Több mint 60 millióan szavaztak már az amerikai elnökválasztáson kilenc nappal az indulás előtt, ami rekordnak számít, és az előzetes várakozásokat is meghaladja. Egyes államokban levélben és személyesen is leadhatják előre a szavazók szavazataikat.
Az olasz vendéglátósok az utcára vonultak a legutóbbi korlátozások ellen. Nápolyban a polgármester is a kora esti zárás miatt tüntető étteremtulajdonosokkal együtt menetelt, miközben Milánóban az utcákra kitett üres asztalokkal tiltakoztak a hétfőn életbe léptetett szigorításokkal szemben.
Kövér László házelnök Tallinnban folytatott hétfőn megbeszélést Jüri Ratas észt miniszterelnökkel, Henn Polluaas házelnökkel és Anneli Ott-tal, az európai ügyek bizottságának elnökével - közölte Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-vel.
A szeptemberben zárult negyedévében 4%-kal 6,54 milliárd euróra csökkent az SAP bevétele, a működési eredmény pedig 1%-kal 2,07 milliárd euróra esett vissza.
Lehet-e a politika nyelve a szeretet? – tette fel a kérdést a közösségi médián keresztül Gyurcsány Ferenc, aki elismerte, hogy filmbe illő a kérdés, pályázott is már korábban Hugh Grant szerepére, amikor táncolt, de nem lett túl nagy sikere. A DK elnökét a szeretet-elméletéről, Vidnányszky Attiláról, valamint pártja és saját jövőjéről kérdezte Rón
A nyár eleji esőzések okozta károk helyreállítását június 20-án kezdte meg a MÁV és október végén fejezi be a Nagymaros és zebegény közötti szakaszon, így elsejétől visszaáll az eredeti menetrend.
Megkezdődött Szlovákiában a teljes lakosság tesztelése. Az első három nap során, vasárnapig 137 ezer személyen végezték el az antigéntesztet, ebből 5 298 lett pozitív. Ez közel 4 százalékos fertőzöttséget jelent. Ha a tesztelés során végig ilyen arányban lennének pozitívak a minták, akár 200 ezer fertőzött is lehet az 5 milliós országban.
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben állítja: az Egyesült Államokban az esetszámok csupán azért emelkednek, mert sokat tesztelnek, és valójában csak a Fake News összeesküvés zajlik ellene.
Terrorcselekményeknek minősíthetők egyes tüntetők szélsőséges akciói - idézte a fehérorosz állambiztonsági bizottság (KGB) nyilatkozatát hétfőn a BelTA állami hírügynökség.
A gyermekkori cukorbetegség első megjelenése az év során nem egyenletes, bizonyos szezonalitást mutat, sokkal több gyermeket diagnosztizálnak késő ősszel, mint az év más időszakaiban.
A 2020-ra meghirdetett Open Up, vagyis Nyílj meg! szlogent megtartva rendezik meg jövő májusban Rotterdamban az Eurovíziós Dalfesztivált, amelyet a koronavírus-járvány miatt fújtak le idén.
Az újbóli általános karantén egyre inkább elkerülhetetlennek látszik Franciaországban a koronavírus-járvány "brutális" második hulláma miatt, amely az elsőnél is erősebbnek ígérkezik - mondta hétfőn Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője.
Örményország kész engedményekre a hegyi-karabahi konfliktus rendezése érdekében, de Baku nem engedményeket, hanem Karabah kapitulációját várja - jelentette ki hétfőn Nikol Pasinján örmény miniszterelnök a Facebook-oldalán közvetített élő megszólalásában.
Európának komolyan erősítenie kell a koronavírus elleni harcot, a kontaktuskövetési képesség hiánya miatt pedig sötét kilátásai lehetnek a betegségnek - mondta hétfőn Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.
November 7-én kezdődik a 3-as metró középső szakaszának felújítása, a Nagyvárad tér és Lehel tér között metrópótló buszokkal lehet majd utazni - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-t.
A szokásos téli termelési szünetet várhatóan december 18 és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár és előre tervezetten októberben is szünetel néhány napra a gyártás - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
Egy bukaresti kórházban már dolgozik az a Victor nevű robot, amely UV-C sugárzás segítségével megöli a kórokozó mikroorganizmusokat, beleértve a koronavírust is. A gyártócég, a Modulab nagyobb sebességre kapcsolta a gyártást.
A Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakasz lezárása idején a 3-as metró hétköznap és hétvégén is Újpest-központ felől a Lehel térig, Kőbánya-Kispest felől pedig a Nagyvárad térig jár majd.
Az Országgyűlésben ma három pszichopata van: Jakab Péter, Hadházy Ákos és Tordai Bence, ők hárman orvosi értelemben véve is pszichopaták, következésképpen így is kell hozzájuk viszonyulni – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azon a Budavári Fórumon, amelyen Bayer Zsolt publicistával és Szarvas Szilveszterrel, a PestiTV és a PestiSr
Európának komolyan erősítenie kell a koronavírus elleni harcot, a kontaktuskövetési képesség hiánya miatt pedig sötét kilátásai lehetnek a betegségnek - mondta hétfőn Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.
Több lengyel városban, köztük Varsóban hétfőn közlekedési csomópontokat torlaszoltak el, és megbénították a forgalmat a beteg magzatok művi vetélését tiltó alkotmánybírósági döntés miatt tüntető tömegek.
Valóban léteztek a vámpírok? Vagy az egész csak mítosz? Nézzük a vámpírok valódi történetét. 1985-ben David Dolphin biokémikus vetette fel először, hogy a vámpírok valójában porfíriában szenvedő emberek voltak.
Cikkünkben az utóbbi 2-3 évben a legaktívabb faültetési szervezeteit és azok sikereit mutatjuk be. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a koronavírus-világjárvány miatt a faültetési akciók kikerültek a reflektorfényből.
Az Ecommerce Revolution első évadában a show szakértő mentorai harminc napra kézbe veszik négy webshop irányítását, hogy bemutassák, hogyan lehet sikeres -vagy sikertelen- egy webáruház. A műsor producere Máté Krisztina, a szakmai hátteret az OptiMonk International Zrt. biztosítja. Az Ecommerce Revolution túl van a válogatón, melynek során több min