Az olajcégek és energiavállalatok nyomott árfolyamáról és az Ausztriában, Németországban dolgozó magyar munkavállalók helyzetéről beszélt munkatársunk a TrendFM-nek.
Az Alzheimer-kór legismertebb tünete a memória fokozatos romlása, ezért a betegséget sokszor azonosítják a feledékenységgel. Fontos azonban tudni, hogy a betegség nem áll meg az emlékezőképesség elvesztésénél, hanem az élet minden területére hatással van.
Főképp beruházásokra kérik a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá! hiteleit a cégek, a szerződött összegek október végéig már meghaladták a 600 milliárd forintot az MTI-nek nyilatkozó hitelintézetek adatai szerint.
Falus Ferenc egyetért Zacher Gáborral, aki szerint politikai kérdés a járványkezelés Magyarországon. A korábbi tiszti főorvos „kapitális” hibáról beszélt.
Felütötte a fejét a koronavírus az egyik fővárosi kórházban, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben, emiatt elővigyázatosságból a tervezett idegsebészeti beavatkozásra váró betegek felvételét felfüggesztik - tájékoztat az intézmény Facebook-oldalán.
Október 22-én nyújtották be a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos törvény módosításait a Parlamentbe. A dokumentum többek között azt is rögzíti, hogy a kormány mégsem tart igényt arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Operatív Törzs mellett járványügyi tudományos munkacsoportot hozzon létre.
Főképp beruházásokra kérik a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá! hiteleit a cégek, a szerződött összegek október végéig már meghaladták a 600 milliárd forintot az MTI-nek nyilatkozó hitelintézetek adatai szerint.
Karantént vezettek be hétfőn Litvánia területének egyötödén, a 60 helyi önkormányzatból tizenkettőben a koronavírus-fertőzöttek élesen megemelkedett száma miatt.
December 18. és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár a szokásos éves leállását, és előre tervezetten októberben is szünetel néhány napra a gyártás.
Megkezdődött Szlovákiában a teljes lakosság tesztelése. Az első három nap során, vasárnapig 137 ezer személyen végezték el az antigéntesztet, ebből 5 298 lett pozitív. Ez közel 4 százalékos fertőzöttséget jelent. Ha a tesztelés során végig ilyen arányban lennének pozitívak a minták, akár 200 ezer fertőzött is lehet az 5 milliós országban.
Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.
Macron-ellenes tüntetések voltak több arab országban, arab kereskedelmi szövetségek pedig bojkottot hirdettek a francia áruk ellen. A francia elnök ugyanis kemény fellépést ígért a radikális iszlamizmussal szemben, azután, hogy egy iszlamista az utcán lefejezett egy középiskolai tanárt.
December közepétől január közepéig leáll a kecskeméti Mercedes-gyár, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. megerősítette az információt - írja a baon.hu.
A szokásos téli termelési szünetet várhatóan december 18 és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár és előre tervezetten októberben is szünetel néhány napra a gyártás - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/26/2211/
Az olajcégek és energiavállalatok nyomott árfolyamáról és az Ausztriában, Németországban dolgozó magyar munkavállalók helyzetéről beszélt munkatársunk a TrendFM-nek.
A forgalom és a megrendelések csökkenése mellett az előző évinél kissé alacsonyabb működési eredményt ért el a svájci ABB gépipari konszern a harmadik negyedévben. Nyeresége azonban egyszeri tétel miatt az előző évinek a sokszorosára emelkedett.
Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.
A szennyvízben mért koronavírus-koncentráció alapján négy magyarországi városban nőhet meg az elkövetkező napokban a fertőzöttek száma, míg a települések többségében stagnál ez az adat. Amit azonban érdemes fenntartásokkal kezelni. Négy
A maszkviselés ellenőrzése ne az árufeltöltők, hanem hivatásos őrök feladata legyen. Ezt szeretné a kereskedelmi dolgozók szakszervezete. A legnagyobb tanári érdekvédelmi szervezet eközben hibrid oktatás bevezetésével védené a pedagógusokat. A Párbeszéd betiltaná a nyilvános rendezvényeket, és visszahozná az idősek vásárlási sávját. Az operatív tör
A gyógyszergyártókon kívül más cégek is nagyot nyerhetnek azon, ha végre meglesz a koronavírus elleni vakcina. Milliárdokat kaszálhatnak és erre már most felkészülnek az őket kiszolgáló egyéb vállalkozások is.
A végrehajtási eljárás nyomán eddig kiadott TAO-számlák a költések és beszerzett termékek, szolgáltatások mellett is tartogatnak még magukban érdekességeket. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen cégek jutottak bevételhez a Felcsút TAO-költésének köszönhetően.
A politikus egy interjúban a Miniszterelnökség tulajdonában lévő, újbudai ÉMI-telekről beszélt, ami után Kreitler-Sas Máté, az LMP újbudai önkormányzati képviselője hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Sok a bizonytalanság a tekintetben, hogy képesek-e elkapni a koronavírust házikedvenceink, s jelenleg úgy tűnik, hogy a kutyák alig, de a macska- és nyestfélék, valamint a hörcsögök fogékonynak bizonyulnak.
Ha nem is mindenkivel, de egyesekkel már biztosan megesett, hogy a TikTok mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül törölte a videódat. Eddig nem indokolták mi váltotta ki ezt, a jövőben viszont már megmagyarázzák a dolgot. Egészen mostanáig a TikTok nem feltétlenül magyarázta el, miért távolította el az egyik videódat a platformról. Egyszerűen az
Hallatlan rajtunk a nyomás - mondta az ATV Híradónak egy háziorvos annak kapcsán, hogy többszörösére ugrott az igény az influenza elleni védőoltás iránt. Nemcsak a rendelőkben lévő készletek fogynak, de még az állam által felvásárolt, hatékonyabbnak mondott oltóanyagok sem érkeztek meg. Megkeresésünkre az EMMI azt írta: ez utóbbiakat várhatóan a hé
Rosszul indult a hét, a terjedő vírus, az újabb korlátozások, ezek gazdasági következményei és az amerikai csomag elmaradása erős esést okoztak. Hasonló okok miatt zuhan az olaj is. A BUX is beállt a sorba, főleg a Mol húzta le. A Volkswagen eladási számokat közölt első elektromos autójáról, az Ant pedig szervezi minden idők legnagyobb tőzsdei beve
Már Magyarországon is van olyan beteg, aki kétszer kapta el a Covid-fertőzést. A különböző kutatócsoportok abban egyetértenek, hogy körülbelül 6 hónapra alakulhat ki egyfajta védettség - jelentette ki az országos tiszti főorvos. Közben Nagy Feró, az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter és Csepel polgármestere, Borbély Lénárd is koronavírusos
Nagy indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai értékpapírpiacok a fertőzöttek növekvő száma és a szigorodó korlátozásokkal párhuzamosan romló gazdasági kilátások miatt.
Féltucat ember vesztette életét a hosszú hétvégén több lakástűzben és szén-monoxid-mérgezés következtében. A katasztrófavédők arra figyelmeztetnek: ha komolyan vesszük ezeket az óvintézkedéseket, akkor egyszerű lépésekkel megelőzhetők
Sok a bizonytalanság a tekintetben, hogy képesek-e elkapni a koronavírust házikedvenceink, s jelenleg úgy tűnik, hogy a kutyák alig, de a macska- és nyestfélék, valamint a hörcsögök fogékonynak bizonyulnak.