A magyar sztár csapata a London Roar együttese mögött a második helyen végzett a Duna Arénában zajló Nemzetközi Úszóliga második mérkőzésén. A harmadik a DC Trident, a negyedik az Aqua Centurions lett.
A klímaváltozásnak köszönhetően már a madárfiókákra is az éhezés általi halál várhat. Az odúfecskék egyre korábban költenek, tehát a fiókák is hamarabb bújnak ki a tojásokból, ez pedig komoly veszélyt jelent számukra.
Apadásnak indult a Sajó, a Bódva, a Hernád és az Ipoly; a vízgyűjtő területeken ezen a héten nem kell újabb csapadékra számítani - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.
A női személyiség változó és képtelenség megérteni egyes emberek szerint, de ez nem így van. Van egy módszer amellyel meg tudod állapítani azt, hogy milyen is egy hölgy. Elegendő, ha megnézed az ajkait, mert az sok mindent elárul róla.
Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője úgy látja, a Fidesz a korábbiaknál szorosabb eredménnyel számol a következő országgyűlési választásokon.
A koronavírus-járvány második hullámának felerősödésével ismét feltűnt a pánikvásárlás jelensége Németországban - írta Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
Tíz-tíz százalékos alapbéremelést kapnak 2021-ben és 2022-ben az állami egészségügy alkalmazottai Csehországban - közölte Dagmar Zitníková, az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók szakszervezetének elnöke hétfőn Prágában.
A csigolyái elporladtak, járásképtelenné vált, gyakorlatilag ülő helyzetbe merevedve töltötte az utolsó éveit az a VIII. században élt fiatal nő, akiről kiderült, hogy tuberkulózisban szenvedett, ami a csontjait is megtámadta.
Bízik a jó kezdésben Szerhij Rebrov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, akinek tanítványai kedd este a Bajnokok Ligájában az FC Barcelona otthonában kezdenek a csoportkörben.
Nyáron mi is megírtuk, hogy a járványhelyzet, meg a karantén tavaszi időszaka rengeteg új kifejezést telepített a köztudatba. Ezek egy része olyan, ami valószínűleg el is tűnik, majd a koronavírus-járvány elmúltával, néhány talán megmarad. Biztosan ön is használt már olyan szót, ami koronával kezdődik, és korábban sosem létezett. Ráadásul van egy c
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess!
Los Angeles – Eddig csak kevés tévésztárnak sikerült a moziba tömegeket vonzani, ám George Clooney (59) most elárulta, Hollywood már leírta, amikor beindult a szélesvásznú karrierje.
Egészen elképesztő dolgot mesélt egy 30 éves nő a kedvenc közösségi oldalán. Kate azt állítja, hogy a férje rokonai és barátai lépten-nyomon keresztbe tettek neki!
Az adórendszer átalakítását, az egészségügy és oktatás támogatását, valamint a családok segítését jelölte meg elsőrendű lépésként a gazdaság talpra állítására Giuseppe Conte miniszterelnök a jövő évi 39 milliárdos költségvetési csomag bemutatásakor.
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő a súlyos emberi jogi jogsértések és visszaélések elleni globális szankciórendszer kialakítására – közölte az uniós bizottság hétfőn.
Ha ez egy átlagos amerikai elnökválasztás lenne, lassan nekiállhatnánk a Biden-elnökség várható következményeit taglaló cikkeknek, akkora előnnyel vezet Donald Trump kihívója. De ez nem egy átlagos választás, és nem csupán azért, mert az egyik jelölt Donald Trump.
Az biztos, hogy jutott mindenkinek hely az ablak mellé és a személyzet sem volt elfoglalt. A Japan Airlines nem is időzíthetett volna rosszabbkor a régóta tervezett új fapados járatának elindításával. A koronavírus-járvány kellős közepén, tavasszal alapították meg a Zipair Tokyo fapados céget, ami a tervek szerint már nyártól rendszeresen közlekede
Éjszakai kijárási tilalmat rendel el a szlovén kormány keddtől az ország egész területére a koronavírus-járvány megfékezése céljából - közölte Ales Hojs belügyminiszter a válságkabinet hétfői sajtótájékoztatóján.
Csupán öt percig tartott a rágalmazásért feljelentett Puzsér Róbert (45) büntetőtárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, de abban az öt percben az ember úgy érezte magát, mintha egy színházi vígjátékot nézne.
A brit kormány szerint az Európai Unió konstruktív nyilatkozatokat tett a hétfői kétoldalú kapcsolatfelvételek után a jövőbeni kapcsolatrendszer ügyében, de a jelenlegi helyzet alapján még nem vehető biztosra a megállapodás.
Éjszakai kijárási tilalom bevezetését kérte Lombardiában az olasz kormánytól a tízmilliós tartomány elnöke hétfőn a koronavírus-járvány miatt. Roberto Speranza egészségügyi miniszter támogatja a kérést.
De nem járt sikerrel, így ha sikerül elég aláírást összegyűjteniük, a helyiek hamarosan szavazhatnak arról, hogy akarnak-e luxusszállodát látni a tóparton. Közben az Avalon újabb ingatlant szerzett meg a városban.
A jövő évre halasztott tokiói olimpia és paralimpia sportolói falujában lesz majd lehetőség elkülöníteni és kezelni azokat a versenyzőket és edzőket, akik gyaníthatóan vagy bizonyítottan megfertőződtek a koronavírussal.
Új, kelet-nyugati szakadék van kialakulóban a világban. Miközben Európa az újabb súlyos járványhullámmal küszködik, Ázsia már majdnem talpraállt. Hogyan sikerült a keleti országoknak megfékezni a vírust?
Eladó Nagy-Britannia legkisebb családi háza. A megszokottnak közel sem nevezhető méretekkel rendelkező vidéki ingatlan egyedi tervezésének köszönhetően rengeteg érdeklődőt vonz, pedig nem olcsó: 250 ezer angol fontért (körülbelül 101 millió forintért) árulják.
Bezárkózott átmeneti otthonába az az idős asszony, akit a múlt héten akkor lakoltatott ki a végrehajtó jelzáloghitel-tartozása miatt, amikor a koronavírustesztjére várt.