A jógát is bevonja felkészülésébe Szatmári András. Az MTK világ- és Európa-bajnok kardozója az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy olykor világklasszis női klubtársával, Márton Annával is szokott asszózni, a versenyek ugyanakkor mindenkinek hiányoznak.
Vasárnap hajnalban elhunyt 68 éves korában Vasile Cazan, a Marosvásárhelyi Filharmónia igazgatója, aki megfertőződött koronavírussal - közölte a karmester fia a közösségi médiában.
Nagy örömében elfelejtette szokásos ünnepi rituáléját az Eifel Nagydíj dobogóján Daniel Ricciardo. Az ausztrál később persze pótolta ezt, amit meg is mutatott rajongóinak.
Magyarország ― Harry Potter varázsköpenyében volt képes láthatatlanná válni, itthon viszont ugyanehhez nem szükséges semmiféle mágia. A héttől kezdődő szutykos, esős időjárásban az iskolából hazainduló gyerekek hókuszpókusz nélkül is láthatatlanok lehetnek a szürkületben az autósok számára, ha kabátjuk, nadrágjuk beleolvad az őszi homályba.
A körülmények változtak, de a taps és a figyelem minősége a régi a budapesti Örkény István Színház előadásain pandémia idején is. Mácsai Pál, a teátrum igazgatója streamelt előadásokkal igyekszik virtuálisan behívni a közönség egy részét a Madách téri színházba.
Ismét ütlegelték az új elnökválasztást követelő tüntetőket a rendőrök vasárnap a fehérorosz fővárosban, sajtójelentések szerint több tucatnyit el is hurcoltak közülük.
A mellrák a nőknél a leggyakoribb daganatos betegség, évente 6-7 ezer új esetet diagnosztizálnak, és évente nagyjából 2500 nő hal bele a betegségbe. Mégsem veszik elég komolyan – legalábbis ez derül ki az Avon és a Pulzus most publikált felméréséből.
A Wizz Air járatán, felszállás közben irányítási nehézségeket okozó incidens abból eredt, hogy egy gépcsere miatt az utasokat nem megfelelően ültették le. A Wizz Air eredetileg A320-as géppel repülte volna…
Öldöklő csatában győzte le a Rascals a Red Wolwes együttesét az idei baseballdöntőben. Mindez nem a tengerentúli profi liga (MLB) fináléjában történt, hanem Pestszentlőrincen.
Visszatért 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen, az együttes Live Around The World című koncertalbuma a tizedik, amely az első helyet szerezte meg.
Nem tudott pontot szerezni hazai versenyén, az Eifel Nagydíjon Sebastian Vettel – a német versenyző csak a 11. helyen ért célba, ráadásul egy megpördülést is bemutatott a vasárnapi futamon.
Egyre több németországi térségben gyorsul az ellenőrizhetetlenséggel fenyegető sebességre az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése, a vasárnapi adatok szerint már harminc régióban érte el a kritikus szintet az új fertőzések száma.
Szulák Andreának volt ideje elgondolkodnia az életéről és a karrierjéről a karanténban. Újra szerelembe esett a hivatásával, és végre otthon is volt ideje szorgoskodni.
A Fidesz jelöltje nyert a borsodi időközi választáson. Varga Judit igazságügyi miniszter már 90 százalékos feldolgozottság mellett gratulált Koncz Zsófiának.
Pirotechnikai eszközökkel támadott meg mintegy negyven ember egy rendőrőrsöt vasárnapra virradó éjjel egy párizsi elővárosban. Az incidensnek nincsenek sérültjei - közölték rendőrségi források.
Milyen büntetésre számíthat a villamossínekre parkoló járművezető? Van-e visszatartó ereje a szankciónak? A többi között ezekkel a kérdésekkel keresete meg az InfoRádió Rimóczi Edwardot, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársát.
Svájc nem csak a luxus, hanem a természetközeliség otthona is. Ebben a környezetben található a Bürgenstock Hotel & Alpine Spa 3 darab wellness részlegével és a tó fölé magasodó, lebegő,…
Nagyon nehéz volt a második félidő második fele, de a magyar futballválogatott így is 1-0-ra nyert Szerbiában. Emberemlékezet óta nem sikerült a legjobb labdarúgóinknak egymás után, idegenben három meccset megnyerni. Most igen: a törökök ellen 1-0, a bolgárok ellen 3-1, és most a szerbek ellen 1-0. Ráadásul Belgrádban 1961 után sikerült megint nyer
Nico Hülkenberg egyelőre nem tudja, mit hoz számára a jövő, lesz-e lehetősége a Forma-1-ben versenyezni – a német pilóta keresi a lehetőségeket, azonban egyáltalán nem kétségbeesetten.
Csonka András (55) is tartja a lelket Benedek Miklósban (74), aki szombat este először vallott fia, Benedek Tibor (†47) háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó haláláról.
A Covid-19-betegséget okozó új koronavírus 28 napig fertőzőképes maradhat bizonyos felületeken, mint bankjegyeken, mobiltelefonok képernyőin és rozsdamentes acélon ausztrál kutatók szerint.
A Vitézi Rend centenáriumi vitézavatását tartották a fővárosi Ferenciek tere templomában, ahol már korábban eltávozott hősöknek – mint Koszorús Ferenc vezérezredes és Pallavicini Antal őrgróf - is igazságot szolgáltattak.
Az előrejelzések szerint a szociáldemokraták nyerték meg a vasárnap tartott bécsi önkormányzati választásokat, a szélsőjobb színeiben induló Heinz-Christian Strache volt alkancellár új pártja pedig nem lépte át az ötszázalékos küszöböt.
Teljesen lecserélődik az AirAsia ikonikus piros, lendületes karakterekkel rajzolt logója! Az új logó első ránézésre meglepő, de a mögöttes tartalom még meglepőbb: átalakul a légitársaság és superapp-ként lép az online…
Roger Federer közösségi oldalán gratulált Rafael Nadalnak, aki vasárnap saját rekordját tovább javítva 13-adszor nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes versenyét, s ezzel 20. Grand Slam-bajnoki címét szerezve utolérte az örökrangsor élén a svájci sztárt.