A hétvégén megegyezett Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Orvosi Kamara a bérrendezésről. A miniszterelnök a Kamara teljes bértábláját elfogadta. A benyújtott törvénytervezet azonban nem ezt mutatja. Átverték az orvosokat?
Kinek, mikor, mennyi kedvezmény jár az adóból? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új kiadványa a személyijövedelemadó-kedvezmények kiszámításában segít a családoknak, friss házasoknak, sokgyermekes édesanyáknak és a súlyos betegséggel küzdőknek.
Igazán aranyos posztban köszöntötte férjét 28. házassági évfordulójuk alkalmából Michelle Obama, aki egy kérést is intézett a bejegyzés láttán elolvadt követőihez.
A magyarországi légi forgalom idén január és szeptember között több mint ötven százalékkal esett vissza, a mélypont napi tizenöt gép volt a Liszt Ferenc Repülőtéren, ez öt százaléka a szokásosnak. A nyár elején növekedés indult, de július második fele óta stagnál a járatok száma. A járványidőszak legkiemelkedőbb napja augusztus 22. volt.
Feljelentésként értékelte Vadai Ágnes DK-s képviselő kérdését a Legfőbb Ügyészség L. Simon László pályázaton elnyert állami támogatásával kapcsolatban, így azt továbbította a Központi Nyomozó Főügyészséghez. Erről Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn írásban tájékoztatta a képviselőt - tudta meg a Blikk.
Három hónapos szünet után ismét munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő szakértői-hatósági bizottság, illetve újraindult a korlátozó intézkedések szigorítása, amelyek között a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel egész Olaszországban. A La Stampa napilap szerkesztőségét bezárták a betegség miatt hétfőn.
Október 10-én már hatodik alkalommal rendezik meg a Polgár Judit által alapított, és mára már nagy hagyománnyal bíró Világsakkfesztivált, amely a pandémia miatt idén az online térbe költözik. Minden idők legjobb női sakkozójának vendége lesz többek között Garri Kaszparov legendás orosz sakkvilágbajnok.
A világelső teniszező, Novak Djokovics három szettben 2 óra 26 perc alatt legyőzte az orosz Karen Hacsanovot, ezzel pályafutása során 14-edszer játszik majd negyeddöntőt a Roland Garroson. A szerbnek nincs szerencséje a vonalbírókkal. A US Openen kizárták, mert szándékosan eltalált egyet. Párizsban is folytatta a produkciót, ám ez most véletlen vol
„Én soha másról, mint Magyarországról nem írtam. Soha másról, mint magyar problémákról nem írtam. Az, hogy a vágy és a szenvedély, a harag és az indulat nemzetközi – természetes. De én tulajdonképpen egész életemben Debrecenről írtam" – Szabó Magda, a világ és magyar irodalom egyik legnagyobb alakja éppen ma lenne 103 éves.
Mostanság megdöbbenve tapasztalom, hogy vannak cégek, amelyek a koronavírussal való megfertőződés ellen gyakorlatilag semmiféle módon nem védik az alkalmazottaikat - írja Andó Ildikó a Vezetői Mesterműhely blogon.
UV sugárzással fertőtleníti magát, így korona- és egyéb vírusok ellen is védelmet nyújt majd a hamarosan útjainkon futó önvezető autó. A mérnöki kihívások ugyan a vártnál is nagyobb fejfájást okoztak a fejlesztőknek, még a kisebb forgalmú nyugdíjas övezetekben is, de állítják: már nem sok van hátra a teljes biztonságig.
Pafféri Zoltánt kérte fel a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára 2020. október 5-vel Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója - közölte a MÁV.
Ügynökök nyomoznak Boris Becker (52) pénzügyei után, miután a vád szerint a német teniszcsillag az ellene folyó csődeljárás alatt több titkos számlával és be nem jelentett ingatlannal rendelkezik.
Tizenkét kötetes regényciklusban írta meg a Poldark család történetét Winston Graham. A 2015-ben indult angol sorozat az első hét regény képernyős átirata. Az epizódok szerdánként 21.00-tól láthatók az Epic Drámán (ismétlés: hetente többször)
Egy újabb nap a parlamentben: üres padsorok között lézengő képviselők, fáradt, monoton felszólalások, a politikusoknak ráadásul még a maszkviseléssel is meggyűlt a bajuk.
Hat megye és megyei jogú városaik helyzetbe hozását összetett kormányzati intézkedéscsomag és összehangolt fejlesztések szolgálják majd, mindezek révén egy magasabb hozzáadott értéket teremtő innovációs ökoszisztéma szilárdul meg az országrészben - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az Északkelet-magyarországi Gazdaság