Az Egyesült Államok már nem tudja kordában tartani a koronavírus-pandémiát, most már a vakcina és a gyógyszerek fejlesztése a prioritás – mondta el Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke a CNN műsorán.
Négy vidéki városban emelkedik a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn a koronavirus.gov.hu oldalon hétfőn.
A kedvezményezett cégek külpiaci pozícióinak erősödésével busásan meg fognak térülni a nemzeti exportvédelmi programban nyújtott kormányzati támogatások - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a program támogatási okleveleket átadó ünnepségén.
"Istenem, segíts kérlek enyhitsd ezt az iszonyatot, meghalok" - írta hétfő délután a Facebookján az énekes nem sokkal azután, hogy szintén a közösségi oldalán jelentette be, hogy hívta a mentőket.
A bükki Vörös-kő alatti időszakos karsztforrás mostani látványos „kitörése” valójában annak a jele, hogy komoly betegségben szenved itt a táj – figyelmeztet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembere.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a területileg illetékes kormányhivataloknak kötelező legyen kiadniuk az önkormányzatok számára a kerületekre, településekre lebontott járványügyi adatokat.
Mit csinálsz, ha az üzleti érdekeltségeid 95 százaléka néhány nap alatt lenullázódik? Hogyan érint, ha emberek életének alakulásáról kell döntened – miközben azt sem tudod megmondani, mit hoz a holnap? Hogy kerül a Michelin-csillagos séf a konyhádba? A Popfilter mai adásában Gerendai Károly mindenre válaszol.
Dr. Major Tamás orvosi hivatását az egyetem elvégzése után Európa egyik elismert, vezető egészségügyi intézményében, a Debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán kezdte, dr. Lampé László professzor igazgatása alatt. A neves szakember azt vallja: egykori professzora vezetése során olyan szintű klinikai és tudományos munka folyt akkori munkahelyé
Bár a kritikák szerint az antológia sorozat első évada jobban sikerült, mint a pár hete bemutatott második, ez úgy látszik, senki kedvét nem szegte, hogy megismerjük a szellemjárta ház történetét.
Szlovéniában holnaptól lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be, pár kivétellel senki nem hagyhatja el a lakhelyét. Az országban szombattól egy hétre bezártak a nem alapvető fontosságú cikkeket forgalmazó boltok, a vendéglátóhelyek
Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy Program indul, abban a magyarországi székhellyel vagy telephellyel rendelkező pénzügyi intézmények, hitelintézetek, biztosítók szerezhetnek minősítést - jelentette be Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.
Az Eurostat frissített kimutatása alapján Magyarország visszaelőzte Szlovákiát a legismertebb fejlettségi mutató, az egy főre jutó (vásárlóerő-paritáson számolt) GDP alapján. A 2019-es magyar adat már jóval magasabb, mint a görög, és közelít a portugálhoz. Ugyanakkor a szűk tíz éve beelőző észt és a litván gazdaság előnye stabilizálódni látszik.
A CEZ cseh energiacsoport Romániában lévő villamosenergia-piaci eszközeit az ausztrál globális pénzügyi szolgáltató Macquarie Csoport vállalata, a Macquarie Infrastructure and Real Assets (MIRA) vásárolja meg. Az eladott integrált portfólió egy része az a szárazföldi szélerőművekből álló 622 MW-os megújuló energiaplatform, ami iránt nemrég a MET is
Erdogan iszlám- és muszlimellenességet emleget, mert Macron nemrég bejelentette: megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A NATO-szövetséges Törökország és Franciaország között az utóbbi időben egyre több a feszültség.
Négy vidéki városban emelkedik a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn a koronavirus.gov.hu oldalon hétfőn.
34,4 milliárd dollárt szeretne bevonni az Ant Group tőzsdei bevezetésén keresztül; a világtörténelem legnagyobb IPO-ja egyszerre a sanghaji és a hongkongi tőzsdén is megtörténik majd – írja a Reuters.
Örülhetnek azok, akik benzines autót hajtanak: szerdától ugyanis csökkennek az átlagárak, míg a dízelé nem változik. Az elmúlt hét végén mozdulatlanok voltak az összegek, utoljára múlt szerdán volt változás. {{KAPCSOLODO:1101552}}Szerdán
Hamarosan, mintegy két héten belül elérhetik befogadóképeségük felső határát a belgiumi kórházak intenzív osztályai, amennyiben a koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szoruló betegek száma a jelenlegi ütemben növekszik - közölte a belga egészségügyi minisztérium szóvivője hétfőn.
Az ország keleti felében található Liege-ben az intenzív osztályok 60 százaléka foglalt, Brüsszelben ez az arány 50 százalék és az északi országrészben található Antwerpenben szintén növekszik.
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba hétfőn Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki, miután előző nap az ukrán tárca a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolta meg Budapestet a vasárnapi helyhatósági választások kapcsán.
Főképp beruházásokra kérik a Növekedési hitelprogram Hajrá! hiteleit a cégek, a szerződött összegek október végéig már meghaladták a 600 milliárd forintot az MTI-nek nyilatkozó hitelintézetek adatai szerint.
Az északkeleti országrészbe naposabb, a Nyugat-Dunántúlra felhősebb időt hoz a kedd. Az esernyőre inkább csak az Alpokalján és a Kisalföld egy részén lesz szükség, és a hőmérséklet is ott maradhat el a kellemes tartománytól.
Az ország keleti felében található Liege-ben az intenzív osztályok 60 százaléka foglalt, Brüsszelben ez az arány 50 százalék és az északi országrészben található Antwerpenben szintén növekszik.
Zsigmond király kedvenc udvari bolondja nemesi címet is kapott, Mátyás királyé pedig egyházi vitát döntött el. A csörgőssipkások szabadon gúnyolhatták az uralkodókat, és sok feladatuk volt az udvar körül.
Bár Magyarországon lassan az 1 millióhoz közelít a cukorbeteg száma, közül csak mintegy 4 százaléknyian vannak azok, akik az úgynevezett I-es típustól szenvednek. Ez több mint 30 ezer személyt jelent, akiknek életmenő gyógyszer az inzulin.
Mintegy hatodával kevesebben vettek fel lakáshitelt az idei első félévben, mint egy évvel korábban. Összegszerűen azonban nem volt érdemi visszaesés, ami azt jelenti, hogy jelentősen megnőtt az átlagos hitelösszeg. A KSH friss adataiból az is kiderült, hogy alakul a lakáshitelek futamideje, mennyire szorultak vissza a használt lakások a hitelezésbe
A mai azonnali kérdések során az influenza elleni ingyenes oltóanyagról is kérdezték a kormányt. Bangóné Borbély Ildikónem kevesebbet, mint azt állította, hogy nem igaz, hogy mindenki számára térítésmentesen jár az oltás.
Egy autó lerobbanása soha nem jöhet jókor, a garanciaidőből kifutott négykerekűek tulajdonosainál pedig a javítás egyre gyarapodó nullái okozhatnak álmatlan