Hogyan vette rá Borcsa a macskát, hogy kerülje a hálószobát? Miféle tapéta vásárlására ihlette Albion és a szerelem? Milyen kapcsolat feltételezhető közte és egy a pszichedelikus hippikorszakából még nem teljesen kikeveredett, színvak és szeszélyes trafikosnő között? Efféle kérdésekre kaphatsz választ ízibe. Tökéletes választás, ha még nem nevettél
A főváros magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét is. A könnyűzenei világ legfontosabb eseményének egyik helyszíne lesz Magyarország, ugyanis Budapest ad otthont az MTV Music Awardsnak.Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint a járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó progr
Csirkét bizonyára láttál már egy-két fekete tollal, de olyat is, ami teljesen fekete? Ezalatt azt értjük, hogy korom fekete tetőtől talpig, a bőre is fekete, a húsa is fekete, a csőre is, és még a szervei is azok. Ezt a különleges tenyésztett fajt hívják Ayam Cemani csirkének. Egy valami nem fekete benne, és az a vére.
„Miért a vasalóval megégetett virágos köntösből lesz az év legmenőbb ruhadarabja, hogyan lehet egy kecskével a Vanity Fair címlapjára kerülni, és miért festi valaki rózsaszínre a, khm, szőrzetét?”
Újabb szürreális ötlet egy zenekartól, akik ki akarták elégíteni a rajongóik igényeit. Ugyan augusztusban már megtartották a világ első biztonságos koncertjét, ahol 2500 fővel és 500 kordonnal bulizhattak a résztvevők, de a mostani megoldás ezen is túltesz. Egy amerikai rockegyüttes, a The Flaming Lips magukat és a rajongóikat is hatalmas buborékok
Ha elkészül a vakcina, akkor a jövőben már lehet nem pandémiaként emlegetik majd. Nagy valószínűséggel a koronavírus már soha nem fog eltűnni az életünkből. Hiába lehet viszonylag rövid időn belül vakcina, mégis velünk marad, és számítani lehet további megbetegedésekre. Szinte biztos, hogy a COVID-19 esetében is lesznek olyan közösségek, ahol a jöv
A SpaceX alapítója szerint reális esély van arra, hogy a következő alkalommal, amikor a vörösbolygó Földünkhöz közelebb halad el, elindulhasson az Starship nevet viselő űrhajó.
„Mind tudjuk, valaminek az elindítása sokszor sokkal nehezebb, mint maga a cselekvés. Jelen esetben ráadásul a saját gondolkodásunkat kell felülírni. Ám ha elindulsz és eléred a kitűzött célod, legyen az bármennyire kicsi is, azzal megváltozik a látásmódod, az énképed és a saját fejlődésedről alkotott benyomásod. A változó pozíció által a világ is
Igaz, akár a Bajnokok Ligája csoportszerepléshez is köthetnénk. A magyar focival kapcsolatban megvannak azok az emlékezetes pillanatok, amikor Albert Flórián átemeli ’95-ben a Real Madrid kapusa felett a labdát, és…
Ők is háromszor étkeznek, de a szokásaik eltérnek magyar társaiktól: sok gyümölcsöt és zöldséget kapnak, a teát nem ismerik, kakaót nem isznak és fogmosás helyett fogtisztító pasztillát kapnak.
A Nature Food tudományos folyóiratban jelent meg nemrég egy kutatás, melyben az áll, hogy naponta nagyjából egymillió mikroműanyag kerülhet a csecsemők szervezetébe, ha nem megfelelően készítik el a tápszert az anyukák.
A HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda évente kétszer méri fel a hazai terepet és állít össze egy listát a piacképes hazai együttesekről.
Az erő és a külső megmarad, csak már nem fog annyira dübörögni. Nem a környezettudatos szó, ami eszünkbe jut a Hummer márka hallatán. Lényegében az egyik szimbóluma volt a magas üzemanyag fogyasztásnak. Az eredetileg az USA hadseregének szánt autó hamar népszerű lett a lakosság körében a '90-es évektől. Azonban az egyre felpörgő környezetvédelmi ak
Megérkezett a Verzió Dokumentumfilm Fesztivál idei versenyprogramja. A programkínálat színes, a Down-szindrómás szupermodellről és Greta Thunberg életéről szóló filmeken át magyar dokumentumfilmig mindfelé stílusú filmmel várják az érdeklődőket, idén online.