmpark épül Mogyoródon egy több ütemben megvalósuló, mintegy 40 milliárd forintos beruházás részeként.
Már szinte lemondott arról Jenny Urquhart, hogy valaha is újra látja a jegygyűrűjét, amikor megtörtént a csoda: megcsörrent a telefonja, jó híreket kapott.
Kétszáz dollárért, vagyis több mint 60 ezer forintért kínálja a világ hivatalosan is legdrágább sült krumpliját a manhattani Upper East Side egyik étterme.
A szakítás mikéntje igazi dilemma tud lenni. Az asztrológia segítségedre lehet, hogy lásd, melyik módszer illik rád vagy éppen partneredre – ha sor kerülne az elválásra.
Javában zajlik a csemegekukorica szezon. A boltokban most már 150 forint környékén is meg lehet vásárolni egy csövet belőle, így utánajártunk hogyan lehet jól elkészíteni.
Bárkinek lehet rossz napja, de ettől még nem mindenki gyarapítja a lúzerek táborát. Vajon te a született nyertesek vagy a vesztesek között vagy? Mit mondanak a csillagok?
Gyerekek százai szenvedtek el szexuális visszaélést egy londoni hatóság gondozása alatt – áll a gyerekekkel szembeni intézményi szexuális visszaéléseket vizsgáló független bizottság (Iicsa) jelentésében.
Az esélyek alapján erős napjuk lehet a magyaroknak szerdán, amikor 200 méter pillangón döntőt úszik Milák Kristóf, a vívóknál pástra lép a férfi kardcsapat, cselgáncsban pedig tatamira Tóth Krisztián.
A beszállítói nehézségek miatt van szükség a gyártási szünetre, amit karbantartási tevékenységekre, illetve az új modell sorozatgyártásának előkészületeire használnak fel.
Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt nyújtottak be vádiratot azzal a 45 éves férfival szemben, aki idén nőnapkor késelte meg élettársát Nagyatádon.
Véletlenül egy mintegy 100 millió dollárt (30 milliárd forintot) érő csillagzafír tömböt fedeztek fel egy Srí Lanka-i férfi hátsó kertjében munkások, akik éppen kutat ástak.
– Nemcsak a pályán a legsikeresebb versenyző Lewis Hamilton a Forma–1-ben. A címvédő, hétszeres világbajnok brit Mercedes-csillag a pilóták kereseti listáján is viszi a prímet, s immáron 2014 óta vezeti az ide vonatkozó ranglistát. A 2021-es idényben 55 millió dolláros (16,9 milliárd forintos) alapfizetés jár neki, ez az összeg a különböző bónuszok