Bámulatos visszatérés! A sztrókja után négy és fél évvel Kulka János (61) beszélő főszereplőként tért vissza a kamera elé, ami azért elképesztő, mert az afázia, azaz a beszédzavar nemcsak egy színművész számára jelenthet kommunikációs problémát.
Drakula gróf történetét talán senkinek nem kell bemutatni, így némileg frissítően hathat, hogy egy másik történetet kapunk, ami közelebb áll Vlad Tepes eredettörténetéhez, persze csak addig a pontig, hogy a török seregben szolgált és vált híres-hírhedt kegyetlen mészárossá, ha lehet hinni a történészeknek. A dolgok akkor kezdenek elfajulni, amikor
Úgy érzed, hogy ideje kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni a táplálkozásodra? Egy egészségesebb alternatívát keresel, amivel elhagyhatod a finomított kristálycukrot, de nem kell lemondanod az édes ízekről? Akkor a legjobb helyen jársz, mert segítünk megtalálni a legjobb édesítőt!
Huszonnyolc európai, közöttük kettő magyar vállalkozást is jelöltek az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) 2020-as innovációs díjára – közölte a Budapesten működő uniós intézet közleményében kedden. A tájékoztatás szerint az innovatív vállalkozásokat kitartásuk és kreativitásuk, úttörő termékeik és szolgáltatásaik miatt jelölték a díjr
Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyebek mellett a fogyasztók kompenzációjára, valamint ismeretterjesztő kampányra kötelezte a franchise lánc üzemeltetőjét.
Az Európai Bizottság uniós szintű rendszert hozott létre a koronavírus fertőzési láncainak megszakítását célzó tagállami kontaktkövető mobiltelefonos alkalmazások határon átnyúló használatára – közölte az uniós bizottság hétfőn. A rendszer ezen kívül az információcsere magasabb szintű biztosítását is célozza. A tájékoztatás szerint a kezdeményezés
Százéves jubileumát ünnepelte a Durable. A cég hosszú ideje nyújt megbízható megoldásokat, sikerük kulcsát az ügyfelek igényéhez igazított kínálat biztosítja. Oliver Dietrich-vel, a Durable export igazgatójával beszélgettünk. Százéves a Durable. Hogyan ünnepelték ezt a rendkívüli jubileumot? Nagyon büszkék vagyunk a századik születésnapunkra, ezt ú
A XIX. század derekán az első PVC, vagy műbőr megalkotása úttörő felfedezésnek számított. Azóta a műanyagok életünk részévé váltak. Eddig. Ugyanis tömeggyártásuk feleslege a Föld minden szegletében felhalmozódott, és okoz sokszor visszafordíthatatlan károkat. A szennyezés fokozódásával párhuzamosan több alternatíva is született már a fejünkre növő
2021. január elsejétől országos piacmeghatározó rádiókkal bővül az Atmedia portfóliója, jövő évtől a vállalat értékesíti a Retro Rádió, a Rádió1 és a Rádió1 Network, valamint a BestFM Budapest reklámidejét. A multimédiás kereskedőház kibővülő rádiós portfóliójának heti hallgatói elérése közel 80%-os a 15 év feletti lakosság körében*. A kereskedőh
Új gondolkodásmódra, paradigmaváltásra van szükség a Covid járvány utáni kapitalizmusban. A koronavírus-járvány előtérbe hozta azokat a társadalmi, gazdasági és környezeti kockázatokat, amelyek a neoliberalizmus elmúlt fél évszázadában épültek fel. A gazdasági és közegészségügyi válság tovább súlyosbította a mai kapitalizmust jellemző problémákat,
Régóta kerülgettem már ezt a filmet, pedig szerepelt azon filmek képzeletbeli listáján, amit egyszer mindenképp meg akartam nézni. Az elmúlt napokban újra belefutottam, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy végre megnézzem, és véleményt is tudjak róla mondani. Nem sok mindent hallottam előjáróban erről az alkotásról, csupán egy valamit, méghozzá, ho
A koronavírus újraírta a játékszabályokat az üzleti életben is: megváltoztak a működési körülmények, kiélezettebb lett az ügyfelekért folytatott versengés, miközben sok területen a hirtelen gazdasági visszaesés miatt szűkülnek a források. A pandémia megmutatta, hogy ebben az új helyzetben a digitalizáció már nem cél, hanem sokaknak az egyetlen eszk
Ahhoz, hogy a herék érett, életképes hímivarsejteket tudjanak termelni, a hasüreg hőmérsékleténél alacsonyabb hőmérséklet szükséges, ezért kell, hogy a herék a hasüregen kívül, a herezacskóban helyezkedjenek el.
