Bombagóllal hívta fel magára a figyelmet Szoboszlai Dominik (19) a Bajnokok Ligájában, s máris a legrangosabb kupasorozat legeredményesebb magyar futballistái közé csatlakozott.
A régi rendszerben a filmesek hol nyíltabban, hol kevésbé nyíltan próbálták megfogalmazni az 1956-os októberi eseményekkel kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat. A rendszerváltást követően Goda Krisztina alkotása, a Szabadság, szerelem először mesélhetett kötöttségek nélkül, a mai fiatalok számára emberközelbe hozva a drámai történéseket.
„Ez a történet nem arról szól, hogy egy embernek talán sikerült segítenünk, hanem arról, hogy hány embernek nem tudunk” (Chripkó Lili). Kolléganőnk riportja és missziója, ne hagyjátok ki!
Malária, egyes ráktípusok és bizonyos bakteriális fertőzések után most a koronavírus kiszagolására treníroznak kísérleti programokban részt vevő kutyákat világszerte.
Az Európai Bizottság pénteken tette közzé felmérésének eredményeit. Erősödött az aggodalom a gazdasági helyzet miatt, és sok az elégedetlen polgár koronavírus-ügyben.
Pusztai Erzsébet infektológus szerint az előttünk álló időszakban az eddigiekhez képest nagyobb mértékben növekedhet a halottak száma a koronavírus következtében.
A kormány célja, hogy a magyarok mielőbb koronavírus elleni vakcinához juthassanak – jelentette ki a miniszterelnök. Közös nyilatkozatban állt ki az önkormányzatiság mellett 46 polgármester.
Ékszerüzletek felfuttatásával csinált sikeres üzleti karriert, 80 évesen lett diplomata Donald Trump évtizedes barátja. Elődeit a kormány bírálta, amiért szóvá tették a belpolitikai helyzet alakulását, őt viszont az ellenzék, amiért mindvégig hallgatott. David B. Cornstein (82) közel két és fél év után, október 30-án leköszön és elhagyja Magyarorsz
Október 4-e az Állatok Világnapja. Ekkor ünnepelhetjük meg kedvenceinket, a világon élő fajokat, de ennél még fontosabb az, hogy fel kell hívni az emberek figyelmét az állatok védelmére és a felelős tartásukra is.
Újabb 200 millió forintra pályázhatnak azok az éttermi cigányzenészek, akik az előző pályázati körben nem a minőség, hanem az anyagi forrás végessége miatt nem kaptak támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
Spanyolországban valójában már hárommillió ember fertőződhetett meg az új típusú koronavírussal a járvány kezdete óta, ami a regisztrált esetszám háromszorosa - mondta Pedro Sánchez miniszterelnök televíziós beszédében pénteken.
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök pénteken a Twitteren. A lélegeztetőgépeket a cseh tűzoltók fogják átvenni, és egyelőre az állami tartalékalap raktáraiban helyezik el. Onnan szükség esetén a kórházakba szállítják.
Ókori fa- és csontmaradványok vannak ugyanis annak a két szögnek a felületén, amelyek 30 éve egy ásatáson Kajafás főpap halotti ládájából kerültek elő egy jeruzsálemi feltárás során, majd nyomuk veszett.
Hatalmas tömeg vonult végig Budapesten az SZFE tüntetésén, de nemcsak ezért marad emlékezetes az esemény: orvos, tanár és szakszervezetis felszólaló is volt, akik mind össze tudták kapcsolni saját harcukat a diákokéval.
„Csak el ne felejtsem majd megadni a szülőszoba pontos számát a holléti jelentésben” – írta viccesen közösségi oldalán Márton Anita (31) olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok súlylökő, miután várandósságának hatodik hónapjában doppingellenőrök jelentek meg otthonában.
Elkezdődött a fűtési szezon és ennek hatása megnőtt a légszennyezettség. Tíz településen kifogásolt a levegőminőség - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-vel.
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, amikor hajnali 3-ról 2 órára kell visszaállítani a mutatókat, vagyis egy órával többet alhatunk. Szervezetünk azonban nem tud rögtön alkalmazkodni ehhez, hiszen megzavarjuk vele belső óránkat. Ilyenkor nagyobb a sztrók- és az infarktusveszély.
Spanyolországban valójában már hárommillió ember fertőződhetett meg az új típusú koronavírussal a járvány kezdete óta, ami a regisztrált esetszám háromszorosa - mondta Pedro Sánchez miniszterelnök televíziós beszédében pénteken.
Minden idők egyik legkülönlegesebb Ferencváros–Újpest derbijét rendezik holnap. A zöld- és a lila-fehérek 230. bajnoki rangadója következik a labdarúgó-NB I 8. fordulójában, a nézőtér (M4, 19.30) azonban merőben más képet fest majd, mint a két gárda rivalizálásának hosszú története során bármikor.
A képviselők pénteken elfogadták álláspontjukat a 2022 utáni agrárpolitika reformjáról. A parlamenti delegáció ezzel készen áll a tárgyalásokra az uniós szakminiszterekkel.
Rossz üzenet, hogy csinálj karriert és maradjon bomba alakod, mondja Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, aki a Blikknek arról is beszél, mi lehet az oka annak, hogy fiatal lányok amellett döntenek: nem vállalnak gyermeket.
Az egészségügy a tavaszihoz hasonló országos zárást sürget, miután a napi esetszám túllépte a 19 ezret pénteken, és már hat régióban elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat.
Hosszú éveken át nem igazán kedvelte a macskákat Vastag Csaba. Akinek csak lehetett, arról prédikált, mennyire álszent állatoknak tartja ezeket a házi kedvenceket.
Galamblelkűvé vált az életben, pedig tigrisként küzdött a ringben. A profi ökölvívás legendás alakját, az amerikai Mike Tysont lehetne így is jellemezni, de a két említett állat a valóságban is fontos szerepet játszott a bunyós életében.
A Mercedes hatszoros világbajnok brit Forma–1-es versenyzője, Lewis Hamilton nagy állatbarát. Sokáig két angol buldog büszke gazdája volt, Roscoe-t és Cocót a száguldó cirkusz rajongói is jól ismerhették, a pilóta számos fotót osztott meg róluk közösségi oldalain.
A Goldman Sachs bankháznak csaknem 3 milliárd dollár büntetést kell fizetnie malajziai leányvállalata korrupciós ügyei miatt - jelentette be az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium csütörtökön.
A kerékpár sportot sem kerüli el a technikai fejlődés, és ez a fejlődés nem csak a kerékpárokon és a ruházaton mérhető le, hanem a versenyzők teljesítményét mérő, valamint az edzést és a versenyt segítő eszközökön, szoftvereken is. Ezekről a technikai eszközökről, „kütyükről” beszélgettünk Valter Tiborral, a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt n
Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Japánnal a brit kormány pénteken. A londoni külkereskedelmi minisztérium ismertetése szerint az egyezmény alapján a japán piacra irányuló brit export 99 százaléka vámmentes lesz. A múlt hónapban véglegesített egyezményt Liz Truss brit és Moteki Tosimicu japán külkereskedelmi miniszter írta alá Tokióban. A me