2020 őszén bemutatkozik a NESCAFÉ Classic termékcsalád üveges tagjainak megújult csomagolása, így a NESCAFÉ rajongók új köntösben, színes kupakokkal és a hátoldalon Grown Respectfully üzenettel találhatják kedvenc NESCAFÉ Classic, Crema, Brasero és Black Roast termékeiket a boltok polcain. A termékek kiszerelése és receptúrája változatlan marad, cs
Majdnem a tavaly őszi szinten járt szeptemberben a magyar állampolgárok száma az osztrák munkaerő-piacon. Nagyjából stabilnak nevezhető a létszám a legfrissebb jelentés szerint Németországban is. Ám a korábbiaktól eltérően feltűnően több román, szlovén, lengyel, török, horvát és német kapott munkát Ausztriában, mint magyar. Kérdés, mi lesz a síszez
Már több, mint 50 szociális otthonban van jelen a koronavírus, ezért múlt héten Kásler Miklós miniszter azt az utasítást adta ki, hogy a 200 főnél több lakóval működő idősotthonokban kötelező biztosítani a gépi lélegeztetéshez szükséges feltételeket, különösen a non-invazív lélegeztetőgépeket. De azért maradt itt pár kérdés, ami válaszra szorul ezü
A Közgazdász Vándorgyűlésen az Európai Unió gazdasági és politikai kihívásairól beszélt a Heil Péter, Krekó Péter és Kutasi Gábor. A levezető elnök Baráth Etele volt.
Oroszországban ismét rekordot döntött az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. A COVID-19 elleni vakcinát gyártó cég szerint azonban november végétől megkezdődhet a tömeges oltás. A kormányok Európa-szerte szigorítanak a járványügyi intézkedéseken: Bukarestben már csak a lakásban nem kell maszkot viselni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új megoldásokat vezetett be a megnövekedett adatigények kiszolgálására – közölte a hivatal. A KSH közleményében kiemelte, a koronavírus által teremtett helyzetben szinte hetek alatt vontak be új adatforrásokat, vezetettek be új adatgyűjtési módokat, adatfeldolgozási technikákat. A közlemény szerint a KSH az elm
A gyártó tegnap megosztott néhány fontos részletet új okosórájával kapcsolatban. Az Oppo Watch RX november 1-jén kerül a boltok polcaira Kínában. Az óra kerek kialakítású, 1.28”-es AMOLED kijelzővel rendelkezik. Kék, fekete és arany színben lesz elérhető. A rajongók nagy örömére League of Legends kiadásban is megvásárolható lesz a termék. Az áráról
A projekt-alapú, rugalmas munkavégzés lehet a jövő munkaerőpiacának kulcseleme a Tesk munkaerő-közvetítő cég ügyvezetője, Tokár Péter szerint. A HR-szakember nemcsak a saját véleményét, hanem a Tesk neves ügyfeleinél járva összegyűjtött tapasztalatait is megosztotta velünk. A szaksajtóban megjelenő hírek gyakran számolnak be arról, hogy a jelenlegi
2020 radikálisan megváltoztatta a térről alkotott elképzeléseinket – a közösségi terek kialakítása központi vitatéma lett. Európában még mindig nem vagyunk túl az egészségügyi krízisen, az elmúlt hónapok és az elkövetkezők szükségszerűen átformálták, átformálják a tereket, amelyekben élünk és dolgozunk. A munkahelyek használatát az egészségügyi k
Az egész filmvilágot megrázta Chadwick Boseman váratlan halála, a színész augusztus 28-án távozott el, hamarosan viszont bemutatásra kerül utolsó munkája, a Ma Rainey: A blues nagyasszonya. A történet szerint 1927-ben járunk, amikor egy chicagói stúdióban elszabadulnak az indulatok a blues nagyasszonyának tartott Ma Rainey, a zenekar sikerre éhes t
2021. január 1-től újabb támogatási formára pályázhatnak a gyermeket nevelő családok: ezúttal a felújítás finanszírozásába segít be kormány. Azonban sok háztartásban, hiába lenne nagy szükség az otthon tatarozására, nincs elég
Továbbra sem kapta meg az állami támogatást a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Kft., emiatt veszélybe kerülhet a város kulturális életében fontos szerepet játszó cég. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint időben át fogják utalni az 1,7 milliárd forintos összeget.
Egy évvel azután, hogy egy vitatott választási eredmény után az ország a polgárháború szélére sodródott, simán lebonyolítottak egy újabb elnökválasztást. Nyert a tavaly elzavart Evo Morales pártja, de ő maga nem biztos, hogy még egyszer a hatalom közelébe kerül.